A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-11-13 / 46. szám
lyóirat, a National Enquirer. A szerkesztőség ugyanis — ez már hagyományos — minden évben megrendezi a fintorok versenyét, melynek győztese egyhetes Las Vegas-i utazást és ötszáz dollár zsebpénzt nyerhet. A kétes értékű elsőséget a harminckét éves Geneva Winters, kétgyermekes háziasszony szerezte meg. A környezettel való ismerkedést sohasem lehet elég korán kezdeni. A kisgyermek kíváncsisága mosolyt fakasztó. Rómában forgatják a Fekete és vörös című angol filmet. A háborús film több epizódjának megtörtént események szolgáltatták az alapját. A középpontban egy ír lelkész áll, aki azzal a céllal érkezik Rómába, hogy a Vatikán segítségével minél több embert menthessen ki a Gestapo karmai közül. A film női főszerepét Barbara Bouchet alakítja. Jön szembe velünk a töltés gerincén, méltóságteljesen, mintha ő lenne minden földek, erdők, vizek ura e csallóközi Duna-tájon. Mögötte, ki testéből való, játékosan, a csikókor szabad tüzeivel. Amennyire léhet, szélre húzódunk a Zsigulival, meg is állunk. Ők nem, ellépdelnek mellettünk, ránk se hederítenek. A gazda házára is csak odapillantanak és haladnak tovább a végtelen töltésen. A gazda nem aggódik miattuk, tudja, hogy visszajönnek, mindig visszajönnek. Az efféle „kilovaglások" amolyan tanulmányutak a csikó számára, meg alkalmak testének edzésére. Távolodnak, aztán eltűnnek a szemünk elől. Eltűnik a látvány, s mi lényege volt a természetes béke, a szép harmónia, melyben manapság legfeljebb ilyen természeti tájakon van része az embernek. Aki aztán begyújtja a motort, és száguld tovább. A délután közepe táján járunk, nem kapnak a halak. Két kárász, két compó két óra alatt. És rengeteg szúnyog. Ezek itt még napsütésben sem nyugosznak. Támadnak, mintha övék lenne a víz, melybe horgainkat vetettük, és a föld, melyen állni merészelünk. Csak azért se megyünk. De óra múlván fogytán a kedvünk, türelmünk. Összeszedjük dolgainkat és indulunk visszafelé.. A gazda házának közelébe érve, ritka jelenet fogad. Lovunk nyakig — egy traktor ülésterében, a csikó meg ugrándozik körbekörbe. Meg is jön nyomban a kedvünk, sőt, jókedvünk. Előkerül a fényképezőgép, és a majdani kép fölé máris születnek sorra címjavaslatok, mint például: Hány lóerős a traktor? Ellenségek, Traktor-nézőben, békés egymás-mellett-élés, Kukk! És egy másik javaslat: ha sikerül a felvétel, fölajánljuk valamelyik lapnak. Nem mintha nem közöltek volna még hasonló fotókat az érdekesség-rovatok, de azért kár lenne, ha ez a fiókban maradna. Közben véget ér a jelenet, búcsúzunk a lovaktól, a tájtól. Sikerült a felvétel. Lehet küldeni. Lehetett volna. De időközben történt, ami a kép jelentését, hangulatát teljesen megváltoztatta a számunkra, olyannyira, hogy akkor még a közzétételéről is lemondtunk. A ló meghalt. Az a ló, melyet a mellékelt képen lát olvasóm, meghalt. Nem azért, mert BÖDÖK ZSIGMOND felvétele öreg volt. Nem volt öreg, „csak" éppen vemhes; És nem is kimerültség következtében múlt ki élete; lába se törött, hogy agyon kellett volna lőni. Munka közben halt meg. A töltésen, lefelé menet, felborult a szekér, és magával rántotta. Pedig a gazda pont azért hajtott rézsűt, hogy kímélje öt. Nagyot zuhant hatalmas teste, vonaglott, aztán kidobta magából vemhét, és többé nem mozdult. Halálának, halála körülményeinek ismeretében képtelenek voltunk ezután olyan formában ajánlani föl a képet közlésre, ahogy azt eredetileg terveztük, pusztán egy telitalálatos, blikkfangos címmel. Jóllehet, megtehettük volna, hisz a nagyközönség előtt ismeretlen ló jövője, tragikus pusztulása nincs a felvételen, egyetlen négyzetmilliméterén sincs előrevetítve, következésképpen semmi sem árnyékolhatta volna be az élményt, melyet szemlélőiben a kép — kivált. Csakhogy nekünk végig kellett mondanunk a sorsát. Végig kellene mondanunk végre minden sorsot, ha tragikus is. Vagy éppen azért. BODNAR GYULA m m 9
