A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-28 / 35. szám
azóta gyűjtött címekkel tarsolyomban nyakamba vegyem az országot. Alig néhány kilométernyire Liberectöl, a turisták körében is népszerű Snéžka hegy csúcsán működik a Csehszlovák Tudományos Akadémia Légkörfizikai Intézetének kihelyezett központja, ahol különböző sugárzásmérő műszerek segítenek megállapítani: mennyit is süt nálunk a Nap, s ebből a sugárzásból — optimális felhasználás esetén — mennyi energiát nyerhetnénk? Dr. Miroslav Major, az intézet tudományos tanácsadója odalép a közvetlen és a szórt sugárzás összegét jegyző termoelektromos globális sugárzásmérők mellé. Röviden szemügyre veszi ezeket a repülő csészealjakhoz hasonlító műszereket, karjával aztán valami olyasféle mozdulatot tesz a Nap felé, mint ahogy más ember a barátjának int, és részletes magyarázatba kezd: — A Napból minden irányban sugárzási energia áramlik szét, változatlan erősséggel és időbelileg egyenletesen. Napunk teljesítménye, vagyis az egységnyi idő alatt kisugárzott energiája nagyjában állandó, ám ennek az óriási energiamennyiségnek csupán szerény hányada jut el a Földre. Légkörünk külső határán, a sugárzásra merőlegesen álló egy négyzetméternyi felületen, másodpercenként 1370 joule energia áramlik szét, azaz ezen az egyszer egy méternyi területen 1,37 kilowattnak felel meg a sugárzási teljesítménysűrűség. — Gondolom, ezt a számot nevezzük napállandónak ... — Igen. És ezzel az egy négyzetméterre beeső napenergiával, 150 millió kilométerre a Naptól, tizenhárom darab száz wattos izzót, vagy két-három villanyvasalót táplálhatnánk. A valóságban azonban azt is figyelembe kell vennünk, hogy a Földre érkező napsugárzásnak kereken harminc százaléka javarészt a felhőtakaróról, de a földfelszínről is visszaverődik a világűrbe, további harminc százaléka pedig a levegőben lebegő részecskék és a légkör gázai révén elnyelődik, úgyhogy mindez jócskán csökkenti a csillagászatilag lehetséges napsütés-időtartamot. Ha mindemellett még a Föld Nap körüli keringésének sajátosságait is számításba veszszük, úgy akár hozzávetőleges becslés alapján is nyilvánvalóvá válik, hogy a felszínen az átlagos sugárzási teljesítménysűrűség már csak a napállandónak alig tíz százaléka: 0,137 kilowatt négyzetméterenként. És most jön a tudósok számára megnyugtató, a laikusnak viszont okvetlenül meglepetésként szolgáló fordulat: a tényleges napenergiának ez a töredéke is elegendő lenne ahhoz, hogy például a Kara- Kum sivatag területére „zuhogó" napsugarak — kedvező időjárás esetén — magukkal hozzák a Szovjetunió teljes energiaszükségletét! Igen ám, csakhogy miképpen felfogni. hasznosítani ezt a mérhetetlen mennyiségű energiát? Ez a kérdés napjainkban minden eddiginél jobban foglalkoztatja a szakembereket. Természetesen hazánkban is, ahol mind a jelen, mind a következő tervidőszak fejlesztési elgondolásaiban egyre nagyobb hangsúllyal szerepel a napenergia felhasználása is. A kísérletek, világszerte, már régen; a sugárzási teljesítmény mérése még régebben elkezdődött. A Napból a légkörön át közvetlenül a földfelszínre érkező párhuzamos sugárnyaláb energiáját már a múlt század első felében mérni próbálták. Mai tudásunkkal is elfogadható eredményeket azonban csak 1980 után értek el, míg a Föld felületére érkező összes napsugárzási energiát —• hálózatszerűén — századunk húszas éveiben kezdték el mérni. Ekkor derült ki, hogy a felszín különböző helyein és különböző időpontokban alaposan eltérhetnek a sugárzási teljesítmények. A legnagyobb besugárzást a sivatagos területek kapják, a legkisebbeket a sarkvidékek. Egy-egy helyen a napsugárzásnak meteorológiai és csillagászati tényezőktől meghatározott évi és napi járása van. Az egyik napról a másikra mutatkozó változást azonban legnagyobbrészt a felhőzetnek, azazhogy a borultságnak a megváltozása, kisebbrészt a levegő szennyezettségének és nedvességtartalmának az eltérése okozza. Ez a sugárzási teljesítményeket jegyző hálózat összesen mintegy ezer állomásból áll, és a besugárzott energiamenynyiség adatait a Meteorológiai Világszervezet közreműködésével jelentetik meg. Ezek az adatok így bármilyen békés célra könnyen hozzáférhetők. A későbbiekben látni fogjuk, hogy a napenergiával való gazdálkodásban, érthetően, épp ezek a pontos feljegyzések alapján nyert értékek a leglényegesebbek. — Sokéves, országos megfigyeléseink révén megállapítottuk, hogy hazánkban, évi átlagban, a relatív napfénytartam közel van az ötven százalékhoz, tehát a nappali óráknak mintegy felében süt a Nap — mondja Major doktor. — Sok ez vagy kevés? — Ez legföljebb egy olyan nemzetközi összehasonlításból derül ki, amelyben a környező országok, illetve néhány velünk nagyjában azonos szélességen levő távolabbi állomásnak az adatai is szerepelnek. Érdekes például, hogy az általunk zordnak vélt Skandináviában, pontosabban annak nyugati részén meglepően sok a napsütés. Az országon belül megmutatkozó területi különbségeket a légkörfizikai intézetek és az idöjáráselőrejelző-állomások speciális térképein lehet megszemlélni. Elég rápillantani erre a négy évszak egyegy jellegzetes hónapját és az egész évre vonatkozó összesített értékeket bemutató térképre, és hamarosan kiderül, hogy Csehszlovákiában évente átlagosan 1400—1700 a napsütéses órák száma. A legtöbb verőfény júniusban van, a legkevesebb viszont decemberben. Az efféle térképről azt is leolvashatjuk, hogy a legtöbb napsütés Dél-Szlovákiát, pontosabban az érsekújvári (Nové Zámky), komáromi (Komárno) és a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásokat éri. Az itt mért napfénytartam-maximumtól északra és nyugatra haladva elég gyors a csökkenés. Ennek a megoszlásnak a kialakulására a földrajzi szélességen kívül a két hegykoszorú: a Kárpátok és a Cseh-morva dombvidék hat számottevően. Természetesen, ugyanezekből az adatokból következtethetünk arra is, hogy egy-egy területen — éghajlati szempontból — milyen esélyei vannak a napfénykedvelő növényfajták termesztésének, illetve a napenergia gyakorlati, ipari felhasználásának. Az építéstudományi intézet szakértőjének véleménye szerint, a napenergia köznapi alkalmazását célzó mérések eddigi észrevételei azt mutatják, hogy a helyesen fölszerelt napkollektorok egy családi ház melegvíz-szükségletének mintegy hetvenöt-nyolcvan százalékát biztosíthatja május és szeptember között, ötven százalékát pedig az esztendő többi hónapjában. Kiegészítő energiaforrásként tehát érdemes felhasználni a Napot, hőszivattyú közbeiktatásával pedig még kedvezőbben hasznosítható a napenergia. — Elképzeléseink szerint uszodák, üzletek, iskolák, hőszolgáltató épületkomplexumok is jól hasznosíthatnák a Nap energiáját — mondja a kutatóintézet szakértője. — Ez nagyon megváltoztatja majd az építészetet is, hiszen a házat úgy fog kelleni tervezni, mint egy energetikai rendszert: a tető, az ablakok, sőt az épület is működhet sugárgyüjtőlemezként. Az új technológia majd kialakítja a neki megfelelő stílust. Nálunk is, külföldön is vannak már erre példák. Bárkiben joggal merülhet most fel a kérdés: érdemes-e ezekre a költséges próbálkozásokra időt és pénzt pazarolni? Nos, az energetikai szakemberek szerint az ezredforduló éveiben körülbelül 40 ezer megawatt mennyiségű energiát állítunk majd elő a Nap sugaraiból. És nemcsak azért, mert a hátralévő másfél-két évtizedben alaposan megcsappan majd a hagyományos energiahordozók tartaléka, hanem környezetünk védelméért is, elvégre a Nap nem csupán a legerősebb, de a legtisztább energiaforrás is. Minderről azonban majd legközelebb! MIKLÓSI PÉTER Gyökeres György felvételei A Kromérízi Járási Szolgáltatási Vállalat autójavító-műhelyében második éve már 28 elemből álló napkollektor-rendszer melegít fel naponta 1600 liter meleg vizet 13
