A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-02 / 1. szám

Már megint eltűnt a borotvám!?

A film 17 éves főhősének nagy-nagy álma: űrhajóssá lenni. Jól tűri „barátai" lenéző mosolyát, lelkiismeretesen tanul, iparkodik megtartani jó fizikai kondícióját, minden akadályt legyőz. Lehet, hogy egyszer a csillagok felé repül... A szovjet film címe: Repülés az űrhajóssal és januárban kerül a szlovákiai mozik műsorára.

A szovjet szcenikai művészet címmel kiállítás nyílt a Budapesti Történeti Múzeumban. A bemutatón mintegy 130 makett, díszlet- és jelmezterv ad áttekintést az 1917 és 1980 közötti időszak színházi törekvéseiről. Felvételünkön az Akadémiai Vahtangov Színház Lovacskák című

1980-as előadásának színpadképe.

A Nagy-Britanniában végzett szívátültetések „rekordere", a ma 54 éves Keith Castle. Már két éve annak, hogy megkapta egy elhunyt atléta szívét. Most a cambridge-i Papworth Kórházban, ahol a műtétet elvégezték rajta, rövid ellenőrző vizsgálat után közölték vele, hogy ismét dolgozhat.

i'oürufää'tait

jUHTiii- ni

Amikor évekkel ezelőtt hozzáértő szakemberek összeültek, hogy elkészítsék Bratislava fejlesztési tervét, úgy döntöttek, a városközpont övezetéből kitelepítik az ipari jellegű létesítményeket. Ezt az elhatározásukat több nyomós érvvel is alátámasztották. Többek közt azzal, hogy az említett létesítmények, ipartelepek nem illenek bele dinamikusan fejlődő fővárosunk képébe, tűrhetetlenül nagy és értékes területeket foglalnak el, valamint, hogy nemegy esetben a levegőt szennyezik, illetve zajosak, s így ártalmasak a környezetre. A tervezetnek köszönhető, hogy mára már csupán néhány ilyen jellegű létesítmény található Bratislava központi övezetében, s ezeket is előbb-utóbb felszámolják. Az utóbbi évek nagy költözködései közt tartják számon az Építőanyag-forgalmi Vállalat, a Stavivá telepeinek áthelyezését is. Négy elavult telep adta át a műépítészek elképzeléseinek a város szivében, s ugyanez a négy telep került 1979-ben „egy tető alá" a főváros ipari övezetében, konkrétan Békásmajor (Žabí majer) térségében. Ennek a központosításnak köszönhetően az építőanyagokat árusító nagyraktár szinte azonnal nagyobb hatékonysággal kezdett működni. Az elért színvonal viszont még ma sem tekinthető véglegesnek. Időközben, tudniillik, több olyan nehézség is fölmerült, ami kisebb-nagyobb mértékben negatívan befolyásolja itt a gazdálkodás színvonalát. Közülük ma a legégetőbbek a közlekedés körül kialakult bonyodalmak, amelyekről már miniszterhelyettesi szinten is folyt értekezés.

— Miből erednek ezek a gondok, — kérdeztem Michal Árpástól, a vállalat kerületi üzemének igazgatójától.

— A bajok forrása, a számunkra nagy fontosságú egyik bekötő út állapota. Ideköllözésünk óta arra várunk, hogy végre teljesen elkészüljön és hivatalosan is átadják.

— De hát külsőre ez az út kész, járnak rajta a gépkocsik. Mégis mi itt a probléma? — faggatom séta közben.

— Valóban csak külsőre kész, mert az átvételi bizottság szerint részben még befelezetlen. Emiatt már több mint egy éve levelezünk illetve egyéb formában tárgyalunk a kivitelezővel, a kassai (Košice) Kohóépítő Vállalattal, és más szervekkel is, amelyek meggyorsíthatnák átadását. így jutott el a hír pgészen a minisztériumba.

Kezemben az idézett levél, benne két és fél sűrűre gépelt oldalon fölsorakoztatva a kivetnivaló jelenségek. Legnagyobb teret a

bekoto ut esete kapta. Ebből is következtethető, vele volt a legtöbb baj is. De mi a tényállás ma? Amíg az építő vállalat be nem fejezi, illetve el nem hárítja a hiányosságokat, az út nem mehet át a város illetékes szerveinek gondozásába sem. Ennek következtében fővárosunk közlekedési vállalata sem veheti birtokába olymódon, hogy ide rendszeres járatokat tervezne. A telep továbbra is elszigetelt marad, az egyetlen megközelítési mód gyalogszerrel lehetséges, esetleg az át nem adott úton, vagy régebbi és szűkebb bekötöúton hatalmas kerülővel saját, illetve vállalati kocsival. A legközelebbi buszmegálló ide csaknem két kilométer. Naponta enynyit kell vissza megtennie annak, aki gyalog érkezik. Az utat pár száz méterrel lerövidítheti az, aki vállalja a nyílt vasúti pályán járás veszélyeit. Érvényes a mondás: gyalogolni jó. De nem biztos, hogy napjainkban, főleg üzleti ügyben járóknak, gazdaságos is. A teljes kép érdekében ide kívánkozik, hogy az érintett térségben a Staviván kívül még legalább húsz hasonló telep, illetve vállalat „vert tanyát".

— Felméréseinkből kiderült, — mondja Michal Árpás —, hogy telepünket naponta úgy 250 magánszemély keresi fel érdeklődési céllal, illetve vásárlási szándékkal, valamint kb. 180 főnyi az érdeklődés a különböző vállalatoktól. Saját alkalmazottaink száma jelenleg 129. Nekik egy részének mindennapi problémája telepünk megközelítése. Tudok olyan esetről is, hogy egy idős vidéki asszony, teljes két napot töltött a városban, mire megtalált minket. Az éjszakát a vasútállomáson töltötte. Az eset a tájékoztatás alacsony színvonalának a gyümölcse. Csakhogy, amíg az utat át nem adják, addig nevet sem kap. A Békésmajor megnevezés pedig szélesebb körben ismeretlen. Sőt, itt a közvetlen környéken is legalább négyféleképp hívják ezt a területet.

— Gondolom, legalább részben elhárították a nehézségeket?

— Kénytelenek voltunk olyan módszerekhez folyamodni, hogy például dolgozóinkat saját autóbusszal hordjuk munkába, és munkaidő elteltével vissza a városba. Ha valaki lekési a buszt, sajnos mehet gyalog. Mivel ez a járat csupán egyszer megy naponta, bizony gyakori az ilyen eset. A buszjárattal némileg csökkentettük a munkaerövándorlást is, mert mondanom sem kell, ugye, hogy itt akart hagyni bennünket dolgozóink egy része. A munkaidő alatt a várossal szolgálati

gépkocsikkal tartjuk a szükséges kapcsolatot. Vannak mindennapi és elkerülhetetlen utaink, például a postára, a számítóközpontba, a bankba és egyéb szervekhez. Ezeknek az utaknak a többségét a tömegközlekedési eszközök igénybevételével is megtehetnék dolgozóink. .

— Ily módon érthető, hogy a megszabott üzemanyag mennyiségével itt nagyon nehéz gazdálkodniok, — veszi át a szót Ivan Krechňák mérnök, az Állami Energetikai Felügyelőség dolgozója.

— De gazdaságtalan az érdeklődőknek is az idejárás. Megállapítottuk például, hogy 34 ezer liter benzin veszik kárba évente annak köszönhetően, hogy ebbe a részbe még nincs rendszeres buszjárat. Ehhez még hozzá jön az a 9 ezer liter gázolaj is, amit a vállalat éget el, hangsúlyozottan gazdaságtalanul, saját alkalmazottai szállítása közben.

— Ha javulna kapcsolatuk a külvilággal, ki tudnák elégíteni a — minden bizonnyal — rohamosan megnövekvő érdeklődést?

— Meggyőződésem, hogy igen. Pillanatnyilag is több ezer féle árucikk található kínálatunkban. Bő a választék azbesztből készült termékekből, malterfélékböl, égetett téglaipari termékekkel is jól el vagyunk látva egy kivételével. Csupán a hagyományos tömör tégla hiánycikk. Elegendő a csempe, a mosdó, és egyéb kerámiaipari termék. Itt viszont szegényes a színskála. Bö a választék szigetelő anyagokból is. A napi forgalmunk még ilyen körülmények közt is eléri az egy millió 400 ezer koronát (nagykereskedelmi árakban számolva). Az egyéni vásárlók úgy 500 ezer korona értékű árut visznek el. Bevezettünk egy új szolgáltatást is, miszerint, ami igénylést nem tudunk azonnal kielégíteni, azt följegyezzük, és a kívánt termék megérkezése után értesítjük a vásárlót, hogy jöhet az áruért. Ezzel is ügyfeleink elégedettségét szeretnénk növelni.

— Van e kilátás arra, hogy befejezik már végre azt a bekötő utat?

— A kassai Kohóépítö Vállalat kérte, hosszabbítsák meg a részleges igénybevételi engedély érvényét. Ez azt is jelenti, az átadás terminusát is el kellett halasztani, mert az engedélyt megkapta. Ez most már a negyedik terminus, amit nem tartottak be.

Pontot tenni már csak azért is érdemes lenne az ügy után, hogy végre kialakulhasson a jó kapcsolatok szimbolikus útja is az ügyfelek és üzleti partnerük közt itt Békásmajoron.

KESZELI BÉLA