A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-23 / 4. szám
Innen-onnan Hallottuk- olvastuk- láttuk kiállítás Alexander Hečko portréi A múlt év decemberében látott bratislavai kiállítások közül minden bizonnyal a Laco Novomeský Kiállitóteremben rendezett volt az egyik legfigyelemreméltóbb, amelyen Alexander Hečko szobrászművész szoborportréival ismerkedhetett meg a közönség. Milyen portrékat, illetve kiknek a portréit tekinthettük meg a tárlaton? A művész családtagjaiét, rokonaiét, ismerőseiét, köztük neves művészekét is (például a már magyar fordításban is ismert Ľubomír Feldek költőét, Vincent Šikula és Peter Jaroš írókét) — több mint harminc portrészobrot, amelyek közül külön említésre méltó Hečko kitűnő önportréja. Aki azt hitte volna, hogy az efféle portrékiállítás meglehetősen egyhangú — mert ugyan mi „tarkaság" lehet a portrék egymásutánjában? —, annak ezúttal csalódnia kellett, Alexander Hečko tárlata ugyanis egyáltalán nem volt egyhangú: ahány portré, anynyi művészi eljárás, annyi alapanyag (fa, gipsz, agyag, égetett agyag, festett kerámia), Hečko minden egyes archoz — az emberi lélek eme egyedülálló „csendéleteihez" — meg tudta találni a legmegfelelőbb, legadekvátabb kifejezőeszközöket. Sajátos képzőművészeti műfaj a portré, semmiképpen sem értékelhető úgy, mint a többi szobor, nem beszélhetünk vele kapcsolatban a plasztikus formák harmóniájáról, szépségéről, a műalkotás kompozíciójáról, •hiszen a portré igazságának kritériuma mindenekelőtt a hűség. Ha ilyen szempontból nézzük Hečko alkotásait, alapos tanulmányoknak mondhatjuk portrészobrait, méghozzá „igaz" tanulmányoknak, amelyek híven ábrázolják az adott arcon tükröződő indulatokat belső rezdüléseket. S portrétól többet talán nem is várhatunk. Varga Erzsébet KÖNYV A. F. Anyiszimov: Az ősközösségi társadalom szellemi élete A magyar könyvkiadás az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet fordít az ősi társadalmak kutatásával foglalkozó kiadványokra. Könyvek sora jelent már meg, amelyek különböző szempontokból, más és más tudományágak — régészet, nyelvészet, néprajz, embertan — segítségével közelítik meg az archaikus közösségeket. Mindez azt szolgálja, hogy töredékes ismereteink mozaiklapjaiból végül is összeálljon a teljes kép, amelyet egyelőre még ezer és tízezer évek homálya fed. Az emberiség történelmének legkorábbi szakaszát takaró ködfátyol eloszlatásában nagy részt vállalhat magára a legfrissebb idevágó kiadvány: Az ősközösségi társadalom szellemi élete. Anyiszimov ismert és egyben elismert néprajzkutató, a neve biztosíték. Aligha találkozunk az ösközösségi társadalom életét kutató müvek között olyannal. amelyben ne idéznék vagy ne hivatkoznának rá. Sajnos, mind ez ideig műveit magyarul nem olvashattuk, ezt a hiányosságot pótolja a Kossuth Könyvkiadó vállalkozása. A könyv két — oroszul önálló kötetekként megjelent — írását foglalja magában. Szerzője a címadó tanulmányban mély elemzésnek veti alá a prelogikus társadalom valamennyi termékét. Az ősi gondolkodás keletkezése, a folklór társadalmi forrásai, az ősi hiedelmek kialakulása, a személyiség és az ősközösségi társadalom viszonya, az archaikus kultúra — ezekbe a címszavakba sűríthető a mű tartalma. Megállapításait az író gazdag, saját gyűjtésű anyaggal illusztrálja. Adatai főleg az észak-szibériai természeti népekre vonatkoznak, így bőven találhatunk utalásokat nyelvrokonaink szokásaira és hitvilágára is. A másik dolgozat — Az ősi gondolkodás történelmi sajátosságai — elvontabb. Anyiszimov meggyőző érveléssel, nagy logikai érzékkel vezeti olvasóját az ősember gondolkodásának és beszédkészségének kezdeteitől az archaikus társadalomban kialakult, esetenként nagyon bonyolult vallásos nézetekig. A szovjet etnográfus müveiben egy adott kor „kultúrtörténeti" szintézisét teremti meg: az ősi állapotban sikerül megragadnia az emberi kultúra gyökereit. Fehér Péter SZÍNHÁZ Orfeusz az alvilágban Egy esztendő híján kereken százhuszonöt éve mutatták be Jaques Offenbach és Hector Cremieux Orfeusz az alvilágban című operettjét Párizsban, és tegyük rögtön hozzá: kirobbanó sikerrel. A zeneszerző, aki egyszemélyben színházigazgató is volt, megkönynyebbülten fellélegezhetett: egyik napról a másikra megszűntek anyagi gondjai, megfizethette tartozásait hitelezőinek, hiszen a hatásos muzsika szinte fölvillanyozta a párizsiakat és a darab polgárpukkasztó párbeszédei is nagyszerű időtöltést nyújtottak az önfeledten szórakozó publikumnak. Ez a mitológiai eredetű történet a bratislavai Új Színpad kevésbé igényes rétegközönségének, legalábbis a jelek szerint, 1982- ben éppúgy tetszik, mint ahogy a mai nézők dédszülei rajongtak Offenbach zenéjéért 1858-ban. Pedig ez az elképesztően hiteltelen mese számítógépes korszakunkban meglehetősen megviseli a mai művészeten vagy a logikai gondolkodás alapjain nevelkedetteket — még akkor is, ha tudatosítjuk, hogy a színház dramaturgiája részben aktualizálta, részben újszerű ötletekkel próbálta fölfrissiteni a librettót. Vajon mi marad hát az „Orfeuszból" mára, mi az, ami miatt érdemes felújítani? Az igaz érték Jaques Offenbach csupa dallam, csupa ritmus muzsikája. Az operett egyes számait jól ismerheti a rádiózáshoz szokott közönség, hiszen klasszikus szépségű dallamait, romantikus harmóniáit könnyen megőrzi az emlékezet. Mindez persze még azokat is meg tudja fogni, akik az operettel mint műfajjal, nem barátkoznak, sőt esetleg idegenkednek tőle. Az Új Színpad előadásában a hatásos zenei megoldásokat a színpadon is természetes játék- és muzsikálókedv jellemzi. Zdenék Macháček vezényletével jól, lendületesen játszik a zenekar és csaknem mindvégig biztosan énekel a kórus; a koreográfus érdeme pedig, hogy a táncbetétek is szépek. A címszerepet Jozef Benedik játssza — a tőle megszokott színpadi s énekesi biztonsággal. Euridika, Orfeusz feleségének szerepében a színház népszerű primadonnája: Gréta Š vercelová arat emlékezetes sikert, humorosan könnyed elegancia árad Karol Čá/ik (Jupiter) és Miskovics László (Pluto) játékából, de a többiek is stílusos komédiázó kedvvel szólaltatják meg figuráikat. (miklósi) HANGLEMEZ Bujdosó lány A fenti címmel jelent meg a Hungaroton és a Magyar Rádió közös kiadásában két lemezből álló album formájában a Magyar Rádió egyik 1969. évi műsorának teljes felvétele. A műsor címe ez volt: Életem története három tételben. írta és elmondta: Mezei Mária. A magyar színművészet mindenki által jól ismert sokoldalú és kimagasló egyénisége már évek óta csak hang- és filmfelvételek útján gyönyörködteti művészetének rajongóit. Mezei Mária ugyanis hosszú évek óta nem lép fel a nagyközönség előtt, mivel súlyos betegség ágyhoz köti őt. Ez a szomorú valóság is egyike tehát azoknak a tényezőknek, melyek nagyon is indokolttá tették az album megjelenését, amit Mezei Mária tisztelőinek, művészete barátainak népes tábora a legnagyobb örömmel és elismeréssel fogadott. A lemezen Mezei Mária a sikerek és a kudarcok higgadt mérlegelésével meséli el életének, művészi pályájának főbb eseményeit, fordulópontjait, s a „három tételben" feltárt élettörténet illusztrációjaként kedves szereplőiből, verseiből, sanzonjaiból és népdalaiból is átnyújt egy csokorravalót a hallgatónak. így aztán hallhatunk Mezei Mária jellegzetes előadói stílusában szavalatokat (Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, József Attila, Petőfi Sándor, Tamási Áron költeményeit), hallhatjuk Júlia monológját Somerset Maugham „Színház" című darabjából, részletek csendülnek fel „A bujdosó lány" című népdal-összeállításból (Lajtha László gyűjtéséből) és gyönyörködhetünk néhány sanzonban is, melyek közül a legismertebb Jacques Prévert szerzeménye (G. Dénes György magyar szövegével): „Mondd, hol van a sok virág". A több mint egy évtizede hangszalagra rögzített rádióműsor melyet Kaposy Miklós szerkesztett és Marton Frigyes rendezett, kitűnő dokumentuma Mezei Mária sok színt megcsillogtató és minden összetevőjében utánozhatatlan művészetének. A székely dalokat előadó Mezei Mária egészen más, mint az, akit Júliaként képzelünk magunk elé Somerset Maugham „Színház"-ából, vagy mint az a Mezei Mária, aki Prévert-sanzont ad elő magyar szöveggel, de utánozhatatlan francia bájjal. Mezei Mária minden egyes művészi megnyilatkozását azonban csakis egyértelműen ítélhetjük meg: nagy művész, korunk magyar színművészetének egyik legnagyobbja. Sági Tóth Tibor Az idei balatonfüredi Anna-bálon Ruszina Mercedes, a budapesti Mező Imre úti szlovák gimnázium diákja lett a szépségkirálynő. Merci budapesti nagypapájánál él, itt végzi a gimnáziumot. Tud szlovákul, mert édesapja szlovák, magyarul, mert édesanyja magyar, franciául, mert édesapja kiküldetésekor három évig élt Tuniszban, s most az angolba „ásta be" magát. Még nem döntött, milyen foglalkozást választ, de annyi bizonyos, hogy kapcsolatban lesz a nyelvtudással. Lehet sportos, fiúsán sima vagy boglyas és göndör — ez ízlés és fejforma kérdése. Egyetlen lényeges és kötelezően „előírt" szabálya van csupán az aktuális frizuradivatnak: a rövidre nyírt haj. íme, néhány modell! a) Sportos és elegáns a férfiasra nyírt „fej", b) Párizsban még mindig ez a göndör, boglyas frizura járja, c) Sasson új modellje — hátulnézetből. 8
