A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-09 / 41. szám
A Csemadok életéből AZ ENEK, A ZENE ÉS A TÁNC NYELVÉN A szomszédos Magyar Népköztársaságból a Néphadsereg Művészegyüttese látogatott hozzánk. Szép programjába beletartozott a bratislavai vendégszereplés is. A Szakszervezetek Házának nagytermében mutatta be csak az elismerés hangján méltatható művészetét. A harminchárom éve alakult s Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett együttes ötödször jár Csehszlovákiában, négy földrészünk huszonkét országában ismertette s szerettette meg a magyar népdalt és néptáncot. Az ének és a tánc mindenki számára érthető nyelvén hirdeti a jó szándékot, barátságot, a művészet tiszta eszközeivel segítve elő a népek és országok közötti közeledést. A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese számára persze elsősorban otthon hárul fontos szerep. Megalakulásának első hónapjaitól részt vesz abban a nemes, társadalmat átalakító küzdelemben, amelyet szomszédságunkban a szocialista Magyarország felépítéséért folytatnak. Egyre szélesedő, gazdagodó, az újtól sem elzárkózó repertoárjával gyűléseken, könyvnapokon, ünnepélyes újoncfogadáson szerepel, s magától értetődően a kaszárnyákban fordult meg igen gyakran, segítette a katonák szocialista szellemű nevelését. Nemcsak laktanyákban, de minden nagy- és kisvárosban, minden nagy- és kisközségnek a művelődési házában megfordul, s mióta a Magyar Televízió műsort sugároz, nézők milliói a képernyőn is gyakran láthatják a katonaművészeket, akik akárhol szerepelnek, mindig a legszebb magyar néptáncokat, népdalokat, Erkel, Liszt, Bartók és Kodály műveit, s a világ klasszikusainak legértékesebb szerzeményeit viszik színpadra. Igen-igen jelen vannak az otthoni kulturális életben, új dalok, kantáták, koreográfiák írására serkentve az alkotóművészeket. Szívós munkával rangot és közmegbecsülést vívott ki magának a művészegyüttes, s a baráti szocialista országokban különösen a művészet sajátos eszközeivel közeledést hirdet és testvériesülést szorgalmaz. Akár Ady verssorát is vehetné mottójául a Magyar jakobinusok dalából: Dunának, Oltnak egy a hangja ... A Szakszervezetek Házában bemutatott színvonalas műsor végig ezt a gondolatot sugallmazta. Keressék a népek a végleges kézfogás, a már említett testvériesülés útját. Azok közé tartozom, akik a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének valamennyi bratislavai fellépését látták. Első, 1959-es szereplésükre úgy emlékezem, hogy akkor még szinte kizárólag a magyar folklór az, amelyből az együttes merít, kórusa szigorúan a Kodály-iskolát követi, aztán évek múlásával, igazodva a gyorsan változó világhoz, a táncosok repertoárjába más stílusú müvek is bekerülnek, például a musical vagy a jazzbalett. Évtizedek során összeforrott együttes, ezért nem túlzás, hogy szinte mindenre képes. Tagjai egytöl-egyig kiváló énekesek és táncosok. Kétrészes műsorukat látva az volt az érzésem, hogy mindegyikük lehetne szólóénekes vagy szólótáncos. Mégis, Szó István táncáról mondták sokan a szünetben, hogy ezt a fajta táncolást nem lehet megtanulni, erre születni kell. Szervánszky Endre—Novák Ferenc Honvéd kantátájában remekelt Bangó Erzsébettel. De az egész tánckar teljesítménye sem halványult el a kitűnő szólótáncosok láttán. A nagyszerűen megkomponált tánc a szabadságharcos 1848-as esztendőre emlékeztet, korabeli verbunkot elevenít fel. Ez a tulajdonképpeni beköszöntő szám jó légkört teremtett a gazdag és változatos műsor egészéhez. Jól illeszkedett hozzá a napjaink valóságát híven kifejező Kövesdi István: Köszönöm, Victor Máté—Baranyi Ferenc: Rád gondolok és Naszvagyi Vilmos— Bartos Gábor: Ott, ahol élünk című, rendkívül hatásos munkája, amelyet a szimfonikus zenekar kíséretében az együttes szólistái és az énekkar tolmácsoltak. A mai és a mindenkori katona érzelmeit fejezik ki ezek a dalok hazájához, kiválasztottjához, édesanyjához, a szülőföldhöz, az otthoni környezethez. Rendezőt dicsérön illeszkedtek jól ezek a dalok a több mint egy évszázadot felölelő verbunkos, s Simon Zoltán—Fodor Antal: Repülése és Hidas Frigyes—Benjámin Lász-6
