A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-26 / 26. szám
A Gsemadok életéből A pozsonyeperjesi (Jahodná) színjátszók Az emlékmű című groteszk játékkal arattak megérde- A szinjátszócsoportok versenyében Sztrecsmelt sikert a fesztiválon kó Rudolf nyerte a legjobb férfi alakítás díját a Könnyű a nőknek című vígjátékban Az éjszakai klubműsorok legértékesebbje a Bolyai János estéje című monodráma volt Csendes László előadásában JÓKAI-NAPOK, TIZENKILENCEDSZER 2 Bizony, még most, a múló napok és ■ hetek távlatából is nehéz pusztán egy-egy szóval, esetleg valami találó jelzővel válaszolni arra a kérdésre: vajon színvonal s fesztiválhangulat dolgában milyenek voltak az idei Jókai-napok? Nehéz, mert a hazai magyar szavalok, prózamondók, kisszínpadok és az amatőr színjátszó csoportok munkáját nem lehet (de nem is szabad!) holmiféle kézlegyintéssel, esetleg lakonikusan sommás véleményt nyilvánító kijelentéssel, félvállról kezelni. Már csupán azért sem, mert az amatőr színjátszás fontos alkotó elemét képezi nemzetiségi kultúránknak; mert a csoportok részben önmagukat művelve, részben másokat gazdagítva hoznak létre alkotó módon gondolkodó és az anyanyelvet ápoló közösségeket. Egyvalami azonban mindenképpen leszögezhető! Éspedig az, hogy a szép szó és a szinpadművészet hirdetőinek május második felében Komáromban (Komárno) rendezett találkozóján ismét bebizonyosodott: nem azoknak van igazuk, akik kétségbevonják, megkérdőjelezik az országos seregszemlék fontosságát és mozgalomserkentö szerepét. Épp ellenkezőleg, az idei Jókai-napok tapasztalatai újfent bebizonyították, hogy szükség van az amatőr mozgalomban munkálkodó erők rendszeres összemérésére, a megfelelően előkészített s nemes programmal meghirdetett fesztiválokra, amelyek nemcsak az együttesek képességeire vagy törekvéseikre vonatkozóan adnak objektív eligazítást, hanem — a színpadra kerülő produkciókban, illetve az előadásokat követő szakmai értékelések során —, különböző stílusok, gondolatok és művészi szemléletmódok szembesítésére szintén nagyszerű módot nyújtanak. Lehetséges, egyesek számára mindez elcsépelt közhelyként hangzik, ám aki csak egy kissé is jártas a műkedvelő mozgalom berkeiben, az jól tudja, mennyire felelősségteljes elhatározást jelent az amatőr művészeti munka sokrétű feladatainak fölvállalása; hogy napjainkban mennyi akarat kell ahhoz, hogy valaki először összekovácsoljon, majd rendszeres és tartalmas próbákat biztosítva, előadásokat szervezve fenntartson egy-egy amatőr csoportot. Seregszemléinknek, így a Jókai-napoknak is, ez a küldetésszerüen vállalt többletmunka kölcsönöz sajátos vonzerőt, nemzetiségi kultúránk értékeit gazdagító társadalmi rangot. Ezeknek az elvárásoknak tudatában pillantsunk hát a fesztiváltükörbe, nézzük, milyen tanulságokat hozott a kisszínpadok és a színjátszó csoportok versenye ? Általános észrevételként megállapítható, „közös kalap alá véve" a hat nap során látott valamennyi előadást, hogy az utóbbi két esztendőhöz viszonyítva nem beszélhetünk határozottabb előrehaladásról; kisszínpadi mozgalmunkban pedig egy helyben topogás tapasztalható. A színpadra lépett együtteseknél több esetben problémaként merült föl a megfelelő darabválasztás igénye, gyaktan tapasztalhattunk színésztechnikai, rendezői és szcenográfiai fogyatékosságokat. Előfordult, hogy a pozitív szándékot nem mindig követte megfelelő megvalósítás, mert nem minden csoport munkájában sikerült kifejezően, lényegre törő és letisztult formában szerves egésszé ötvözni a különböző útkereső jellegű művészi törekvéseket, illetve a különböző megjelenítő eszközöket, ami nemegy esetben jellegtelenné tette, elszürkítette az előadásokat. Ismét nyilvánvalóvá vált, hogy az amatőrök körében is nagyon sok múlik a helyes darabválasztáson és a rendező felkészültségén; valamint azon, vajon a publikum elé kerülő produkció kielégíti-e a mai néző igényeit, tartalmasán s kellő művészi szinten szórakoztatja, erkölcsöt gazdagító formában neveli-e a nézőt? A komáromi seregszemle ismét bebizonyította, hogy a siker, a megérdemelt taps ellenére bőven van mit tanulni csoportjaink tagjainak (akiknek körében jólesően sok lelkes és a színjátszás iránt fogékony fiatalt láttunk az idén!) s rendezőinek. Gondolok itt a választott darabok vagy összeállítások elmélyültebb vizsgálatára, felkészültebb értelmezésére, tudatosabb és letisztultabb rendezői megközelítésére; a mondanivaló, a cselekmény, illetve a gondolati tartalom egységesebb, kiforrottabb színpadi megjelenítésére. Amatőr színjátszóinknak már most, a huszadik Jókai-napok „előestéjén”, de a távolabbi jövőben is komolyabban kell foglalkozniuk a színpad dramaturgiai és esztétikai törvényszerűségeivel, mert csak így érhető el, hogy az ösztönösség vagy a kísérletezés szintjén túllépve, egyre nagyobb felkészültséget s művészi érettséget igénylő müvek előadására vállalkozhassanak. Szinte Íratlan törvényként kell kezelni azt a követelményt, hogy sehol sem szabad megelégedni a felszínes, az eklektikus, esetleg olykor fércmunkának tűnő eredményekkel. Az elkövetkező időszakban csak így érhető el, hogy a válogató- és műsorbizottságok feladata necsak a valóban gyönge, esetleg ennél is dilettánsabb teljesítményt nyújtó csoportok kiszűrése legyen, hanem körültekintőbb irányítással és a jelenleginél nagyobb szakmai odafigyeléssel a hazai magyar amatőr színjátszó mozgalomnak egy olyan művészileg magas színvonalú, számszerűleg is telített állapota jöjjön létre, ahol a sok jó együttes közül majd csak a legeslegjobbak nyerhetik el az országos szemlére való meghívás jogát. Ebben az esztendőben azonban még lényegesen szerényebbek voltak a válogatási lehetőségek. Ennek megfelelően őt csoport mutatkozott be a kisszínpadok versenyében, közülük — sajnos — csupán a kassai (Košice) Szép Szó dicsérhető tulajdonképpen maradéktalanul. Átkelés című új műsoruk rendezője, Gágyor Ildikó az arányok megfelelő betartásával, hatásosan ötvözte szerves egésszé a különböző megjelenítő eszközöket. Így a zene, a tánc, a mozgás, a színpadi beszéd és a szimbólumokként megelevenedő képi láttatás eszközeivel egy tartalmas, jó előadást produkáltak, amellyel nemcsak a közönség vastapsát, hanem a kisszínpadok versenyének első diját is kiérdemelték. A korábbi évekhez viszonyítva nem kis meglepetést okozott a Komáromi (Komárno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium irodalmi színpada, mert túllépve az oratórikus színpadi formákon, a diákszínjátszás gazdag hagyományait elevenítette föl — dicséretes színvonalon! E nagylétszámú diákegyüttes Gáspár Tibor jó karaktereket fölvonultató, átgondolt rendezésében Páskándi Géza: Az eb olykor emeli lábát című mesejátékát mutatta be. Itt kell azonban elmondani azt is, hogy az eredeti szöveg mélyebb gondolati tartalmát, áttételesebb értelmét feltárva, az egyébként jó ritmusú előadás sokkal egységesebb és hatásosabb lett volna. A hetényi (Chotin) Csokonai Kisszinpad Kiss Péntek József rendezésében a Túszszedők című összeállítással mutatkozott be. Kár, hogy a szuggesztív indítás után fokozatosan esett az előadás üteme s ezzel a színvonala is, ráadásul helyenként inkább csak sejthető volt, mintsem világosan érthető a történet figuráinak kölcsönös kapcsolata. Ennek ellenére a hetényiek kezdeményezése okvetlenül dicséretet érdemel, mert antik témához nyúlva megfelelő színpadi nyelven, parabolisztikus formában próbáltak a máról, hétköznapjaink világméretű problémáinak egyikéről: a mindjobban elharapódzó terrorizmus veszélyéről szólni. Ugyancsak Kiss Péntek József rendezte a dunamocsi (Moča) kisszinpad előadását. A Folk hátán folk című vidám összeállítás, sajnos, nemigen javult az április elején rendezett járási fesztiválon látottakhoz viszonyítva, úgyhogy ez a paródiaegyveleg — országos viszonylatban — joggal maradt csupán a részvételért járó oklevéllel jutalmazott műsorok sorában. A végső helyezés tekintetében hasonló véleményt kell mondanom a marcelházi (Marcelová) Jókai Mór Kisszinpad „Több ismeretlenű egyenlőtlenség" című műsoráról, ahol nem sikerült megfelelőképpen egyensúlyba hozni a tartalmat, a színpadi megjelenítés eszközeit és a hétköznapi élet aktualitásait célzó összefüggéseket. Ez az előadás ezért sokhelyütt pusztán a „közönségpukkasztó" rendezői kísérletezés szintjén maradt. A marcelháziak azonban így sem maradtak díj nélkül, hiszen az ő szereplőjük volt Németh István, aki joggal érdemelte ki a kisszínpadok kategóriájában osztott legjobb férfi alakítás díját. Az amatőr színjátszó együttesek versenyében hat csoport mutatkozott be, három kö-6
