A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-09-18 / 38. szám
Walter Scott IVANHQE Aymer prior megragadta az alkalmat, hogy átöltözzék. Lovaglóruháját felcserélte egy még drágább kelméből készült reverendával, amely fölött pazarul hímzett karinget viselt. A tömör arany pecsétgyűrűn kívül, amely egyházi méltóságát jelezte, ujjait drágakövekkel ékes gyűrűk is borították, minden egyházi rendszabály ellenére. Saruja a legfinomabb bőrből készült, amelyet kereskedők hoztak be Spanyolországból. Szakáltát a lehető legrövidebbre nyírta, amennyire csak rendjének szabályai megengedték. Fején a kiborotvált tonzurát dúsan hímzett, bíborszínű sapka takarta el. A templomos lovag külseje is megváltozott. Ha nem is rakta tele magát piperkőc cifraságokkal, gazdag öltözékében sokkal parancsolóbb jelenség volt, mint az útitársa. Páncélingét sötét bíborszínű, prémmel szegélyezett selyem ujjassal cserélte fel, amely felett széles redőkben omlott alá makulátlan fehér, hosszú talárja. Köpenye vállán viselte rendjének — fekete bársonyból kivágott — nyolchegyű keresztjét. Magas süvege már nem takarta el homlokát, melyre aláhullt sűrű, göndör haja; hollófekete fürtjei szinte egybefolytak rendkívül sötét arcbőrével. Járásának és egész lényének méltóságteljes könnyedsége lenyűgöző lett volna, ha nem rontja el az arcára dermedt gőg, amelyet úgy szokott meg, hogy korlátlan hatalmat gyakorolt mindenütt, ahol megfordult. A két magasrangú urat kísérőik követték, mindegyiket az övéi. Mögöttük tiszteletteljes távolságban vezetőjük következett, kinek külsejében nem volt semmi érdekes vagy nevezetes, legfeljebb a szokásos zarándoköltözék. Egész testét durva fekete darócköpönyeghez hasonlított, ujjak helyett egy szövetdarab fityegett alá a válláról; az ilyen lebemyeget akkoriban sclaveyn, vagy sclavonian néven ismerték. Csupasz lábain szíjakkal megerősített, durva bocskort viselt, fején széleskarimájú kalapot, mely arcát árnyékba borította; a kalap karimáját rátűzött kagylók díszítették. Kezében hosszú, vasvégű botot tartott, melynek felső végére pálmaágat erősített — ez egészítette ki a zarándok ruházatát. Szerényen követte a bevonuló kíséretet és utolsónak lépett a terembe. Amikor látta, hogy az alacsonyabb asztalnál alig fér el Cedric cselédsége és a vendégek kísérete, a vezető félrehúzódott egy pádhoz, amely a falnál állt, az egyik nagy tűzhely kiugró párkánya alatt. Ott mintha egyetlen gondja az lett volna, hogy ruháját szárítgassa, türelmesen várva, hogy valaki felkeljen az asztaltól és helyet adjon neki, vagy pedig az udvarmester vendéglátó gondossága eljuttassa neki vacsoráját ott is, ahol egymagában letelepedett. Cedric felállt, hogy vendégeit fogadja. Arcáról öntudatos büszkeség és vendégszeretet sugárzott. Lelépett az emelvényről és három lépést tett vendégei felé, azután megállt és várta a közeledésüket. — Tisztelendő prior úr — mondta —, sajnálom, de fogadalmam nem engedi, hogy továbbmenjek vendégeim elé őseim házában, még akkor sem, ha olyan vendégekről van szó, mint te vagy és a Szent Templom e vitéz lovagja. Udvarmesterem már megmagyarázta nektek látszólagos udvariatlanságom okát. És kérlek, bocsáss meg, ha anyanyelvemen szólok hozzád. Ti is válaszoljatok ezen a nyelven, ha járatosak vagytok benne. Ha pedig nem, értek annyit a normann nyelvből, hogy szavaitokat követni tudjam. — A fogadalmakat — felelte az apát — nem szabad megszegni, derék frankiin vagy, ha megengeded, inkább így szólítalak: érdemdús thane, ámbár ez a cím már kissé elavult. Igen, a fogadalmak olyan kapcsok, amelyek a mennyek országához fűznek minket — kötelékek, amelyek az áldozatot az oltár szarvaihoz kötik — és éppen ezért, mint már mondottam, a fogadalmakat nem szabad megszegni vagy elhanyagolni, hacsak az anyaszentegyház fel nem oldoz betartásuk alól. Ami pedig a nyelvet illeti, szíves-örö„Földbevert cölöpökre /szegezett bádog :/ ez a ház/ Rongyok egészítik ki/ a lakberendezést" — írja egyik versében Agostinho Neto, aki maga is egy ilyen bádogkunyhóban látta meg 60 esztendeje a napvilágot Angolában, egy főváros melletti kis településen Kaxikaneban, 1922. szeptember 17-én. Pedig szülei — európai szemmel nézve — értelmiségiek voltak; apja protestáns lelkész, anyja tanítónő. Életkörülményeiket tekintve azonban alig különböztek a portugál elnyomás alatt élő nyomorultak millióitól. Óriási erőfeszítésükbe kerül az is, hogy fiuk elvégezhesse a középiskolát, hogy értelmiségi munkakörben helyezkedhessen el. Előbb egy amerikai metodista püspök titkáraként, később a fővárosi egészségügyi szolgálat alkalmazottjamest érintkezem azon a nyelven, amelyen tiszteletreméltó nagyanyám, Hilda ol Middleham beszélt, aki úgy halt meg, hogy majdnem a szentek glóriája övezte fejét. Ha nem veszed dicsekvésnek, azt mondanám, hogy nagyanyám jámborságban vetekedett híres névrokonával, Whitby-i Szent Hildával, isten legyen leikéhez kegyelmes! Amikor a prior befejezte mondókáját, amelyet kedveskedő és engesztelő bemutatkozásnak szánt, megszólalt a templomos is. Kurtán, de nyomatékosan kijelentette; — Én mindig csak franciául beszélek, Richárd király és nemesei nyelvén. De értek annyit angolul, hogy érintkezni tudjak az itteni bennszülöttekkel. Cedric szeme felvillant. Valahányszor öszszehasonlították előtte a két vetélkedő nemzetet, agyát elöntötte a vér. De eszébe jutott, mit követel tőle a vendégszeretet. Haragját elfojtva, intett vendégeinek, hogy foglaljanak helyet. Két székre mutatott, mely valamivel alacsonyabb volt, mint az övé, de szorosan mellette állott. Azután jelt adott a szolgáknak, hogy tálalják fel a vacsorát. Mialatt a szolgák siettek, hogy a parancsnak eleget tegyenek, Cedric megpillantotta Gurth kanászt, aki Wambával együtt éppen ebben a percben lépett be a terembe. — Küldjétek ide azokat a csavargókat! — kiáltott fel a ház ura türelmetlenül. És amikor a két bűnös ott állt előtte az emelvényen, így förmedt rájuk: — Hogy van az, gazfickók, hogy ilyen sokáig kódorogtatok? Hazahoztad a rádbízott kondát, Gurth, vagy otthagytad a rablók és martalócok kezében ? — A konda biztonságban van, uram — felelte Gurth. — Minden a legnagyobb rendben van. — Az is rendben van, te zsivány, hogy két órán keresztül egészen mást kellett gondolnom és bosszút forraltam szomszédaim ellen olyan gazságokért, amiket el sem követtek! Vigyázz magadra! Legközelebb, ha megismétled ezt, láncra veretlek és börtönbe csukatlak! Gurth ismerte gazdája lobbanékony természetét és hallgatott, nem is próbált mentegetőzni. De a bohóc, aki mestersége kiváltságai alapján joggal számíthatott Cedric elnézésére, így felelt kettőjük helyett: — Szavamra, Cedric apó, ma elment a sütnivalód! — Micsoda? — rivalít rá a gazdája. — Mindjárt elküldlek a várnagyhoz, hogy vészként dolgozik, megteremtve apránként a lehetőséget (és anyagiakat) álmának megvalósításához, hogy orvos lehessen. Az amerikai metodista egyház támogatásával előbb a coimbrai, majd a lisszaboni egyetemen tanul és szerez orvosi diplomát. Orvosként visszatér Angolába, s ettől kezdve — annál is inkább, mivel portugál nőt vett feleségül — lehetett volna ő is assimilado, vagyis a gyarmatosítókkal kollaboráló értelmiségi (mint előtte és utána sokan mások), ő azonban az ellenkezőjét, népe szolgálatát, a gyarmatosítók elleni harcot választja. írásban, tettben egyaránt. 1945-től kezdődően már verseket ír, mert elsősorban a költészet kínál lehetőséget a (közvetett) politikai cselekvésre. Az ötvenes években emiatt többször bebörtönzik. Költészetének és személyiségének súlyát bizonyítja, hogy kiszabadításáért olyan híres írók szállnak síkra, mint Aragon, Sartre, Mauriac, Guillén stb. Még börtönben van, amikor 1960-ban megválasztják az Angolai AKIT A LEGNAGYOBB SZEREPRE VÁLASZTOTT KI A SORS szővel tanítson meg tisztességre, ha bolondságodban ilyen sokat megengedsz rríagadnak. — De előbb mondd meg, ha olyan okos vagy — felelte Wamba —, vajon ésszerű és igazságos-e megbüntetni valakit másnak a hibája miatt ? — Persze, hogy nem, bolond — mondta Cedric. — Akkor hát, apó, mért akarod vasraveretni ezt a szegény kondást, a kutyája. Fangs hibájáért? Mert esküszöm, egy percet se vesztegettünk útközben, mihelyt együtt volt a konda. De Fangs nem tudta az állatokat összeterelni, amíg nem meg hallottuk az esti harangszót. — Akkor akaszd fel a kutyádat, ha az a hibás — fordult Cedric hevesen a disznópásztorhoz — és szerezz magadnak más kutyát. — Engedelmet apó — szólalt meg újra a bohóc —, ez volna csak a siralmas igazságszolgáltatás! Hát tehet róla Fangs, hogy sántít és ezért nem tudja összeterelni a disznókat? Azok a bűnösök, akik a két mellső lábán lenyesték a körmeit. Biztos vagyok benne, hogy a szegény kutya, ha megkérdezik, ehhez a művelethez sohasem adta volna meg a beleegyezését. — És ki merészelte megcsonkítani a kutyát, amelyik az én jobbágyomé? — kérdezte a szász haragra lobbanva. — Hogy kicsoda ? Hát az öreg Hubert, Sir Philip de Malvoisin erdésze. Elcsípte a kutyáját, amint az erdőben csavargott. Erre ráfogta, hogy szarvast hajszolt és megsértette az ő gazdájának jogait. — Az ördög vigye el Malvoisint az erdészével együtt! — dühöngött a szász. — Majd megtanítom én őket arra, hogy a nagy erdőtörvény értelmében itt nincs vadászati tilalom. No, de hagyjuk ezt most. Menj, fickó, a helyedre, te pedig, Gurth, szerezz egy másik kutyát, és ha az erdész hozzá mer nyúlni, majd én megtáncoltatom! Gyáva fickó legyen a nevem, ha le nem vágom jobb keze mutatóujját! Nem fog többé íjat feszíteni. Bocsássatok meg, tisztelt vendégeim. Olyan szomszédok vesznek körül, hogy rosszabbak a te pogányáidnál, lovag úr, odalenn a Szentföldön. De ím, egyszerű vacsoránk itt van az asztalon. Lássatok hozzá és ha lakománk túl szerény, kárpótoljon benneteket az a tudat, hogy szívesen adom. Csakhogy a lakoma, amelyet az asztalra Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) tiszteletbeli elnökévé. A gyarmatosítók felett aratott győzelem után pedig ő lesz az Angolai Népi Köztársaság elnöke. Ezt a tisztséget tölti be 1979-ben bekövetkezett haláláig. Európában manapság ritkán fordul elő, hogy valaki író és államférfi legyen egy személyben. Afrika — a „születő kontinens" — esetében ez nem egyedülálló jelenség, a felszabaduló országokban azonban szinte szükségszerűség. Költő és politikus, politikus és költő volt Agostinho Neto is. Hogy nem „hétköznapi" politikus, azt már régebbről tudjuk. S hogy nem „vasárnapi költő", azt is tanúsíthatja bárki, aki beleolvas magyarul is megjelent „Vérzünk és virágzunk" című verseskötetébe. Olyan ember volt — írta róla Csák Gyula — „ .. .akit valamennyi honfitársa közül, századokra visszamenően, talán a legnagyobb szerepre választott ki a sors." Most lenne hatvanéves. NÉMETH GYULA 10
