A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-01 / 18. szám
A harmincas évek elején — 1932 tavaszától 1933 nyaráig — a csehszlovákiai haladó szellemű magyar ifjúságnak nem volt folyóirata. A Scherer Lajos szerkesztésében Losoncon 1921-töl kezdve megjelenő. A Mi Lapunktól ugyanis, amely a húszas évek közepétől a Szent György Kör, majd a Sarló tagjainak publikálási fórumává vált és egyre inkább balra tolódott, a klerikális reakció vádaskodása alapján a tanügyi hatóságok 1931-ben megvonták az iskolai terjesztés jogát, és ennek következtében a folyóirat 1932 februárjától nem jelent meg. A terepen az A Mi Lapunk hatásának ellensúlyozására 1930-ban életrehívott klerikális, maradi szellemben szerkesztett Tábortűz maradt. Azt az űrt, amely A Mi Lapunk kényszerű megszűnése után keletkezett, a losonci haladó középiskolás fiatalok és a Sarló losonci csoportjának tagjai igyekeztek mielőbb pótolni. E célból 1932-ben Szekeres György kezdeményezésére és szerkesztésében s Krammer Jenő közreműködésével „Középiskolások, ahogy ök látják helyzetüket" címmel egy cikkgyűjteményt adtak ki, amely felvetette az ifjúság haladó szellemben történő nevelésének, a diákság öntevékenységének és egy új haladó szellemű ifjúsági folyóirat kiadásának kérdését. E kiadvány Losonczi Sándor losonci nyomdájában készült. Ez fontos mozzanat, ugyanis, e korszerű szedő- és nyomógépekkel felszerelt vidéki nyomda a továbbiakban is fontos szerepet játszott a baloldali ifjúsági megmozdulások és mozgalmak kiadványainak előállításában. Röviddel ezután — 1933 tavaszán — ismét Szekeres György és társai kezdeményezéseként Indulás címmel egy röpirat látott napvilágot Losoncon, amely beharangozta egy hasonló címmel meginduló haladó szellemű ifjúsági folyóirat megjelenését. E folyóirat — rotációs formában — még ugyanez év májusában ki is került a sajtó alól. Szerkesztőjeként ugyan Balázs Gyula volt feltüntetve, valójában azonban egy négytagú szerkesztő bizottság szerkesztette, nevezetesen Lanti József, Lóska Lajos, Sándor László és Szekeres György. Balázs Gyula, aki asztalos volt, csupán a nevét adta a vállalkozáshoz. Az Indulás valamennyi száma a Losonczi-nyomdában készült. Már a folyóirat első száma — hangvételében és tartalmában — haladó szellemben történő szerkesztésről tanúskodott. Távol áll II. tVl. 9 V « ^ indulás »„II. ***■# “»/«SÄÄK« Ifjúsághoz magyar ifjúság A mai középiskolai r«nd«z«r. amely dóira sokba merevíti nenu'ak a diakot. hanem a tanárt í*. mindenre ifi csak arra nem. hogv eleire való iitu<av t nevelten Fgv munkawljúnak sokkal pontosabb áttekintése van korunk viszonyairól, mint a diákok nagy tömegének Van véleménye, van politikai műveltsége van n inai bel v/étéből ad ovin világnézete A diákság nagy tömege pedvg közömbösen el a mai történelmi jelentőseggel bíró es a halai értelmiségnek i» fontos tapasztalatokat nvuitó taisadalrri harcok korában Az iskolai történelemoktatás nemcsak, bogy elkodti az események igazi mozgatoeroit hanem es ez a legnagyobb' hihaia elhallgatta napt.unk tor fenelmi fontosságit eseményeit, mert legtöbb evetben a világháborúval /arja a tananvignt Megtud a diák a mai eseményekből annyit ami ahhoz elég. hogy további erdektódcse megszűnjék. de «emmiesetre sem annyit es ugv. ahogy ezt az ifiusag maidani értelmiségi volt# megkívánná Korunk eseményeiről beszelni, azokat lelte» egészükben megérteni akarni politika tehat büntetendő, mert a diákságnak politizálni nem szabad Az önképzőkörből az egyedüli hely. ihol a diákok valamit közösen megbeszélhetnének - s/amüzve van a kisebbség: magvar'.lg'" szó mert ez politika Száműzve van minién olyan kérdés amely- természetesen adó*1» a magyar lijtisag kisebhvcgi helyzetéből l’rdig ez nem politika, hanem a szlovcnszkói AZ INDULÁS ÉS A ŠÍP FOLYÓIRAT KAPCSOLATA tőle tehát az A Mi Lapunkra mindvégig jellemző eklekticizmus és a Tábortűz maradi, visszahúzódó szelleme. E számban vezető helyen „Regösjárás vagy szociográfia 7" címmel elvi jelentőségű cikk jelent meg, amely a szociográfia fontosságára hívta fel a figyelmet. Az első szám anyagából kiemelkedik még Jarnó József: „Új iskola felé" című programadó írása. Dobossy László: „Az újságolvasásról" című cikke, az iskolai osztályzásról szóló körkérdésben való részvételre vonatkozó felhívás, egy részlet. N. Ognyev: „Kosztya Rjabcev naplója" cimü regényéből. A folyóirat közli József Attila: „Förgeteg" és Morvay Gyula: „Tavaszt várnak a konok álmok" című versét és Prohászka István három paraszttárgyú festményének reprodukcióját. Nyilván alaposabb elemzés nélkül e puszta felsorolásból is érzékelhető az Indulás szelleme, amely beszédesen tanúsítja a folyóirat eszmei irányát. Az Indulásnak 1933-ban még egy és két (összesen tehát négy) száma jelent meg. Az ígéretesen induló folyóirat azonban ekkor kénytelen volt megjelenését részben a fenntartásához szükséges anyagi eszközök hiánya, részben pedig az iskolai terjesztés megtiltása miatt megszünteti. Rövid három év alatt — ugyanazon erők beavatkozása következtében — megismétlődött az A Mi Lapunk esete. Jellemző az akkori állapotokra, hogy csaknem azonos folyamat zajlott le a szlovák diáksajtó területén is. A harmincas évek elején megjelenő szlovák ifjúsági folyóiratok közül a Rozvoji — noha burkolt formában katolikus, a Nový rodot pedig evangélikus szellemben szerkesztették. A Svojet' felekezetiig semleges volt ugyan, de némiképp szabadabb szelleme megrekedt a polgári liberalizmus kátyújában. Ilyen körülmények között a következetesen haladó szlovák fiatalok — akárcsak magyar társaik — szükségét érezték saját folyóiratuk megteremtésének. Lapindításukat náluk is egy röpirat kiadása előzte meg, amelynek címéül ugyancsak leendő folyóiratuk címét — Šíp (Nyíl) — adták. Ezt a kiadványukat, amelynek a Bratislavában székelő Spolok socialistických akademikov (Szocialista Főiskolások Egyesülete) volt a kiadója egy nagymihályi kis nyomdában nyomták, tehát távol a fővárostól és korszerűtlen nyomdatechnikával. Magát a folyóiratot azonban már nem Nagymihályon (Michalovce), nyomták hanem ugyanott, ahol az Indulás készült — Losonczi Sándor korszerűbben felszerelt losonci nyomdájában. Ennek előzménye az volt, hogy a Losoncon élő Ivan Bočko (Bazovský), aki a Spolok socialistických akademikov tagjaként szoros baráti kapcsolatban állt az Indulás szerkesztőivel, közvetítő szerepet töltött be a Šip és az Indulás köre. illetve az utóbbi folyóiratot előállító Losonczi-nyomda tuladonosa között, és közreműködésével a szlovák ifjúsági folyóirat nyomását a lap kiadója Losoncra telepítette. Az együttműködés azonban nemcsak a műszaki bázis cseréje vonatkozásában nyilvánult meg, hanem szellemi téren is. /van Bočko mint az Indulás külső munkatársa, cikket irt a folyóirat részére. Egyik írásában helyzetképet rajzolt a szlovák középiskolás diákság eszmei megosztottságáról, következő cikkében pedig a Šíp folyóiratot ismertette néhány bíráló megjegyzés kíséretében. A Šíp viszont magyar nyelvű testvérlapjára hívta fel a figyelmet, a szlovák (Svojeť, Rozvoj, DAV) és cseh (Nástup) folyóiratokkal foglalkozó kritikus hangú sajtószemléjében az Indulás ismertetésének is teret szentelve.2 Ennek a jól indult együttműködésnek az Indulás 1934 végén bekövetkezett kényszerű megszűnte vetett véget. Hasonló sors várt a Sípra is. E folyóirat kiadása sem volt nyilván kellőképpen megalapozva. Rövid három évi fennállás után 1936-ban kénytelen volt megjelenését szintén megszüntetni. E két folyóirat szerkesztőinek, munkatársainak együttműködése azonban így is figyelemreméltó mozaikkockája a magyar és a szlovák progresszió kapcsolattörténetének. , . . SÁNDOR LÁSZLÓ Irodalom Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén, Bratislava 7967 Vilian Plevza — Vlasta Plevzová: A szlovákiai értelmiség a kommunista mozgalomban, Bratislava 1980 Ivan Bočko: A szlovák középiskolás ifjúságról. (Röpirat), Losonc. 1933, 11—13. 1. Ivan Bočko: Šíp. a diákság és dolgozó értelmiség röpirata. Indulás. II. (1934). 2. 30. 1. 2 j. I.: Časopisy Šíp. I. (1934), 2. 23—24. 1. KÖNYVRITKASÁGOK Szaporodnak könyvespolcaimon a harmatfriss, nyomdaszagú könyvritkaságok. Szaporodásuk azonban a könyvet szerető és becsülő embert nem örvendezteti meg, hanem kesernyés szomorúsággal tölti el. Mert e könyvekre vetve tekintetét, úgy vélekedik, hogy pazarlásaink csúcsára érkeztünk ei, amikor előre megfontolt szándékkal könyvritkaságokat jelentetünk meg. E sorok írója mindig úgy vélte; a jó és fontos könyvtárrá való, hogy a köz javát szolgálja. Csehszlovákiai magyar viszonyok között pedig még ezen felül további szerepet is tulajdonítottam a jó irodalmi alkotásnak: létezésünkről való hiteles üzenetek világgá sugárzását. A előre tervezett könyvritkaságokkal elérhető-e mindez? Néha úgy tűnik fel, már-már visszajutunk a kézzel írott könyvek példányszámaihoz. Holott az volna a természetes, ha előrehaladásunkkal arányosan a könyvek példányszáma is növekedne. A valóság azonban egyenesen arcpirító! Főleg akkor az, ha arra gondolok, hogy több mint fél milliónyi csehszlovákiai magyar állampolgár sommásan kirekeszti az életéből azt az irodalmat, amely neki, érte, miatta és róla szól. De valóban igaz lehet ez az állítás? Sajnos, nem áll rendelkezésemre — rendelkezésünkre — megbízható felmérés, vagy statisztika, amellyel a fenti állítást bizonyítani vagy cáfolni lehetne. Ebből pedig az következik, hogy boltosok jó vagy rossz akaratára (jó vagy rossz hangulatára) van utalva irodalmunk és a kiadandó könyvek példányszáma, de mindig úgy, hogy inkább kevesebb legyen, mert az elfekvő raktári készlet tehertétel, tehát prémiumgátló tényező. Még ha könyv is! Nyomdaszagú könyvritkaságainkat számlálva újra meg újra felötlik a gondolat: hogyan lehet ilyen mértékű arányeltolódás egy nemzetiségi kultúrán belül?! S hogy ez az arányeltolódás valós-e? Vagy csak a tulajdonképpeni igényeink ismeretének hiányát jelzi? Mint korábban már írtam: nincs a kérdésre megbízható és hiteles válasz. Csak éppen nem hiszem és nem fogadom el — és senki sem fogadtathatja el velem —, hogy a megjelenő könyvritkaságok népünk reális igényilt demonstrálják. Nem hiszem el. mert nem hihetem, hogy az elmúlt harmincegynéhány év alatt felnövekedett értelmiségünk — a harmadvirágzás értelmisége! — ilyen mértékben idegenedett volna el attól a történelemtől, kultúrától, irodalomtól — egybefogva: anyanyelvétöl, amely fölnevelője volt, s amely által azzá lett, ami: közép-európai ember. Tapasztaltam, s tapasztalom, hogy értelmiségünk jelentős hányadát igenis érdekli a hazai magyar irodalom — ha eljut hozzá. Akkor mi akadályoz bennünket, hogy könyveinket a kezébe adjuk? Állítom: a könyvek hiánya. Mert ami nincs, azt nem lehet fölkínálni; ami nincs, nem lehet eladni vagy megvásárolni. Tovább menve: ami nincs, nem is használhat — ha könyv, többszörösen érezni a hiányát. Hadd kezdjem hát a legfrissebbekkel, a legfrissebb könyvritkaságainkkal. Az első Tóth László: Vita és vallomás cimü interjú-kötete. Összpéldányszám 2250, de ebből 1650 et a Budapesti Szépirodalmi Kiadó vett át. Maradt belőle tehát hazai használatra összesen 600 példány. A megjelenést követő héten Kassán már pult alól sem tudtam belőle szerezni. Ezt követi Csanda Sándor: Első nemzedék című munkája. amelyből ugyancsak 600 példány került a hazai könyvesboltokba. Csanda könyve ugyan második kiadásában látott napvilágot, de az 1 968-as első kiadás 500 példányával együtt is aligha elégítheti ki az igényeket. Tóth László: Vita és vallomás című kötete tizenkét írót szólaltat meg; irodalmunk teljes vonulatát — minden nemzedékét — vitára és vallomásra sarkallva. Csanda Első nemzedék-e irodalmunk korábbi szakaszának alkotóit sorolja fel, a kibővített Kitekintésben pedig röviden összefoglalja a „harmadvirágzás" nemzedékének munkásságát is. így e két — ritkaságszámba menő — könyv egymást kiegészítve jól szolgálhatná — pótolva a hiányzó irodalomtörténetet — irodalmunk tanításának az ügyét minden rendű és rangú iskolánkban. Tanárnak, diáknak egyaránt hasznára lehetne — még akkor is, ha a bennük foglaltakkal, értékelésekkel nem is értünk okvetlenül egyet. A közölt adatok azonban teljesen megbízhatóak. Ismétlem tehát újra. hogy e két könyv haszna felöl kétségeink nem lehetnek. De mert mindkét munka a megjelenés pillanatában már könyvritkaság, aligha töltheti be azt a rendeltetést, amelýet szerzői neki szántak. Hogyan lehetséges ez? — kívánkozik ki akaratlanul is a jogos kérdés. Nem szellemi javaink meg-14
