A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-25 / 9. szám
A VIRÁGZÓ VAROS Nem emlékszem, hogy sokéves hazai utazgatásaim során bárhol másutt előfordult volna velem, hogy egy 85 ezer főt számláló nagyváros legforgalmasabb pontjára érkezve — lekászálódva a buszról, első benyomásként — rögtön egy melegítőruhás, napi egészségügyi túráját rovó futó húzzon el mellettem ... Így hát fölocsúdva e váratlan meglepetésből kíváncsian körbepillantottam, s csodálkozva állapíthattam meg, hogy ez az időközben már messze járó alak nem egyedül rója errefelé a kilométereket, mert az egyre divatosabbá váló kocogómozgalom más követőinek itt-ott fölbukkanó körvonalai is kirajzolódtak a koraesti félhomályban. Persze, az is igaz, miszerint olyasmire sem emlékszem, hogy egy ekkora nagyváros kellős közepén állva — lényegében árnyas fákkal borított és lankás domboldalakká magasodó, hatalmas ligetben érezzem magam. Úgy mint Gottwaldovban. Abban a városban, amely hazánk első munkáselnökének személyes beleegyezésével, röviddel a dolgozó nép februári győzelme után: 1949. január elsején vette fel mai nevét. Abban a városban, ahol minden harmadik lakos a cipőiparban dolgozik; abban a városban, ahol olyan természetes dolog új s divatos lábbelit vásárolni, mint egyebütt, mondjuk, lisztet vagy húst venni; ahol a suszter lyukas cipőjéről szóló mondás réges-régen érvényét vesztette. Abban a városban, ahol a gyors ütemű ipari fejlődés révén a centrum legöregebb házai is fiatal, korszerű épületeknek tűnnek, hiszen hatvan évvel ezelőtt még csak alig ötezer lakosa volt az egykori Zlínnek ... EGY IDŐS SZAKI VALLOMÁSA „Amikor a harmincas években, suhanckoromban, tanoncviszonyba léptem az egykori cipőgyárba, az egész város tulajdonképpen egy tenyérnyi királysághoz hasonlított, ahol az egyre híresebb, de legfőképpen dúsgazdag Bata-család uralkodott. Azokban az esztendőkben vezették be az átgondolt munkamegosztáson és aprólékos gyártásszervezésen alapuló, mai értelemben ismert szalagmunkát. A különböző forrásokból származó anyagi javak, közvetve vagy közvetlenül, a gyártulajdonos kezében összpontosultak. Például a munkás, ha műszak végeztével kilépett a gyárkapun és a Bat'a-kolónia jellegzetes házainak valamelyikébe tartott, egyéb boltok híján többnyire csupán a Bafa-család által részvényesként kezelt üzletekben vásárolhatott; ha egy csöppnyi szórakozásra szottyant kedve, akkor viszont az ugyancsak Bat'a-tulajdonban lévő munkásotthonba mehetett. A gyáralapító Tomáš Bata hirtelen halála után, öccse vette át a hatalmas vagyon kezelését. Liftszerűen mozgó dolgozószobában ült, úgyhogy a nap bármelyik percében a főépület tetszés szerinti szintjére látogathatott, hogy személyesen ellenőrizze: zavarmentesen folyik-e a termelés?! Sőt, a páternoszterek járását is fölgyorsította, mert úgy tűnt neki, hogy reggelente, esetleg a tízórai szünet után munkásai a kívántnál lassabban érnek munkahelyükre. .. Gondolkodás nélkül elbocsátott bárkit, akiről megtudta, hogy szakszervezeti jogaira hivatkozva élesebb hangnemben fogalmazott követelésekkel lépett föl; akiről kiderült, hogy bekapcsolódott a szervezett munkásmozgalomba, vagy tagja lett a kommunista pártnak ... A felszabadulás, illetve a munkásosztály 1948-as győzelme előtt bizony ilyen szigorú farkastörvények uralkodtak itt a cipőgyárban, s így magában a városban is; elvégre a Bat'a-üzem és az egyre híresebbé váló Zlín lényegében egyek voltak ..." A VNB ALELNÖKÉNEK VALLOMÁSA „Hosszú évek óta arra törekszünk, hogy városunk ne kizárólag a tizenháromezer munkaerőt foglalkoztató cipőgyár révén éljen a köztudatban, hanem más iparágak meghonosításával, a kulturális lehetőségek és sportélet élénkítésével valóban korszerű nagyvárossá alakítsuk Gottwaldovot. Aki már a korábbi esztendőkben is járt itt, az bizonyosan emlékszik arra, hogy még az ötvenes évek derekán is csupán a gyári müszakváltások óráiban, tehát naponta háromszor: reggel hat óra körül, aztán déli kettő és három között, végül pedig este tíz után élénkültek meg néhány percre az utcák. Különben olyan kihaltnak tűnt minden, akár egy közepes nagyságú községben. A kívánt életritmusváltáshoz jelentős beruházások megvalósításával próbálunk feltételeket teremteni. A gottwaldoviak és a közeli környék lakói manapság már például a helyi gép- és építőipari üzemekben is bőven találnak munkát, viszonylag sokan dolgoznak a világhírű gyermekKlement Gottwald szobra filmstúdióban; városunk több gimnázium, szakközépiskola és a prágai Iparművészeti Főiskola kihelyezett részlegének székhelye. Gottwaldovnak csaknem nyolcszáz férőhelyes önálló színháza, országos viszonylatban ismert filharmóniazenekara van, sokan keresik fel a tárlatokat s egyéb művelődési rendezvényeket kínáló Művészek Házát. A rendszeres testmozgás híveit a futópályákként is nagyszerűen bevált erdei sétányokon kívül fedett uszoda, sportcsarnok és más létesítmények várják ... Természetesen, a gottwaldovi városházán is tudatosítjuk, hogy napjainkban valóban kétszer kell megforgatni minden koronát, mielőtt kiadnánk valamire; ám egy 85 ezer főnyire duzzadt városnak ebben a közgazdaságilag nehezebb helyzetben is szüksége van lakásokra, járulékos beruházásokra, egészségügyi létesítményekre vagy az üzlethálózat mielőbbi bővítésére. Ez utóbbira annál is inkább, mert az emberek a hetvenes évek elején is joggal panaszolták, hogy a szűkös vásárlási lehetőségeket kínáló, zsúfolt üzletek zömét bizony még a Bata-cég építette! A közelmúltban ezért egyetlen év alatt korszerű zöldségáruházat létesítettünk. Nem sokkal később, a zöldségáruház tőszomszédságában. egy hasonló ütemben és stílusban épült „cipőpalotát" nyitottunk, ami egyben a Svit-üzem márkaboltja is. Most egy élelmiszeráruház építéséhez láttunk hozzá. Városunk jellegzetes építészeti stílusa egyébként a már harmincas-negyvenes években kialakult, hiszen a nyerstéglával kombinált betonvázas építésmód tényleg gyorsnak, tartósnak és mutatósnak bizonyult. Emellett az erdöborította lankás domboldalakhoz is kiválóan illettek ezek a karcsúnak tűnő és színösszetétel dolgában is tetszetős épületek. A bevált műépítészeti sajátosságok meghagyásával, de a korszerű építkezési anyagok felhasználásával kezdtünk hozzá a hetvenes évek elején, a Drevnica nevű patak túlsó partján, a mintegy 25 ezer ember számára otthont adó „Jižný Svahy" nevű lakótelep építéséhez, ahol például félkör alakban húzódó tömbházakkal, rendhagyó stílusban épülő pontházakkal s egyéb változatos műépítészeti megoldásokkal leptük meg a gottwaldoviakat. A tervezés során külön ügyeltünk arra, hogy az újonnan alakuló negyed ne egy zord panelrengeteg legyen, hanem valóban otthonos és barátságos, egészséges környezetben épült városrész. Az ott épülő lakásokat, megfelelő térbeli tagolással, a szokásosnál na-12
