A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-09-18 / 38. szám
hordtak, nem adott okot arra, hogy a ház ura mentegetőzzék miatta. Többféle módon elkészített sertéshús tűnt fel az asztal alsó végén, továbbá szárnyas, szarvas, kecske és nyúlpecsenye, többféle fajta hal, óriási kenyerek, kalács és különböző gyümölcsökből meg mézből készült csemege. A kisebb vadszámyast, amelyből rengeteg volt, nem tálakon szolgálták fel, hanem kis fa-nyársakon. A szolgák és apródok sorra kínálták a vendégeket és mindegyik annyit vágott magának, amennyi jólesett. Az urak mindegyike előtt ezüstserleg állt, míg az alsóbb asztalon nagy ivószaruk hevertek. Már éppen hozzá akartak látni az étkezéshez, amikor az udvarmester hirtelen felemelte pálcáját és felkiáltott: — Türelem! Helyet Lady Rowenának. A felső asztal mögött kinyílt egy oldalajtó és Rowena lépett be a terembe négy szolgáló kíséretében. Cedric meglepetéssel — és nem túl nagy örömmel — látta, hogy gyámleánya megjelenik a vendégek előtt. Elébe sietett és nagy tisztelettel, szertartásosan odavezette a saját széke mellett álló másik trónszerű székhez, amely a ház úrnőjének helye volt. Mindnyájan felálltak üdvözlésére és Rowena egy kézmozdulattal, némán viszonozta a köszöntést, majd kecses mozdulatokkal az asztalhoz lépett és elfoglalta helyét. Még oda sem ért, amikor a templomos lovag fülébe súgta a priornak: — Nem fogom viselni az aranyláncodat a lovagi tornán. De a bor a tiéd. — Megmondtam előre — felelte a prior. — De fékezd elragadtatásodat, mert a frankiin figyeli arcodat. Ám Rian de Bois-Guilbert megszokta, hogy cselekedeteiben kívánságait kövesse. Mítsem törődve a figyelmeztetéssel, tekintetét rászegezte a szász szépségre, aki talán azért hatott olyan igézöen képzeletére, mert cseppet sem hasonlított a keleti szépségekhez, még a szultánékhoz sem. Arányosabb nőt el sem lehetett volna képzelni. Rowena magas termetű volt, de nem annyira, hogy feltűnő legyen. Bőre hófehér volt, de nemes arcvonásai megóvták attól, hogy unalmas és élettelen legyen, mint sok szőke szépség. Gyönyörűen ívelt barna szemöldöke, tiszta homloka, ragyogó kék szeme minden érzést ki tudott fejezni — tudott lángolni és epedöen nézni, parancsolni és könyörögni. Lehet, hogy többnyié szelídség tükröződött rajta, de ebben a percAGOSTINHO NETO VERSEI Küzdelem Erőszak a napon acélos vezényszavak gyújtogatják a máris izzó tájat És az álmok a szuronyok sorfalának ütközve semmivé válnak Új hullám támad és a vágyak semmivé válnak a temetetlen holttesteken És új hullám lendül harcba és megint új s megint mindaddig míg az erőszakból más nem marad csak a mi bocsánatunk. Al/ube — börtön Lisszabon, 1960 szeptember TÓTH ÉVA FORDÍTÁSA ben, amikor az egész terem hódolattal üdvözölte, a szász hölgy büszke, szinte gőgös mozdulattal emelte fel fejét. Dús sötétszőke haja hullámos fürtökben omlott alá és ebben egy ügyes kéz is segítségére lehetett a természetnek. Hajába ékköveket tűzött és ez a kibontott haj is elárulta nemesi származását. Nyakában aranyláncon kis arany medaliont, csupasz karján ékes karkötőket viselt. Ruhája halványzöld selyemből készült; fölötte bíborvörös, föld ígérő, finom gyapjú köpeny. A köpeny ujja nagyon dúsan redőzve hullott karjára, de alig ért könyökén alul. A köpeny nyakát arannyal hímzett fátyol díszítette, mellyel az arcát vagy vállát eltakarhatta a hölgy, az akkori spanyol divat szerint. A templomos lovag olyan hévvel szegezte rá tekintetét, hogy szeme — mély, sötét üregében — olyan volt, mint az izzó szén. Amikor Rowena észrevette ezt, méltóságteljes mozdulattal arcára vonta fátyolét, mintha figyelmeztetné a lovagot, hogy pillantásának tolakodó merészsége kellemetlen neki. Cedric meglátta ezt a mozdulatot és kitalálta, mi volt az oka. — Lovag úr — mondta Briannak, a mi szász leányaink arca nem szokta meg annyira a délszaki napot, hogy el tudja viselni egy keresztes vitéz izzó tekintetét. — Ha vétettem — felelte a templomos — bocsáss meg ... Azaz Lady Rowenától kérek bocsánatot, mert ö az egyetlen, aki előtt meg tudok alázkodni. — Amint látom — szólt bele a prior —, Lady Rowena már mindnyájunkat megbüntetett, amikor megtorolta barátom merészségét. Remélem, nem lesz ilyen kegyetlen abban a fényes társaságban, amely a nagy lovagi tornán fog összegyűlni. — Még egyáltalában nem biztos, vajon elmegyünk-e oda — felelte Cedric. — Nem szeretem ezt a hivalkodást, amelyet őseim nem ismertek abban a korban, amikor Anglia még szabad ország volt. — Mégis reméljük — szólt a prior —, a mi társaságunk arra az elhatározásra késztet, hogy velünk tarts. Amíg az utak nem lesznek biztonságosabbak, olyan kíséret, mint Sir Brian de Bois-Guilberté, nem megvetendő. — Prior úr — felelt a szász —, eddig még bárhova utaztam ebben az országban, rábíztam magam jó kardomra, meg hűséges csatlósaimra és nem volt szükségem más segítségére. Most pedig ha valóban útra kelnénk Ashby-de-la-Zouche-ba, nemes szomszéRózsacsokor Maria Eugénia születésnapjára (részlet) Erő van s bizonyosság ebben a születésnapi rózsacsokorban S a földnek a gépektől s a szuperszonikus repülőktől emberek által testvériségük barátságuk által elhódított darabja övék lesz mindörökre a tiéd a miénk ha a folyók elhagyják medrüket s a lekopott hegyek szabadjára eresztik a szelet akkor is A föld egy elhódított darabja itt van ebben a születésnapi rózsacsokorban dunkhoz és földinkhez, Athelstane ol Coningsburgh úrhoz csatlakoznánk. Ilyen kísérettel bátran fittyet hányhatunk a szegénylegényeknek és hűbéres ellenségeinknek. Köszönöm, prior úr, kedves ajánlatodat és emelem ezt a kupa bort egészségedre! Remélem, ízleni fog neked, de ha szigorúan ragaszkodnál a szerzetesi szabályokhoz és inkább a savanyú tejet választanád, nagyon kérlek, ne kényszerítsd magad merő udvariasságból, hogy a kedvemben járj. — Nem, nem — nevetett a pap —, a lac dulce meg a lac adiceum az édes meg a savanyú tej olyan ital, amelynek csak otthon, az apátság falain belül hódolunk. Ha a világban járunk-kelünk, a világ szokásaihoz alkalmazkodunk. Ezért elfogadom a koccintásra való kihívást és ezt a becsületes bort, mig a gyengébb italt átengedem világi testvéreimnek. — Én pedig — vette át a szót a templomos, megtöltve serlegét — így hódolok a szép Rowenának, hiszen amióta névrokona behozta ezt a szokást Angliába, még senki sem volt méltóbb ilyen hódolatra. Hitemre, meg tudnám bocsátani a szerencsétlen Vortigemnek, hogy elvesztette királyságát és becsületét, ha félennyi oka lett volna a meghódolásra! — Elengedem a hódolatodat, lovag úr — mondta Rowena nagy méltósággal és anélkül, hogy fátylát félrevonta volna. — Vagy nemi Inkább azzal adóztatom meg, hogy híreket kérek a Szentföldről. Ez kellemesebb téma lesz a mi angol füleinknek, mint a bókolás, melyre francia nevelésed késztet. Halljuk hát a legfrissebb híreket! — Nem sok érdekeset tudok mondani, úrnőm — felelt Sir Brian de Bois-Gui|bert —, legfeljebb megerősíthetem ezt a hírt, hogy fegyverszünetet kötöttünk Szaladinnal. Most közbevágott Wamba, aki megszokott helyén ült, egy széken, melynek hátát két szamárfül díszítette. Ez a székekét lépéssel hátrább állt, mint a ház uráé, aki időnként tányérjáról egy-egy falatot nyújtott át Wambának. Ebben a kitüntetésben egyébként nemcsak a bohóc részesült, hanem a kutyák is, amelyek, mint már említettük, elég szép számmal lebzseltek gazdájuk körül. Wambának külön kis asztala volt, ott ült mögötte, két sarkát maga alá húzta és a szék keresztfájára rakta. Orcáját beszivta és így állkapcsa olyan volt, mint egy diótörö. Szemét félig lehunyta, de éberen figyelt: leste az alkal-Egy csokor rózsát küldök neked -piros fehér kék sárga rózsát - rózsákat születésnapodon s a te napodon is — Élet! Gyöngéden becsomagolom valamennyit egy rövid Tél múlandó bánatába. A PIDE börtönében Porto, 1955. március 8. TÓTH ÉVA FORDÍTÁSA Itt a börtönben Itt a börtönben Hikmetet utánoznám ha rád gondolnék Marina és a házra a nagymamával és a gyerekekkel mat, hogy bolondozni kezdhessen, amire különleges joga és engedélye volt. — Már megint fegyverszünetet kötöttek a pogányokkal? — rikoltotta hirtelen, mitsem törődve azzal, hogy félbeszakítja a gőgös templomos lovag beszédét. — Beleőszülök ezekbe a fegyverszünetekbe. Vén embert csinálnak belőlem! — Hogy-hogy, te bolond? — kérdezte Cedric és arca már előre mosolyra állt, úgy várta az ígérkező tréfát. — Hát úgy — felelte Wamba —, hogy már három ilyen fegyverszünetre emlékszem és mindegyiknek ötven évig kellett volna tartania. Vagyis ha összeadom ezeket a számokat, most már legalább százötven évesnek kell lennem. — Én meg kezeskedem, hogy nem éred meg az öregkort! — kiáltott rá a templomos, aki most ismert rá arra az emberre, akit az erdőben megszólított. — Téged a természetes halál nem fenyeget, legfeljebb erőszakos halállal fogsz kimúlni. — Micsoda? — förmedt rá Cedric. — Félrevezetted az utasokat? Megérdemled, hogy megkorbácsoljanak. Ugyanolyan gazfickó vagy, mint amilyen bolond! — Kérlek, apó — felelte a bohóc — hadd szolgáljon a bolondságom ez egyszer mentségül a gazságomra. Mindössze annyi történt, hogy összetévesztettem a jobb kezemet a ballal. De meg kell mondanom: aki bolondtól kér tanácsot és útbaigazítást, nagyobb hibát is megbocsáthat, mint az enyém. A beszélgetést itt félbeszakította a várnagy apródja, aki bejött és jelentette, hogy a kapunál egy idegen kér bebocsáttatást és éjjeli szállást. — Engedjétek be — mondta Cedric —, akárki vagy akármi legyen is. Az ilyen éjszaka, amely most odakinn tombol, még a vadállatokat is összetereli a szelídekkel. Inkább halálos ellenségüknél, az embernél keresnek menedéket, semhogy bevárják a pusztulást a viharban. Adjatok annak az embernek menedéket és lássátok el mindennel, amire szüksége van. Menj, Oswald, intézkedj. És az udvarmester kiment a teremből, hogy teljesítse ura parancsát. (részlet) 150 éve, 1832. szeptember 21-én halt meg Walter Scott, skót író, a történelmi regény megteremtője Itt a börtönben a hősöket utánoznám ha harci indulókat énekelnék vidáman amelyekkel a rabszolgaságot népünk eltapossa Itt a börtönben a szenteket utánoznám ha megbocsátanék a kínzásokért a hazugságokért amikkel boldogságunkat tönkreteszik Itt a börtönben mellemet majd szétfeszíti a düh várom türelmesen hogy összegyűljenek a fellegek a Történelem fuvallatára Senki sem akadályozhatja meg a zivatart. A PIDE börtönében Luanda, 1960 július TÓTH ÉVA FORDÍTÁSA 11
