A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-11-27 / 48. szám
Amikor híre érkezett, hogy Ájban az ár elragadta Hajdú Ilon nénit, aki halálát lelte a vízben és, hogy Ájfalucskából (Hačava) egy tehenet is lehozott az ár, a tornai tűzoltókkal önkéntes munkacsapatot szerveztünk és mintegy tizenöten elmentünk Tornáról Ájt és Ájfalucskát menteni. Délután négy órakor indultunk, de nehezen haladtunk, mivel Ájban annyi víz állt, hogy csak a kertek felett, a hegyoldalban tudtunk előre jutni. A betonhidakat mindenütt elmosta a víz, a vaskorlátokat pedig összegörbítette. Az Ördöghíd előtt két helyen szökőkútszerüen ömlött a víz, az egyik helyen 4—5 méter magasba, a másik helyen mintha egy 100-as vizvezetékcsőből A Torna-patak völgyéből nyíló közismert és híres Szádelöi-völgytől 1000 méterre keletre és vele párhuzamosan húzódik a kissé kevésbé ismert Áji-völgy. Azoknak a turistáknak, akik nemcsak az útról nézik az égbe meredő 300 méteres sziklafalakat, de veszik maguknak a fáradságot, és a lezúduló patak mentén mennek felfelé, lenyűgöző látványban van részük. A kisebb-nagyobb vízesések, kaszkádok, tavacskák sorozata csodálatos élményt nyújt. Azok, akik hasonlóságot látnak a jugoszláviai Plitvicei tavakkal és az ottani vízesésekkel és e hasonlóság alapján maguk között szlovákiai Plitvicnek nevezik a völgynek ezt a bejárati, mintegy egykilométeres szakaszát, amely szépségben messzi túlhaladja a Szádelői-völgy nyílását. A 10—15 méteres travertin, népiesen darázskőréteg (mert olyan lyukacsos, mint a darázsfészek) a földtörténeti utolsó, jelenleg is tartó holocén korszakban kezdődött képződni, jó tízezer évvel ezelőtt, a pleisztocén (jégkorszak) után. Egy igen erős szénsavval telített forrás — mely a hegy belsejében feloldotta a meszet — öntötte el mintegy tízezer évvel ezelőtt a völgy alsó részét. Amikor a víz a levegőre jutott, a szénsav kivált, és a mész kicsapódott az útjában levő tárgyakra, gallyakra, fákra, elhullott állatokra stb. így alakult ki a tízezer év alatt a 10—15 méter vastagságú travertin-réteg, melyben megtalálhatjuk az ellepett növényzet és állatok lenyomatait (például a csőszerű üregek a fák, bokrok törzseinek maradványai). Ez a folyamat jól követhető napjainkban is a körtvélyesi Meszesben. E travertinréteg gyors növekedését bizonyítják az időszámításunk előtti 1900 élt bronzkori ember cserépedénytöredékei és bronztárgyainak leletei; ezek a travertinrétegnek 2—3 méter mélységében találhatók. Már elődeink is felismerték a travertin különös előnyeit az építkezésnél, így például Torna várának a XV—XVI. században épített belső falaiban sok kifaragott travertin tömb fedezhető fel. Az 1947 -48-as években gátlás nélkül bányászták a travertint a háború alatt rommá lőtt Torna (Túrna nad Bodvou) újraépítéséhez. Sőt robbantották is és annyira vitték a pusztítást, hogy a víz is elveszett, minek következtében Áj község ivóvíz nélkül maradt. Kénytelenek voltak két duzzasztógátat is emelni, hogy az áji víztárolóban ismét legyen víz. Ezek a gátak kirínak a gyönyörű természeti képből. De ez még nem volt elég tanulság. Az 1950—60. években még egy borzalmas csapás érte a völgyet. A természetvédelmi szervek tiltakozása ellenére travertinmalmot létesítettek, felőröltek egy 10 méter magas travertinfalat és mésztrágyaként adták el a közeli földművesszövetkezeteknek. Teljesen elvesztek így a travertinban található növényi és állati maradványok, nem beszélve a tömb felső részében található archeológiailag értékes bronzkori leletekről, cserepekről, bronzból készült eszközökről. A malom után megnyitottak egy kőfejtőt is, éppen a legszebb és történelmileg a völgy legértékesebb részén, a Várót mellett. Pontosan azt a nagy sziklát robbantották, amelynek a tetején egy XV—XVI. századbeli kisebb vár romjai álltak. Feltehetően ettől az erődítménytől kaphatta a Várót is a nevét. Ezek a sebek még ma sem gyógyultak be. Lám az emberi meg nem értés és haszonvágy milyen helyrehozhatatlan károkat okozhat a természeti környezetben. 1973-ban megalakult a Gömör-tomai karszt (Slovenský kras) tájvédelmi körzet, amelyhez az Ájivölgy is tartozik, azóta nem került sor hasonló pusztításra. Sajnos azonban nem eléggé hatásos a védelem, mert továbbra is használják építkezéseknél az ott fejtett terméskövet. Emlékezetes nap marad Áj község életében 1949. szeptember 3-a, egy szombati nap. Délután 2—3 óra között hatalmas felhőszakadás volt, s a lezúduló víztömeg elöntötte Áj községet és környékét. Még Tornán is térdig érő víz folyt az utcákon. Aki ismeri Ájt, milyen lejtős, és milyen mély a patak medre, el sem tudja képzelni, miként lehetséges, hogy még az udvarokon is víz folyt. AZ flJI -Vö LQ Y EURÓPÁN ÁT KÉT KERÉKEN Fürge mozgású, pozsgás arcú ember lép be a szerkesztőségbe. Otthonosan mozog, barátok, régi ismerősök közé jött. Három esztendővel ezelőtt már járt nálunk. Akkor azt mondta, utoljára. Meleg kézfogással üdvözöljük s örülünk, amiért nem tartotta be a szavát és ismét kerékpárra ült, hogy a békét hirdetve bejárja Európa szocialista országait. Akik rendszeresen olvassák lapunkat, tán még emlékeznek a romániai Vasile Lajos bácsira, az egykori partizánra. Három évvel ezelőtt már írtunk róla. A Szlovák Nemzeti Felkelés harmincötödik évfordulójának ünnepségeire jött akkor s most nem várt a következő kerek évfordulóra. Éveinek száma sürgeti cselekedetre. Hetvennyolc év nyomja a vállát. Ebből a jelképes nyomásból külsején semmi sem látszik. A történelem, az idő és az egészséges életmód, a kerékpározás edzetté, egészségessé tette. — Augusztus húszadikán indultam otthonról, a romániai Foksani nevű kisvárosból. A feleségem már alig akart útnak engedni. Amikor három évvel ezelőtt haza értem azzal fogadott: úgy nézel ki, mint egy kivert kutya. A bőr csak lóg rajtad. Szeretete, gondoskodása ismét talpra állított, megerősödtem, úgy éreztem ismét be kell járnom a már egyszer látott helyeket, ismét találkoznom kell a régi ismerősökkel s a még élő partizántársakkal. Romániából a magyar határig vonattal utaztam, Magyarországon már kerékpárral jöttem keresztül. A felkelés ünnepségére megérkeztem a rimaszombati (Rimavská Sobota) járásba. Babinec községben, az egykori harcok helyén két napot töltöttem. Onnan átkerekeztem Losoncra, ott ismét vonatra ültem és Prágáig utaztam. Azóta csak kerékpárral rovom a kilométereket. A Német Demokratikus Köztársaság határa előtt még megszálltam egy munkásszálláson. Általában alkalmi szállásaim vannak. Csak néhány kivételes helyen tudom előre, hogy biztos fedél lesz a fejem fölött. Azon a munkásszálláson sokféle nemzet fia lakott. Természetesen csehek és szlovákok voltak a legtöbben, de vietnamival is találkoztam. így igazán érdekes és teljes képet kapok a világról, a világról, amelyet ennyi sok esztendő alatt sem tudtam egészen megismerni. — Nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ember csak úgy vaktában nekivágjon a világnak? — Az országúton egyedül vagyok. Sokszor hosszú kilométereken keresztül, erdőben, hegyen-völgyön, ahol még a madár sem jár s autó is csak néhány. Kincsem nincs, szegény vagyok. Ugyan mitől féljek? '— Mit látott az NDK-ban? — Legnagyobb élmény számomra a nemzetközi vásár megtekintése volt. Gyönyörű a kiállítás. Alig lehet ésszel felfogni, mire képes ma már az emberi elme. De amíg Lipcsébe értem, történt velem egy és más. Estefelé érkeztem Oschatze helységbe. Legfőbb ideje volt szállásról gondoskodnom és a gyomrom már rég elharangozta a delet. Ahogy tekerem a kerékpár pedálját, az országút egyik kanyarulatában elém tűnik a kaszárnya. Leszálltam a gépemről és vártam. Csakhamar egy nagy autó készült betérni az udvarára. Odaléptem a kapitányhoz, gyér német tudásommal elmondtam ki vagyok, honnan jöttem s szállást, kosztot kértem. A kapitány végigmért, megnézte málhákkal megpakolt gépemet és betessékelt az ebédlőbe. Finom rizses húst kaptam, hozzá tejeskávét és kenyeret, amennyi csak kellett. Az éjszakát az őrszobán töltöttem, még reggelivel is megkínáltak, így vígan folytathattam utamat. Lipcséből Frankfurtba mentem, úgy kerékpároztam a nagy város utcáin, mint amikor egy légy szálldos a szobában. A látnivalók érdekessége vonz újra és újra a nagyvilágba. Felkeresem a történelmi nevezetességű helyeket, a múzeumokat, képtárakat. Egy országot csupán a múzeumain keresztül nem lehet megismerni és én kíváncsi vagyok az emberekre is. Arra, hogyan élnek. Herzbergben például bekopogtam egy családhoz, csak úgy találomra. Amikor már oly sötét este volt, hogy semmiképp sem mehettem tovább. Először nem akartak szállást adni, küldtek a szállodába, de szállodára nekem nincs pénzem. Mondtam, meghúzódom az előszoba sarkában is, csak ne ázzak, ne fázzak. Pár perc múlva bevezettek a nagyszobába, a teritett asztalhoz ültettek és hamarosan kiderült, hogy egy nagy ünnepség kellős közepébe csöppentem. Házassági évfordulót ünnepeltek. Sok jó embert ismertem meg, barátságot kötöttünk. A béke szeretete, óhaja összeköt minket, legyen bár köztünk több ezer kilométernyi távolság. Tovább indulva egy másik helységben, Niezkyben régi ismerősnél szálltam meg. Három évvel 12
