A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-08 / 15. szám
A dunatökési (Dunajský Klatov) üvegházak csodálatos palántaszőnyegén legeltetem a szememet. A látvány lenyűgöző s benne a legmegkapóbb az a rend és tisztaság, amihez hasonlót ilyen helyen még sosem tapasztaltam. Micsoda pedantéria! Vajon hány palánta lehet itt? Sejtelmem sincs, de majd elárulja Vincze Kálmán, a kevésszavú főkertész, akit „sokéves tapasztalataim" szerint a Csallóköz legkevésbé beszédes, de annál jobbnevű kertészének kell tekintenem. És így van ez rendjén. A kertészmester dolga nem a fecsegés. Sehol egy lélek. Vajon hol lehetnek? Várok és közben Vincze Kálmánra gondolok, akivel életemben még sosem váltottam szót máshogyan, csakis úgy, hogy közben mindig csinált valamit. Kimondhatatlanul sokra becsüli az időt és legnagyobb bosszúsága talán az, hogy a napnak csak huszonnégy órája van. Egyszercsak feltűnik az alakja — talán azért jön, hogy kiebrudalja a hátramozditó idegent. Mert hogy nyilatkozni semmi kedve nincs, abban bizonyos vagyok. Ennek ellenére sem barátságtalan ember. Kelkáposzta, karfiol, karalábé. Összesen százhúszezer. Után jön a dinnyepalánta, ötven hektárra való. Az asszonyok pedig a szőlőben vannak, mert itt most lazíthatunk, ott pedig hajtani kell. Ilyen mondatokkal válaszol kérdéseimre. Röviden és pontosan, talán azért is, mert a pontatlan választ újrakérdezés követheti, az pedig időpocsékolás. És miért lenne fölösleges ideje egy olyan kertészmesternek, aki egy elhibázott szakmai, vagy akár munkaszervezési intézkedéssel milliós károkat okozhat? Vincze Kálmán pályafutásában ilyenre persze nincs, nem lehet példa. A magyarázat pedig az, hogy több mint rajongással szereti ezt a szépséges hivatást. Sejtem, hogy ágazatának dolgozóit is ugyanezen kritérium szerint válogatta össze. Mert különben hogyan is lehetnének ilyen példásak a dunatőkési állapotok? Jó lenne tudni, vajon hány millió mozdulat előzheti meg százhúszezer apró palánta előállítását? • • • Dunaszerdahely sziluettje az első igazi tavaszi napsütésben ragyog. Az út mellett, bent a szántáson két fiatalember áll: Hegedűs Árpád mérnök, a dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Műszaki Szakközépiskola tangazdaságának vezetője, és Berényi Zoltán iskolagazda. Távol, a dűlő túlsó végén két lánctalpas fordul éppen, mindkettő széles boronát vontat. Nyomukban színt vált a föld és porhanyós vetési talaj lesz a hantokból. Holnap, március 10-én ide már vetni fognak. Az iskolagazdaság 411 hektárján formálódik a tavaszi rend. Az idelátszó huszonegy hektáros gyümölcsösben már megmetszették a fákat, az ágakat kihordták, reggel pedig permetezésre álltak be a gépek s az emberek a sorok közé. A két fiatal mezőgazdasági szakember többnapos, feszült drukk után ma elégedetten hajthatja le a fejét, mert holnap kora reggel indulhatnak a vetőgépek. A talaj előkészítve áll, a gépek rendben, a vetőmag földre vár, de mindez a teljes megnyugváshoz kevés, hiszen ki tudja, reggelre nem fordul-e ez a szeszélyes időjárás? Legyünk optimisták — mondom távozóban. — Mi azok vagyunk! — válaszolják derűs jókedvvel. • • • Most pedig gyerünk, lássuk, hogyan arattak Sósszigeten február húszadikán! Nem kell meglepődni — Sósszigeten valóban learattak már, méghozzá búzát arattak. Nincs ebben semmi különös, mert a színhely az a jeles növénynemesítö állomás, ahol Bartalos Menyhért és Rákóczi Lajos a több, mint jónevü Solaris és Istra búzafajtákat előállították. Csallóköz s az ország jelentős területein ma ezt a két búzafajtát vetik, aratáskor ezt dicsérik a termelők. Kétség nem férhet hozzá, ez a kitűnő szakemberpáros, meg az állomás kollektívája igen sokat tettek, tesznek a mezőgazdaság érdekeiért. Jómagam gyakran és szívesen állok meg itt, mert bizarr hasonlattal szólva, laikus szememmel olyat láthatok, mintha a keltetési szakasz valamely fázisában a tojás belsejébe pillanthatnék. Búzák, dinnyék és paprikák, a későbbi esztendők fajtái alakulnak a szakemberek keze alatt. Apróra felparcellázott vetések, törzsek, fajták, fajtajelöltek szemlézhetők itt végig úgy, hogy egyetlen szemle során a fejlődési szakasz folyamata tárul az ember szeme elé. S mindehhez hozzá kell számítani a két szakember szíves és több mind érdekfeszítö kalauzolását. Sok évvel ezelőtt, a Solaris premierje idején „Szerény emberek" címmel írtam róluk. Türelmes, okos munkájuk által azóta már jóval ismertebb lett a nevük, de ők maguk egyre szerényebbek, és serényebbek. Kezük alatt újabb sikerek jöttek létre, de erről ma sem beszélnek szívesen. Az aratás persze üvegházban történt, ugyanott, ahol most a kísérleti dinnyepalánták virágzanak. Néhány száz kalász volt csupán. A búzaszeme-12
