A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-07-10 / 28. szám
Hallottukolvastukláttuk KÖNYV Paul Celan: Halálfúga „Napkelte korom teje este iszunk/ és délben iszunk és reggel iszunk és éjszaka téged/ iszunk csak iszunk csak/ és sírt ásunk a szelekbe feküdni van ott hely" — kezdődik a kötet címadó verse, a második világháborús költészet egyik legmegrázóbb lírai dokumentuma, az 1920-ban született és 1970-ben elhunyt (ötvenéves korában Párizsban, a Szajnába vetette magát) Paul Celan Halálfúgája. Celan a második világháború után színrelépett költőnemzedék egyik legrangosabb képviselője volt, Ginsberg és Voznyszenszkij, Rúfus és Pilinszky, Rózewicz és Popa, Ted Hughes és Sanguinetti kortársa, s ha csak e néhány nevet említjük, máris megcáfolva látjuk a világlíra második világháború utáni hanyatlásáról keringő legendákat. Noha vitathatatlan tény, hogy a líra válságban van, ahogy válságban volt az első világháború előtt és után, Apollinaire és Ezra Pound, Baudelaire és Rimbaud, Goethe és Puskin, Dante és Petrarca valamint Horatius és Catullus korában is. „Nem sok modern költőt próbáltak annyit magyarázni, mint... Celant — írja a magyar nyelvű Celan-kötet válogatója, fordítója és utószavának írója. Lator László. — Nemegyszer (legalábbis részleteiben) már-már megközelíthetetlenül homályos, értelmüket-jelentésüket olykor alighanem szándékosan is bujtató versei pályája elejétől kihívták a tudós filológia vállalkozó szellemű ifjabb-korosabb mestereit". Rózewicz, Pilinszky, Rúfus — jegyeztük le a többi között a második világháború utáni világköltészetnek ezt a három nevét, s aki jártas a dzsungelben, amit mai költészetnek hívunk, tudja mi az, ami e három költőt, s velük Paul Celant összeköti. A második világháború s a koncentrációs táborok borzalmai egyrészt, a végsőkig lecsupaszított költői pöreség, póztalanság és dísztelenség másrészt. Celan kezdettől fogva e két pólus igézetében írja verseit. Ami a koncentrációs táborokat illeti, az egyáltalán nem meglepő, egy olyan költő esetében, aki miként azt az utószóból megtudjuk „nehéz emlékeket hozott magával. A világháború, a zsidósors, a romániai munkatábor, az Auschwitzban elpusztult édesanya. Az életösztön felejteni, az erkölcs emlékezni kényszerít." Ami pedig a tömörséget illeti: a költő már induláskor is a szinte pont-költészetnek nevezhető poétika híve és művelője, ám ez a tömörségre való törekvés az utolsó évek termésében éri el maximumát. , ., (cselényi) Könyv Ipolyi Arnoldról A Múlt Magyar Tudósai c. sorozatban jelentette meg az Akadémiai Könyvkiadó Hoppál Mihály Ipolyiról szóló monográfiáját. Megnyugvással vehetjük kézbe ezt a könyvecskét, mivel Hoppál munkája Pór Antal 1886- ban megjelentetett tanulmánya óta a leghitelesebb Ipoly-portré. A szerző helyesen közelíti meg a nagy életművet, a tudós iró jellemét; miközben legendákat oszlat szét, téves ítéleteket korrigál. Jövőre lesz a nagy művészettörténész, archeológus és néprajzkutató születésének 160. évfordulója. Épp ideje hát, hogy a honti születésű (Ipolykeszi a szülőfaluja) tudóst az utókor felfedezze önmaga s szellemi életünk számára. Sajnos, eddig még szakmai körökben is csak ébresztgették őt, hisz Ipolyi munkássága sokáig tabu volt pl. a folkloristák számára is. Kismonográfiájában Hoppál helyesen mutat rá arra, hogy „a jeles férfiú megítélésének alapja nem társadalmi pozíciója kell legyen, hanem az a munka, amit végzett, az hogy mit tett, az hogy mit tett le a nemzet asztalára". Márpedig ha ilyen tekintetben értékeljük örökségét, csakhamar tudatosítanunk kell: Ipolyi érdemei felbecsülhetetlenek. Ezen a helyen munkásságának töredékét is nehéz lenne felsorolni. S hogy mégis mi mindent alkotott a múlt század híres tudósa? Gyűjtötte hitvilágunk emlékeit, majd kiadta a Magyar Mythológia c. művét. Felkutatta népmeséinket s a magyar népköltészet még élő emlékeit. Számos régészeti, művészettörténeti tanulmányt írt. Elsőként dolgozta fel tudományosan legismertebb műemlékeinek történetét. S amint Hoppál is hangsúlyozza: „Ipolyi többnyire olyan műveket írt, melyek elsők voltak a maguk nemében, valóban az első összefoglalásai egy-egy akkor induló tudományos részterületnek". És milyen érdemei voltak még ezen kívül? Felhívta az ország közvéleményének figyelmét a műemlékvédelem időszerűségére. Ipolyi felismerte a prózai népköltészet jelentőségét, hangsúlyozta a rokonnépek hagyományaival való ismerkedés fontosságát. Úgyszintén szorgalmazta a művészetpolitikai szervezőmunkát. Ipolyi internacionalista is volt: anyanyelvükön szólt szlovák híveihez, támogatta a nemzetiségek törekvéseit. Csáky Károly FOLYÓIRAT „Csak zagyváid össze jól" Szebek Miklós? Honnan a fenéből ismerem ezt a nevet? Ismerem és mégsem. Hallottam felőle, s nem emlékszem, kitől. Kritikát közöl Grendel Lajos Éleslövészetéről az újvidéki Híd idei áprilisi számában. Jugoszláviai magyar lenne? Telefonálok ide, hívok amoda: Ismered? Aztán a fogódzó: Ottlik Géza kisregénye! A polcomon a második kiadás. A Szebik-kritika és az Ottlik-életmű közti azonosíthatóság (egyelőre) bizonyíthatatlan feltételezést szül. Ezzel a bizonytalan feltételezéssel újraolvasva a Szebek-kritikát, már valóban ottlikos. Elsősorban azzal, hogy nem mondja meg. miről szól Grendel regénye. Azt viszont kifejti, mi mutatkozik hiányként a regénybe. Nem epikaszervező hiányosságként, hanem Grendel körmönfont írói leleményességével megteremtett azonosság-, történelem- és éntudati hiányként. És Szebek Miklós szerint ettől is jó ez a regény. Meg attól, hogy a regény elbeszélője, nem akar regényíró lenni, csupán egy regényt nem író elbeszélő, hogy a történetek érintkezési felületei között hiányként mutatkozó érintkezési pontokat Grendel mindig megtalálja, mert pontos. Mert tagadja a „körülbelül" elvét. Szebek Miklós mintha szellemi rokonának (utódjának?) is megtenné Grendelt, amikor elismeri, hogy az Éleslövészet „a modern regényírás jól zagyváit össze képlete szerint íródott". A korszerű regényírás e Leningrád egyik nevezetessége a Szaltikov-Scsedrin nevét viselő közkönyvtár, amely több mint huszonnégy millió kötetet őriz. Ez az intézmény már majdnem százhetven esztendeje szolgálja az olvasókat. A könyvtár feladata a régi orosz könyvek, nyelvemlékek gyűjtése. Nagy tudományos értékkel bírnak az antik kéziratok, a hetedik-nyolcadik századból származó francia kódexek és az állami dokumentumok is. Lakatos Gabriella, a kiváló táncművész, aki hosszú évek óta nem lépett színpadra, újra szerepel. A Győri Balettnek az igazság pillanata című táncjátékában az Anya szerepét játssza. Képünkön: Markó Ivánnal. képletét maga Szebek Miklós fogalmazta meg a Hajnali háztetők című kisregényben — Ottlik jóvoltából. Minthogy Szebek Miklós Ottlik Géza teremtménye. De vissza a vallomás-szerű kritikához, ami végül is nem csupán a szlovákiai magyar epikához, de az egész magyar prózához érdekes (jelentős?) adalék, hiszen maga Szebek Miklós („akiről Ottlik szerint — sokan mondják, hogy jó regényeket ír") publikált olyan méltatást a Grendel-regényröl, ami csak a nagyon rangos müveket illeti meg. De bármennyire híve Szebek Miklós a „csak zagyváid össze jól" képletnek, a rejtélyeknek és titokzatosságnak, továbbá a polifonikus természetű etikának, kritikájában ő maga teremt rendet. S ebben szellemi rokona Grendel. Ezt a rokonságot látszik igazolni A regény begyakorlása címmel publikált (ön) feltáró kritikája is, amelynek utolsó bekezdésében írja: „Az Éleslövészet azért jó regény, mert a jól összezagyvált viszontagságok között rendet teremtett és eközben a regényt nem író elbeszélő húzta meg az időrendet. Betartotta tehát a festőnek adott tanácsokat, az elején kezdte a történetet: »Pontosan, napra, órára«." Szigeti László KIÁLLÍTÁS Simonyi Lajos tárlata Örvendetes jelenség a képzőművészet mind erőteljesebb térhódítása falvaink kulturális életében. E térhódítás egyik kézenfekvő bizonyítéka a falusi képzőművészeti tárlatok mind nagyobb száma. A naszvadi művelődési otthon június első felében a falu egykori tanítójának, nyugalmazott főiskolai tanárnak, Simonyi Lajosnak a képeiből rendezett kiállítást. A hetvennyolc éves Simonyi Lajos korát meghazudtoló termékenységgel és munkakedvvel dolgozik-alkot jelenleg is. Képzőművészeti alapismereteit az esztergomi föreáliskolában Királyfalvi Kraft Károly festőművésztől és Héber János rajztanártól kapta. A huszas években két szemesztert végez a prágai Német Műszaki Főiskola építészeti karán, majd a második világháborúig Ipolynyéken és Naszvadon tanít. 1950-től tanít ismét; Kürtön, Udvardon és Tardoskedden, majd Nyitrán a Pedagógiai Fakultáson. Közben a bratislavai Felsőbb Pedagógiai Iskolán, majd Prešovban a P. J. Šafárik egyetem filozófiai karán tanul és szerez főiskolai képesítést. 1965-ben Párkányban telepszik le, azóta ott él és alkot. A kiállításon elsősorban festményeivel szerepelt, melyeket néhány ceruzarajz egészítette ki. Művészetére a minden divatos Ságtól mentes realisztikus ábrázolásmód a jellemző. Festményeinek jelentős részét a tájképek teszik ki. Elsősorban a Párkány környéki, Garam menti táj szakavatott „krónikása", de megtaláljuk müvei között azoknak a dél-szlovákiai falvaknak jellegzetes vonásait — utcáit, házait, utcarészleteit — is, melyekben hosszú tanítói pályafutása alatt megfordult. A képeket szemlélő érzi; ez az a vidék, ahol a művész otthon van, ez az a táj, melynek minden rezdülése ott van a lelkében és ujjaiban, ezért tudja leheletfinomsággal visszaadni mindegyik alkotásán e táj hangulatát és atmoszféráját. S csak sajnálni lehet, hogy korábbi alkotásainak nagy része a második világháború viszontagságaiban megsemmisült. Németh Gyula 8
