A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-07-10 / 28. szám
VIBRÁLÓ SZÍNEK MESTERE ,,A műalkotás nem más, mint a természetnek valamely egyéniségen át szemlélt része. " IEMI.LE ZOLA)' Annak, hogy éppen Zolát idézem e kis cikk elején, fontos és pontos oka van: az a festőművész, akiről írok, beszélgetésünk kezdetén kijelentette: „Miután az impresszionisták otthagyták a műtermek mesterségesen és ravaszul kitervezett megvilágítását, s kimentek a természetbe, a szabad ég alá (plein-air), a szétszórt fény, az igazi napsütés birodalmába, olyan alkotásokat hoztak létre, amelyek igen hosszú időre meghatározták a festészetet." „Közismert, hogy talán senki nem tett annyit az impresszionisták elfogadtatásáért, elismertetéséért, mint épp a nagy francia író. Monet, Manet. Renoir nevét és 2 műveit ma már valószínűleg az ő „haragvásai" nélkül is ismerné a világ, ám az is szinte biztos, hogy nagy késéssel, ami viszont késést kozott volna a képzőművészet egész területén. Ezért hát az idézet a cikk elején; meg azért, is, mert első kérdésem Juraj Kresila festőművészhez így hangzott: „Véleménye szerint milyen uralkodó irányzatok fedezhetők fel ma a szlovák festészetben ?" Ö úgy véli, mondta, hogy ma már az egész világon ugyanazok vagy legalábbis egymáshoz nagyon hasonló irányzatok uralkodnak. Ez elsősorban a tájékozódási lehetőségek — film, tévé, képzőművészeti közlönyök, utazások stb. — kiszélesedésének köszönhető. De most mégiscsak öróia van szó. Juraj Kresila docens, a Szlovák Képzőművészeti Főiskola tanára az idén ötvenéves. Egy fényképet tesz elém: az 1961-ben végzett képzőművészek csoportképét. A képen ott látom pl. Albin Brunovskyt, Nagy Jánost, Cipárt, hogy csak néhányat említsek évfolyamtársai közül. — Az a legkissebb köztük — mondja Kresila tanár — én lennék. Rám ismer? 3 A kérdésben van jóadag önirónia és szerénység. Ám az is igaz, hogy Kresila tanár már lehet valamire szerény. A főiskola befejezése óta volt már tizenegy önálló kiállítása. Legutóbb Bécsben (1981, november). Előtte az NDK-beli Bautzenben. De részt vesz szinte valamennyi közös, országos képzőművészeti kiállításon. (A főiskolán rajzot Dezider Millytől, táj- és figurális festészetet Ján Želibsky nemzeti művésztől tanult. Forrón szereti szülőföldjét, a kelet-szlovákiai Michajlovot és környékét. Legismertebb és legszebb tájképeit és portréit is itt alkotta. Ukrán nemzetiségű. Szereti a magyar festőket: Munkácsyt, Vaszaryt, Csontváryt említi. És nagyon szerette ifjabb iskolatársát Bácskái Bélát, tehetsége, barátságos természete miatt. Sokat dolgozik, ezt nemcsak a már említett egyéni tárlatok viszonylag nagy száma, hanem pedagógiai tevékenysége is jelzi. 1967-től 1969-ig a PreSovi Safarik Egyetem Filozófia Karán s immár harmadik éve a Szlovák Képzőművészeti Főiskolán tanít. Utóbbi tevékenysége bizonyos lemondással sőt áldozatvállalással jár: egyelőre nincs lakása sem műterme (az iskola kabinetjében lakik és dolgozik). De hát hívták és ő jött, mert úgy érzi ez (a főiskola) az a hely, ahol még fejlődhet, ő pedig fejlődni akar. Reméli a többi problémája is megoldódik hamarosan. Azt mondja magáról, úgy érzi, romantikus alkat. Én inkább lírainak nevezném. Elsősorban tájképei alapján, melyeken a művészi hatást a színek és a kompozíció lírai összhangja, sokszor a népművészetre, népdalokra, népballadákra jellemző szűkszavúság, tömörség erősíti. (Michajlov, olaj, 1977; Poloniny, olaj, 1978 stb.) De ez a lírai vonás felfedezhető a csendéleteken, portrékon, figurális kompozíciókon is, azzal a többlettel, hogy főleg az utóbbiakon nagyszerű rajztudását is kamatoztatja. Számomra Kresila egyik legkedvesebb képe az 1978-ban festett Miško. A kucsmás lurkó portréjából szinte sugárzik a kedvesség, a humor és a líra. 1976-ban egy hónapig dolgozott Magyarországon, a sóstói nemzetközi művésztelepen, s bár jól tudom, hogy művészetben nem a mennyiség a mérvadó, mégis rokonszenvesnek tartom azt a munkatempót, amit a művész diktál önmagának. Az egy hónapos sóstói tartózkodás alatt például huszonöt képet festett, illetve rajzolt, s ami a fő, a képek javarésze színvonalas, érett alkotás (pl. Magyar táj. Tóparton, Sóstói hid stb.) Az is igaz viszont, hogy az időt alaposan ki kell használnia, hiszen, mint mondotta, a tanítás mellett alig jut ideje alkotó munkára, s leginkább a szünidőben dolgozik. Megkérdezem tőle, nagy jelentőséget tulajdonít-e magának a témának. A válasz egyértelműen tagadó: nem, nem a téma a fontos, hanem a művészi színvonal, tanítványait is arra ösztönzi, hogy az un. nagy témák helyett az élet apró, jelentéktelennek tűnő részleteit figyeljék, azokat igyekezzenek megragadni, a művészet szférájába emelni. A legjelentéktelenebb témából is remekművet lehet alkotni, ezt a tételt Daumiertől Cezenneon át Picassoig példák ezreivel lehetne bizonyítani. Örülök, hogy megismerhettem Juraj Kresilát. Örülök, hogy ötven évesen tele van munkakedvvel. Szerénysége („Még nagyon sokat kell fejlődnöm!") — lefegyverző. ZS. NAGY LAJOS 1. Baranie, olaj, 1979 2. Michajlov, olaj, 1977 3. Miško, olaj, 1978 4. Öreg füzek, akvareli, 1981 Fényképezte Prandl Sándor 4
