A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-26 / 26. szám
Nem ismerek még egy embert, aki annyira tudna örülni, mint ö: örülni a szó legáltalánosabb értelmében, örülni szinte minden létezőnek, s fenntartások nélkül. A levegőnek, az égnek, a víznek, a virágoknak, a madaraknak. Vagy például annak, hogy reggelenként a látóhatár peremén felütik kan a nap: hét órakor már felkerekedhet, elindulhat a műterem felé, ahol aztán egész nap — nem egyszer tizenhat-tizennyolc órát is — dolgozik egyfolytában, mert mindig van valamilyen sürgős, halaszthatatlan munkája. Amit még ma kell elvégeznie. A legsürgetőbb teendőknek is örül. Né-A NÉZŐ UTAZÁSA— „ A PELESKEI NÓTÁRIUSSAL Tulajdonképpen azzal kell kezdenem, amit egy korábbi, hasonló stílusban fogant s ugyancsak Komáromban (Komárno) látott bemutató kapcsán egyszer már leszögeztem. Nevezetesen avval, hogy aki az eredetileg Gvadányi Józseftől származó, de Méhes György, romániai magyar szerző színdarabírói leleményével és Dobi Géza muzsikájával zenés vígjátékká igazított történetnek műsorra tűzésében pusztán azt az igyekezetét látja, miszerint területi színházunk telt házat és elégedetten tapsoló közönséget kíván magának, az bizony súlyosan téved. Persze, annyi kétségtelen, hogy színházat játszani valóban akkor a legjobb, ha minden előadás zsúfolt nézőtér előtt zajlik; ám a peleskei nótárius utazásának vidám történetét mégsem csupán ez a praktikus megfontolás juttatta a Magyar Területi Színház komáromi együttesének színpadára. Sokkal inkább Konrád József évek óta nyomon követhető, sajátos stílusra törekvő rendezői ambíciója. Az a szándék, amelylyel már huzamosabb ideje válogatja magának azokat a műveket, amelyekben legenda és valóság, idill és groteszk illúziótlanság, valamiféle álomszerű meseszövés és a realista kijózanodás elemei keverednek sajátos színpadi ízzé. Ez az egyre határozottabban körvonalazódó rendezői törekvés lelhető fel a már évekkel ezelőtt látott Revizorban, vagy A peleskei nótáriusban. Konrád az általa rendezett művekben megtalálta a számára legfőbb közöset: a különböző színpadi elemek és stílusok állandó kölcsönhatását. Bevallott rendezői hitvallása szerint nem akarja bölcsességekkel untatni, szentenciákkal kioktatni közönségét. Ehelyett megfricskázza a finnyásabbak ízlését és akár a legharsányabb humor eszközeivel olykor még a függönyhúzó zsinórt is megragadja, hogy elszórakoztasson bennünket. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ez a felfogás, ez a sajátos, kizárólag alkotójára jellemző színházi kísértet — legalábbis egyelőre —, sokkal inkább az érdeklődési kör kijelölését jelenti, mintsem a rendezői célkitűzésként vállalt feladat lényegének megtalálását, sőt megoldását. Konrád József A peleskei nótárius megrendezésének tervével ismét magasra tette a mércét, hiszen nemcsak a stíluskeresés imént vázolt trükkjeit kell végrehajta-Fátermörder Jonathan Tóti Dorkával próbál szövetséget kötni (Boráros Imre és Cs. Tóth Erzsébet) nia a színpadon, hanem a megoldás mikéntje sem lényegtelen. Már csak azért sem, mert területi színházunk a május derekán bemutatott vígjátékkal bizonyos értelemben a mindent elborító nosztalgiahullám felé is kacsint. Dalban, Zajtai István nótárius uram (mondjuk budai) utazása történetének felelevenítésével az idősebbeket egy estére az ifjúságukkal ajándékozza meg, a fiatalabbaknak pedig a hajdanvolt „tegnapot" eleveníti fel kedélyes formában. Emellett azonban a figyelmes néző hamarosan észreveszi Konrád következetes vonzódását a színpadi humor kesernyés árnyalataihoz is. Azokra a komikus színpadi helyzetekre gondolok, amelyek az iskolaügy gondjaira, az amatőr mozgalom esetlegességeire, a kultúra és az anyanyelv iránti hanyagságunkra utalva — épp a legjobb ízű pillanatokban forrasztják torkunkra a nevetést. Ez a groteszk színpadi fogalmazás korábbi rendezéseihez hasonlóan, ebben a darabban is igazolta a rendezőt, sőt azt is mondhatnám, hogy eleddig még nem eléggé kiforrott, nem eléggé letisztult, a tartós művészi értékek minőségi próbáját egyelőre még aligha álló újszerű stíluskísérleteinek legértékesebb elemévé vált. A harsány iróniára épülő rendezői szándékot ezúttal talán Boráros Imre érti meg a legjobban Fátermörder Jonathán szerepében, s nagyszerű érzékkel komédiázza végig jeleneteit. Szövege ezúttal alig van, mégis plasztikus figurát tud teremteni. A címszerepben Turner Zsigmond ideális nótáriusként mutatkozik be, Zajtai Istvánja helyenként egyenesen jutalomjátéknak tűnik. Parádés alakítással mutatkozik be a MATESZ kassai (Košice) társulatából Komáromba szerződött Cs. Tóth Erzsébet, 14
