A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-15 / 16. szám
Mit szóljak a varjak fekete károgásához? Semmit. Semmi rosszat. Örülök, hogy ők is megjöttek, hogy itt röpködnek összevissza, feketén, mint a rossz lelkiismeret, de tele életerővel, élniakarással. élnitudással. Csalárdul és hűtlenül elhagyott verebeimet, cinkéimet, feketerigóimat helyettesítik. Nem is rosszul. Csivitelni, csicseregni, énekelni, fütyörészni ugyan nem tudnak, de bámulatraméltóan lelkes károgásuk jókedvre dérit, nemegyszer megnevettet. Megvirrad, eláll az eső, az esernyők összecsukódnak. A buszmegállón egyre több az ember. Az autóbusz húszpercenként indul, egy másik húszpercenként érkezik. De van úgy. hogy „kihagy". Ilyenkor két autóbusznyi ember tolakszik be egy buszba. S ilyenkor bizony éktelen ricsaj és káromkodás hallatszik fel, ha nem is az égbe. ide a nyolcadik emeletre. Ezen nem tudok nevetni. Inkább a gyerekeken. Ezen a lakótelepen sok a fiatal házaspár, tehát rengeteg a gyerek: csecsemők, óvodások, kisiskolások. Az első, aki megnevettet még bölcsődés-korú s az apja cipeli őt egy batyuban a hátán. Méghozzá: fordítva. Azaz a férfi előre megy, a gyerek hátrafelé. És az ellenkező irányba ordít. Pontosan ide felém, fel a nyolcadik emeletre. Az apa hátra se néz, rendületlenül megy előre, olyan, mint valami új élőlényfajta, egy fonák kenguru, gondolom és jót nevetek rajta. A buszmegálló közelében, simára taposott, jéggé fagyott havon vagy harminc gyerek csúszkál, „ilingázik", mint felénk mondanák. Irigykedve nézem őket. Irigylésre méltóan nagyokat esnek, néha kész „tömegszerencsétlenséget" produkálnak, s úgy összegabalyodnak-gubancolódnak, hogy az anyjuk sem tudná szétválogatni őket. Arra gondolok, hogy akkor érezném csak igazán jól magam ezen a lakótelepen, ha én is ott lehetnék közöttük. Akármelyik ablakomon nézek ki, mindenütt tágas teret látok. Nem ugyanazt a teret, csak hasonlót. „Itt majd elmúlik a tériszonyod", biztatott a feleségem rögtön, ahogy ide költöztünk. S tényleg már kezdtem is megszokni. Az a baj, hogy mire valóban megszoknám, akkorra valószínűleg beépítik mind a kettőt. Bizonyos jelek, árkok, jelzőkarók en-e mutatnak. Pedig jobb lenne, ha fákkal ültetnék be ezeket a térségeket. Jámbor óhaj, ez a város nem szereti a fákat... Közben sirályaim egy része leszállóit az óvoda lapos tetejére. Vidáman kortyolgatják a tetőn összegyűlt esővizet. Az óvoda holnaptól kezdve „működik", most egy kék munkaruhás fiatalember tisztogatja a behavazott udvart s a keskeny betonutakat. Igen kedvetlenül és kelletlenül, úgy nézem. Talán mert vasárnap van. Talán mert a havat nagyon letaposták az építők, akik az utolsó simításokat végezték az óvodán. Hiába, morfondírozok magamban, idejében kellett volna elsöpreni ezt a havat, frissen hullott hó korában. Most kínlódva vagdalja egy ásóval, dobálja lapáttal, de nem sokáig. Egyedül van, nem látja őt senki (gondolja) s alig tízpercnyi munka után úgy vágja földhöz az ásót, hogy idehallik a pengése. Aztán vállára veszi szerszámait és elindul haza, keresztül a behavazott téren, olyan nagyokat lépve, hogy ezen megint nevetni kell... A MUZSIKÁLÓ LIFT Nemcsak a madarak énekelnek ezen a vidéken ilyen-olyan hangon, a személyszállító liftek, magyarul: a felvonók is. Persze én csak erről a mi felvonónkról beszélhetek, nem tudom a többi hogy viselkedik, ez viszont, amelyiknek a gépháza itt van a fejem fölött: énekel, dalol, dobol, muzsikál. Csak azt sajnálom, hogy nem cimbalmozik. Bumm! — hallom reggel fél ötkor. Valaki teljes erővel rávágott a nagydobra, utána nyomban fortisszimóban megszólal két trombita és egy fagott, egészen mélyen kezdik a dallamot, amely gyorsan emelkedik, másodpercek alatt hihetetlen magasságba jut, majd visszaereszkedik középfek' vésbe és a szólamot átveszi egy gordonka. A dallamot ismét a nagydob zárja le. Hozzávetőlegesen így hangzik: „Bumm-á-á-á-ú-ú-ú-ú-í-í-i-bumm!" Csak persze sokkal hosszabban, különösen, ha nyolcadik emeleti szomszédom indul munkába. Tehát reggel fél ötkor liftmuzsika ébreszt, késő este liftzene altat — vidám itt az élet, meg kell hagyni. Azon persze csodálkozom, hogy a házkezelőség még nem kérte tőlem a zenedijat. Bár nem biztos, hogy megfizetném: kissé hiányosnak érzem a hangszerelést. Hiányoznak a hegedűk, a brácsák, a cintányérok. Hiányzik a cimbalom és a klarinét. És természetesen a hárfa is — hogy el ne felejtsem. MELLÉKHATÁS Délután két óra körül sűrű köd ereszkedik lakótelepünkre, elnyeli a sirályokat és a varjakat, el az embereket is lent a buszmegállón, csak a gyéren közlekedő személyautók ködlámpája imbolyog még egy ideig odalent, azután már azokat se látni, a külvilág bezárult körülöttem, bújhatok vissza önmagamba. Azonban úgy veszem észre, hogy igen ravasz és álnok ez a télvégi köd, a zárt ablakon át bejött a szobámba, beszivárgott a koponyámba s egyszerűen szürke homályba borította az agyam. Ez ellen egyetlen fegyver létezik, a CETREXIN. Az orvosok ezt a gyógyszert javasolják az ágybéli ködök ellen. A vasárnap nem azért van, hogy az ember külső és belső ködőkben kóvályogjon, a vasárnap a pihenés, szemlélődés és a könynyed meditálások napja. Ez utóbbit azonban nem lehet művelni ködbeborult aggyal. Gyorsan bekapok egy bogyót a fent említett gyógyszerből és egykedvűen várom, hogy hatni kezdjen. Közben az orvossághoz mellékelt céduláról egyebek között ezt olvasom: „Mellékhatás: A CETREXIN okozhat szívritmuszavart, bizonyos esetekben a szívműködés megszűnését is előidézheti. E nem kívánt mellékhatások a gyógyszerszedés abbahagyása után megszűnnek." Riadtan nézek a papírra, amely hirtelen reszketni kezd a kezemben, a szivem olyan hevesen ver, mintha egy kilométert futottam volna, és sajnos ... ki-kihagy. Az agyamról valaki lefújta a ködöt. Behunyom a szemem, de Így még élesebb körvonalakban jelenik meg előttem a szomorú közeljövő. A saját közeli jövöm. A szívritmuszavar már bekövetkezett — mit várhatok még? A szívműködés teljes megszűnését — bizonyos esetben. Vajon bizonyos eset vagyok-e én? És ha megáll a szivem ? A halálfélelemtől hideg veríték lepi el a homlokom. Idegesen újra elolvasom a gyógyszer „használati utasítását". Tehát, ha abbahagyom a CETREXIN szedését, a nem kívánt mellékhatás megszűnik. Sajnos a gyógyszerszedést most nem hagyhatom abba, hiszen épp az imént vettem be egy bogyót. Viszont, ha megáll a szívem, akkor meghalok. Ha meghalok, akkor a gyógyszerszedést is abbahagyom, természetesen. Ha a gyógyszerszedést abbahagyom, akkor a nem kívánt mellékhatás megszűnik. • Tehát megszűnik a halál. Tehát: FELTÁMADOK. Halleluja! FOTÓ: GYÖKERES LEGYEN GYAKORLATIAS pénzügyi gondjainak intézését bízza a SLOVENSKÁ ŠTÁTNA SPORITEĽŇA legközelebbi kirendeltségére nyisson SPOROZSIRO-SZAMLAT AZ ALÁBBI ELŐNYÖKET ÉLVEZHETI ■ sok időt megtakarít ■ pontos áttekintése lesz a vállalt és a végrehajtott fizetések állapotáról ■ nem kési le az egyes terminusokat ■ elejét veszi az esetleges kellemetlenségeknek ■ bevásárláskor csekkel fizethet ■ készpénzt vehet fel bármely városban a CSSZSZK egész területén ■ a betét összegének megfelelő 2%-os kamat juttatásban részesül Kérjen felvilágosítást és vegye igénybe a SLOVENSKÁ ŠTÁTNA SPORITEĽŇA előnyös szolgáltatásait BRATISLAVA — Gagarinova ul.. BRATISLAVA — Petržalka, BRATISLAVA — Podunajské Biskupice. TRNAVA. NITRA. TRENČÍN, BANSKÁ BYSTRICA. NOVÉ ZÁMKY. LUČENEC, ŽILINA, PARTIZÁNSKE. SPIŠSKÁ NOVÁ VES. PRIEVIDZA. KOŠICE, PREŠOV 23
