A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-25 / 9. szám
Hallottuk' olvastuk' láttuk KIÁLLÍTÁS Karol Benický fotói Színes földrajz — mondhatnánk első benyomásunk szerint, nem járva messze a kifejező meghatározástól. Karol Benický fényképei láttán az ember oly módon képes rácsodálkozni a táj, a természet szépségeire, ahogy az eredeti helyszínen talán nem is lehetséges. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a fotóművész valamilyen optikai trükkök eszközével megszépíti a naturát, mert ez oda vezetne, hogy művészi ábrázolásának tárgya, önmagától eltávolodva egy olyan folyamaton menne keresztül, aminek végeredménye valamiféle hamisítás lenne. Márpedig e fotóművész legfőbb erényeinek egyike éppen az, hogy kitűnő műgonddal, tehetséggel felvértezetten, nagy magabiztonsággal tudja kikerülni ezeket a csapdákat. Amit ily módon felmutat, az valóság, de úgy tetszik, feltűnően szokatlan „látószögből" nézve. Az alaposabb vizsgálódás viszont ráébreszti az embert arra, hogy e felvételek többletének titka mégsem a sejtelmesség, mely holmi szakmai fogások által jött létre, hanem a szeretet. A fényképezett tájak, emberek iránt érzett szeretet hozza létre az intim kapcsolatot, amely a legtisztább motívumok felfedezéséhez, és ábrázolásához vezethet el. Úgy tetszik. Karol Benický ennek a többletnek a birtokában szerezhette meg fotóművészi rangját. Szokatlanul igényes fényképész ő, azon kevesek közül való, akiknek alkotásai mintegy tárgyi bizonyítékul szolgálnak annak igazolására, hogy a fotográfia igenis lehet önálló műalkotás ... Hogy egyértelműen az, ha olyan tehetséggel, ihletettséggel párosulva alkalmazzák az eszközt, a masinát, amelyről még a legtöbben lekicsinylőén nyilatkoznak. Szent igaz: a fényképezőgép önmagában nem elegendő ahhoz, hogy művészi értékeket teremtsünk vele. Mert ez a technikai berendezés, ez a csodadoboz végül is nem több, mint szerszám, valahogy olyanformán, ahogy az ecset is az a festő kezében. Igaz, valahol sántít e párhuzam, a hasonlat nem eléggé árnyalt, de mert a szóbanforgó kiállítás anyaga szokatlanul magas művészi értékek hordozója — talán mégis megkockáztatható. Karol Benickýt nem elégíti ki a nálunk elterjedt színes technika. Létezik ugyanis egy új — bár nehezen hozzáférhető, s módfelett költséges — színes technika is, a Cibachrome, ő ezzel dolgozik. Nálunk még fehér hollónak számít, de nem ezért csodálatos. Keszeli Ferenc SZÍNHÁZ El jő a jeges Jelentős vállalkozással folytatta az idei évad bemutatóinak sorát a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház prózai együttese. Pavol Haspra rendezésében vitte színre Amerika legnagyobb drámaírója, a Nobel-díjjal kitüntetett Eugene O'Neill 1940-ben irt, a társadalom reális, döntő kérdéseit feszegető színpadi művét: az „Eljő a jeges"-t. E komoly színházi vállalkozás ténye okvetlenül figyelemre méltó, hiszen az utóbbi évek O'Neill előadásai világszerte azt a tendenciát mutatják, hogy az alapműveknek számító Vágy a szilfák alatt, Különös közjáték, Jones császár vagy A szőrös majom mellett, sőt! — olykor-olykor helyett, e neves drámaíró más, kevésbé lecsiszolt színpadi alkotásai is előtérbe kerülnek. Nem titok, hogy a kísérletező kedvű rendező ezekben a ritkábban játszott, de pontos lélekrajzukkal s formai újszerűségükkel „nagykorúsított” O'Neill művekben — az ismertebb, már-már tökéletesnek tűnő darabokhoz viszonyítva — a művészi újat teremtés eszközeivel könnyebben találnak teret egyéni ötleteik megvalósítására. Feltéve persze, ha nemcsak külsőségeiben tűnik jónak az előadás, hanem az író egész életművére jellemző lélektani vívódást és feszültséget, őszinte társadalombírálatot is tükrözi. A bratislavai előadás, sajnos, nem bővelkedik különösebben az ilyen emlékezetes, a cselekmény valóságos társadalmi tényezőit feltáró pillanatokban. Igaz, mint minden színdarabot, az Eljő a jegest is — amelyet sokan Gorkij Éjjeli menedékhely című drámájához hasonlítanak — többféleképpen lehet színpadra állítani. Egyvalamit azonban még a próbafolyamat legelején tanácsos eldönteni: azt, hogy ki milyen eszközökkel mit akar kihangsúlyozni a darabból?! Ebben az előadásban ellenben úgy tűnik, hogy a rendező és a dramaturg nem azért húzták meg O'Neill drámájának szövegét, hogy egy adott témát, motívumot vagy szerzői gondolatot hangsúlyosabbá tegyenek; hanem pusztán azért, hogy az elfogadható játékidő kereteibe gyűrjék a darabot. így, sajnos, rengeteg lélektani összefüggés vagy jellemalkotó párbeszéd sikkad a bizonytalanba. Az egész előadás alatt színen lévő Hugo figurája például négy öt mondatnyira zsugorodik, a két katonatiszt, Wetjoen és Lewis párbeszédei pedig inkább esztrádjellegü belépők, mintsem reális társadalombírálatot tükröző dialógusok. A jegyváltás pillanatában még jónak ígérkező produkció így csak vánszorogva, különösebb feszültség vagy konfliktusszituáció nélkül jut el a közönség illedelmes, előadászáró tapsáig. Miklósi Péter HANGLEMEZ Magyar népzene III. A közelmúltban látott napvilágot a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nagyszabású népzenei sorozatának harmadik része. A négy lemezből álló album bemutatja a század elejétől napjainkig folyó gyűjtőmunka eredményeit, azzal a céllal, hogy a népzene iránt érdeklődők hiteles és lehetőleg átfogó képet nyerjenek egyrészt a különböző magyar népi dallamokról, másrészt a sokféle előadási módról. A Magyar Tudományos Akadémia tulajdonát képező hatalmas anyagot a kiváló zenetudós, a magyar zenetudomány nesztora, Rajeczky Benjámin szerkesztette, aki kiváló szakértelemmel könnyen áttekinthető, világos rendbe csoportosította a rendelkezésére álló gazdag népzenei anyagot. A nagyszerű népzene-sorozat harmadik albuma is jól bizonyítja, hogy a népzenekutatók kellő figyelmet szentelnek annak a kincsnek, melyet a legrégibb idők óta a jellegzetes magyar népzene jelent a kulturális örökség egészében. Ezért folyik a legátfogóbb formában máig is a népzene eddig ismeretlen kincseinek feltárása és feldolgozása, rendszerezése. Annak érdekében, hogy a népzene barátai valóban hiteles forrásokból meríthessenek a népzenei hagyományok tárházából, az új népzenei album négy lemezén is autentikus felvételek hangzanak fel. Rajeczky Benjámin az új album szerkesztése alkalmával az első két albumhoz hasonló felosztás szerint négy csoportra osztva mutatja be a gazdag népzenei anyagot. Az első csoportban hangzanak fel azok a népdalok, melyek a magyar népzene legősibb rétegeit képviselik. A második csoportban találjuk azokat a magyar népdalokat, melyekben felfedezhető az „európai örökség", tehát az európai hatások érvényesülése, valamint az úgynevezett új stílusú magyar népdalokat. A magyar népzenében jelentős helyet foglal el a hangszeres népzene is, ezért a harmadik csoportot a hangszeres népzene alkotja, míg a negyedik csoportban a különféle magyar népszokások dallamai csendülnek fel. Sági Tóth Tibor FOLYÓIRAT A Kmen egy éve Egy éve annak, hogy a Tvorba politikai, tudományos és kulturális hetilap tavalyi első számának mellékleteként először jelent meg a Cseh írók Szövetségének új irodalmi hetilapja, a Kmen. Egy év egy újság esetében ugyan nem nagy idő, ám éppen elég ahhoz, hogy meg lehessen vonni az eltelt időszak mérlegét, hogy mit sikerült vagy éppenséggel mit nem sikerült megvalósítani az indulásnál meghatározott célkitűzésekből. Erre vállalkozott a lap vezető szerkesztője az idei 3. szám bevezető írásában, megállapítva mindjárt elöljáróban azt, hogy a hetilap az eltelt egy év során bizonyította szükségességét és életképességét, megtalálva olvasóit azok körében, akik hisznek a szocialista irodalom jövőjében. Mivel a lapot, több-kevesebb rendszerességgel, a hazai magyar olvasók közül is feltehetően többen olvassák, talán nem lesz teljesen érdektelen kiemelni néhány momentumot ebből az értékelő írásból. A múlt évi ötvenkét számban több mint száz cseh és szlovák költő verseivel találkozhatott az olvasó mintegy ötven cseh prózaíró elbeszélése, novellája, regényrészlete került közlésre s a rövidlélegzetű irodalmi-publicisztikai írások mellett kettőszáz körül van a lapban megjelent kritikák, recenziók száma. Lezajlott a lapban néhány irodalmi vita is (elég talán a „Skalpel, prosím" című Stýblová regény kapcsán kialakult vitára utalni), amelyekben a neves irodalmárok mellett teret kaptak a legfiatalabb generáció képviselői is. S az indulásnál ez éppen egy meghatározó célkitűzés volt; tehát hogy ne legyen az új lap generációs lap, ne csak bizonyos korosztály, esetleg csoportosulás érdekeit, hanem az alkotás művészi értékét szem előtt tartva az irodalmárok minél szélesebb rétegeit szolgálja. Ez a pozitív tendencia vonatkoztatható a hetilap szépirodalmi részére is. További pozitívumként könyvelhető el a már említett rövidlélegzetü irodalmi-publicisztikai zsáner (glosszák, esszék, stb.) újraélesztése. Teret kapott természetesen a lap oldalain a külföldi irodalom is, s megvan e téren az az előnye, hogy rugalmasabban, érzékenyebben tud reagálni a külföldi irodalmakban végbemenő történésekre, mint a folyóiratok. Németh Gyula A kutak sós vizéből napenergiával működő vízlepárló készít ivóvizet a Türkmén SZSZK-ban, a Baharden állami gazdaságban. A kutakból napenergiával kiemelt Visszajönnél te még hozzám, de akkor már késő lesz! A torontói Tudomány és Technika Múzeumban rendezték be ezt a laboratóriumot, amelyben Banting és Best a század húszas éveiben felfedezte az inzulint 8
