A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-07-17 / 29. szám
rövidebb kocsisor várakozik, hát hébehóba olyasmi is előfordul, hogy kocsinkban menet közben, a nyílt országúton fogy el a benzin ... Ilyenkor az egyébként büszke autóvezető is fásult arcú, bosszús stoppossá válik, hiszen nem marad más választása, minthogy az út szélére kormányozza autóját, és segítségért, pontosabban két-három liter benzinért könyörögve magasba emelje jobbját. Az előrelátóbbak most azt mondják: az ilyesminek nem szabadna senkivel sem előfordulnia, elvégre réges-régen feltalálták már a csomagtérben elhelyezhető kézi benzinkannát, no meg az üzemanyagtöltő-állomások hálózata is meglehetősen sűrű Szlovákiában. Más kérdés viszont, hogy ellátottság, illetve nyitvatartási idő dolgában valóban eléggé rugalmas és jó szolgálatot tesznek-e az autósok, motorosok népes táborának? Országjáró körutam során erre kerestem választ, saját tapasztalataimat pedig a legitletékesebb helyen: a Benzinol ásványolajforgalmi vállalat igazgatóságán egészítettem ki a szükségesnek látszó adatokkal. Szlovákiában jelenleg 290 üzemanyagtöltő-állomás működik. Ez a szám önmagában talán nem mond sokat, a gyakorlatban ellenben azt jelenti, hogy Bratislavától egészen Ágcsernyőig (Čierna nad Tisou), vagy Komáromtól (Komárno) a magas-tátrai Zárig (Ždiar) — a kutak sűrűségi hálózatát tekintve —, úgy húsz-huszonöt kilométerenként lehet benzint venni. Ha figyelembe vészük, hogy az országútjainkon közlekedő személygépkocsik átlagos fogyasztása hét és tíz liter között mozog száz kilométerenként, akkor az egyik töltőállomástól a másikig körülbelül másfélkét liternyi üzemanyagra van szükségünk. Ennyi benzin, még szorult helyzetben is, szinte minden kocsiban akad — ám mi történjék akkor, ha a sivatagi oázisként várt töltőállomás éppen zárva tart... Az ilyesmi ugyanis (üzemanyagfeltöltésre, szabadságra, betegségre avagy más „műszaki okok"-ra való hivatkozással) még a nyári csúcsidényben is eléggé gyakran okoz bosszúságot. Lássuk hát, milyen a Benzinol-kutak nyitvatartási ideje: összesen 180 töltőállomás üzemel két műszakban, tehát reggel hattól este nyolcig-kilencig; 84 kisebb kút működik egy műszakban, összefüggő nyolc órás vagy megosztott négy-négy órás nyitvatartási idővel; 26 benzinkúthoz pedig éjjel-nappal odahajthat bárki, hogy üzemanyagot vásároljon. Ezek a folytonosan üzemelő töltőállomások többnyire a járásszékhelyeken, átlagosan hatvan-hetven kilométernyi távolságra esnek egymástól. A mindennapi gyakorlat azonban azt mutatja, hogy nappal zsúfoltak, sokszor hosszú kocsisor kígyózik előttük, az éjszakai órákban viszont nagyon csekély forgalmat bonyolítanak le. Ez egyébként nemcsak hazánkban, hanem világviszonylatban is így van. Más kérdés, hogy a fejlett ipari államok többségében az éjjeli műszakban részben biztonsági, részben pedig üzemviteli szempontból is előnyös, teljes mértékben önkiszolgáló módszerrel, tehát pénzszámláló automaták segítségével árusítják a benzint. A mi országútjainkon ez a valóban korszerű üzemanyagellátási forma egyelőre még nem terjedt el, sőt az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy csak a távolabbi fejlesztési tervekben szerepel. Bennünket így sokkalta jobban érdekel az a prózai kérdés: éjjel vajon valóban nyitva találjuk-e az utunkba eső töltőállomást; nappal pedig milyen gyorsan tudunk megtankolni az erre kiszemelt helyen? Ez utóbbi tulajdonképpen a szerencse dolga, „pusztán" attól függ: egy-egy töltőállomáshoz hány gépkocsi érkezik egyszerre ugyanazzal a szándékkal ? ... Előfordul, hogy az embernek — mondjuk — déli fél tizenkettőkor egyetlen percet sem kell várakoznia; de olyasmi is bármikor megtörténik, hogy a türelmetlen kocsivezető csak húsz-huszonöt percnyi várakozás után illesztheti oda a benzinkút gumicsövének pisztolyát az olykor bizony feneketlennek tűnő üzemanyagtartály torkához. Természetes, hogy a sofőrök zöme nem szívesen vesztegel a benzinkutak előtt. Jól tudják ezt a töltőállomások alkalmazottai és a Benzinol fejlesztési részlegének dolgozói is. Ezért épülnek az új, az egyre növekvő forgalom igényeinek megfelelő üzemanyagtöltő-állomások, a régebbi benzinkutakat pedig korszerűsítik. Sokévi tapasztalataik, felméréseik alapján az látszik ideálisnak, ha egy közepesnek mondható, három sávos töltőállomás óránként száz-százharminc gépkocsit tud ellátni benzinnel, teherautók esetében naftával. Benzinügyben folytatott több napos barangolásom során, a kútkezelők véleménye iránt érdeklődve, szinte mindenütt egyöntetű megállapításként hallottam: az is nagyban meggyorsítaná a forgalmat ha a sofőrök — a külföldi szokásokhoz hasonlóan — nálunk is alkalomról alkalomra színig töltenék autóik üzemanyagtartályát. A köznapi valóság azonban ennek ellenkezőjét mutatja. Főképpen a speciál és a szuper benzin árának tavalyi emelkedése óta a kocsivezetők többnyire kisebb mennyiségben, ám annál gyakrabban vásárolnak üzemanyagot. Sok helyütt, például Nyitrán, Tornaiján (Šafárikovo), Jolsván (Jelšava), Ótátrafüreden (Starý Smokovec), de másutt is hallottam a piros egyenruhás kútkezelőktől, hogy vannak olyan törzsvendégeik, akik naponta néha háromszor-négyszer is beállnak tankolni — húsz-huszonöt koronával a kezükben. Az ilyesmi valóban fölösleges föltartást jelent, míg a kocsivezetők többsége, a statisztika tanúsága szerint, tizenöt vagy húsz liter üzemanyagot vásárol egyszerre, ami az autókba szerelt üzemanyagtartályok űrtartalmának felét jelenti. Jómagán is több esztendeje vagyok már autóvezető, úgyhogy bátran kijelenthetem: nincs annál nagyobb méreg, mint amikor az ember utolsó mentségként odahajt a szorongva várt töltőállomáshoz, ott azonban egy behajtani tilost jelző tábla és egy friss benzint szállító tankautó állja útját. Az üzemanyagfeltöltésre vonatkozó tűzbiztonsági előírások nagyon szigorúak, ezért amíg a töltőautó a benzinkút területén tartózkodik, addig teljes mértékben szünetelnie kell az üzemanyag-árusításnak. A kútkezelőknek ilyenkor kézi kannákba sem szabad egy csöppnyi benzint eladniuk. Ezért — főképpen a nyári turistaidényben! — jogos az az elvárás, hogy a tankautók a körzeti szivattyúállomásokról és elosztótelepekről éjjelente végezzék el a kiszállítást. Vagy legalább éjszakánként is! Autószerelők és gépkocsivezetők körében gyakorta szóbeszéd tárgya a benzin oktánszáma, más szóval a kutaknál vásárol üzemanyag minősége. Ebben a tekintetben, főképpen a benzinárak emelkedése óta, érthetően szigorúbbakká váltak a követelmények. Az idősebb évjáratú, huszonöt-harminc éves „old-mobilok" eltűntek közútjainkról, úgyhogy a nyolcvan oktános benzin ma már nem is kapható; a kilencven oktános speciált és a kilencvenhatos szupert pedig manapság már többször is ellenőrzik, amíg a gépkocsik tartályaiba jut. Az első laboratóriumi próbát rögtön a termelésben végzik el, később ugyanezt a hatalmas tartályparkokban és bázistelepeken is megismétlik, de végeznek minőségi vizsgálatokat a kutaknál is, ahol a tartályok szivattyúberendezése úgy van megépítve, hogy meggátolja a lecsapódó pára és a benzin keveredését, így csupán a hőmérsékletingadozás okozhat némi változást a benzinminőségben, de ennek mértéke szinte teljesen elenyésző. Aki gépkocsivezető, az jól tudja, hogy a Benzinol az utóbbi években egyre nagyobb részt vállal a fáradt olaj begyűjtésében. Ennek a munkának nagy népgazdasági és környezetvédelmi haszna van. Ebből a célból egy önálló begyűjtő hálózatot hoztak létre, de a Benzinkutaknál is leadható a fáradt olaj, aminek beszolgáltatását a nagyobb közületek számára kötelezővé tették. Az üzemek meghatározott időpontra megrendelhetik a begyűjtő tankautót, vagy pedig saját szállító eszközzel, esetleg vasúton is elküldhetik az összegyűlt anyagot a fáradtolaj-gyűjtő állomásra. Rendkívül fontos és szigorúan ellenőrzött feladat ez, hiszen ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy a talajba kerülő, patakokat és folyókat szennyező fáradt olaj tönkreteszi a környezetet, akadályozza a vegetációt, hosszú évekre szennyezetté s elviselhetetlenné teszi a környezetet... Itt kell megjegyeznem még azt is, miszerint az utóbbi esztendőkben már bevált szokássá lett, hogy az üzemanyagtöltő állomásokon nemcsak benzint, háztartási tüzelőolajat lehet venni, esetleg leadni a fáradt olajat, hanem tanácsot is bőven kap az ember. Például a különböző olajok választékára, azok évszaknak megfelelő használatára vonatkozóan, de sok más gyakorlati kérdésben is. De hadd mondjam el azt is, hogy e sorok írója volt már olyan helyzetben is, hogy félúton lerobbant kocsiját — autójavító műhely vagy szerelő helyett — egy kútkezelő tette ismét menetképessé. Nem titok, hogy busás jövedelemről, gondtalan életről álmodozva sokan irigylik az üzemanyagtöltő állomások alkalmazottait A Benzinol ásványolajforgalmi vállalat kereskedelmi igazgatójának véleménye szerint a kútkezelők többsége becsületes munkával keresi meg mindennapi kenyerét, és az ország többi állampolgárához hasonlóan, a fizetéséből él. Aki viszont tiltott úton próbál meggazdagodni, az az állását, illetve a törvényszegés mértékének megfelelő börtönbüntetést kockáztat. Azt pedig minden gépkocsivezető tudja, hogy a hőségben vagy fagyban, esőben vagy havazásban a szabad levegőn tartózkodó kútkezelők munkája bizony eléggé kimerítő. És jócskán akad olyan kútkezelő, aki hat-hét órai szolgálat után, harmincöt fokos hőségben vagy mínusz tizenöt fokos fagyban nem felejt el szerencsés utat kívánni. MIKLÓSI PÉTER Hétvégi levél Érdekes jelenségeknek vagyok néha tanúja, melyeket valahogy nem tudok a szocialista erkölcsi normák közé sehogyan sem besorolni. Ez pedig nem más, mint az a tény, hogy társadalmunkban a valahogy elburjánzott és egyre terebélyesedik az emberek közötti bizalmatlanság, no és nem utolsósorban az irigység. Nemrég egy beszélgetésnek voltam szem- és fültanúja. A színhely, ahol történt, nem érdekes, hisz bárhol találkozhatunk hasonló dolgokkal, ha van szemünk és jó fülünk. A beszélgetés egyik résztvevője újságolta barátjának, hogy az üzemben, ahol dolgozik, magához hívatta a mester és megdicsérte eddigi munkáját, de ugyanakkor felajánlotta neki, illetve megkérte, hogy menjen át dolgozni egy másik részlegre, mert talán az ő példája hatással lesz az ottani kollektíva munkateljesítményére is. És te erre mit mondtál, kérdi a másik? Hát beleegyeztem, számomra ez kitüntetés. Tévedsz, mondja a beszélő partner, mert nemcsak azt kell hallani, amit mondanak, de főleg, azon kell elgondolkodni, hogy mi van mögötte. Mindig , keresni kell azt, hogy mi az intézkedés igazi célja. És oktatólag elmondja, hogy az is kérdéses, hogy például ki megy a te helyedre, nem a mester valamilyen jó barátja, vagy netán rokona, meg az is kérdéses, hogy vajon nem az-e a célja, hogy az új kollektívában téged lejárasson. Láttam, hogy a beszélgető partner, aki előbb büszkén jegyezte meg, hogy ez az áthelyezés számára kitüntetés, egyszerre elkedvetlenedett, és igen intenzíven gondolkodni kezdett azon, amit a társa mondott. Végül megszólalt, tudod — lehet, hogy van valami a dologban és jobban utána kellett volna néznem. De beszélgető partnere ezzel a válasszal sem érte be, hanem azzal folytatta: mert tudod, hogy sok vezető ismerőseit, rokonait helyezi előtérbe, aztán ezek egy jó munkahelyen megszedik magukat, vikendházakat építenek, autót vásárolnak, az olyanok pedig, mint te, aki csak áldozott a közösségért, mindezzel nem dicsekedhet. Részedről ez a szép dolog, keveset hoz a konyhára. Ilyen beszélgetésbe nehéz beavatkozni, hisz két személy között zajlik le, és két személy problémájáról van szó. Ám az újságírónak ilyen esetben meg kell legyen a véleménye, és fel kell tennie a kérdést, hogy hol tartunk ma a szocialista emberi kapcsolatok alakulása terén? Szinte érthetetlen számomra az, hogy honnan fakad az ilyenfajta bizalmatlanság, honnan veszik egyes emberek a jogot ahhoz, hogy minden kimondott szó mögött hátsó gondolatokat keressenek. Vagy például azt a jogot, hogy minden konkrétum nélkül kétségbevonják, hogy ez vagy az csak azért szerzett apyagi javakat, mert baráti vagy családi alapon jutott olyan közegbe, ahol azt megtehette. A hiba abban van, hogy igen sokan mindezt általánosítják, vonatkoztatják mindenkire, ami már eleve hibát jelent. Ám meggyőződésem, hogy az emberek közötti bizalmatlanságnak valamint az irigységnek megvannak nálunk az objektív alapjai is. Minden bizonnyal az olyasmi, amiről fentebb szóltuk, megtörtént. Ám szükséges és lényeges, hogy mindezekben a kérdésekben lássuk magunk előtt a fő tendenciát ami nem más, mint hogy szocialista társadalmunkban minden esetben támogassuk az emberek kölcsönös bizalmának elmélyítését, valamint azt, hogy mindenki munkájának társadalmi hatása és eredményei alapján kapja a fizetését. Meggyőződésem, hogy szocialista társadalmunkban semmilyen szinten nem lehet meghatározó a bizalmatlanság vagy irigység, szocialista társadalmunk nem nevelhet és nem nevel az emberekből farkasokat, mert ez a kapitalista társadalmak jellemzője.
