A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-10-16 / 42. szám

Hétvégi levél denkor összemérhető. Az üzem termelésé­nek 30 százaléka exportáru, és dicséretre méltó, hogy eddig az exportáruk esetében egyetlen reklamációt sem kapott az üzem. Mindezen feladatok teljesítése fokozott erőfeszítést követel meg minden dolgozótól. Azonban, hogy az üzem teljesíteni tudja az előirt mennyiségi és minőségi tervet, szüksé­ges, hogy a más üzemek által szállított alapanyagok minősége szüntelenül emel­kedjen. Itt van az a pont, amin van még sok javítani való. Mert az alapanyag, melyet az üzem kap, nem üti meg sokszor a kívánt minőséget, ami befolyásolja az üzem mun­káját is. Arról, hogy az üzem lelkes, hozzáértő munkásokkal, mesterekkel és más vezetők­kel rendelkezik, meggyőződtünk a munkagé­peknél tett látogatásunkkor. A munkahelyen először Renczés Elvirával találkoztunk, aki Felsőpatonyból jár dolgozni a bratislavai Zor­nica üzembe. A köszönésen és néhány szó­váltáson kívül nem volt sok idő a beszélge­tésre, hisz Renczés Elvira három lyukkivarró­­gépen dolgozik. De megcsodálhattuk kézü­gyességét, mellyel ezeket a gépeket kezeli. Azt is elmondhatjuk, hogy lényegében min­den selejt nélküli készáru hagyja el az általa irányított gépeket. Végül is hajlandó volt válaszolni kérdéseinkre, mondván, ha ezt annyira akarják. Elmondotta, hogy kis korától fogva célja az volt, hogy valami szakmát tanuljon, és már fiatal korában legjobban vonzotta a varrógép. 1976-ban elvégezte a szakközépiskolát és azóta a Zornica bratisla­vai üzemében dolgozik. Jó kollektívára talált itt, és a világ minden kincséért sem változ­tatna munkahelyet. Ő egy a sok magyar nemzetiségű dolgozó közül, akik mind be­csülettel megállják a helyüket. Somogyi Melánia mester 31 éve dolgozik a Zornica üzemében, és van mire emlékez­nie. Hisz ott volt a kezdetnél, mely sok problémával volt telítve. Ám, amint mondja, a szocialista fejlődés azóta lehetőséget nyúj­tott az üzem fejlesztésére és sok más mun­kahelyi és szociális probléma megoldására. Javult lényegesen a termelés színvonala és ezzel együtt a kereseti lehetőségek is. Meg­javultak a munkahelyi feltételek is, hisz az új modem üzem ezt minden tekintetben bizto­sítja. Az elért eredmények annak is köszön­hetők, hogy felépült a szakmunkásképző is­kola, és üzemükben sok minden történt a politikai és kulturális nevelés területén is, ami mellett nem feledkezek meg a sport fejlesztéséről sem. Somogyi Melánia kiemeli azt a tényt, hogy magas szinten van az üzem dolgozóinak a munkához való viszonya, mert ahogy mondja, ezt a tényt főleg azon lehet jól lemérni, hogy egy üzemben, ahol döntő többségben nők dolgoznak, a futó betegsé­geken kívül sokan mennek szülési szabad­ságra, ami munkaerökiesést jelent, ám a tervezett feladatokat mégis teljesítjük a töb­bi dolgozó segítségével. Hasonló optimista helyzetképet kaptunk Elena Stankovičovától, Zita Hraškovától, Git­­ka Riedliovától, Zdenka Doležalovától és Ci­­gáneková Teréziától; ő annak a kollektívá­nak, ezüstjelvényes szocialista brigádnak a vezetője, amely megkapta a „CSKP 50. év­fordulója kollektívája" megtisztelő címet. A kollektíva értékes felajánlásokkal köszöntöt­te a CSKP XVI. kongresszusát. A brigád keretében befejezték az „Első osztályú minő­ségi munka" cím adományozását, és aki ezt a címet megkapta, elnyerte az önellenőrzés jogát. Kötelezettségvállalásaikat példásan teljesítik, amivel jelentős pénzeszközöket és anyagi javakat takarítanak meg a népgazda­ság számára. A brigád tagjai munkájukon kívüli akciókban is részt vesznek, így külön­böző kulturális rendezvényeken, valamint az üzem környékének szépítésében. Az üzem dolgozóinak munkájukhoz való jó viszonyát főleg abban kell keresni, hogy az üzem vezetősége nemrég új teljesitménynor­­mákat vezetett be; ezeknek lényege, hogy mindenkit a munka mennyisége és minősége szerint díjaznak. Ha tehát valaki többet és jobban dolgozik, az elv a jutalmak odaítélé­sénél következetesen érvényesül. Mindezek az intézkedések nagyban hozzájárultak a dolgozók kezdeményezéseinek kibontakoz­tatásához és az évi tervek maradéktalan teljesítéséhez. A legjobb benyomásokkal tá­voztunk a Zornica üzemből, és végezetül csak azt kívánhatjuk, hogy az üzem munka­kollektívája a jövőben az eddiginél is na­gyobb munkasikereket érjen el. Kép és szöveg: PAVEL HAŠKO Ez idén ismét bensőséges keretek között ünne­peltük meg a sajtónapot. Az esemény alkalmá­ból a tömegtájékoztató eszközök dolgozói közül számosán magas kitüntetést kaptak, elismerő szavak méltatták a jó munkát. A sajtónapon sokat beszéltünk arról, hogy milyennek szeret­nénk tudni, látni a rádió, a televízió és az újságok munkáját, és hogy mit várunk a külső munkatár­saktól. A sajtóval kapcsolatos észrevételek és javaslatok egyaránt érintették mind a hivatásos újságírókat, mind a külső munkatársakat, az önkéntes levelezőket. Évek óta azt tapasztaljuk, hogy az őszi-téli hónapokban a mi szerkesztőségünkben is gyak­rabban kopogtat a postás, gyakran hozza a levelezők cikkeit, tudósításait. A levelezéssel kapcsolatos témára itt most azért térünk vissza, hogy itt is válaszolhassunk arra a sajtónapon és máskor többször feltett kérdésre, hogy az újsá­goknak kik, miről és hogyan írjanak. Azt kívánjuk és azt szorgalmazzuk, hogy köz­vetlenül a munkahelyekről, elsősorban a dolgo­zók írjanak. A Hét szerkesztőit is, és lapunk olvasóit is mindenekelőtt a napi élet időszerű eseményei érdeklik. Hogy miről írjanak? A leve­lezők küldjenek híreket, helyszíni beszámolókat, rövid tudósításokat. Hívják fel a figyelmet mun­kahelyük sikerére, a kiemelkedő munkaeredmé­nyekre, környezetük kulturális életének egy-egy fontosabb eseményére. Dicsérjék a példás dol­gozókat, a társadalmi munka lelkes híveit, a falu vagy a város kulturális életének a fellendítésén fáradozó különféle együtteseket. De ne hallgas­sák el, ne hányjanak szemet a hibák és a fogyatékosságok láttán. A hír, a beszámoló, a tudósítás csak akkor jó, ha sok tényt tartalmaz. A cikkben, a tudósítás­ban, a napi eseményekhez kapcsolódó vala­mennyi írásos műfajban írjuk meg, hogy az esemény hol és mikor történt, az eseménynek ki a részese, mi az előzménye és mi a tanulsága. Rossz téma nincs, csak rosszul megirt téma van. Érdekes —- közérdekű — téma mindig akad. Iránytűként azt tartsuk szem előtt, hogy a szocialista újság nem magántulajdon, a szoci­alista újságot, így a Hetet is, nem azért írjuk, hogy hasábjain magánszámlákat törlesszünk. Az, amit valaki harmadkézből hall, vagy valahol kigondol, lehet nagyon érdekes, megírásra, köz­lésre azonban csak akkor alkalmas, ha megbizo­nyosodunk arról, hogy a történet megfelel a valóságnak. A levelezők tekintsék fontos elvnek azt is, hogy egy Írásban lehetőleg csak egy témáról írjanak. S amit leírunk, az legyen igaz, vállaljuk érte a felelősséget. A Hét szerkesztőségébe érkező levelekből sok új kezdeményezésről, helyi és általánosítható jelenségről, történésről szerzünk tudomást. Sze­retnénk azonban, ha a mostaninál is több levele­zőnk lenne, ha egyre több olvasónk fogna tollat s tájékoztatná rendszeresen szerkesztőségün­ket, és ha a levelezők a jövőben forrásai lenné­nek egy-egy bíráló cikknek, illetve észrevételeik­kel, javaslataikkal elősegítenék a negatív jelen­ségek ellen fellépő riportok megszületését. Az év elején azzal a szándékkal indítottuk a Jogi tanácsok cimü rovatot is, hogy az eddiginél is szorosabbra fűzzük kapcsolatunkat olvasóinkkal, hogy növekedjék a szerkesztőségünkbe érkező levelek száma, és segíthessünk azoknak, akik tanácsot, útmutatást kérnek. Olvasóink mindegyik levelének, valamennyi spontán született és meggyőződésből fakadó írásnak örülünk. A lapunkban megjelent cikkek­re és közleményekre reagáló leveleket azonban különösen értékesnek tekintjük.

Next

/
Thumbnails
Contents