A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-24 / 17. szám
JAMES HOLDING JELENTKEZNEM KELL A RENDŐRSÉGEN Amikor kedden reggel átlapoztam a helyi újságot, rövid hírre bukkantam, mely felkeltette a figyelmemet. Megértettem, hogy jelentkeznem kell a rendőrségen. — Hadnagy úr, a reggeli lapban megjelent hír miatt jöttem — mondtam, s átadtam az újságot, a kérdéses cikkre mutatva. A rendőrtiszt feltette a szemüvegét és figyelmesen elolvasta a jelentést. — Gondolja, hogy ismeri azt az embert, akire ez a személyteírás ráillik? — kérdezte. — Remélem, hogy nem az, akire gondolok, de lehet, hogy ö az — mondtam és idéztem a rendőrségi hír szövegét: „Ismeretlen férfi holttestére bukkantak az Alleghany-folyóban. Koponyaalapi törést szenvedett és két bordája eltörött. Körülbelül 180 centiméter magas, sötétbarna hajú, karcsú, szeme barna, súlya mintegy kilencven kilogramm, kora kb. 25-30 év." Jenkins hadnagy megkérdezte: — Nos, mi a véleménye? — A leírás ráillik a sógoromra. — Miért, eltűnt? Bólintottam: — Mindenesetre valami nincs rendben vele. Itt kellett volna találkoznunk a múlt hétvégén, de még nem mutatkozott Pittsburghben. Jenkins űrlapot, tollat vett elő: — Hát akkor, kérem, a részleteket. Diktálja sógorának nevét és lakcímét — mondta hivatalos hangon. — Jimm Carry, 228 Campbell Street, Atlanta, Georgia — közöltem. — És most az ön neve és lakcíme ? Ezt is megmondtam: — Nocross Smith, Hyacinto Way, San Francisco, California. Itt a Wilhelm Teli hotelban lakom, a 284. számú szobában. Szombaton érkeztem repülővel és itt vártam a sógoromra, de nem mutatkozott. Az elején semmi aggodalomra sem találtam okot. Ö gépkocsival indult el Atlantából, ami jó ezer mérföld ide. Azt mondta, nem fog különösebben sietni, mivel itt csak holnap van dolgunk. Tegnapelőtt azonban kezdtem nyugtalan lenni, így hát felhívtam Atlantában a feleségét, vagyis a húgomat, Flót. Azt mondta, hogy a férje pénteken tizenegy óta tájt elutazott Pittsburghbe. A húgom nagyon megijedt, amikor megmondtam neki, hogy Jim még nem mutatkozott. És amikor ma reggel megláttam az újságban ezt a hírt, elhatároztam, hogy jelentkezem a rendőrségen. — Jól tette. De miért kellett éppen Pittsburghben találkozniuk? — Érettségi találkozóra készültünk. A sógorom meg én itt tanultunk. Jim rajtam keresztül ismerkedett meg a húgommal, s aztán összeházasodtak. Ez már a tizedik találkozója lesz az évfolyamunknak. Holnap kezdődik. Jenkins letette a tollat és fölnézett rám: — Rögtön megindítjuk a nyomozást. Gondolom, jó lesz, ha most elmegyünk a hullaházba, és maga megnézi azt a fickót. Ha valóban a maga sógora, akkor befejeződött az ügy az osztályunk számára. Tíz perccel később már ott szemléltem a holttestet, amely a hűtőkamrából kihúzott ládában feküdt. — Hadnagy úr, ez Jim, a sógorom. Jenkins valamit mondott a hullaházi alkalmazottaknak, aztán bediktálta neki a fémtartályban fekvő férfinak a nevét és a címét, ahogy tőlem hallotta. Visszamentünk Jenkins irodájába. A hadnagy leült az asztalához és megkérdezte: — Szóval az a halott Jim Carry, a maga sógora? — Bólintottam: — Igen. És mi lesz tovább? — Boncolás. Ez meglepett: — Boncolás? De hát miért? Vállat vont: — Így írja elő a törvény. Meg kell állapítanunk a halál okát. — Itt kell maradnom, míg mindez befejeződik? — Hát bizony az jó lenne — mondta. — Nem fog sokáig tartani, úgy egy-két napig. — Jól van, maradok — egyeztem bele. — És mi lesz Jim földi maradványaival? — Ha meglesz a boncolás és az orvos megírja a jelentést, kiadjuk a holttestet. Azt hiszem, jó lenne, ha értesítené a húgát. Megtehetném magam is, szolgálatilag, de ez nem valami kellemes kötelesség. — Hadnagy úr, természetesen megteszem magam, és majd közlöm, mit szándékozik tenni az özvegy. Biztosan úgy dönt majd, hogy elhamvasztatja Jim holttestét. Lehetséges ez? — Természetesen — bólintott a hadnagy. — De ehhez engedélyre lesz szükségük meg igazolásra az összes költségek kifizetéséről. Akkor elküldjük neki a hamvakat meg a halotti anyakönyvi kivonatot. — Mindezt személyesen is elvihetném — mondtam. — Köszönöm a segítségét. Atlantában a város szélén van egy motel. Ott ültem az étteremben, egy pohár Martinival. Flóra vártam. Amikor végre megjelent az ajtóban, intettem neki, hogy hol ülök. — Szia, iszol valamit? Flo egy pohárka vodkát rendelt. — Micsoda játék ez már megint? Ha valami jó híred van a számomra, azt mindjárt megmondhattad volna a telefonba, bár nem tudom elképzelni, milyen jó híred lehet éppen neked a számomra! Micsoda ostoba kívánság, hogy esküdjek meg, hallgatni fogok, mint a sír, és rohanjak ebbe a pufikba, ahelyett, hogy otthon találkoznánk? Megmagyaráztam: — Egyszerűen azért, mert halott vagyok, mégpedig hivata- . losan. Remélem, elégedett vagy, most már végre hozzámehetsz szerelmedhez. Bedhez. Már nem gördíthetek akadályokat a válás elé. Flo megdöbbent: — Megbolondultál! Vagy részeg vagy? — Mondom, hogy halott vagyok. Megöltek múlt vasárnap Pittsburghben. Itt a halotti levelem. Olvasd el! — Flo a kezébe vette és olvasta. — Látod? Jim Carry, de hát hisz ez én vagyok, a te szeretett hitvesed. Mindent megkönnyítek a számodra. Elmentem az utadból, s most te meg a szeretőd végre legalizálhatjátok a viszonyotokat! — Nem értelek, Jim — akadékoskodott még mindig Flo. Elővettem a bőröndből az urnát: — Hogy elhidd, elhoztam a saját hamvaimat. Csütödökön hamvasztottak el. — Ez aztán a hülye vicc! — állt fel Flo. Mondtam, üljön csak vissza, mindent megmagyarázok. — Pittsburgh felé hajtottam, a folyóval párhuzamosan haladó úton. Egyszerre csak észrevettem egy embed, ahogy fölmerült a sötétben közvetlenül a kocsim előtt. Próbáltam lefékezni, de már elkéstem. Teljes sebességgel elütöttem. Véletlen baleset volt. Mondtam magamban, el kell mennem a rendőrségre, hogy bejelentsem. De amikor kiszálltam a kocsiból és jobban szemügyre vettem a szerencsétlen alakot, aki autóstoppal akad utazni, remek ötletem támadt. Nem fogod elhinni, de az a szerencsétlen csudára hasonlított rám. Ugyanaz a magasság, a szem és a haj színe azonos. Részeg kellett hogy legyen. Nem volt nála semmi. Remek lehetőség kínálkozott, hogy végre szabad legyek. — Biztosan nem miattam csináltad — vetette ellen Flo. — Dehogynem. Nem akarod végighallgatni? Az országút, mint már mondtam, a folyópadon halad. Bedobtam a holttestet a vízbe. Aztán megálltam a legközelebbi önkiszolgáló autószerviznél és lemostam a kocsit. Pittsburghben leállítottam egy parkológarázs legfelső emeletén. Ügy jelentkeztem be a szállodában, mint Norcross Smith, San Franciscóból. Amikor a rendőrség megtalálta a hullát, úgy mutatkoztam be, mint a fivéred, s a holttestet mint a férjedet, vagyis saját magamat identifikáltam. Flo csak pillanatok múlva talált szavakat: — Oké, Jim. Szerinted tehát özvegy vagyok és hozzámehetek Bedhez. De hát hogyan támadt fel benned a vágy, hogy visszaadd a szabadságomat? — Hát nem éded ? - mondtam. — Aha, az életbiztosítás — ötlött fel benne. — Hát mi más? Ha kezedben van a halotti anyakönyvi kivonatom, egy héten belül megkaphatod a pénzt. Százezer dollád! — És adjam oda az egészet neked, mi? Dehogyis. Nekem ideadsz kilencvenezret, a többit meg megtadhatod nászajándékként tőlem. Itt várok, amíg megkapod a pénzt. Ha ideadod, rögtön eltűnök. Oké? Flo már másnap fél tizenegykor felhívott: — Jim, Robson detektív telefonált Pittsburghből, hogy én vagyok-e Jim Carry felesége. Azt mondta, jó híre van a számomra, hogy nem vagy halott. Hogy a bátyám tévedett a személyazonosság megállapításánál. A pittsburghi rendőrség ugyanis jelentést kapott Washingtonból, az FBI-tól az ujjlenyomatokról. Eszerint minden kétséget kizáróan beigazolódott, hogy a halott egy Barret nevű haditengerész. Megpróbáltam nyugodt maradni: — És te mit mondtál Robsonnak? — Mit mondhattam volna? Az igazat. Hogy pénteken elindultál kocsin Pittsburghbe, és hogy azóta nincs hírem rólad. És még megmondtam neki, hogy semmiféle fivérem sincs. Éreztem, hogy erőt vesz rajtam a pánik: — Miéd nem árultad el rögtön neki, hogy hol találhat meg? — Azt nem, de nem azéd, mintha sajnálnálak. Hallgattam a dologról, meri így biztosan tudom, hogy simán kimondják a válást, annak a ténynek az alapján, hogy elhagytál. Igen, drágám, most aztán tényleg el kell hagynod, ha nem akarod, hogy felelősségre vonjanak emberöléséd és a hatóságok félrevezet ésééd. Kezdtem spekulálni, most aztán mi legyen. — Jól van, lelépek. Remélem, boldog leszel Bedtel. — Köszönöm, Jimmy. Hová mész? — Ahol nem talál meg a rendőrség. Talán Afrikába. Mit ajánlasz? — Hogy menj a pokolba — mondta Flo és letette a kagylót. Ford. — ta — 23
