A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-11-27 / 48. szám

lövellt volna ki a vízsugár, pedig akkor már régen elállt az eső, kiderült az ég. így jutot­tunk el az Ördöghíd-szorosig, amely olyan keskeny volt, hogy csak egy szekér fért el és a patak medre, most azonban az egészet teljesen betöltötte a megáradt víz. 1907- ben olasz és dalmát munkások törték át a sziklaóriást és ezzel megközelíthetővé tették Ájfalucskát. Egy öntöttvas emléktábla is hir­dette ezt az eseményt, de ez az idők folya­mán eltűnt. Itt tehát nem lehetett tovább haladni, ezért kénytelenek voltunk nekivágni a 200—250 méter magas sziklás domboldal­nak, egy régi tüzoltókocsi karbidlámpájának fényénél, mivel már éjjel 11 óra felé járt az idő. Küszködve folytattuk utunkat a tetőre, ahonnan éjfél után 2 órakor érkeztünk Ájfa­­lucskába, ahol a falu nyugodtan aludt. Feléb­resztettük Zsiga Gyula bácsit, a kisbirót, aki azonban kimerültén feküdt az ágyban, mivel az ár öt a völgyben érte, és csak nagy nehézségek árán tudták öt hazacipelni. Azu­tán felébresztettük a kocsmárost, megittunk 2 liter rumot, majd a túlsó hegytetőn át indultunk vissza Ájba, ahová reggel 5—6 óra tájban érkeztünk meg. Nem kis meglepeté­sünkre itt a vízáradat nem csökkent, sőt egész vasárnap egyforma mennyiségben özönlött a víz, elöntve egész Tornáig a földe­ket és az utakat. Csak hétfőn délelőtt 11 órakor kezdett az ár hirtelen levonulni. Honnan ez a rengeteg víz ? Hiszen az eső csak egy óráig esett! A Miglinc-hegy alatt óriási természetes víztárolók — ahogy itt nevezik: földalatti tengerszemek — vannak. A hirtelen felhőszakadás a hegytetőn levő töbrökön és zsombolyokon át túltöltötte eze­ket a tárolókat, az kimosta az oldalukat, és ennek következtében zúdulhatott ki a renge­teg víz. Jól emlékszem, hogy a völgyön felfelé haladtunkban többen megállapítot­tuk, hogy a víznek olyan állott, áporodott szaga van. Még egy csodálatos esemény történt 1958 augusztusában az Áji-völgyben, ami­kor az ellenkező oldalról, az Aji-tetöről a Várút völgyében jött le hirtelen óriási meny­­nyiségű víz, mely helyenként új medret mo­sott ki a travertinban, kialakított két újabb — egy 5 és egy 10 méteres — vízesést és hosszabb szakaszon kimosta a travertinréte­­get egészen az aljáig, úgyhogy igen érdekes látványt nyújt. Az Aji-völgy növény- és állatvilága hasonló a Szádelöi-völgyéhez, ha nem is olyan gaz­dag. Szánjos barlang található itt is, amelyek az ősember lakóhelyéül szolgáltak. id. STIBRÁNYI GUSZTÁV Fotó: STIBRÁNYI GUSZTÁV ezelőtt is ők adtak szállást. Azóta olyan szép házat építettek, hogy ki sem lehet mondani. A fiatalasszony virágkertészkedéssel foglal­kozik, jóságukat úgy háláltam meg, hogy három napon át segítettem átültetni a palán­tákat. Utam következő állomása Beriin volt. Ott nincs ismerősöm, így a nagykövetségün­kön jelentkeztem. Mivel este tíz órára értem oda, már nem mertem őket háborgatni az éjszakát egy pádon, pokrócaimba burkolóz­va töltöttem. Három napot töltöttem Berlin­ben, végigjártam a város összes nevezetes­ségét, megcsodáltam a látnivalókat. Csak azt sajnálom, hogy nincs fényképezőgépem, így csupán a képeslapok lesznek az emléke­im. Beriinből Gotthauson keresztül Sonnen­­waldba érkeztem és ott szerencsétlensé­gemben mégis nagy szerencse ért. Fel akar­tam keresni egy régtől ismerős családot, de elvétettem az utcát. Két virágkertész él ab­ban a városban. S én a másikhoz, nem a régi ismerőshöz kopogtattam. Mondom, itt a La­jos. Hiába mosolygok, csak nem akarnak megismerni. Akkor már nekem is feltűnt, hogy idegen arcok fogadnak. Mégis megpró­bálkoztam a szálláskéréssel, de ők a helyi paphoz irányítottak. A pap régi ismerősöm volt, nagyon megörültünk egymásnak, így ismét lett szállásom. Nem mindig volt ez így utam során. Aludtam szénapadláson és va­súti váróteremben is. Grosdobritzban példá­ul sem a pap, sem a kocsmáros nem akart befogadni. Leültem az autóbusz várójánál, elővettem a tarisznyámat és csak úgy szé­kely módra falatozni kezdtem. A gyerekek körülállták. Híre ment hamar az ottlétemnek. Motorkerékpáron megjelent a falu bírója is, mégpedig egy asszony. Igazoltatott, de szál­lást ő sem tudott adni. A jó szíve csak nem engedte, hogy megfázzak a nyirkos, őszi éjszakában. Térült a motorkerékpárral, ván­kost és meleg takarót hozott, reggel pedig termoszban kávét. Mindez három évvel eze­lőtt történt. Most meg akartam köszönni a jóságát és ismét felkerestem. A régi barátság elmélyült, szállást adott, másnap még a környék nevezetességeit is megmutatta. Drezdán és Déčínen keresztül érkeztem is­mét Prágába. Most már, haza felé tartva nem siettem. Négy napot töltöttem az Önök gyö­nyörű fővárosában. Végigjártam a Hradzsint, a Károly-hidat, az Aranyművesek utcáját, megcsodáltam az Orlojt, a metró állomásait. Október hatodikán érkeztem a jihlavai járás­ba, Golcov Jenikovba. Itt megint hogy jár­tam? Amikor 1979-ben vezetett arra az utam, a papiakban háltam, de a pap tudta nélkül. Egy termetes asszonyság nyitott ajtót, de még a konyháig sem eresztett, csak a pajtában hálhattam. Most a termetes asz­­szonyság nem volt sehol, magával a pappal találtam szembe magamat. Elmondtam hon­nan jövök, hogyan utazok a világban. Azt is bevallottam, hogy három évvel ezelőtt tud­tán kívül itt töltöttem egy éjszakát és kértem fogadjon ismét be. Nem és nem, egyre csak azt hajtogatta, menjek szállodába. Elmagya­ráztam, hogy én a békét, az emberek közötti békés egymás mellett élést hirdetem utam során. Ez van írva több nyelven is kerékpá­rom táblájára. Végül utolsó reménnyel elő­vettem azt az oklevelet, amelyet az antifa­siszta harcosok rimaszombati járási bizott­ságától kaptam, a felkelésben való részvéte­lemért. Erre meglágyult a pap szíve. Ő maga vetett nekem a belső szobában tiszta ágyat, mosdóvízzel, finom falattal szolgált. A béke óhaja, olyan közös nyelv, amelyet mindenki megért. Lassan, lassan, többszöri megállás­sal, hol vasúti váróteremben, hol a nemzeti bizottság elnökénél hálva megérkeztem Bmóba. A nemzetközi vásárra. Végigjártam a pavilonokat, nehéz lenne eldönteni melyik a szebb, melyik ország rukkolt ki nagyobb eredményekkel. Brnóból Bratislavába jöttem. Itt már szinte otthonosan mozgok. Elmentem megnézni egykori barátom, Bábi Tibor házát, micsoda változás ment végbe azon a környé­ken! Körös-körül emeletes házak tornyosul­nak. Egy hatalmas lakótelepet építettek azó­ta azon a vidéken. Ahogy fogy előttem az út. úgy fáradok. Egyre többet pihenek. Hetven­nyolc év nagy idő, a csontjaim már nem a régiek. Hosszan pihentem Július Kaličák ba­rátomnál, egykori partizán harcostársamnál Bratislavában a Kukučín utcában. Mivel a román állami hatóságoktól engedélyt kap­tam Ausztria meglátogatására is, ha már ilyen közel vagyok Bécshez, gondoltam, át­kerekezek oda is. Gyorsan oda értem, jó az út, vígan szaladt a kerékpár. Még sötétedés előtt megérkeztem, de a nagyvárosban elvé­tettem az utcát, a tájékozódást s mire a nagykövetségünkhöz értem, éjszaka tizenegy óra lett. Már nem voltam olyan mamlasz. mint Berlinben, becsöngettem és szállást kaptam. Két éjszakát töltöttem ott, bejártam a várost, megnéztem a történelmi neveze­tességeket, lesz miről mesélnem, ha haza jutok. Tegnap este ismét Kaličák barátomnál aludtam, s most itt vagyok maguknál. — Innen, hová, merre vezet az útja? Lesz kinél megszállni? — A további programom, szállásom már biztos. Gellében (Holice na Ostrove) Nagy Józsefnél töltök majd néhány napot. Pihen­nem is kell, nehogy megint kikapjak a felesé­gemtől. Azután Bogyán (Bodza) is megállók, Rácz Sándornénál. Komáromnál elhagyom az országot, Süttő lesz a következő szállás­helyem. Budapesten felkeresem az egyik unokaöcsómet, majd Pilisen, Abonyon és Püspökladányon keresztül, ahol régi ismerő­sök várnak, jutok el Nagyváradra. Ott vonatra szállók. Hazai földön nem kerékpározok to­vább. Azt már jól ismerem. Többször körül­utaztam Romániát kerékpáron. — Mi tetszett a legjobban? — Olyan nincs, hogy legjobban. Legjobb az egész együttvéve. Az ismeretszerzés. Is­merkedni városokkal, régi és új épületekkel, emberekkel. Nem tudnék ennyit a világról, ha nem kerekeztem volna ilyen sokat. Most már tényleg azt mondom, többé nem jövök. Az emberi szervezet tűrőképességét sem sza­bad a végtelenségig próbára tenni. — Azért én mégis azzal búcsúzom; Vi­szontlátásra, Lajos bácsi... FISTER MAGDA PRANDL SÁNDOR felvétele 13

Next

/
Thumbnails
Contents