A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-11 / 11. szám
Csak egy percre.. Dr. KELETI MAGDA, művészettörténész, a művészettudományok kandidátusa a bratislavai Szlovák Nemzeti Galéria tudományos munkatársa. Tulajdonképpen az ö munkásságának érdeme, hogy ezekben a hetekben a nemzeti képtár egy részében Georg Raphael Donner két újonnan restaurált, csodálatosan szép szobra tekinthető meg. — Miért éppen Bratisiavában tekinthető meg ez a két Donner-alkotás ? — Mind művészettörténeti, mind kiállításszervezési szempontból kissé rendhagyó ez a tártat, mert sem keresztmetszetét sem válogatását nem adja a mester alkotásainak. Célunk inkább az volt, hogy a műemlékvédelmi szervek és a restaurátorok igyekezetét dokumentálva, két „új" Donner-müvet mutassunk be a közvéleménynek. — Georg Raphael Donner osztrák szobrászt számos szál fűzte az egykori Pozsony művészeti életéhez... — Igen. Ezerhétszázhuszonkilenctöl kereken tíz évig élt Szlovákia mai fővárosában. Ebben az időszakban született például a „Szent Márton és a koldus" című szoborművé, de számos egyéb alkotásának születési helye a korabeli Pozsony. A műemlékvédelmi szervek és a művészettörténészek közös feladata feltárni, rendszerezni és kiállítások vagy kiadványok formájában közkinccsé tenni a barokk művészetnek eme remekeit. — Szlovákia barokk művészetében milyen jelentősége volt Georg Raphael Donner munkásságának? — Erre a kérdésre valóban nehéz néhány szóban válaszolni. Alkotóműhelyéből értékesebbnél értékesebb alkotások kerültek ki, tanítványai pedig a művész Bécsbe történt visszaköltözése után is az ö szellemében dolgoztak tovább. Ennek nyomai még Kelet-Szlovákiában is észlelhetők, ahol a Donner-iskola diákjai még a tizennyolcadik század második felében is a nála tanult művészeti és gyakorlati elvek alapján folytatták tevékenységüket. Donnerről bátran elmondható. hogy a tizennyolcadik század képzőművészetének egyik legkiválóbb alakja. Művei erős egyéniséget, nagy plasztikai erőt árulnak el. Megkapó alakjai, szellemes kompozíciói a barokk művészet legjelesebb alkotásai közé tartoznak. Számunkra külön öröm, alkotásainak egy része, 1729 és 1739 között, a művész pozsonyi műhelyében készült. — A hazai közvélemény mennyire ismeri Georg Raphael Donner munkásságát? — Sajnos, a szükségesnél csekélyebb mértékben. Nagyon időszerű lenne ezért a művész életét és a szobrait bemutató gyűjteményes kiadvány megjelentetésére. — Miben látja a két Donner-remekművet bemutató tárlat jelentőségét? — Abban, hogy ezzel legalább részben népszerűsíteni tudjuk munkásságát. A Duna parti nemzeti galériában látható két szobor azonban a műemlékvédő restaurátorok művészetének is tanúbizonyságát adja, mert a hosszas kallódás után bizony alapos javításra szorult mindkét szobor. — A jövőben is sor kerül hasonló kamaratárlatokra? — Gondolom hogy igen, hiszen főképpen a klasszikus művészetben néha egy-két alkotás is nagyszerűen jellemzi egy-egy művész munkásságát. És a kamaratárlatok egyben a gyűjteményes kiállításokra is ráirányítják a figyelmet. ^ MESE Egyszer volt, hol nem volt... de ne szaporítsuk a szót, vágjunk bele! Hősünk új szövetkezeti lakást kapott. A lakás természetesen lakótelepi, semmiben sem különbözik az ugyanilyentől, ezért az egyik a másikkal, a másik az ezredikkel könnyen összetéveszthető, ami igazán nem tragédia, sőt nagyon mulatságos. íme a bizonyíték: Hősünk a beköltözés utáni valahányadik napon a munkából hazamenet a lakását keresi, mint eddig mindegyik napon. Szórakozottnak nem mondható, de rendkívül elfoglalt ember ő, tudományos kutatómérnök, szakmai kiválóság, aki viszont a civil életben és a lakótelepeken ügy efogyott tájékozódónak bizonyul, kivált házszámok és utcatáblák híján ... Végre megtalálja a házat, leszámolja: balról a tizenharmadik bejárat. Belép a kapun, de némileg gyanúsnak találja, hogy a lépcsöházukra ezidáig jellemző kelkáposzta-szag most kirántott karfiolra váltott. A címet illető kételyeit a lakótársak étrendjének változatos voltával magyarázva felmegy az ötödikre, a kulcsot beleilleszti a zárba, elfordítja, belép a lakásba. A család még nem érkezett haza. Felmelegíti a tegnapi töltöttkáposztát, amit lényegesen izletesebbnek talál mint tegnap. Mintha nem is a felesége főzte volna, hanem valami mesterszakács. Furcsa, de e furcsaságot azzal magyarázza, hogy a töltöttkáposzta annál ízletesebb, minél többször melegítik fel. Meg-TÓTH LÁSZLÓ A MINDENES GYŰJTEMÉNY ÉS A NŐK A felvilágosodás eszméinek néhány fénysugara a XVIII. század második felében a nők családi és társadalmi helyzetére is rávilágított. Denis Diderot A nőkről 1772-ben írt szép elmélkedésében kíméletlen és pontos látleletet ad: „Majdnem minden országban egyesül a polgári törvények kegyetlensége a természet kegyetlenségével az asszonyok ellen. Úgy bántak velük, mint hülye gyermekekkel. Nincs olyan zaklatás, amelyet a férfi ne gyakorolhatna büntetlenül a po/gárosu/t népeknél az asszonyon. " Magyarországon a század utolsó negyedében (az 1780-as pozsonyi Magyar Hírmondóval kezdődően) meginduló magyar nyelvű „újság-levelek” is egyre inkább kezdenek számítani a nőolvasók érdeklődésére, igényeire. Az 1789 és 1792 között Komáromban megjelenő Mindenes Gyűjtemény — a magyar sajtó történetében először — már a programjába is belevette, hogy az alsóbb néprétegek mellett olvasói körében számol a nőkkel is. A morális hetilapok mintájára készülő, s kezdetben hetenként kétszer megjelenő folyóiratot a jozefinista kereteken belül maradó népfelvilágosítás szándékával Péczeli József szerkesztette. Az általa irányított, s a folyóiratot kiadó Komáromi Tudós Társaság tagjai közt egyébként ott van a jobbára csak Csokonai kapcsán ismert Fábián Julianna is. (Manapság már hasonlóképpen kevésbé ismeretes, hogy a jeles poétafejedelem indulásában milyen nagy szerepe volt éppen Péczelinek.) Péczeli érdeme az is, hogy „folyó-írásával" — a losonci Kármán törli a száját, megtapogatja a hasát, tekintetét végiglegelteti az új bútorokon, leheveredik, újságot vesz a kezébe, amitől egy perc múlva elbóbiskol. Egy óra múlva arra ébred, hogy három rendőr, meg egy sápítozó fiatalasszony áll fölötte. Másnap reggel, amikor álmos szemekkel kilép az örszoba ajtaján, szabadnak, és csontig boldognak érzi magát, amiért egy röpke éjszaka alatt sikerült tisztáznia, hogy nem betörési szándékkal, hanem jóhiszeműen, tévedésből került abba az idegen lakásba, amelyik kívül-belül ugyanolyan, még a kulcs is passzolt a zárba, csak éppen a lépcsőház szaga, meg a töltöttkáposzta ize lehetett volna gyanús. Az örszobáról hazaindul, hogy tiszta inget váltson mielőtt bemegy a munkahelyére. Éber óvatossággal közelit, minden tájékozódási pontot háromszor megnéz, módszeresen tájékozódik, — nem szeretne megint idegen lakásba keveredni. Meg is leli a sajátját, kétszer is elolvassa a saját nevét az ajtón, aztán beilleszti a kulcsot, benyit, de az előszobán egy mezítelen férfi surran át, mire hősünk azt mondja, pardon, és visszahátrál. Megállapítja, hogy ismét idegen lakásba tévedt, ahol ráadásul még a tulaj neve is azonos az övével, ami nem csoda, hiszen tucatnév. Az ingcsere szándékáról lemondva, bemegy a munkahelyére, egész nap feszített tempóban dolgozik. Délután hazamenet a buszban az újságot olvassa. Ezúton értesül róla, hogy a kereskedelem a vásárlók igényeinek megfelelően nem csak ígéri, ténylegesen is biztosítja a kínálat állandó bővítését, mely tendencia legújabb fényes bizonyítéka, hogy a napokban osztrák gyártmányú biztonsági zárszerkezetek különböző típusai jelentek József Urániája előtt — már a XIX. század kifejezetten nőolvasóknak szerkesztett, népszerű „divatlapjainak" az útját készítette elő. Még mielőtt elkezdenénk a Mindenes Gyűjtemény nők számára írott közleményeinek a számbavételezését, nem lesz érdektelen, ha egy részt ide másolunk a lap 1789. július 18-i számának cikkéből: „Felett(e} nevetséges dolog az sok férjfiakban. hogy ők az asszonyokat örökös tudatlanságra büntetik, és nehezen szenvedik, mikor ők a tudományok által ékesítik elméjüket Talán csak a mi kevélységünk szab nékik ily érzéketlen törvényeket Minthogy az asszonyok az ő kellemetes szépségükkel felülmúlnak bennünket attól félünk, hogy majd elméjükkel is meghaladnak. — Minden szüléknek azért valakitől kitelhetik, kellene taníttatni leányaikat a históriára, földnek leírására, a bölcselkedésnek könnyebb részeire, az erkölcsi tudományra és a poézisre. Sőt akiktől meg lehet tanultatni kellene velük a deák latin nyelvet is, amely minden tudománynak kulcsa. E mellett a gazda-asszonykodást s asszonyi munkákat is gyakorolhatnák.’" Csupán egyetlen dolgot hadd húzzunk alá ebben az okfejtésben: a lányok iskoláztatásának, taníttatásának szükségét, mondván, hogy a szépség ugyan múlandó, ám a tudás és az erény örök. Figyelemre méltó szerkesztői közleményt olvashatunk fél esztendővel később, a lap 1790. január 2-i számában is: „Valamint a festett képeket úgy a írók munkáikat is bizonyos nézőpontból kell néznünk, ha jól akarunk felőlünk ítélni. — A mi fő célunk ezen a munkában (értsd: a Mindenes Gyűjteményben — T. L megj.) az. hogy az asszonyokat s még eddig az olvasásban kevéssé gyönyörködő nemeseinket (rájkapassuk az olvasásra, s a magyar könyveknek szeretetükre. (...) Sokan azt mondhatják: „Mind tudjuk mi azt ami a Gyűjteményben van". Megengedjük: úgy, de nem tudják feleségeik s gyermekeik, s azoknak kedvükért kellene ezt járatni. — Ha mi csak némely tudósoknak meg a piacon. Mint minden jó hímek, hősünk ennek is örül, mert a bűnügyi statisztika, meg az éjszaka szerzett rendőrségi példázatok jóvoltából tudja: szaporodnak nálunk a lakásbetörések. Nem is csoda, amikor másfél tucatnyi kulccsal egy egész lakótelep valamennyi lakása kinyitható. Lásd a saját szerencsétlen példáját: gyanútlanul bement egy vadidegen lakásba, és megette egy becsületes család töltöttkáposztáját. Nahát! Eldönti : még holnap vesz egy osztrák importból származó biztonsági zárszerkezetet, hogy többé ilyen fatális kabaréjelenetbe ne keveredhessen. Kiszáll a buszból, betájolja magát, indul a lakása felé. Belép a kapun, a kelkáposzta szagától tökéletesen biztos, hogy jó helyen jár. Fölmegy az ötödikre, beleilleszti a kulcsot a zárba, benyit. A felesége már odahaza van, újramelegitett töltöttkáposztát rak elé, de az korántsem olyan finom, mint amit tegnap az idegen lakásban gyanútlanúl megevett. A feleség furcsán viselkedik, sápadt, amit hősünk azzal magyaráz, hogy ez a szegény asszony egész éjszaka álmatlanul hánykódott, izgult férje érthetetlen távolmaradása miatt. Az asszonyi sápadtság felsorolt okai közül csupán némelyik igaz. Mert igaz, hogy az asszonyka nem aludt, igaz, hogy izgult, de nem hősünk távolmaradása miatt, hanem épp azért, nehogy hazaérkezzen. Hősünk soha sem tudja meg, hogy a kritikus nap reggelén, az örszobáról jövet — hogy inget váltson — valóban a saját tulajdon lakásába nyitott be, ahol a tulajdon feleségének tulajdon szeretőjét látta mezítelenül az előszobán átsuhanni. Mert hogyan is tudhatná meg. vajon hogyan ?! akarnánk írni, könnyű volna nekünk akár a jénai, akár a göttingai, akár a berlini tudós újságokból minden héten két árkust ivet kiszedni. — De micsoda gyönyörűséget találnak abban az asszonyok?Látni való, hogy így célunkat el nem érhetnénk..." Péczeliék megható logikája: mivel a gyermeknevelés javarésze az anyák, asszonyok gondja, művelt és erényes nők keze alól csakis pallérozottabb gondolkodású és erényekben gazdagabb csemeték kerülhetnek ki. Ehhez mi már csak egy sóhajtást tehetünk hozzá: bárcsak ilyen egyszerű lenne! A szerkesztő, ha csak teheti, nem mulasztja el az alkalmat, hogy a Mindenes Gyűjtemény olvasói elé híres és tudós aszszonyok példáját állítsa: Lórántffy Zsuzsannáét, Báthori Zsófiáét, Wesselényi Polixéniáét, Petrőczi Kata Szidóniáét, Bethlen Katáét. Külön cikk hívja föl a figyelmet a külföldi tudós asszonyokra. A szép nemhez címmel arról olvashatunk híradást, hogy „Spanyolországban mostanában állott fel egy Asszonyi Társaság, melynek célja az, mint lehessen legjobb eszközöket találni, melyek a virtusnak és szorgalmatosságnak előmozdítására szolgálhatnának". Végül maga is fölveti egy ilyen „Magyar Angyali Társaság" felállításának lehetőségét. Nem egy írás szól gyöngyökről csipkékről, szövetekről, öltözködésről, hajviseletről — tehát a divatról. „Alig van egy-egy dolog a világon, amely több változásokon ment volna által, mint az asszonyok hajának fodoritása" —- olvashatjuk A főnek ékesgetése cím alatt. A jóízlésről, öltözékben és megjelenésben a kellő szerénységről nem szabadna megfeledkeznie egyetlen művelt és erényes aszszonynak sem. Már a lap első számában is ilyen sorokat olvashatunk: ......miolta idegen nemzeteknek majmolása, a ruházatban való bujálkodás, az erszényeket kiürítő s famíliákat porba ültető módizás béjött köziekbe, azolta rövid az idő a mi asszonyainknak a hajaknak fellajtorjázására..., hát hogy 22
