A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-07-17 / 29. szám
Az egykori városháza, ma Szepesi Múzeum. Előtérben a Szégyen-ketrec Itt, a Thurzó-házban lakott a fehér asszony Pál mester házának bejárata A lőcsei fehér asszony nyomában Ez hát a nevezetes Kassai-kapu, melyet Özeidet Orbán kuruc ezredes, a hajdúk vezére védett? Csak nem a titkos alagutat keresik, melyen át bejutottak a labancok Lőcse városába? Erre gondolok, amikor kilépek az autóbuszból, s látom: a kapu előtti óriási gödörben szorgosan dolgoznak a munkások, meg a régészek. Lőcse, (Levoča), a Szepesség történelmi központja, ma iskolaváros, s egyben építészeti rezervátum: évente milliókat, az idén 27 millió koronát, költenek történelmi emlékeink felújítására, megőrzésére. Hogy éppen a hajdúk jutnak eszembe? Nem véletlen, mert Jókai Mór A lőcsei fehér asszony című regényéből, meg II. Rákóczi Ferenc Emlékiratai című visszaemlékezéséből tudom: áruló volt a szépséges Korponay Jánosné, Géczy Julianna, cselének áldozatai voltak a hajdúk. De különben is: meg akarom nézni a lőcsei fehér asszonyról készített festményt. Miért ne? Halála lemosta az árulás vétkét, s talán igaz, amit Jókai írt, hogy itt él most is a lőcsei bástya rejtett bejáratának ajtaján... Bár igaz, ami igaz: ugyancsarmeglepödnék, ha a kapu boltíve alatt most felhangzana a kiáltás, hogy „Fegyverbe, őrség!" és meglátnám a kuruc ezredest, meg a hajdúkat. A képzelet viszont játékos, hát a bizonyosság kedvéért belülről, a városból még visszanézek a városkapura. Előtte a városi autóbuszjárat megállóhelye, meg a „Behajtani tilos!" jelzőtábla. Ami volt, nincs már. Befordulok a téglalap alakú főtérre, melynek neve ma Béke-tér. Jönnek, mennek mellettem a járókelők, nem szólnak, mégis hallom: Ez a Ring. Amikor a 7-es számú ház, a reneszánsz attikájú, káprázatos, tipikusan szepesi gótikus épület elé érek, nem kell magyarázni, magam is tudom: ez a Thurzóház. Nézem, miközben a két férfi beszélget mellettem, kérdi az egyik a másiktól: Itthon van-e az asszony? Nem, ez nem Andrássy István tábornok, amaz sem palotás inas, nem a lőcsei fehér asszonyról van szó. Csakhát játszik a képzelet. El is fordulok tőlük, inkább a dóm melletti, hajdani kereskedő- és pénzváltóház, a Tőzsde épületét nézem. Tatarozzák, újjáépítik. Nem tiltakoznak miatta a késmárkiak, pedig valamikor régen azért lövöldöztek ágyúikból sajtból gyúrt golyóbisokat a lőcsei zsoldosokra, mert törvény volt: ki kellett itt rakni az árut, és azt, jogukkal élve, alaposan megvámolták a lőcseiek. Megállók a 20-as számú ház előtt is. Ez Lőcsei Pál mester egykori lakóháza. Be kellene menni, bár a személyéről a nevén kívül mit sem tudunk, de műveit, a művészi faragásé oltárokat, szobrokat ismerjük. Csak az egyikért 20 millió koronát ígért a British Museum. Pál mester műhelyébe érdemes lenne benézni, de akkor jut-e időm a fehér asszony meglátogatására?... Igen, így gondolom, ilyen megszemélyesített vonatkozásban. Indulok is a városháza, a jelenlegi Szepesi Múzeum felé. Egy pillantás harangtornyának órájára: pontosan fél három. Akárcsak a karórámon, pedig hát a toronyórát régen, 1651-ben készítette Miklós mester; a régi Magyarország területén állítólag ez volt az első toronyóra. Persze, megint megállók, mert érdekes látvány a Ketterháuschen, vagyis a Szégyen-ketrec. Ebbe a hatalmas vaskalitkába zárták be a kurucok a Fabriczius-lányt, a későbbi Blumewitznét. Állítólag még a múlt század közepén is honos szokás volt: közszemlére tétetni benne a nyelves, pletykás kofákat vagy a könnyedebb életfelfogású hölgyeket. Most? Ügyet sem vetnek rá a lányok meg az asszonyok. Az árkádok alatt megkerülve a főbejáratot, hátulról, a lépcsőkön fel, azután jobbra fordulva megyek be a múzeumba. Még sohasem jártam itt, de Jókai regényben olyan hiteles leírását adta az egykori városházának, hogy nem kétséges: ismerős itt minden. Ez ugyan nem a keresztgerendás mennyezetű, ólomkeretes ablakú nagy ülésterem, hanem az őrök, a porkolábok, a szolgálatos hajdúk pihenőszobája volt. Most kiállítási terem. Egy pillantás az első tárlóba: a Thälmann partizánbrigád emlékeit látom. Nem lehet innen csak úgy elsietni, hiszen érdekes: német őslakosok, szlovákok és magyarok
