A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 3. szám
Az évezredes fiirdökultúrára visszatekint hető japánok ügyes üzleti fogással az élvezetek halmozását kínálják a függövasúton utazóknak: kellemes kádfürdőből rizspálinkát kortyolgatva gyönyörködhetnek a víz szerelmesei a csodálatos kilátásban. A háziasszonyoknak szánt egyik legfrissebb újdonság a lágy, hajlékony műanyagból készült habverő. Fogantyúját nyomkodva, a beépített rugó forgásba hozza a habverő fejet: pillanatok alatt habbá verődik a tojásfehérje. Akár szobaállat is lehetne a világ legkisebb lova, amely Argentínából származik. Magassága 50 centiméter, egy-egy példányának ára 5—10 000 dollár. A CÉLBAN (Találkozás Udvaros Dorottyával) Négy óra után már percenként nézem az órám. Nem felejthette el, hogy ma és Itt kell találkoznunk, hiszen előttem jegyezte fel. Várok. Öt, tíz, tizenöt percet. Nem jön. De hát fél órát csak úgy nem késik az ember! Tovább várok, most már úgy is mindegy. Egyszercsak feltűnik a bejáratnál. Bordó ruha, fehér sál, fekete kabátka. Elegáns. Még így kócosán is. Es dühös. Palástolná, de nem megy. Köszöni, nem kér semmit A pincér ért a szóból, hát még a kimért mosolyból! Többet felénk se néz. Szólok hozzá, nem felel. Csak a tekintete vibrál. Mást kérdezek, megint hallgat. Aztán mond valamit, aminek a felét sem értem. Mert nem rám néz, egészen más irányba. Ha nem megy, hát nem megy. Kár erőltetni. Éppen szólni akarok, hagyjuk a fenébe az egészet, majd máskor találkozunk, ha jobb kedve lesz, amikor hirtelen megfordul, a szemembe néz és egyszerre mindent kiönt magából: „Nem igaz, hogy mindenütt ennyit kell járni lakásügyben. Ha reggel megyek a tanácsra, nem fogadnak. Ha délután, másnapra hívnak. Közben órákat várok, azt sem tudom kire: elküldenek, visszahívnak... diszponálnak velem... meg vagyok hatódva. Most is azért késtem, mert háromra ott kellett lennem. És ötre vissza kell mennem ..." Már tudom, hogy nem hagyjuk abba a beszélgetést. Sőt. Mindjárt a közepébe vágunk. — Ljubimov. .. Először Szolnokon találkoztunk, ahol Trifonov Cseréjét rendezte. Akkor már javában folyt a vita, melyik színház a jobb: a színész — vagy a rendezőcentrikus? Szerintem a színháznak rendezőcentrikusnak kell lennie, ami természetesen nem zárja ki, hogy nagy színészek is érvényesüljenek benne. Magamról tudom, hogy a színész nehezen illeszkedik be az Hyen alkotó munkába, még akkor is, ha tudja, hogy az százszor jobb, mint az a színház, ahol minden színész azt csinál, amit tud, függetlenül attól, hogy Shakespeare vagy Molnár Ferenc van műsoron. Tudom, sokan rajonganak az Hyen színészekért, mert nem veszik észre, hogy minden szerepet ugyanúgy játszanak. Szerintem a színdarabot csak a rendező tudja összefogni, hiszen ő ül lent, s míg én csak a kollégáimat látom, ő mindenkit lát. — Én rettenetesen kedvelem a Ljubimov -féle színházat. Láttam a Hamletet, a Tíz napot, Moszkvában a Tagankán A Mester és Margaritát. Az utóbbinak a felét állva néztem végig, úgy érzem, életem egyik legnagyobb színházi élménye marad ez a darab. Akkor jöttem rá arra, amit azóta a saját bőrömön tapasztalhattam, hogy Ljubimov minden színésztől rengeteget követel. Maximális felkészültséget. A testem olyan legyen, mint az akrobatáé, a hangom, mint az énekesé, a beszédtechnikám meg olyan mint az előadóművészé. Napról napra, óráról órára össze kell szedni magam, hogy megfeleljek neki. És nem igaz, hogy Ljubimovnál nem tud kibontakozni a színész. A Háromgarasos opera próbáin vettem észre, hogy még a legképtelenebb ötleteknek is örül. Senkit sem akar „lefaragni". Bármivel előállhatok, ő úgyis eldönti, mi fér a keretbe, és mi nem. Persze, itt sem könnyű, mert érzem, hogy belekényszerít valamibe, de a végeredmény mindent igazol. És . ahogy a Cserével célba ért, ugyanúgy a Háromgarasos operát is sikerre viszi. Búcsúzik. Lénáról és Pollyról majd máskor. Még annyit jegyez meg, hogy az avantgarde dárabokat jobban szereti, mint a klasszikusokat. És már szalad is. Ötkor a tanácson várják. Érzem, ha hatkor kellene találkoznunk, megint késne, és újra dühösen jönne. SZABÓ G. LÁSZLÓ (Markovics Ferenc felvétele) Kedves külföldi ismerősöm szives kalauzává szegődtem a minap. A nagykürtösi járás történelmi múltjával, irodalmi vonatkozású emlékeivel szerettem volna megismertetni öt. Utunk során Madách Imre szülőfalujába is elzarándokoltunk, főhajtásra világirodalmi jelentőségű drámaköltönk síremléke elé, s hogy a létrehozásakor 1946 (még Madách Imre Múzeum néven szereplő ma már Járási Honismereti Múzeum kiállításait is megmutassam. Szombaton indultunk útnak, lévén a hétvége a kulturált pihenés, szórakozás és művelődés ideje. Balga gondolat! Alsósztregován hamisítatlan őszi (azaz szomorú) hangulat köszöntött ránk s zárt ajtó fogadott. Rajta a nyitvatartási idő táblázata arról tájékoztat, hogy a múzeumban szombaton és vasárnap nem vár látogatókat. Ám hétköznap sem kedvezőbb a helyzet: munkaidő alatt aligha tehetünk egy kis múzeumi sétát.. . Sem itt, sem másutt. Elkeseredésemnél csak szégyenem volt nagyobb. Szégyelltem magam az „illetékesek helyett is, akik körültekintőnek, megfontoltnak korántsem nevezhető intézkedésükkel teszik „maradandóvá" a hétvégeken éppen erre vetődök élményeit. MIKOR MENJÜNK MÚZEUMBA? Mikor menjünk hát múzeumba? Vagy mikor keressük fel a szklabonyai Mikszáth Kálmán Emlékházat olyképpen, hogy ne kelljen beérnünk az ablakokon át történő kíváncsiskodó kukucsgálással? Mert az 1978 júniusában átadott épületen mind a mai napig nem jelent meg tájékoztató a valamikori nyitvatartás idejéről. Talán nincs is ilyen? Hová, kihez forduljon kulcsügyben az akaratos, makacs, emlékházat belülről is látni vágyó Mikszáth-tisztelö irodalombarát? Mikor menjünk múzeumba? Netán vágy se ébredjen bennünk a múzeumi látnivalók, érdekességek iránt? Maradjak én is veszteg, s holmi vendégfuvarozgatás, benzinpazarlás, fárasztó és fölösleges múltidézés helyett panaszoljam el, hogy a kiállított anyag jottányit sem gyarapodott a hosszú évek alatt (önmagától nem is fog)? Következésképpen: semmilyen múzeumi gyűjtő-, rendszerező és feldolgozó tevékenység nem folyik? Holott fizetett személyzete van a múzeumnak! És kertésze is, bár a parkban éktelenkedő gizgaz, szántóföld a rajtafelejtett kukoricakóróval nem éppen hízelgő a kertészre nézve. Mikor menjünk múzeumba? Mehetünk-e? És menjünk-e egyáltalán? S mikor mehetnénk, zárva tart: szükség van-e rá? E lidérces kérdésekre hangos igen a válaszom! Különben szegényebb lenne a jelen, reménytelenebb a jövö! A hibák megszüntethetek, a hiányosságok pótolhatóak, jószándékú igyekezet hevítsen csak minden érintettet. Sőt, átgondolt intézkedésekkel a múzeumi tevékenység is életre kelthető és fellendíthető lesz — a nép szolgálatának nemes tudata vezessen csak minden vezetőt. Megvalósíthatónak tartom a múzeum baráti körének megszervezését is, amely előmozdítaná .a gyűjtemény gyarapítását is, és az intézmény népszerűsítéséhez is nagyban hozzájárulna. URBAN ALADÁR 9
