A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-11 / 7. szám
vödörből. Persze, ez kulturáltsága kérdése is. De lehet valaki bármennyire kulturált, sőt kultúrsznob is lehet az istenadta, ha egyszer szomjas, és nincs ivóedénye. Ám ha van, akkor már az is fontossá válik, hogy milyen: tiszta-e, praktikus-e, szép-e? Az ízléskultúrának azon a fokán, amikor még fogyasztói tömegigény szabja meg a művirág vagy mügyümölcs-gyártás gazdasági sikereit, bizony igencsak rendkívüli lehetne a szerepe egy olyan kiállításnak, melynek anyagából a mellékelt képek próbálnak szerény ízelítőt nyújtani. Ipari formatervezés és iparművészet. E széleskörű fogalmak körébe tartózó igazán sokféle látnivaló akad azon az országos „seregszemlén”, ahol immáron tizedik alkalommal történik kísérlet arra, hogy számbavétessen: hol is tartunk e pillanatban a kultúrának azon a területén, ahol a kulturáltság állapotát az életünket kitöltő, az embert kiszolgáltató tárgyak esztétikai minőségével is próbáljuk lemérni. Senki ne gondoljon ezúttal műtárgyakra, mert hiszen a hangsúly éppen e tárgyak alkalmazhatóságán van. Kár, hogy számos formatervezőről kiderül, milyen nagy tévedésben van például akkor, ha evőeszközt tervez. Mert azt hiszi, hogy műtárgyat kell alkotnia. Pedig nem. Egyszerűen csak arról az igen szép és nemes feladatról van szó, mely szerint modellszerűen el kell készítenie az élet egyik mindennapi, közhasznú eszközét, de úgy és azért, hogy különbet alkosson az eddigieknél. Még akkor is, ha nem ezüstből tervez. Szebbet, jobbat, ízlésesebbet kell alkotnia. Ő azonban különcködik. A végeredmény pedig egy olyan evökészlet, amely formára esetleg szép, méretre viszont már egy mammutvacsorához is túlméretezett. De ki eszik manapság mammutot? „Nem árt” tehát, ha tárgyi eszközeink, az esztétikai kívánalmakon kívül, — alkalmazhatók is. Értéküket e két szemponton túlmenően aligha adhatja meg más. Ha pedig ez hiányzik, akkor az a bizonyos darab magyarán szólva haszontalan. Mindezt azért említem, mert a szóbanforgó kiállításon ilyen is akad. Meg olyan pohárkészlet, melynek also es felső pereme nem kilencven, hanem negyvenöt fokos szögben van levágva, a tervező ama határozott elképzelésének megfelelően, hogy a pohár ne egyenesen, hanem negyvenöt fokos dőlésszögben álljon az asztalon. Teheti, mert az alja tömör üvegnehezék. Jo, jó, de minek? Talán azért, hogy ivás közben ne kelljen a fejünket hátrahajtaní? Mert hogy e pohár használata sajnos e hókusz-pókusz ellenére sem kímél meg bennünket e kényelmetlen testmozgástól. Nincs szívem említés nélkül hagyni azt a préselt bádogból készült zománcozott tányérkészletet, melynek egyik darabja egy vesealakú edényke, amely minden tekintetben azonos a borbélyműhelyek régóta használatos táljával, azzal, amelynek rendeltetése, hogy a férfiemberek álla alá tartsák a beretválást követő arclemosáskor. Hogy ki tesz majd ilyesmit az étkezőasztalra? En nem, mert annyira azért nem haladok a korral, hogy ilyen edényből egyem az uborka sál át át. Az említett furcsaságoktól eltekintve azonban dicsérettel lehet szólni a kiállításról, ahol végső soron tömegesen találkozik az ember olyan dolgokkal, amelyek még korántsem jellemzik mindennapi tárgyaink és eszközeink világát, de egyértelműen képesek jelezni azokat az irányzatokat, amelynek mielőbbi követését szívesen siettetné az ember. Vonatkozik ez mindenek előtt a lakáskultúrára, ahol a bútor, a világítótestek, a textíliák, dísztárgyak gyakorlati és esztétikai kvalitása és belsőépítészeti megoldásokkal együtt nagyon rokonszenves színvonalat képvisel. Az ipari formatervezés ma már világszerte olyan termelői és fogyasztói alapigénnyé, mondhatni bázissá növi ki magát, melynek szerepe korántsem csak a könnyűipari termékek területén sokszorozódott meg, de egyéb, nehézipari szférákban is. Ma már nemcsak a személygépkocsi iránt támaszt a fogyasztó küllembeli igényeket, de azt is szívesen veszi, ha az eldobásra szánt gyufásdoboz is esztétikus. Ugyanígy jobb a szemnek és a kényelemnek egy vidám színű, modern vonalú vasúti kocsi, mint a regi, a megszokott. Ezen a kiállításon nemcsak ekszerek, bútorok, evőeszközök, asztali edénykészletek láthatók, de művészi igényességgel megtervezett folyami uszályok, gyári gépek makettjei, irodai berendezések, falikarpitok, térelválasztó elemek is ... igazán nehéz lenne felsorolni mindet, hiszen végső soron mindaz, ami nem a természet, hanem az ember müve — formatervezést igényel. Csak az nem mindegy, hogy ezt milyen esztétikai normák szerint tesszük, milyen anyagok alkalmazásával, és milyen szempontok figyelembe vételével. Ami viszont a leglényegesebb: akad-e vajon mindarra, ami itt jónak minősül — kivitelező. Mert önmagában mindez egy töredékét sem éri annak, amit ér, ha az ipar nem vállalkozik arra, hogy nagy sorozatokban, lehetőleg alacsony önköltséggel, alacsony forgalmi áron közkinccsé segítse tenni az elképzeléseket, amelyek e nagyszabású kiállítást értékesnek és nagyon hasznosnak minősítik. Természetesen mindez korántsem jelenti azt, hogy a látogatóban nem támadhat sokféle hiányérzet, hiszen szemet szúró például az, hogy az ipari formatervezők népes táborában szinte alig akad olyan, aki a játéktervezés igazán szép, nemes feladatának szentelné képességeit. Pedig mennyire fontos lenne. Ezért is szomorú, hogy a hatalmas anyagnak csupán egy lényegtelen kis töredéke a gyermekjáték. Ugyanez mondható el a csomagolóanyagokról, a márkajelek, címkék manapság még mindig olyanok, mint ha a gyártók — mondjuk — az üzemi éjjeliőrrel terveztették volna meg őket, mondván, hogy úgysincs mit csinálniuk munkaidő alatt, azonkívül senkinek sem árt meg egy kis mellékkereset. Nincsenek adataim, de bizonyos vagyok benne, hogy iparunk szerteágazó területein még meglehetősen kevés az olyan képzett, művészi igénnyel dolgozó szakember, akik nélkül maholnap egyre nehezebb lesz versenyképes termékeket gyártani, hiszen a forma, a szín, az esztétikum egyre dominánsabb eleme életünknek. Ugyanakkor bizonyára nagyon sok ember tervez cipőt, ruhát, bútort, kést, villát, ollót, vagy bulldozer-formát. Mert hiszen enélkül nem megy. Csakhogy tovább kell lépni. Hogy milyen irányba, azt sok vonatkozásban megmutatja e kiállítás anyaga. Szívem szerint nemcsak a jó, de a rossz példákat is kiállítottam volna. Didaktikus módon, egymás mellett: ilyen egy jól tervezett szék, és ilyen egy rossz. Az egyik szürke, rozoga és idomtalan, a másik... Igaz, tanulsággal így is bőven szolgál e kiállítás, amely december és január folyamán a bratislavai Művészetek Házában volt látható. KESZELI FERENC 13
