A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-29 / 18. szám
R ÖSSZETÖRT EMLÉKEK Elég érzelgős ez a fenti cím, belátom, olyan, mint valami szentimentális táncdal kezdete — vagy vége; mégse javítom ki, inkább megmagyarázom, miről van szó. Négy hónapja sincs még, hogy elköltöztem abból a családi házból, amelyben csaknem húsz évig laktam. A ház szanálásra ítéltetett, az új tulajdonos (egyik főiskolánk) képviselője közölte velem, hogy a bútorokon kívül semmit nem vihetek el, ami teljesen érthető és világos volt a számomra, elvégre megvásárolták, maradjon minden a helyén, csináljanak vele amit akarnak, gondoltam. Most, hogy újra erre járok, a hideg futkos a hátamon, úgy érzem magam, mintha egy háború-sújtottá vidéken kószálnék, az utca még meglévő házain minden ablakot kivertek, minden kerítést, kaput kidöntöttek, minden ajtót leszedtek. Szomorúan lépek be hajdani házunkba. A fürdőszobában összetört fürdőkád, mosdókagyló, vízmelegítő, tükör, a többi szobában szétrugdalt kályhák, tűzhelyek, mennyezetből kiszaggatott villanykábelek, ripityára zúzott villanykapcsolók és így tovább. Négy hónapja sincs, hogy a kapu- és bejárati kulcsot átadtam az új „tulajdonosnak", azt mondta, amíg „szakszerűen" le nem bontják ezeket a házakat, őrök fognak vigyázni rájuk, hogy a még meglévő értékek ne menjenek veszendőbe. Veszendőbe mentek. No és mi közöm hozzá? — kérdezhetné valaki. Semmi. Úgy látszik öregszem. Érzelgős lettem. 3 SZÖG A SZŐNYEGEN Hogy kerül egy öreg, rozsdás szög a vadonatúj szőnyegre — rejtély, én biztosan nem dobtam rá, mert ebben a szobában nem szögeztem semmit, egyébként is ritkán szoktam szögezni, nem vagyok szakember, nem szeretek az ujjamra ütni, a feleségem se szögelgetett itt, a fiam se, egy asztalos ugyan javítgatott itt valamit a jómúltkor, de akkor ez a szőnyeg még a Priorban várt összegöngyölve a sorsára. Tény az, hogy a szóban forgó szög itt hevert a rozsdavörös plüss-szönyegen és én beleléptem, pontosabban ráléptem és ő ment bele a talpamba, az ötcentis, rozsdás, elgörbült szöget természetesen nem vehettem észre a rozsdavörös szőnyegen, nem olyan jó már a szemem, mint régen volt, de lehet, hogy régebben sem vettem volna észre egy ilyen színű szőnyegen, annál inkább, mert hogy újonnan vásárolt szőnyegen rozsdavörös szögek helyezkedhetnek el, arra még sohase gondoltam. Most úgy sántikálok az utcán, mint Lucifer, a lábamat az imént megmutattam egy orvosnak, mert nem szeretnék vérmérgezést kapni, de ő csak mosolygott azon a kis vörös folton, amely a talpamon holdudvarként vette körül a szög behatolásának a helyét és adott egy injekciót, így most már két szúrás nyoma található rajtam. Azonban még mindig nem megy a fejembe, hogyan került ez a rozsdás szög a szőnyegre, mert hogy egészen pontos legyek, nem csak úgy hevert ám a szőnyegen, ahogy egy véletlenül szőnyegre került szöghöz illenék, hanem belé volt szúrva, sőt szinte belé fűzve, alulról fölfelé, tehát pontosan úgy, hogy az ember lábába szúródhasson, különösen, ha az az ember hozzám hasonlóan elővigyázatlan s némileg rövidlátó. Egyéb dolgom is lenne, most mégis ezen a furcsa szögön töröm a fejem, amely ijesztő, szinte mitologikus jelentőséget kapott attól, hogy beleléptem. Holott ha nem mászkálok-császkálok mezítláb a szobában, akkor nyilván nem léptem volna belé ebbe a mitikus szögbe, vagy legalább nem szúrja meg a talpam, akkor se, ha mindjárt maga Lucifer helyezi is a lábam alá. Igen ám, de amikor annyira jólesett meztéláb sétifikálni ezen a rozsdavörös, süppedő szőnyegen ...! A HIÁNYZÓ CIGARETTA „Te voltál a vigasztalóm, ha elhagyott a lány, cigaretta, hányszor valál reggelim, vacsorám!" (Zelk Zoltán) Nekem most van reggelim is, vacsorám is, valamire való lány is régen hagyott már el (sajnos!), ellenben épp a cigaretta hiányzik. Azért írom így, határozott névelővel, hogy a cigaretta, mert éppen arra a bizonyos cigarettára lenne szükségem, amelyet most rögtön elszívhatnék. De nem találom öt. Sem a nadrágom, sem a kabátom, sem a nagykabátom zsebében. Az íróasztal fiókjában sem, a szekrények tetején és a szekrények alatt sem. Sehol. Most mivel vigasztaljam magam? Reggelivel, vacsorával vagy egy lánynyal? Utóbbi szóba se jöhet — hadd ne részletezzem most, hogy miért. A reggeli ideje már elmúlt, a vacsoráé még nem jött el. Akkor talán megebédelhetnék. Rosszul tettem. Evés után az ember még jobban kívánja a cigarettát, mint előtte. Jöjjön az önszuggeszció! Tehát: a nikotin öl, butit és nyomorba dönt! Sajnos ez a tétel az alkoholra vonatkozik. De: az orvostudomány mai állása szerint a tüdőrákot (kb. hetven százalékban) a mértéktelen dohányzás okozza. Bizonyított dolog. Viszont: ki akar itt most mértéktelenül dohányozni? Mindössze azt az egyetlenegy cigarettát szeretném elszívni! Azt a bizonyosat, amelyik éppen most hiányzik. Bámulok ki az ablakon: odalent három lány várakozik az autóbuszra. Mind a hárman cigarettáznak. Beleszagolok a levegőbe: cigarettafüst szaga van. Aktatáskás férfi érkezik a lányok mellé, körülnéz, benyúl a zsebébe, rágyújt. Jön egy másik égö-füstölgő cigarettával a szájában. Egy kissé messzebb: két kazánház kétszer négy kéménye füstölög. Nyolc óriási cigaretta. Az egész világ dohányzik — rajtam kívül. Másképpen lesz ez persze nemsokára! Mert hamarosan leszokom a dohányzásról, ez már biztos, és nemcsak a rémisztő orvosi prognózisok miatt, hanem azért is, hogy egy vacak kis cigarettahiány ne szoríthasson ennyire a sarokba, hogy másra se tudjak gondolni csak cigarettafüstre. Akkor majd nem veszem észre ezeket a füstölgő lányokat és legényeket, rájuk se hederítek, sokkal fontosabb dolgokkal leszek elfoglalva, írni fogok, rengeteget, függetlenül attól, lesz-e cigarettám, vagy nem lesz. Mert abbahagyom a dohányzást, abba én! Csak hadd szívom még el azt, azt a bizonyosat, amelyik éppen most hiány-A KUTYA MEG A NYÚL Az angol telektulajdonosok nagy megkönnyebbülésére befejeződött a Nagy Kincsvadászat — megoldódott a rejtély —, bár nem az emberi ész, hanem inkább a vak szerencse segítségével. Csaknem három éve indult a hajsza, amikor Kit Williams író és grafikus valahol Nagy-Britanniában elásott egy arany-nyulat. A megtalálásához szükséges nyomra vezető jeleket az Álarcosbál című tündérmesében rejtette el. A könyvesboltokból pillanatok alatt eltűnt a könyv, mindenki lapátot ragadott, és Anglia szinte likacsos lett a sok ásástól — egészen áprilisig, amikor a Sunday Times jelentette, hogy egy 48 éves tervezőmérnök végre kiásta a kincset. A sors igazságtalansága, hogy a győztes nem oldotta meg a könyvben feladott rejtvényeket. — Örült szerencsém volt. A kutyám találta meg nekem — mondja a szemérmes megtaláló, aki Ken Thomas álnéven adta elő a történetet a Timesnak. Amikor hozzáfogott a kutatáshoz, mindössze egy-két célzást sikerült megfejtenie. A könyv első illusztrációjának aláírását („egyhatod a nyolchoz"), Aragóniái Katalinra, Vili. Henrik hat felesége közül az elsőre vonatkozó utalásnak vélte, de ez rossz irányba vezette: Cambridgeshire-be, ahol Katalin 1536-ban meghalt. A kutatás és nem a könyv vitte el végül arra a helyre, ahol Kit Williams töltötte gyermekkorának egy részét. Egy napon, amint Ampthillben sefálgatott barátnőjével és kutyájával, az állat elrohant tőlük, és megállt egy kőnél. „Thomas odabaktatott, és egy feliratot talált rajta, a 104. zsoltárból: . és betelt a föld a te gazdagságoddal." — Itt kell lennie! — vidult föl Thomas. — Itt kell lennie! A hely közelében áll egy kőkereszt, amelyet Katalin tiszteletére emeltek 1773-ban. Williams egyik rejtvénye egy, a napot és a holdat jelképező párt ábrázolt, akik egy naptárra mutatnak: ez arra utalt, hogy a tavaszi napéjegyenlőség idején a kereszt árnyéka a kincs helyére mutat. Balszerencséjére Thomas februárban ásott, de előtte küldött egy lapot Williamsnak, és azt a választ kapta: „Meleg, meleg!" A kereszttől húszlépésnyire megtalálta a viasszal lepecsételt agyagládikóba rejtett nyulat, amelynek értéke legalább 36 ezer dollár. Személyes találkozásuk alkalmával Williams így dedikálta könyvét a megtalálónak: Az Álarcosbál kincse birtokosának — köszönettel. Vége a Játéknak! 23
