A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-02 / 40. szám
•_• Én még úgy tanultam, hogy Marcelháza (Marcelová) az ország legmelegebb pontja. Lehet, hogy azóta ez a tény változott, de az bizonyos, hogy nagyon büszke voltam a falura, ahol iskolába jártam, s amely ha csak egy mondat erejéig is, de bekerült a tankönyvbe Azóta tudom, hogy az évi középhőmér séklet még nem érdem. Erénnyé akkor válik, ha az egész ország és az ott élők hasznára tudják fordítani. Mindehhez nem elég az emberek leleményessége, bár az is jelentős tényező, de kell egy ember, aki vezetni mer, aki vezetni tud. Marcelházának szerencséje volt. Sok tehetséges fiatalja közül a történelem sodrása, saját tudása és akaratereje egy olyan embert állított a szövetkezet élére, aki... Nos, a többit mondja el ő maga: — Ide való születésű vagyok — kezdi Bakulár László —, a szüleim is itt éltek, a feleségem is itteni. Ezért tán nehezebb is volt vezetni, de volt, ami könnyítette a munkámat. Ugyanis traktorosként kezdtem dolgozni, majd kombájnos lettem. Ezzel a munkámmal szereztem érdemeket, tekintélyt, ezáltal lettem oktató. Igen, Rimaszombatban traktorosokat, gépjavítókat tanítottam. Ma is sok ismerős névvel találkozom vezető beosztású emberek vagy élmun kások között, akik valaha nálam tanultak. Hét évet ültem úgy a kombájn nyergében, hogy a nyári szünidőt aratással töltöttem. Bejártam egész Csehországot. Megfogott a nagyüzemi termelésben rejlő lehetőség. Hittem, bíztam, hogy ez fejlődést hoz. Azt mondják, jó traktoros voltam. Szinte éjjelnappal dolgoztam. Nem a munkarekordokat, a kitüntetéseket hajtottam én, hanem hatan voltunk a családban, kellett nagyon a pénz. Jó munkámat azzal jutalmazta a felsőbb vezetés, hogy az első importált kombájnt az én gondjaimra bízták. Húszéves voltam akkor. Később még jött három kombájn, akkor úgy mondták, önjáró aratógép. Én és még néhány társam alkottuk az első, úgynevezett propagációs kombájnos brigádot. Nékünk kellett a falvak népét meggyőzni a gépi aratás előnyeiről. Hol kaláccsal fogadtak, hol vasvillával búcsúztattak. Mi csak jártuk az országot. Elérkeztünk Marcelházára is. Utánunk jött a filmhíradó, hogy felvegyék, mi a különbség a kézi és a gépi aratás kö>' 1 tikács Ernő a nemzeti bizottság elnöke jobboldalt és balról Bakulár László a szövetkezet elnöke látható. zott. Marikovec Aladár bácsi jött, hozta a kaszáját, kezdte vágni a gabonát. Utána Bíres Kati néni a markot szedte. Egyszer csak kőbe szaladt az Aladár bácsi kaszája és eltörött, akkor az önjáró kötözögép munkáját filmezték és utána a kombájnt. No hiszen, nem is lehetett embert találni Marcelházán, ha le kellett kaszálni egy-egy árokpartot, azt mondták: eltörött a kasza. Bizony nehéz idők voltak, a szövetkezet nehezen ment. Pár száz koronát kaptak a tagok havonta. Én 1958-ban kerültem végleg haza, akkor a pártszervezet elnöke, a szövetkezet alelnöke és mechanizátora lettem. így mondom, hazakerültem, holott sokszor hónapokig nem láttam az otthonomat. Mint a mezőgazdasági gépgyártás szakértője többek között részt vettem az SK—4-es kombájnok kifejlesztésében. Amikor 1968- ban a szövetkezet elnöke lettem, azt a célt tűztem magam és a közös elé, hogy a nehéz testi munkát, ahol csak lehet, váltsa fel a gép. Kellemesebb munka- és életkörülményeket akartam biztosítani az embereknek. Megfogni a fiatalokat, hogy ne menjenek neki a nagyvilágnak, maradjanak itthon. Sikerült. Javultak az életkörülmények, sok itthon a fiatal. Aki Marcelházára benősül, azt még a bomba sem veti ki — mondogatják nevetve az itteniek. A népszaporulat a környéken egyedül a mi községünkben emelkedett. Rajtunk kívül csak a járási székhely mutat ilyen emelkedő tendenciát a népesség szaporodásában. Munkaalkalmat és jó körülményeket biztosítottunk a tagjainknak. A mezőgazdasági munka idényjellegét, a kereset kiegyenlitetlenségét úgy oldottuk meg, hogy melléküzemágakat létesítettünk: csapágyat gyártunk a bmói traktorgyár részére. Nemrég Indiából kaptunk dicsérő, elismerő levelet, hogy milyen jól működik az a gép, amelynek a csapágya nálunk készült. Másrészt a kertészetet fejlesztjük. Két és fél hektárt foglalnak el nálunk az üvegházak és tizennyolc hektárt a fóliasátrak. A fűtés könnyű fűtőolajjal történik, ami az utóbbi időben nem is olyan „könnyű", legalábbis ami az árát illeti. Ezért végeztettünk a környéken próbafúrásokat termálforrás után, aminek a vizével meg lehetett volna oldani a hajtatott zöldség termesztésének a problémáját, de nem jártunk sikerrel. — Nyolc évvel ezelőtt zöldségtermesztési kooperációs társulás alakult a járásban — folytatja Bakulár László. — A termelési folyamatot akartuk meggyorsítani, a drága vetögépet vagy betakarító gépsort közösen megvásárolni és közösen kihasználni. Mindez sikerült is, de a szakmai irányítás, a vetőmagbeszerzés, a termesztési technológia központi irányítása nem sikerült. Nincs szakemberünk. A társulás magába foglalja a járás valamennyi zöldségtermelő szövetkezetét, az érsekújvári Zelenina zöldség- és gyümölcsforgalmazó vállalatot és az ottani konzervgyárat. Hozzá tartozik még az Ógyallán épült és most önállósodó hűtőtároló, utántisztító és osztályozó központ. Az értékesítésről a zöldség- és gyümölcsforgalmazó vállalattal, a konzervgyárral és egy kisebb mennyiség erejéig a Mélyhűtő Vállalattal van szerződésünk. Ezt mindkét fél globálisan teljesíti. A bajok akkor kezdődnek, amikor részleteiben nézzük a dolgot. Most a paradicsom szállítása állt meg. A paprikánál már két héttel ezelőtt bekövetkezett a dömping, a kárt nem merem számokban kifejezni. Két évvel ezelőtt még könyörgött a felvásárló szervezet, hogy elrakni való uborkát is termesszünk. Most termeltünk, de hogy minek? Nem kell senkinek. Pedig azt naponta kell szedni, nem lehet a tőn hagyni. Igaz, egyes zöldségfajtákból az árak következtében túltermelés mutatkozik, más fajtákból, éppen az anyagi ösztönzés hiánya miatt, szünetel a termelés. Ez a megállapításom a szocialista nagyüzemekre és a kistermelőkre
