A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-12-25 / 52. szám

Hallottukolvastukláttuk MÚZEUM Még tíz éve sincs, hogy a történelmi neveze­tességű lőcsei (Levoča) vár egyik bástyájá­ban, kellő átalakítás után, helyet kapott a Vakok Múzeuma. Balia Emil építész és La­dislav Čisárik festőművész terve alapján épí­tették át a bástyát, rendezték be a helyisége­ket. Hasonló múzeum hazánkban máshol nincs is, csak külföldön, Leningrádban és Zágrábban, melyek tudományos dolgozóival állandó kapcsolatot tart az itteni múzeum gondnoksága: a vakok szaktanintézetének igazgatósága. Évente, körülbelül 6—7 ezer hazai, 500 külföldi érdeklődő tekinti meg az itt látható gyűjteményeket. Némelyik párat­lan a maga nemében, mert hiszen idekerült a Pozsonyban, 1825-ben alapított Vakok Inté­zetének gyűjteménye is, valamint a prágai Deyl Intézet egykori gondnokának, Adolf Fryc tanárnak a magángyűjteménye. És a vakok oktatásával foglalkozó, neves pedagó­gusok, Viliam Hrabovec, Soltész János, Hans Klein, meg a többiek tudományos hagyatéka is. Tíz éve sincs, hogy kaput nyitott a múze­um, mert hiszen 1974. november 29-én volt az ünnepélyes megnyitása, de azóta nevet, rangot nyert. Az itt láthátó gyűjtemények és saját kutatásaik alapján 12 fiatal tudós és tanár — köztük három külföldi — tudomá­nyos dolgozatot, értekezést írt. Miként más múzeumokban, itt is szokás tanítási órákat tartani, főleg a vakok, a látássérültek iskolá­inak tanulói részvételével. A Tmavai (Nagy­szombat) Pedagógiai Fakultás növendékei, akik gyógypedagógiát tanulnak, évente többször is rendeznek itt találkozót. És újabban, „Mi is ...!" címmel kiállítást rendezett a múzeum gondnoksága, amit Kiss József nyugdíjas tanár, a vakok szaktaninté­zetének munkatársa szíves és értő kalauzo­lásával tekintettem meg. Rendkívül érdekes és nemcsak szakmai szempontból méltó figyelemre ez a kiállítás, mert azt mutatja be, hogy a vakok és a látássérültek miként kapcsolódtak be annak idején a hazánk fel­­szabadulásáért küzdő illegális mozgalomba, s miként érvényesülnek napjainkban. Üdvös és hasznos lenne vándorkiállítást szervezni ebből az anyagból, és bemutatni azt máshol is. Hajdú András KÖNYV Történelmi orgonák Nem minden ok nélkül nevezik az orgonát a hangszerek királynőjének. Ezt a felmagaszta­ló jelzőt elsősorban a minden más — klasszi­kus — hangszert felülmúló hangterjedelmé­nek és fenséges, szinte csak egy egész orkeszterhez hasonlítható hangszínének, hanghatásának köszönheti. Helytörténeti, művészeti publikácókban, a rendszerint legtöbb művészeti emléket őrző templomok ismertetésekor az orgonákról ál­talában csak szűkszavúan emlékeznek meg. Ezt az adósságot igyekszik törleszteni Öt­­mar Gergelyi és Karol Wurm nemrég megje­lent Szlovákia történelmi orgonái (Historické organy na Slovensku, Opus, 1982) című könyvükben. A szerzöpár a rövid hangszer­történeti bevezetés után elsősorban a nagy­nevű hazai orgonaépítő családok munkájára összpontosítva, mutatja be Szlovákia törté­nelmi becsű orgonáit. Nálunk az eleinte még fényűzésszámba menő hangszer széleskörű elterjedését kb. a XV. századtól számíthat­juk. Számunkra nem lehet közömbös, hogy az orgonakészítés egyik korai adata épp vidékünkhöz kapcsolódik: Leleszen bizonyos Renysper 1367-ben beperelte a leleszi pré­postot, mert a prépost az orgonakészítö adósa maradt — 40 forinttal és egy lóval. A későbbi időkből az írásos adatok mellett egyre nagyobb számban már hangszerek is maradtak fenn. Ezekből ad nagyszerű válo­gatást a gazdagon illusztrált, szép kivitelezé­sű könyv. A sort a lőcsei Szent Jakab temp­lom míves, késő-reneszánsz kora-barokk hangszere nyitja (amely sokáig a történelmi Magyarország legnagyobb orgonája volt), s a komáromi Szent András templomnak az 1860-as években épített impozáns orgonája zárja. A zenével és különösen az orgonamuzsi­kával kapcsolatos dolgokról kotta vagy hanglemezmelléklet nélkül nehéz hű képet adni, könyvet írni. A szerzőpámak nem is ez volt a célja. Mégis az orgonákat bemutató jól sikerült képek alapján minden zenét szerető és értő ember szinte érzi, hogy egy ilyen felépítésű, művészi munkát, hozzáértést megkívánó hangszerből csakis a „királynői" jelzőhöz méltó muzsika áradhat. Otmar Ger­gelyi és Karol Wurm ugyanakkor méltó emlé­ket állít a hangszerkészítőknek: a falusi templomok ismeretlen, népi orgonakészítö­­inek s a katedrálisok neves orgonaépítőinek. Stubendek László TELEVÍZIÓ „ Úgy ahogy volt és..." Kétrészes portréfilmet láthattunk ismét Dé­nes Zsófiáról. Azért mondom, hogy ismét, mert ha jól emlékszem, öt esztendeje annak, amikor a képernyő útján legutoljára találkoz­hattunk vele, s elidőzhettünk emlékeinek példátlanul gazdag, a jelen századot, annak magyar és európai szellemiségét idéző évti­zedeiben. Ez a kétrészes portréfilm termé­szetszerűen folytatása volt a réginek. S mert Dénes Zsófia élete, pályája a kalendárium, s a haladás szellemének tekintetében is azo­nos a huszadik század Európájával, okkal tekinthető e képsor többnek az érdekesnél. Annakidején, kivált az akkori Ady-évforduló kapcsán Dénes Zsófia elsősorban Ady-End­­rére emlékezett, kinek tudvalévőén menyasz­­szonya volt. Most másokról is mesélt. Juhász Gyuláról, József Attiláról, Ferenczi Sándorról, Ignotus­­ról. Freudról, és azokról, akik nemcsak sze­mélyesen Dénes Zsófiára, de milliók gondol­kodására voltak maradandó hatással. Mód­felett rokonszenves, már-már megejtő az a szerény, tisztelgő alázat, az igazmondásnak, a hitelnek az a módszere, amely Dénes Zsófia emlékezéseinek eszköze. A kilencven­­hetedik évében járó, még mindig eleven szellemi frisseségnek örvendő írónő ma is jelenlévő, cselekvő napszámosa a magyar irodalomnak, publicisztikának. Ebben a mi­nőségében nemcsak emlékezöként, de alko­tó íróként, újat, és fontosat, szépet kimondó alkotóként tarthatjuk öt nyilván elsősorban. 1977-ben személyesen is találkozhattam vele. Egy teljes délutánt szentelt „tolakodó kíváncsiságomnak". S amikor elnézést kér­tem, amiért kérdéseimmel zavarom, emigy Ez a roquefort barlang, ahol a valódi rok­­fort sajt készül. Nem lehet a sportot elég korán kezdeni, ö például nyolc hónapos Düsszeldorfban a lóversenyek után a paci­kat egy erre a célra speciálisan kiképzett bazénban megfürösztik. A vízbeszállás ki­csit körülményes és csak a tűzoltók segít­ségével történhet, persze, ha valahol ép­pen tűz van, a fürdőzés elmarad. nyugtatott meg: „Ne zavartassa magát ked­vesem! Maga Adyra kíváncsi, amit pedig tőlem hall, azt továbbadni szándékozik. Ady­ra emlékezni, Adyt idézni, életben tartani pedig kötelesség nekem." Egy portréfilm felvételei nyilván nagyobb nyüzsgéssel, felhajtással járnak, mint egy páros, délutáni beszélgetés. Dénes Zsófia mégis vállalkozott erre a megterhelő feladat­ra, mert ugyanaz a küldetéstudat kötelezhet­te őt a nyilatkozatra, ami annakidején arra, hogy velem beszélgessen. Tudja, hogy a televízió útján milliókhoz jutnak el az ő személyes emlékei, s ezeket megosztani — kötelességének tartja. Emlékezetes, szép perceket tölthetett ismét a néző Dénes Zsó­fiával. Életéből bizonyára kitelne még néhány folytatásra. Dicsérjük tehát a film- és képszalagot. Annál is inkább, mert e portréfilmben nem­csak a nyilatkozó, az emlékező arca és alakja állt előttünk, de azoké is, akikre emlékezett. Keszeli Ferenc HANGLEMEZ A kis herceg — lemezen A francia regényírót, esszéistát, Antoine de Saint-Exupéryt (1900—1914) a magyar ol­vasó már 1940-ben megismerhette az Egye­dül a felhők közt című regénye révén. Két további regénye — A déli fwtárgép, Éjszakai repülés — hosszú szünet után, csak 1966- ban látott napvilágot magyar nyelven. 1971-ben Rónay György fordításában meg­jelent Saint-Exupéry főmüve, a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szívéhez és értel­méhez szóló mese, A kis herceg. A képzelet szülte bolygócskán, az író filozófiájának szel­lemében, a kis herceg a természet — mi több, a kozmosz — és az ember, s mindenek­előtt és fölött ember és ember harmóniájá­ra törekszik. A mesét mély embersége, nyel vének tiszta egyszerűsége a francia próza remekei közé emeli. Saint-Exupéry e varázslatosan szép művét 1943-ban írta, miközben hadirepülőként szolgált a francia hadseregben. Azért írta, hogy a szeretet embert megőrző erejére, az élet méltóságára figyelmeztessen, miközben milliók estek áldozatul a második világháború példátlan kegyetlenségeinek. írta, mintha érezte volna, élete nem tarthat soká, lelkét adta a műbe. 1944-ben egy német repülő­géppel vívott légicsatában vesztette életét: gépe Korzika fölött lezuhant. A kis herceg azóta bejárta az egész föld­kerekséget, lefordították a világ majd' min­den nyelvére. A könyvet — akárcsak a követ­kezőkben említett hanglemezt — a nagy író eredeti színes rajzai gazdagítják. Márton László rendezte hanglemezre a megrendítően szép mesét. A hangjátékban szereplő művészek — Gábor Miklós, Grün­­wald Kati, Halász Judit, Márkus László, Pá­­ger Antal, Bilicsi Tivadar és mások teljesít­ménye méltó az alapműhöz. A mikrobaráz­­dákból kiszabadítva a hangrezgéseket, szo­bánkat — s remélhetőleg, lényünket! — bűvös varázsba vonja A kis herceg. A könyv mellett a Hungaroton meselemez legyen minden család sugárzó kincse, jelképe a barátságnak, az emberi melegségnek, egy­más iránti türelmünknek, a megértő szán­déknak, a gondolat és érzés tisztaságának, az önzetlen szeretetnek. Hodossy Gyula Innen-onnan 8

Next

/
Thumbnails
Contents