A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-07-17 / 29. szám
A NAGY NEMZEDÉK (A Nyugat költőinek cseh antológiájáról) Jelentős, bizonyos fokig hézagpótló kiadványt jelentetett meg a közelmúltban a prágai Odeon kiadó Veliká generace címen: a Nyugat első generációjaként számon tartott költők antológiáját. Figyelemmel kísérve a cseh könyvkiadást, tapasztalhatjuk, hogy az utóbbi évtizedekben egyre fokozottabb igyekezet irányul e korszak magyar irodalmának bemutatására és népszerűsítésére a cseh olvasók körében. Az eddigiek során azonban elsősorban a prózairodalom volt az előtérben. Mindennek demonstrálására talán csak annyit, hogy Móricznak például több mint tíz regénye jelent meg az említett időszakban cseh nyelven, de találkozhatott a cseh olvasó Kaffka Margit, Karinthy Frigyes, Tersánszky Józsi Jenő és Krúdy Gyula prózai műveivel, sőt a magyar irodalmi közvéleményben elsősorban prózai művei révén vált költőkként számon tartott irodalmárok, némelyike is többnyire prózai művei révén vált ismertté a cseh olvasók körében. A korszak lírájának megismertetése terén viszont mind a mai napig számottevő lemaradás tapasztalható. A Nagy nemzedék című antológia — Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső Tóth Árpád, Juhász Gyula, Füst Milán és Szabó Lőrinc költészetének bemutatásával — éppen a lemaradást hivatott meghatározott mértékben pótolni, a meglévő űrt próbálja bizonyos fokig betölteni. Rákos Péter, a prágai Károly Egyetem Bölcsészkara magyar tanszékének profeszszora vállalkozott arra a nem könnyű és nem kis feladatra, hogy a nyugatosok válogatásában bemutassa a cseh olvasóknak e korszak magyar líráját. S vállalta azt is, hogy a kötetet bevezető tanulmányban — a cseh olvasó számára lényegében ismeretlen irodalmi folyóirat bemutatásán túl — megismertesse az olvasóval azt a mozgalmat, irányzatot, áramlatot, csoportosulást is, melyet a több mint három évtizeden át megjelenő folyóirat neve takart. Azt, hogy a Nyugat sokkal többet jelentett egy irodalmi folyóiratnál, hogy a haladás szimbóluma, s — a nyugatosok meghatározásával élve — „sziget", „őrtorony", és „szellemi magaslat" volt a magyar irodalomban. Megrajzolja továbbá tanulmányában azt az irodalmi és társadalmi hátteret, amely a Nyugat megalakulását megelőzte (és lényegében előidézte), visszavezetve a modern magyar irodalom kialakulásának kezdeteit a múlt század utolsó két évtizedére. Szól a Nyugatot megelőző új, modem irányzatú törekvésekről, a Nyugatot megelőző ilyen jellegű folyóirat-próbálkozásokról, külön kihangsúlyozva azt a tényt, hogy a nyugatós irányzat messze túllépte az irodalom határait, hatása megmutatkozott mind a zene- (elsősorban Bartók és Kodály jóvoltából), mind a képzőművészetben (Rippl Rónay, Beck 0. Fülöp révén). S a Nyugat költőinek méltatása mellett kitér a prózaírók legjelentősebbjeinek —• Móricz, Kaffka, Tersánszky, Karinthy — méltatására és szól a Nyugattól elválaszthatatlan Ignotus, Schöpflin Aladár, Osvát Ernő, Hatvány Lajos és Fenyő Miksa kritikusi, szerkesztői és szervezői tevékenységéről is. Ady Endre az első a sorban, s ez az elsőség mindenképpen megilleti őt, hisz éppen az ö neve (és természetesen költészete) fémjelezte elsősorban a Nyugatnak ezt a korszakát, s a kötetben szereplők közül is az ő költészetét ismerhetik legjobban a cseh irodalomkedvelők. Néhány prózai írását még életében lefordította Karel Šarlih, s a húszas évektől kezdődően versei is fokozatosan megjelennek cseh fordításban, előbb folyóiratokban, majd később önálló kötetekben. Négy önálló kötete jelent meg, fordítói között ott találjuk František Halast, Vilém Závadát, Kamii Bednáft és Ladislav Hradskýt. A mostani válogatásban huszonöt Ady-vers található, s olyan versek próbálnak keresztmetszetet nyújtani költészetéről, mint a Góg és Magóg fia vagyok én, a Párisban járt az ősz, a Duna vallomása, a Vér és Arany, Az Értől az Óceánig, a Magyar jakobinus dala stb. Az Ady-kép talán még teljesebb lett volna néhány további-Léda- és Csinszka-vers besorolásával, s a korábrázolás is még erőteljesebb lett volna néhány olyan jellegű vers szerepeltetésével, mint A magyar ugaron’ stb. Persze az is igaz, hogy a bőség zavarával küzdve nem könnyű huszonöt versbe sűríteni egy akkora életművet, mint Adyé. Míg Ady a nyugatosok mozgalmának úgynevezett „elkötelezett" ágához tartozott, addig a „tudós költő" Babits Mihály a Nyugat esztétikus vonalának volt a képviselője. Az ő költészete azonban — ellentétben Adyéval — lényegében ismeretlen volt mostanáig a cseh olvasók körében. Egyedül A gólyakalifa című regénye jelent meg eddig (1979-ben) cseh fordításban. A mostani válogatásban tizenöt vers, illetve versrészlet próbálja meg bevezetni a cseh olvasót „Babits" költői világába, olyan versek közlésével, mint a Messze ... Messze ..., Esti kérdés, a Lírikus epilógja. Vers a csirkeház mellől. Ősz és tavasz között stb. Szerepel továbbá a válogatásban a Jónás könyvének néhány részlete és Jónás imája. Kosztolányi Dezsőt is elsősorban regényei révén ismerték eddig a cseh olvasók. Négy regényét fordították le eddig (Néró a véres költő. Édes Anna, Pacsirta, Aranysárkány), s egy elbeszéléskötete is megjelent. Verseit viszont csak folyóiratokból és a rádióból ismerhették a cseh Kosztolányi.-rajongók. Talán nem árt megjegyezni azt sem, hogy Kosztolányit személyes barátság fűzte Karel Čapekhez, s hogy egy Čapek által készített Kosztolányi-karikatúra is helyet kapott e mostani kötetben, melyben Kosztolányi mintegy húsz verssel szerepel, köztük A szegény kisgyermek panaszai című versciklus néhány darabjával, továbbá az Akarsz-e játszani? cíművel, a Boldog szomorú dallal, a Halotti beszéddel, a Szeptemberi áhítattal és a Bús férfi panaszaival. Tóth Árpádnak már jelent meg csehül egy verseskötete 1961-ben (Od srdce k srdci) Kamil Bednár és Ladislav Hradský fordításában. Az antológiában tíz vers képviseli Tóth Árpád halk, visszafogott líráját, így többek között a Meddő órán, Esti szonett. Egy régi ház előtt. Az új isten. Juhász Gyula nevével most találkozik először a cseh olvasó. A mostani antológiában huszonöt költeménye szerepel, köztük például A Himnusz az emberhez. Tiszai csönd, A tápai Krisztus, Ancsa szolgáló. Magyar nyár, 1918, A munka, Milyen volt... s az Anna örök című. Füst Milán A feleségem története című regényével van jelen 1972 óta a cseh irodalmi életben. E mostani válogatásban tizenöt költeménye képviseli hatalmas lélegzetű szabadversekre épülő költészetét. Szabó Lőrincet az irodalmi közvélemény általában a Nyugat második generációjának tagjaként tartja számon, s hogy a kötet összeállítója mégis a „nagy generáció" tagjai közé sorolta, annak az a magyarázata, hogy Szabó Lőrinc (főleg fordító) munkássága már a húszas évek elején szorosan összeforrott Babitséval és Tóth Árpádéval. Szoros barátság fűzte öt a magyar irodalom nagy barátjához, Anton Strakához, s a harmincas években cseh költőket is fordított. Tizenkét verse szerepel az antológiában. A Huszonhatodik év című szonettjeiből pedig már 1978-ban is jelent meg egy cseh válogatás. Az antológiát méltatva mindenképpen igen hasznosnak kell tartanunk megjelenését, hisz először kaphat általa a cseh olvasó — lényegében — átfogó képet a magyar irodalmi (és művészeti) életnek arról a talán legjelentősebb mozgalmáról, amely megteremtette a modern magyar irodalom (és művészet) alapjait. S először találkozhat a cseh olvasó e kör lírájának ilyen széleskörű és reprezentatív válogatásával is. A kötet anyagának fordításában az előzőekben már felsoroltakon kívül részt vett Karel Boušek, Jindŕich Pokorný, Václav Danék, Jana Štroblová és Ludék Kubišta, akik Heé Veronikával (magyarországi bohemista) Anna Rossovával, Marcela Husovával, Mészáros Jánossal és Robert Svobodával (mint nyelvi szakértőkkel) fordítópárosokat alkotva dolgoztak a kötet egy-egy költője műveinek fordításán. S mindezeken túlmenően magasan ki kell emelni Rákos Péter munkáját, aki maga válogatta és állította össze az antológia közölt verseit, továbbá az ezeket szervesen kiegészítő és illusztráló, az adott kor hangulatát hűen vsszaadó fényképdokumentációs anyagot s az ő bevezető- és zárótanulmánya, az egyes fejezeteket bevezető esszéivel foglalják méltó keretbe a „nagy nemzedék" képviselőinek alkotásait. NÉMETH GYULA egyes generációk sorsát. A hiteles dokumentálás érdekében a szerző a bejegyzések szerint közli (az íráshibákkal együtt) egész anyagát. A feltevések és a nem bizonyítható hipotézisek lehetőségétől a recenzens is, az olvasó is eltekinthet, a Családi krónika ettől nem veszít a hiteléből. A megfejtett sorokat az író és a Csehországban élő, magyarul nem tudó, de magyar származású István Szűcs beszélgetése, egészíti ki. Ennek a beszélgetésnek a megformálása jelenti a szépirói teljesítményt, a feszültség, a drámai helyzetek részleteinek leírása hozza a dokumentumon túlmutató többletet. Az elbeszélés és riport elemei keverednek az írásban; pontosabban a tények feltárását rendhagyó, elbeszélő riportnak is nevezhetnénk. A párbeszédekben a „cseh István Szűcs" megnyilatkozásait mintha minden stilisztikai magyarítás nélkül, közvetlenül csehből fordították volna magyarra, s így a dialógusok feltűnően pongyola stílusa furcsa, idegenszerű, kontrasztként hat a komoly téma és az igényes elbeszélés közegében. Az író a témába mélyedve nem tud szabadulni a problematikától, többek között azért sem, mert beleélésével sajátjának is érzi azt: ......ez az egész olyan kezd lenni, mintha nem is István Szűcs múltját, hanem a magamét keresném. Mert végül is lehetne most minden fordítva is: István lehetne az én helyemben, s az ő helyén én ... Igen, kicsi a különbség közöttünk . . Talán egy leheletnyi, egy tollvonásnyi az egész. S mégis, ebben a kevésben elfér a történelem. A történelmünk." Ez az átélés és az ebből következő azonosulás emeli az alkotói magatartást a riportíró helyzete és szemlélete fölé, s vezeti az Írót általános érvényű következtetések megfogalmazásához. A Szentuccája történetének hátterében szintén ott húzódik a háború, az emberek tetteit is közvetlen befolyásoló tény. Maga a katonakoldus és két fia* mint jelenség, a nagyobbik fiú háborús meséje és látomásai, az apa nélkül maradt falubeli családok vigasztalan sorsa, s végül a szilaj szeretők nélkül maradt könnyűvérű Pirosböske kinja, mint a háború következményei. Ennek az elbeszélésnek sajátos belső színezést ad annak a lehetőségnek a sikeres kiaknázása, ahogy az író a kamasz lelkivilágát ábrázolja. A fiúnak — belső hangoltságára jellemzően — csak utólag van bátorsága és ereje visszaverni a falusi suhancok megalázását, s képzeletében ő csúfolja meg szemérmüket, másrészt, szinte jellemet erősítve menekül el a kínálkozó olcsó szerelmi kaland elöl. Az elbeszélés záró momentuma szimbolikussá válik, mert Jóska tisztára söpri az udvart, mintha nemcsak azt, de az egész világot akarná megtisztítani a szennytől és szeméttől. Gál elbeszéléseinek szerkezeti megoldásai a legtöbb esetben sz'uverénül kimunkált alkotói formakultúráról tanúskodnak. Sajátos szerkezeti felépítése van a Káin című elbeszélésnek. A montázsok részeiben változik az átélői és a szemlélői attitűd, így természetszerűen az elbeszélő—írói szerepet felfelváltja az egyes szám első személyű, jelen idejű közvetlen szerep-megvalósulás. Ez utóbbi főként belső monológformát kap, amihez folytatásként kapcsolódnak az elbeszélői részek közbeszúrt fejezetei, melyek az első és második világháború embertelenségét is megidézik. A bibliai képek, asszociációk sora, a szertartásos áldozatbemutatás, András bátya és a fiú beszélgetése mintegy jól megkomponált előkészítése a szomorú befejezésnek — a fiú tehetetlenségében, kiszolgáltatottságában felgyújtja a búzáját. A Családi krónika alapötletét és részbeni anyagát egy 1885-böl való Biblia utolsó nyolc lapján talált jegyzetek adják, s így ennek időrendisége magától értetődően szabja meg az egész elbeszélés bevezetésre és a lapok által megszabott részekre való külső osztását. Gál dokumentális „továbbfejlesztő", tényalakító szerepet ilyen esetekben a hitelesség kedvéért nem vállal (nem is vállalhat), igazodva követi a létező konkrét tények időbeli és fontossági sorrendjét saját alkotói koncepciójában is. Nem szépírói teljesítmény, inkább csak puszta dokumentálás a tábori postai levelezőlapok kronológiai sorrendbe való helyezése (Tábori lapok). Az értelme ennek nyilvánvaló : a háborúba szakadt ember életérzésének és gondolkodásának megmutatása azokból a szövegekből, amelyeket a második világháború idején a honvédek küldöztek hozzátartozóiknak. Az írói szerep és funkció minimális teret kap ebben a montázsban; inkább csak a felfedező ötletről és szerkesztésről beszélhetünk, az élményanyag kínálta primér lehetőség demonstrálásáról. A szépírói teljesítmény szintjén lazításként is felfogható darabja ez a kötetnek. A kritikus számára a bizalomból származó meggyőződés kialakulását Gál hosszabb prózai vállalkozása tenné nyilvánvalóvá, főként azért, mert elsősorban a regény formája biztosíthat lehetőséget az írónak a továbblépés egyértelmű bizonyításához. A hosszabb műfaji keret késztetné a szerzőt ui. anyagának kiérlelésére, s Így nagyobb mértékben részt tudna vállalni a magasabb művészi igények és komplexebb esztétikai értékek keresésében. Gál kitűnő téma- és helyzetfelismerő alkotó, pár mondattal tudja megteremteni a drámai képet, hűen ábrázolja az emberi viszontagságokat, ragadja meg a lélektani és szociális problémákat. Művészete fejlődése érdekében azonban el kellene szakadnia a közvetlen írói lehetőségek azonnali, közvetlen kihasználásától, írói tehetségének rögtöni és szinte könnyed beváltásától, ami egy magas szintű alkotói fegyelem, alaposság és türelem realizálását is megkívánja. ALABÁN FERENC
