A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-25 / 9. szám

A Csemadok életéből ELŐRETEKINTÉS VISSZA- ES A CSEMADOK galántai járási bizottságá­nak elnöksége januári ülésén dr. Lukács Tibor vezető titkár jelenlétében megtárgyal­ta a tavalyi tevékenységet, értékelte a mun­katervbe foglalt feladatok teljesítését. Az ülést Sipos Béla, a járási bizottság elnöke vezette, a fölmerült, vitás vagy kiegészítést kívánó megjegyzésekre Mézes Rudolf, a járási bizottság titkára válaszolt. Érdemes közelebbről megnézni az elnök­ség elé terjesztett, a tevékenység egészét értékelő anyagot. Sorba veszem leglénye­gesebb megállapításait. A helyi szervezetek vezetőségének a munkája a legtöbb helyen lényegesen javult, annak ellenére, hogy nem sikerült teljes mértékben aktivizálni a járási bizottság tagjait. Néhány helyi szervezetben a vezetőség fél vagy egész évre szóló konk­rét munkatervet dolgozott ki, amely ponto­san meghatározta a vezetőségi tagok mun­káját. Bizalmi hálózat kiépítésével is foglal­koztak számos helyen, személyesen hívták meg a CSEMADOK-tagokat a rendezvé­nyekre. Figyelmet érdemlő adat, hogy a folyama­tos tagtoborzás eredményeképpen 8 ezerre növekedett a CSEMADOK-tagok száma a járásban. A járási bizottság leleményessé­gét dicséri annak a táblázatnak az elkészí­tése, amelyen pontosan feltüntetik, melyik helyi szervezetben hány új tagot kell szerezni. 1987-ig, tehát a CSEMADOK XIV. országos közgyűléséig további ezerrel akarják növelni a taglétszámot, s azon a bizonyos tábláza­ton szintén ott szerepel, egy-egy helyi szer­vezetnek hány új tagot kell szereznie. A járási elnökség elé terjesztett anyagban a szövetség képes hetilapjának a terjeszté­séről is szó esik. Az előfizetők száma jelen­leg 872, s ez nagyon kevés. Hibának róható fel, hogy a CSEMADOK hétszáz tisztségvi­selője közül csupán 140-nek jár a lap, s ezen a helyzeten sürgősen változtatni akar-A Fonó című összeállítás szereplői TEVÉKENY­SÉGÜNKRŐL DIÓHÉJBAN A 763 tagú naszvadi szervezetet 21 tagú választmány irányítja. Többségük maradék­talanul teljesíti a rábízott feladatokat. Ha­nak. A gyakori késedelmes kézbesítés sincs előnyére a terjesztési munkának. Tavaly négy Hét-ankét szervezésével igyekeztek új előfizetőket szerezni. Az idén sem marad­nak tétlenek e tekintetben. A világnézeti neveléssel és az általános népművelés feladataival kapcsolatban az elnökség tagjai megállapították, hogy a he­lyi szervezetek méltóképpen megemlékez­tek a februári győzelem 34., a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 65., s a Szovjet­unió megalakulásának 60. évfordulójáról. Kilenc művelődési klub működik a járásban, s ezek mind a már említett évfordulók jegyében végezték munkájukat. A Nagy Ok­tóber 65. évfordulója és a szövetség XIII. országos közgyűlésének a tiszteletére a he­lyi szervezetek tagjai több mint 15 ezer órát dolgoztak társadalmi munkában. Az iskolán kívüli nevelés keretében huszonegy előadás hangzott el olyan fontos témákról, mint a családjogi törvények (Vág­­királyfa), az ifjúsági bűnözés problémái (Nagyfödémes), Szigetköz három arca (Vág­­sellye), nyelvrokonaink a Szovjetunióban stb. Történelmi-honismereti témájú előadá­sokat is tartottak a helyi szervezetekben. Az irodalmi estek, író-olvasó találkozók szintén figyelmet érdemlő része a járási bizottság és a helyi szervezetek általános kulturális tevékenységének. Számos helyi szervezet­ben megismerkedtek Arany János, Jókai Mór és Vörösmarty Mihály életével és mun­kásságával, s a csehszlovákiai magyar iro­dalommal is bensőségesebb viszony alakult ki több helyen. Tizenhat íróval találkozott a helyi szervezetek olvasóközönsége. A Ma­dách Könyv- és Lapkiadó Vállalattal közö­sen rendezték meg a járásban a csehszlová­kiai magyar irodalom hetét, és sok könyvet eladtak. A kilenc művelődési klub eseményei: húsz irodalmi est, tíz helytörténeti, kilenc vönként egyszer tartanak vezetőségi ülést. A szervezetnek van női és férfi éneklő cso­portja, citeraegyüttese és hagyományőrző csoportja. Ezek tavaly négy alkalommal sze­repeltek a községben önálló műsorral. De szintén műsort adnak a csoportok különbö­ző alkalmakkor, ünnepségeken és ott voltak a Tavaszi szél vizet áraszt... Bátorkesziben (Vojnice) megtartott járási és a Nyitrán megrendezett kerületi fordulóján is. A hagyományápoló csoport pedig eljutott néprajzi, öt történelmi, négy zenei, három egészségügyi, három művészettörténeti, két tudományos, s egy-egy csillagászati és politikai témájú előadás stb. Nyilvánvaló, hogy az előadások témakörét még bővíteni lehet, különösen a tudományos és politikai természetű előadások számának a növelése kívánatos. Az amatőr művészeti tevékenységben je­lentős helyet foglalnak el a versenyek, szemlék, fesztiválok. Nagy szerep jut itt a színjátszó csoportoknak, esztrádegyütte­­seknek, énekkaroknak és éneklő csoportok­nak. A színjátszó csoportok száma csökken. Csupán hat helýen tanultak be színdarabot. A járási verseny Pereden (Tešedíkovo) meg­rendezett döntőjén a negyedi színjátszók bizonyultak a legjobbaknak, így a Jókai-na­­pokon is bemutathatták tudásukat. Négy gyermekszínjátszó csoportjuktól és további­ak alakulásától várják a felnőtt színjátszó mozgalom megerősödését. Az irodalmi színpadok sem eresztettek mélyebben gyö­keret. A hetvenes évek elején még öt-hat csoport versengett egymással, tavaly vi­szont már csak a galántai magyar oktatási nyelvű gimnázium kisszínpada mutatkozott be műsorral. A hat esztrádcsoport és a bábosok is jelentős munkát végeznek. A deáki (Diakovce) bábosok például a Duna­­menti Tavaszra is eljutottak. Rokonszenves, hogy abban a járásban, ahol Kodály Zoltán gyermekkorának leg­szebb éveit élte, az ének-zenei mozgalom minden rendezvényét a nagy zeneszerző születésének 100. évfordulója jegyében szervezték. Kilenc helyi szervezetben Galán­­tán pedig tíz alkalommal rendeztek Ko­­dály-emlékműsort. A centenárium jó alkalom­nak bizonyult az énekkarok, éneklő csopor­tok és a szólóénekesek szerepeltetésére. A táncmozgalom helyzetének áttekinté­séből a járási elnökség tagjai megállapítot­A férfi éneklő csoport Zselizre (Želiezovce) az Országos Népművé­szeti Fesztiválra. A közművelődési klub meghívta dr. Nagy Géza gyógyszerészt, aki a gyógyszerek használatáról tartott hasznos, érdekes elő­adást. Szervezetünk tagjai a településfej­lesztési és -szépítési akcióban részt vettek a sportpálya építésében, valamint az új böl­csőde kitakarításában. Több alkalommal rendeztünk kirándulást a tagok részére, pl. a Magas-Tátrába, Budapestre. Harkány-für­ták, hogy a diószegi (Sládkovičovo) Új Haj­tás néptánc-csoport továbbra is sikeresen tevékenykedik. Nem kis büszkeséggel vet­ték tudomásul, hogy tavaly Zselizen (Že­liezovce), az Országos Népművészeti Feszti­válon a somorjai Csalló néptánc-csoporttal megosztva szerezte meg a nagydijat. A galántai gimnázium tánccsoportjának a munkája szintén folyamatos, akárcsak a felsöszelieké. Itt kell szólni arról, hogy a járási hagyományőrző tánccsoport műsorát tavaly januárban a Csehszlovák Televízió is bemutatta. A járási dal- és táncünnepély és a CSE­­MADOK-napok szintén részét képezték a tanácskozásnak. Tavaly a járási dal- és táncünnepélyt már új helyen, a kosúti sza­badtéri színpadon tartották meg. A majd­nem másfél ezres nézősereget a járás ama­tőr művészeti csoportjai és a vendégegyüt­tesek szórakoztatták. A farkasdi és a negye­di helyi dal- és táncünnepély érdemel még említést. Vonzza a környék lakosságát. A népi hagyományok felelevenítését szolgál­ják a felvonulással egybekötött szüreti bálok (Negyed, Felsőszeli, Farkasd, Pered), vala­mint a farkasdiak farsangi tőkehúzása. Tavaly a helyi szervezetekben tizenkét előadást tartottak néprajzi témáról, össz­hangban az amatör művészeti csoportok munkájával. A Tavaszi szél... országos népdalversenybe 32 szólóénekes, 14 ének­­, lő csoport, 10 népi hangszeres szólista és csoport, s egy-egy tánc- és folklórcsoport nevezett be. A járási döntőn minden kate­góriában a legjobbak jutottak el a zselizi Országos Népművészeti Fesztiválra. Dr. Lukács Tibor, a CSEMADOK KB veze­tő titkára és a járási elnökség tagjai elége­dettek voltak a tevékenység egészéről szóló jelentéssel. A teljes képből kirajzolódott, hol kell javítani a munkán, hogyan lehet még eredményesebb tevékenységet elérni a helyi szervezetekben és a járási bizottság egyes szakbizottságaiban. Mács József döbe, Miskolcra, és Egerbe, valamint Si­ófokra, a gyermekek számára pedig Baj­mócra (Bojnice). Az amatör művészeti csoportok tagjai és vezetői: Haris József, Kelemen Sándor, Lednicky József és Nagy Imre dicséretet, köszönetét érdemelnek eredményes kultu­rális tevékenységükért. DOBOSI JÓZSEF a helyi szervezet elnöke Archívumi felvételek 7

Next

/
Thumbnails
Contents