A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-29 / 18. szám
Azon művészek sorába tartozik, akik elsősorban a kortársak, müvészkollégák tudatában élnek tovább eltávozásuk után ... A szakszerű felmérés és értékelés ezidáig várat magára. Schubert Gyula festőművész 1888. április 28-án született többgyermekes pozsonyi tanítócsaládban. Édesapja akaratát követve lett a budapesti egyetem diákja, a bölcsészeti karon természetrajzot és földrajzot tanult. Tanár nem lett belőle, de több éven át nevelőként működött... Az első világháborúban három évig katonáskodott, majd visszatérte után beiratkozott a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, hol Réti István osztályában egy évig tanult. Művészi önképzés céljából volt nyugati körúton, Párizs, Olaszország és Németország korabeli művészei körében alkotta meg saját egyéni stílusát... A húszas évek második felében végleg szülővárosában telepedett le, hol nem csupán termékenyen alkotó festőművészként vált részesévé a művészeti életnek, hanem tetemes részt vállalt a szlovákiai képzőművészeti mozgalom irányításában. Bratislavában, 1947. december 31-én hunyt el. Festményein leggyakrabban tájkép témákat dolgozott fel. Legkedvesebb témakörét a Balaton, a Nagy-Alföld, a Csallóköz és a Mátyusföld természeti szépsége határozta meg, de ismerői jól tudják, hogy szülővárosát is szinte számtalanszor megörökítette. Bár nem idegenkedett a széleskörűen ábrázolt tájképek megfestésétől sem, igazi hangulatosságot kiragadott részlet-kompozícióiban fedezhetünk fel. Tájképeinél a táj jellegzetes fényjátéka ragadta meg leginkább, ennek nyomatékosabb kifejezése érdekében folyamodott az akvarellhez. Városképeiben dominál a rajzszerüség és az aprólékos részletezés. Pasztellkrétával színezett városrészletein uralkodik a meleg színek skálája, előszeretettel a vörösesbarna színtónust használta. A sajátos látószög megválasztása, a képkivágás, valamint ismét az árnyék és fény kölcsönös játékvarázsának kifinomult megragadása határozza meg e képei művészi sajátosságát. Schubert Gyula festői hagyatékában egyéni helyet foglal el a portréfestés. Tulajdonképpen ez az egyetlen témái terület, melynek keretén belül minden egyes kép megfestéséhez teljesen különálló szemlélettel viszonyult egyetlen fő célzattal: a lehető legtökéletesebben megragadni és kidomborítani az ábrázolt személy egyéniségét. Szüleit egyazon évben, 1928-ban örökítette meg két olajfestményen. Az „Anyám" kifejezőereje a szeretett arc és kézfejek hangsúlyozottan plasztikus ábrázolásában rejlik, a sötét ruházatú alak és a világos háttér is teljesen sima, csupán hangulati keretet biztosít... Az „Apám" a kor szigorúan kimért pedagógusának egyéniségéről vall a testtartással és a gondosan ápolt öltöny aprólékos részletezésével hangsúlyozva annak személyiségét... E két portréval ellentétben említhetnénk meg Rigele Alajos szobrászművész, a személyes jóbarát képmását, melyen Schubert a külső körvonalrajz határozott kiemelésével alakította modelljét. A képmás jellemrajzi küldetését az esetben a megfelelően megválasztott háttér, a Rigele életében markánsan jellegzetes műteremsarok megörökítése egészíti ki... A jelzett képmásfestöi törekvéssel merőben ellentétes viszonya volt Schubertnek a gyermekportrék megalkotásánál. Mondhatnánk, hogy bizonyos „ideális sablon" korlátái között törekedett a megrendelés sikeres kielégítésére, de mindemellett tulajdonképpen sikerült megragadnia a játszó gyermekvilág jellegzetes mását. Müvészhagyatékát több csendélet bővíti. A főváros területén mindmáig megtalálható az a négy freskó, amelyet Rigele Alajos tervezete szerint, a szobrász halála után befejezett. Schubert Gyula tekintélyes életművét főképpen magántulajdonban gondozzák, több alkotását viszont a bratislavai Városi Galéria őrzi. Remélhetjük azt, hogy a közeledő centenárium kapcsán alkalma nyílik a művészetkedvelő közönségnek tüzetesebben megismerkedni Schubert Gyula festészetével ... LEHEL ZSOLT A szerző felvétele Schubert Gyula: „Töpörtyű", 1945. (magántulajdon)
