A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 3. szám
Daniié a földbe vágta a bicskáját. — Egy frászt volt a fronton. A háborúnak már régen vége volt, és ő ide-oda tekergett, mint egy hülye. A csaj meg várta, amíg egészen be nem csavarodott. — Egy taggal spriccelt meg — figyelmeztette Varjú felháborodottan. — Akkor már egy éve együtt éltek. Ismertem azt a tagot. A kislányt pedig volt pofája otthagyni Fenyő nyakán. — Kuss! — intette Fenyő zordan. — A kislányhoz semmi közöd. Pofa be. — Ki-kinyirjuk azt a ta-tagot — indítványozta Hababak némi késéssel. De Fenyő olyan ádáz pillantást vetett rá, hogy okosabbnak látta visszavonulni. — Csa-csak mo-mondom. Ha ti-tik is úgy go-gondoljátok. Ki-kinyírhatjuk. Ha-ha — tovább nem mondhatta, mert Varjú szájon találta egy kaviccsal. — Oda nézzetek! A kis kék házba új lakók költöztek! — kiáltott fel ekkor Álom Tivadar, mert a szívébe sajdult a hajdani kis fehér cicával játszadozó kislány képe, és szeretett volna véget vetni a fekete szemű kislány emlékéhez méltatlan vitának, illetve nem csak ezért: az új lakó karcsú volt, üde, nőnemű és nagyon csinos. Kibontott, szőke haján csillogott a napfény, amint lusta léptekkel ide-oda járkált a kis kék ház körül. A kis kék ház a Víztorony mögött állott, rézsűt a domb alatt; Álom Tivadar éppen oda láthatott. A kis ház magányosan és kedvesen állt ott: apró, világoskékre meszelt, alul csinos, sötétkék szegéllyel ékesített parasztház, amely valamilyen rejtélyes úton — talán egy álmatag, holdfényes éjszakán — megszökött a falujából és a városba tévedt. De csak a pereméig jutott el. (Valójában a kis házat Recski bácsi, a sörgyár hajdani éjjeliőre építette, de Recski bácsi már régen nem élt, és a kis ház évek óta üresen állott. Az új lakó csak néhány napja költözött be, s Álom Tivadar azóta — ha tehette — gyakran pillantgatott a kis kék ház felé.) Álom Tivadar szerette a kis kék házat és szerette volna megismerni a kis ház új lakóját. Az igazat megvallva, már ismerte is: az ismeretlen hölgy egyszer rámosolygott — pontosan öt napja; vasárnap délután volt, és Álom Tivadar egyedül üldögélt a Víztorony alatt. Nagyon szép, kedves mosolya volt az ismeretlen hölgynek, és Álom Tivadar azóta, ha a többiek nem voltak ott vagy nem látták, titokban mindig köszönt neki. Az ismeretlen hölgy barátságosan visszonozta a köszöntését, s egyszer — de ebben Álom Tivadar nem volt biztos —, mintha biztatóan, hivogatóan intett volna feléje. Álom Tivadar akkor dobogó szívvel elhatározta, hogy még egykét (legfeljebb három!) napot vár, aztán merészen odasétál a kis kék házhoz, és megpróbál szóba elegyedni az új lakóval. Vajon ki lehet? Ezen Álom Tivadar már többször eltűnődött. Bizonyára a sörgyár ifjú tisztviselőnője. Gépirónö vagy titkárnő, aki átmenetileg — amíg a sörgyár nem gondoskodik számára megfelelő lakásról — itt rendezkedett be. Egy fiatal hivatalnoklány. Egy szép, fiatal hivatalnoklány. Bizonyára messzi tájról jött a városba — újsághirdetésre, írásbeli pályázatra talán —, s Álom Tivadar remélte, hogy még nem kötött ismeretségeket. Erre nem szívesen gondolt: szeretett volna ő lenni a szép hivatalnoklány első, meghitt ismeretsége — úgy éreztem, nagyon tudná szeretni a kis kék ház új lakóját. Vagyis Álom Tivadar ismételten szerelembe esett. De ez már egy nagy, komoly és végzetes szerelem volt. (folytatjuk) VARGA ERZSEBET ars poetica /?/ akárha szobrász a szobrot faragja faragd a verset: faragd le róla az üres-fölös cirádákat ne maradjon rajta cicoma csak a lényeg csak az maradjon az a csontokig-meztelen az a halálosan egyszerű halálosan súlyos — az a védtelen HAJÓS LÁSZLÓ Felismerés Vagy az atom jel a biztos lényeg keresem benned a mindenséget Látom mélyét nyíló szemednek hol a múltból őserdők derengnek S a lombok közt holnapok rügyei hű csillagai vannak egemnek Sóky Árpád Távolból kőszemeidből üveggyöngy pattan s gurul sápadt arcodon szád ívében szavakat temetnek élénk színű szomorú szavakat csupa gyöngy csupa harmat cigarettafüstben sárgára pácolt arcod mosolygó szenvedés fáradt tekinteted kihamvadt parázs kifakult kék szemed távol tőled rád így emlékezem Sala Cs. Vilmos kálvária terpeszkedő kőrakásként hevert a vágy s kéményen tovaillanó füst gyanánt tűnt el a szerelem hulló gyümölcsként zuhant rám a világ FOTÓ: KÖNÖZSI 11
