A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-21 / 34. szám
latnak, vállaljuk Týnben és a környékén elhelyezésieket, élelmezésieket. A szövetségeseknek kijáró módon érintkezünk veletek!" A magyar híradó zászlóalj tehát már barátként érkezett a cseh kisvárosba, de a lakosság erről csak később értesült. A Týnbe és környékére irányított zászlóalj az ellenállókkal folytatott tanácskozás után két harci alakulatra oszlott. A lovászok és a törzs Čichovicében és Hnévkovicében maradt, másfél kilométerre a kisvárostól a másik parton, a 220—250 fős műszaki állomány pedig a főtéren álló érseki kastélyba szállásolt be. A tisztek egy része, amint ezt Pozsonyi Tivadar Erőd a Moldván című 1978-ban megjelent könyvében írja — zászlósi rangban az átalló egység tisztikarához tartozott — a Zlatá Lód szállóban nyert elhelyezést, a zászlóalj- és századparancsnokok civil házaknál kaptak szállást. A týniek hamar megszerették a magyar fiúkat. Mostak rájuk, főztek nekik, úgy tartották számon őket. mint akik az életük árán is készek megvédeni Týn várost és környékét a visszavonuló és fosztogató SS-alakulatok bosszújától. A híradó zászlóalj katonái állandóan együttműködve a cseh ellenállókkal, a Šumava II partizáncsoporttal, a hátországban ellenállást vezető cseh és szovjet tisztekkel, az utolsó betűig teljesítették az írásban foglalt megállapodást. Naponta fegyvereztek le Týnhez érkező német alakulatokat. A harcban keletkezett és megerősödött barátság vérrel is megpecsételődött. S mindezt már Tyntöl három kilométerre gondolom, Kolodeje nad Lužnice szélén, ahol az erdő a beláthatatlan mezővel érintkezve magyar katonák síremlékét őrzi. Név szerint a Gergely Jánosét és Duba Lajosét. Az emlékmű márványlapjára a következő szöveget vésték : „A fasizmus elleni közös harcban elesett magyar katonák emlékére." A síremlék mellett három zászlórúd, amelyek minden évben, május kilencedikén, három ország nemzetiszinű zászlóját lengeti a szél, s a koszorúzási aktus tragikus emléket idéz. A síremléktől valamivel távolabb a falu: Kolodeje nad Lužnice, a parton szétszórt házaival, a folyón átívelő híddal, a vízhez húzódó sátortáborral. Idősebb emberekkel beszélgetek a két magyar katona halálának körülményeiről. Egyszerű szavakkal, s ma is indulattól fűtötten meséli, mi történt 1945. május 5-én Kolodejében, négy nappal az ország felszabadulása előtt. A faluban magyar és német egységek tartózkodtak, s a honvédek fegyvereket adtak a lakosságnak. Gergely Jánost és Duba Lajost a németek tetten érték, letartóztatták és a Gestapo-parancsnok elé vezették. Kíméletlen kínzások után rögtönitélő bíróság mondta ki fölöttük a halálos ítéletet, azon a helyen, ahol a síremlék áll. Saját maguknak kellett megásniuk a sírt, aztán tíz méterre tőlük lövésre készen tíz magyar katona s mögöttük szintén lövésre készen tíz német katona sorakozott föl. A magyar katonáknak kellett lelőniük bajtársaikat. A falun végigsöpört a felháborodás hulláma. A kolodejeiek pénzt gyűjtöttek a két magyar katonát megillető díszes temetésre. Május 9-én kiásták és a templomban ravatalozták fel őket, s František Kubin iskolaigazgató megható szavakkal búcsúztatta a szerencsétlenül járt honvédeket. Az idős kolodejeiek azt említik a búcsúbeszédből, ami ma is elevenen él az emlékezetben: — Testvéreink, puszták fiai... A dűlőt, ahová a katonákat eltemették, ma is úgy hívják a községben, hogy „U Macfaru" (A magyaroknál). Karel Landík engedélyezte a honvédek újbóli eltemetését. S őt már egy másik helyen, a Moldva és a Lužnice összefolyásán túl, a týni közigazgatású Neznesov községben kell keresnem. Szerencsére otthon találom a nyolcvanegy évesen is aggle-A týni harcosokra emlékező nagygyűlés díszelnöksége •4 Koszorúzási ünnepség (bal oldali kép) gényt, akinek az emeletes háza agancsokkal díszített belülről, s nagy kertjében megannyi gyümölcs van. Magas kora ellenére még mindig utálja a semmittevést. Ha esős napokon a házába szorul, kis kézikosarakat fon, ebben leli örömét. Nem lepődik meg, amikor keresem. Rám néz, és máris kitalálja, hogy a týni magyar katonák tevékenysége érdekel. Beinvitál az egyik hűvös szobába, hellyel kínál, aztán leemeli a polcról Pozsonyi Tivadar: Magyar honvédek a csehországi ellenállásban 1945 tavaszán című könyvét, s dicsekedve mutatja az egykori zászlósnak, a mostani történésznek, a gödöllői Agrártudományi Egyetem docensének a dedikálását: „Karéi Landik elvtársnak, kedves barátomnak és harcostársamnak emlékül. Aláírás. 1977. július 7." A negyvenötös fegyverbarátságból máig érőn testvéri barátság lesz, a týni magyarok, a cseh ellenállókkal együttműködő szép példája ma már elevenen él a köztudatban Csehországban és Magyarországon. S a nagyszerű harcok emlékének egyik éltetője, ébrentartója ez a magas, szikár, rövidre nyírt hajú, szemüveges ember, aki egyedül s mégsem egyedül él emeletes házában, valahányszor lehunyja a szemét, hajdani harcostársai népesítik be a szobát, cseh elvbarátai és ellenálló-társai s a legkritikusabb napokban biztonságérzetet keltő magyar katonák, akik egészen a háború befejezéséig bátran védték a várost, támogatták a cseh ellenállók harcát. Foglalkozását tekintve műépítész ez a nagy szívű, mélyen internacionalista gondolkodású ember, aki a forradalmi nemzeti bizottság alelnökeként tartott közvetlen kapcsolatot a várost és környékét védő magyar egységekkel. Nézem s hallgatom ezt a derék férfit, akit a Gestapo 1943 júniusában letartóztatott, mint Sokol igazolványos és jelvényes németellenes cseh hazafit, aki 1944 novemberében a Šumava II. partizáncsoportban tevékenykedett. Alig melegedik meg a helyem, már tudom, széles barátainak a köre. Ismert neveket említ, a már többször leirt Pozsonyi Tivadarét, a Firon Andrásét, aki a Szomszédunk: Csehszlovákia című szép és tartalmas könyvnek a szerzője s számos cikk, riport írója magyarországi lapokban a magyar honvédek feladatvállalásáról a háború utolsó napjaiban. Somogyi Mátyás neve is elhangzik Karel Landík házában. Az Új Szó prágai fiókszerkesztőségének vezetője igen gyakran megfordul Týnben és Neznesovban, ha Firon András Magyarországon, ő nálunk irányítja ismételten a figyelmet a Moldva parti eseményekre. A nyolcvanegy esztendős házigazda kétszer járt Magyarországon. Budapesten és Gödöllőn. Értékes dokumentumanyagot vitt a Magyar Partizánszövetségnek. Nem kis érdeme van abban, hogy a város múzeumában gazdag gyűjtemény található a Týnben állomásozó s vállalt feladatát derekasan teljesítő magyar híradó zászlóaljról. Karel Landík fáradhatatlanul végzi dolgát, iskolákat látogat, előadásokat tart a Týnt és környékét becsülettel védelmező magyar honvédekről, akiket megszeretett, a szívébe zárt. Sok minden kavarog a fejemben mindabból, amit Karel Landíktól hallottam. Észre sem veszem, hogy Týn városrészeit járva a Moldva túlsó partjára keveredem a Csehszlovák-magyar barátság utcába. Kétoldalt új családi házak sora köszönti a fegyverbarátságra emlékeztető utcát, s visszatérve az árkádos városházára, a vnb székhelyére, Václav Otčenášek elnök azt közli velem, hogy Gödöllő lett Týn magyarországi testvérvárosa, ott is a csehszlovák—magyar barátságról neveztek el utcát, s évente megrendezik a két város egy hétig tartó kulturális cseréjét. Kölcsönösen ismerkednek a háború után elért eredményeikkel, amelyekből Týnnek is bőven kijutott. Új üzemek egész sora épült a városban. S én már megint a Moldva partján állok. S a folyóba bámulva Bedrich Smetana képét látom lebegni a víz tükrében. Azét a Smetanáét, akit „Hazám” című műve megalkotására ez a táj, a mesés szépségű Moldva völgye ihletett. Mács József Archívumi felvételek Hétvégi levél A Szlovákiai Megbízottak Testületé, a Csehszlovák Kormány harminc évvel ezelőtt hagyta jóvá a kulturális és népművelési intézmények kiépítésére vonatkozó határozatot. Ennek a határozatnak a küldetése az volt hogy új szocialista alapokon, és a szocialista állami szervek irányításával olyan kulturális és népművelési intézmények jöjjenek létre a városokban és falvakban, melyek biztosítékai a szocialista kultúra és népművelés további fejlődésének. Ezen határozat alapján a kulturális és népművelési intézmények fejlesztése, a szocialista állam irányítása alá került Ezt helyé viszonylatban a nemzeti bizottságok végzik. Az eddigi egyesületi alapokon nyugvó kulturális intézményeket tehát felváltotta a szocialista állam irányítása teljes felelősséget vállalva a szocialista kultúra és művelődés fejlesztéséért. Ez forradalmi változást jelentett, a kultúra és a népművelés irányítása területén. Az állam által irányított és kiépített kulturális intézmények létrejötte egybeesik azzal a ténnyel is, hogy ezek az intézmények átvették a kulturális és népművelési munka módszertani irányítását is, ami lényegében azt jelenti, hogy a szocialista állam szervei határozzák meg a kulturális és népművelési munka eszmei tartalmát Ezen túlmenően a szocialista állam által irányított kulturális és népművelési intézmények magukra vállalták nemzetiségi megkülönböztetés nélkül az egyes népművészeti ágazatok és csoportok különböző szintű szakmai irányítását is. Az állami kulturális és népművelési intézmények építésének kezdete egybeesik a CSEMADOK helyi szervezeteinek növekedésével, mely alapját képezte annak, hogy Dél-Szlovákia járásaiban egyre több, önkéntes alapokon működő színjátszó-, ének-, zene és táncegyüttes jött létre. Fokozatosan bontakoztak ki a népművelési munka formái az iskolán kívüli, a világnézeti és az irodalmi nevelés területén. E munka kibontakoztatásához nagyban hozzájárult az, hogy az állami kulturális és népművelési intézmények létrejöttével falvakon és városokon lehetőség adódott arra, hogy minden évben kidolgozzák az egységes kulturális és népművelési tervet melyet az illetékes nemzeti bizottság hagy jóvá. Ezek a tervek magukba foglalják a társadalmi szervezetek terveit és elképzeléseit Kizárva ezzel a fölösleges duplicitást és biztosítva azt hogy minden társadalmi szervezet küldetéséből eredően azt a részét végezze a kulturális és népművelő munkának, melyre hivatott A szocialista állami szervek által irányított kulturális és népművelési intézmények eddigi munkája azt igazolja, hogy helyes úton járnak, a kultúra és a népművelés fejlesztése területén és ezek az intézmények továbbra is biztosítékai a szocialista kultúra és népművelés fejlesztésének. Ezért minden társadalmi szervezet kötelessége, hogy ezeket az intézményeket támogassa, viszont szükséges az is, hogy ezek az intézmények még több gondot fordítsanak járási, helyi, de központi szinten is a szakmai irányításra, a nemzetiségi kultúra és a népművelés fejlesztésére. Szükséges, hogy ezek az intézmények minden szinten, az eddiginél még jobban inspirálják a társadalmi szervezetek kulturális és népművelési munkájának kibontakoztatását Még jobban szolgálják a szocialista ember nevelésének nagy és felelősségteljes feladatát 3
