A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-22 / 17. szám
Bronz karperec kelta sírból (Kisgyarmat) „Ongonok" és kauri kagylók ugyanabból a sírból Szívalakú bronzcsüngők és textilmaradványok egy női sírból „Enúékezzün] ,,Életrevaló fickó" — szoktuk cinkos megértéssel a komolyabb munka alól mindig ügyesen kibúvó emberekre mondani. Életrevaló. A lebzselő, a másokon orcátlanul élősködő: életrevaló. Aki pedig becsületesen dolgozik, nem keresi mindenáron a munka könnyebbik végét, nem úszik gondolkodás nélkül az árral: balek. Mint ahogy balek volt a helybéliek szemében az az ember is, aki udvarában régi sírokra bukkanva azonnal betelefonált a múzeumba. „De meg is járta vele! Az egész udvarát fölásták!" — így az életrevalók, akik azért odaállnak a kutatóárokban dolgozó régész fölé s várják: előkerül-e „egy kancsó arany". A bronz leletek látszólag nem bukkantak, amin „osztozni" lehetne. Szegények, valahogy nem értik, hogyan lehet valami kincs akkor is, ha nem aranyból készült. (Részlet egy rendhagyó ásatási naplóból) ava Gyakran fölvetődő kérdés a „céhen kívüliek" részéről, hogy a régészek vajon hogyan látnak bele a föld mélyébe, honnan tudják, hol érdemes ásatást végezni. A laikus szemében, sokszor bizonyos fokú ördöngösségnek tűnik ez, holott semmiféle samanisztikus adottságokat nem igényel. Egyszerűen arról van szó, hogy semmi sem tűnhet el nyomtalanul a földben — még egy egyszerű cölöplyuk sem! / Ahol ugyanis valamikor megbolygatták a talajt, az ott a talajösszetételben, — elszíneződésben meglátszik. Ha m meg ráadásul egy régi, elpusztult település terült el a V kérdéses helyen, akkor annak a felszínen is rengeteg jele van (főleg kerámiatöredékek, paticsdarabok stb.). Az őszi mélyszántások után tehát aránylag könnyűszerrel föl lehet deríteni az egykori települések helyét (főleg, ha régi térképek és a „nép emlékezete" is segítségünkre vannak), s a leletanyag alapján eldönteni : érdemes-e tervásatást végezni rajta. Valamivel összetettebb a helyzet a temetők esetében, hiszen a sírokat mindig mélyre ásták, tehát a — csak felszíni megfigyelésekre hagyatkozó — terepbejárások során nemigen lehet őket felfedezni. így aztán őskori és középkori temetőink döntő hányada valamilyen nagyobb földmunka során, mondhatni: véletlenül kerül elő. igaz, hogy a régészek figyelemmel kísérik ezeket a talajrendező munkálatokat, de ők sem lehetnek ott mindenütt. Ezért nagyon fontos az, hogy a helyszínen dolgozók az ilyen leletek (pl. csontok, agyagedény-töredékek stb.) előkerülése után azonnal értesítsék a legközelebbi múzeumot (most már gyakorlatilag minden járási székhelyen működik ilyen intézmény). Ne. értsük azonban félre egymást! Ez nem jelenti azt, hogy a bejelentés után a helyszínre siető szakemberek azonnal „nekiesnek” az udvarnak, kertnek, s miután mindezt föltúrták, még a tulajdonos házát is ledöntik, hátha az alól is előbukkan valami! A régész számára elsőrendű fontosságú a leletek begyűjtésén túlmenő a lelőhely pontos bemérése, föltérképezése, a megbolygatott sírok helyzetének, mélységének, az egyes tárgyak elhelyezésének aprólékos lejegyzése, lerajzolása ... Az így szerzett tapasztalatok értékes adalékot jelenthetnek többek között a korabeli hitvilág és társadalmi szerkezet megismeréséhez. Az igazsághoz az is hozzátartozik — és ezt nem szabad elhallgatnunk! —, a mii/i kerü Agyagedények a kisgy 12
