A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-08 / 2. szám
BESZÉLGETÉS FODOR ZOLTÁNNAL, AZ SZSZK OKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUMA NEMZETISÉGI OSZTÁLYÁNAK VEZETŐJÉVEL Mi is? Vasutas, kalauz, aki szolgálaton kívül is kedvezményes áron utazhat? Vagy szakács? Talán kőműves, esetleg orvos vagy mérnök? Ahhoz viszont gimnáziumi érettségi ajánlatos. Micsoda fejtörő az általános iskola végén. Tizennégy évesen micsoda felnőtteknek való gond! Pedig hogy milyen fontos döntés ez, azt már sokan megtanultuk, s még többen tudatosítjuk. Különösképpen ezekben a hetekben, amikor országszerte a szülők tízezreinek okoz nem kis mértékben gondot, hogy az általános iskola vagy a gimnázium befejeztével milyen pályát válasszon gyermekük. Valóban közérdekű, felnőtteket és fiatalokat egyaránt érdeklő kérdések ezek. A pályaválasztás sarkalatos gondjairól ezért Fodor Zoltánt, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma Nemzetiségi Osztályának vezetőjét kérdeztük. — Fodor elvtárs. beszélgetésünk elején arra kérem: összegezze röviden az elmúlt évek pályaválasztási tapasztalatait, s körvonalazza néhány mondatban fiataljaink ez irányú általános lehetőségeit! — Társadalmunk jogosan várja el az iskolától és a családtól, hogy ki-ki aktív szerepet vállaljon a szocialista rendszerünk további fejlődését biztosító szakemberek képzésében, a folyamatos szakember-utánpótlás biztosításában. Ehhez pedig az szükséges, hogy a tudományos-műszaki haladás korszerű igényeit szem előtt tartva, mind az iskola, mind a család a tanulókat képességeiknek s adottságaiknak megfelelő pályákra irányítsa. Ezeken az általános jellegű tennivalókon túlmenően, jogosan várjuk el a hazai nemzetiségi iskoláktól, hogy céltudatos pedagógiai és tervszerű pályairányítási munkával sikerüljön elérniük, hogy végzős diákjaik a szlovákiai átlagnak megfelelően, kellő arányban tanúsítsanak érdeklődést a középfokú műveltséget nyújtó tanintézetek, az érettségizők pedig a főiskolai és egyetemi szintű továbbtanulás széles körű lehetőségei iránt. Az elmúlt esztendők tapasztalatairól azt kell mondanom, hogy a szlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák 12 egy részében a pályaválasztás irányításának felelősségteljes munkájában, sajnos, a középszerű eredményekkel is megelégszenek. Megállapításom főképpen azokra az iskolákra vonatkozik, ahol jelenleg még a szükségesnél kevesebb tanulót vagy kételkedő szülőt sikerül meggyőzni arról, hogy az ifjú nemzedék számára a minél magasabb műveltségi szint elérése egyszerűen korparancs! A szóban forgó iskolákban csak így történhet, hogy a végzősöknek mindössze húsz-huszonöt százaléka jelentkezik matúrával záruló középiskolákra; a gimnáziumokban érettségizett növendékeknek pedig csupán 55—65 százaléka adja be jelentkezési ívét hazánk valamelyik főiskolájára vagy egyetemére. Társadalmunk igényei viszont úgy kívánják, hogy az általános iskolát befejező diákságnak legalább negyven-negyvenöt százaléka jelentkezzen érettségit biztosító középiskolába; a gimnáziumi tanulók nyolcvan-nyolcvanöt százalékának pedig a főiskolai vagy egyetemi végzettség megszerzése legyen elsődleges célja. Fontosnak tartom azonban megjegyezni, hogy az imént említett hiányosság korántsem általánosítható. Ugyanis szép számmal van olyan általános iskolánk meg gimnáziumunk, ahol a továbbtanulás iránt érdeklődők aránya évről évre összhangban van az országos átlaggal, sőt, esetenként még azt is túlhaladja. — A szociológusok egy, elsősorban a tizennégy-tizenöt évesek pályaválasztását befolyásoló demográfiai hullámról beszélnek. Ez csak tetőzi a helyes pályaorientáció amúgyis nehéz problémáját, elvégre ilyen korban csak nagyon kevés fiatalban kristályosodott ki véglegesen, hogy mi is szeretne lenni.. . Lényegében ezért elvi fontosságúnak tűnik föl a kérdés. hogy a nyolcadik-kilencedik osztályt befejezve, lehet-e már életre szóló szakmát választani? — Okvetlenül megnehezíti a pályaválasztás különben is kényes gondját, hogy két évfolyam meghatározott számú tanulóját kell körültekintően irányítani. Az is igaz, hogy az általános iskolák tanulóinak aránylag korán, tulajdonképpen már tizenhárom-tizennégy éves korban kell dönteniük életük meghatározóan fontos dilemmájában, holott ez az életkor csupán a szárnybontogatás időszaka. A társadalom elvárásaiból, a mindennapi realitásokból ekkoriban még vajmi keveset ismerő lányok-fiúk jobbára csak ismerkednek képességeikkel s egyéni adottságaikkal; ezért, érthetően, képtelenek önállóan határozni ezekben a jövőjüket behatároló, felelősségteljes döntést igénylő kérdésekben. Nyilvánvaló hát, hogy a pályaválasztás gondjának körültekintő megoldásában mind a családnak, mind az iskolának meghatározó fontosságú szerep jut. — Ön miben látja hát a szülői és a tanítói „rávezetés" lényegét? — Az időben történő, őszinte és sokoldalú tanácsadásban. És abban, hogy a felnőttek hatására a fiatalok is megtanuljanak távlatokban gondolkodni, hosszabb lejáratú célokat kitűzni maguk elé. A nemzetiségi iskolákban külön feladatként tűnik föl annak a gondolatnak megszilárdítása, hogy az itt tanuló diákoknak szocialista hazánkban épp olyan esélyeik vannak a továbbtanulásra, mint kortársaiknak. — A mai nyolcadikosok-kilencedikesek hányféle iskolatípus közül választhatnak? — Iskolarendszerünk jelenlegi gyakorlata lehetővé teszi, hogy az általános iskolából kikerülő diákok három alapirányzat keretében folytathassák tanulmányaikat: gimnáziumokban, középfokú szakközépiskolákban és középfokú szaktanintézetekben. A gimnáziumok fő célja, hogy egyetemi vagy főiskolai tanulmányokra készítsék föl növendékeiket. Emellett, az új oktatási elvek szerint, különböző gyakorlati szaktantárgy-csoportok tanítása is folyik, amiből a negyedik évfolyam végén érettségit tehet a tanuló; majd a megfelelő szakterületen — például sikertelen főiskolai felvételi vizsga esetén —, középkáderként, közvetlenül a termelésben is elhelyezkedhet. Más iskolatípusnak számítanak a középfokú műszaki értelmiséget képző szakközépiskolák. A jövő tanévben csaknem kilencven tanulmányi ágazatban nyílnak őlső osztályok, amelyek több mint 18 ezer fiatal számára biztosítják a továbbtanulás lehetőségét. A különféle pályák választéka valóban sokoldalú, de éppen olyan lényegesnek érzem, hogy az építészeti, gépipari, mezőgazdasági, elektrotechnikai, vegyipari, egészségügyi és pedagógiai szakközépiskolákban a szeptemberben kezdődő oktatási évben sem változik a magyar tanítási nyelvű osztályok száma. Harmadsorban a középfokú szaktanintézetekröl kell szólnunk, amelyeknek küldetése a csehszlovák iskolarendszer átépítése során jelentősen módosult. Az igényesebb tudást feltételező szakmáknál a tanoncévek szintén érettségivel végződnek, s így a szakma mesterfogásait ismerő ifjú szakmunkás előtt is megnyílik a főiskolára vezető út. Napjainkban közel harmincféle négyéves, illetve 170—180 két- vagy hároméves tanulmányi időt igénylő szakma közül választhat, aki az általános iskola befejeztével szaktanintézetben kívánja folytatni tanulmányait. — A szakmunkásképző intézetekben is folyik magyar nyelvű oktatás? — A nemzetiségileg vegyes lakosságú járásokban igen. A szakember-utánpótlás igényeinek megfelelően és szoros összhangban pártunk nemzetiségi politikájával, folyamatosan gyarapszik az olyan szakágazatok száma, ahol anyanyelvi oktatás is folyik. A már meglévő lehetőségek mellett, újdonságként, az érdeklődők számától függően, magyar tanítási nyelvű osztály nyílik például a Fogyasztási Szövetke-
