A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-04-24 / 17. szám

A kígyóméreg a gyógyszeripar egyik legfontosabb alapanyaga. A Szovjetunióban, Taskentban, több mint ötszáz kobrát és más mérgeskígyót nevelnek egy farmon. Sokoldalú ápolásukhoz a vitaminokkal való táplálás is hozzátartozik. Krasznovodszk mellett szintén található egy mérgeskígyó-telep. A képen látható férfi ennek a telepnek a dolgozója s mint látszik, ugyancsak kedveli a nem mindig veszélytelen, de nagyon hasznos hüllőket.

Stendhal klasszikus remeke, A pármai kolostor is azok közé a müvek közé tartozik, amelyekről mindig van új mondanivalója a rendezőknek. A pármai kolostor első filmváltozatát 1947 —1948-ban forgatta Christian-Jaque; Fabrizio szerepét felejthetetlenül alakította Gérard Philipe. Az új változatot az olasz Mauro Bolognini rendezi a tévé számára. Úgy nyilatkozott, hogy mivel tíz óra vetítési idő áll rendelkezésére, a sorozat tíz fejezetből áll. A forgatás színhelye nem Párma, hanem Mantova. A képen: Marthe Keller, A pármai kolostor Sanseverinája.

A különös fekete szivar kétszemélyes kerékpár: világrekorder-jelölt. Fekete ló a neve és csaknem hanyatt fekvő két utasának izomerejével a próbafutások során 56 km/órás sebességet ért el. A kitűnően áramvonalazott angol járművel a kerékpárosok sebességi világcsúcsának megdöntésére készülnek.

Volt egy parányi hivatal s a hivatalnak egy nagydarab titkárnője. Ez a titkárnő — annak ellenére, hogy riasztóan nagy darab volt — édes volt mindenkihez. Olyan édes, mint a cukor, vagy talán annál is édesebb, olyan mint a csurrantott méz. Édessége mögött azonban, mint fény mögött az árnyék, hűvösen lapult a hamisság. Valójában fullánkos nyelve volt, mert a szemtől szembe feldicsért személyt a háta mögött betaposta a legragacsosabb sárba.

A hivatal fiatal gépírónője, aki sokat hancúrozott az élet naposabb oldalán, el-eldicsekedett egyetlen leányával, Eleonórával. Hyen okos meg olyan okos. Hyen kedves meg olyan kedves. Hyen szép meg olyan szép.

— Hozd be már egyszer, édesem — ajánlotta szavai mézét csorgatva a titkárnő — hadd lássuk azt a földi csodát!

— Hozom, holnap már hozom — ígérte a gépírónő. — Hozom, mert látnotok, hallanotok kell.

Másnap tényleg behozta. A csúnyácska kis teremtésnek még a tekintete is görbén állt.

— De szép, de aranyos, de gyönyörű — áradozott a titkárnő. — Remek egy gyerek! — Tyutyuli, kicsikém. Mondj valamit!

EPIZÓD

— Biri-biri, buru-buru, bara-bara.

— Még nem tudsz beszélni, aranybogár?

— Dehogy nem! — erősködött az anyja. — Megmond ez már mindent, kimond ez már mindent.

— Hogy hívnak, drágaságom ? — kérdezi megint a titkárnő.

— Biri-biri, buru-buru, bara-bara.

— Jaj, de aranyos vagy. Mindig ugyanazt mondod. Mindig ugyanazt.

— Most azt mondd meg a néninek, hány éves vagy ? — unszolja a titkárnő.

—- Biri-biri, buru-buru, bara-bara.

—- Szenzációs! — csapja össze tenyerét a nagydarab asszonyság.

— A mamádat hogy hívják?

— Biri-biri, buru-buru, bara-bara.

— Okos, nagyon okos. Es milyen csinos a ruhád, a cipőcskéd.

Odafordul a naivan mosolygó gépírónőhöz és a legszívélyesebb lemezét teszi fel. Behízelgöen fuvolázza:

— Csodálatos gyerek. A legbájosabb kislány azok között, akiket valaha láttam.

A mama öntelten mosolyog. A titkárnő egy klasszissal feljebb emelkedett a szemében. Törleszteni akart valamit és így szólt:

— Nagyon szép a frizurád, kedves. Hol csináltattad ?

— Nekem az Amálka dolgozik. Arany keze van.

— Kifogástalan.

Közben felöltözteti a gyereket, összeszedi a cókmökját és elköszön.

— Pá, édesem.

— Pá, kedvesem.

Kissé megrántja a gyerek kezét és rászól.

— Köszönj, Elvira néninek.

A kislány bágyadtan darálja:

— Biri-biri, buru-buru, bara-bara.

Az anyja bocsánatkérően mosolyog:

— Most állandóan ezt hajtja. Nem tudom, hol szedte fel. Pedig milyen okosakat mond már.

Alig lépnek ki az ajtón, máris megindul a pusmogás a szobában. A titkárnő viszi a szót. Szélesre tárja a karját és sommásan jelenti ki:

— Hát ez egy kis hülye!

(dénes)

Nézve öt nagyapám emléke sejlik elém. Bár aligha gondolta komolyan — „Úgy megverlek, mint szódás a lovát." — fenyegetett mindig, ha ellenére tettem.

Megfigyeltem: mielőtt rozoga kis furgonjának kabinjába ül, „bíztatásul az útra" keményen megrugdossa annak simára koptatott kerekeit. Ha lova lenne — biztosan érzem — agyba-főbe verné egy-egy indító „gyi-i-í-te ...!" előtt.

Rám se ránt . . . Sejtelmesen surrogó-buffogó-hörgő-morgó szerkentyűivel tesz-vesz, bajmolódik, sokáig tart míg hajlandó észre venni végül; kedvemre, zavartalanul kibámészkodhatom magam évszázados masináin. Itt van káosznyi zsúfoltságban minden: a töltő, a szénsavas tartály és ami talán a legfontosabb: a megbízható védőrácsozat; mert irtózatosat tud durranni, milliónyi szilánkot freccsentve mindenfelé a szódásüveg. Mindenhol ládák imbolygó halomban, szódásüvegekkel.

Állítólag a legfiatalabb szódásüveg is idősebb mint én . .. A szódásüveg, ami nincs . .. Egyszerűen nem szállítják, nem gyártják .. .

— Ma már azt sem teheti meg az ember, hogy átugrik Magyarországra és bevásárol, mert ott még fel lehet hajtani. Saját zsebre persze, hogyan másként!? Mondom: most már azt sem. Vagy minek isi?

Szűkszavú, szavában tétova.

— Ez is egy utolsó szakma .. .

Utánabólogat szavainak:

— Egy az utolsók, kihalók közül — csikor gó szóval, nehezen oldódva beszél.

— Mielőtt kihalna, legatyásodott ez a szakma ... Ez a mesterség már nem éled fel újra. Hárman vagy négyen vagyunk még szikvízgyártók az országban . ..

A rimaszombatiak tulajdonképpen büszkék is lehetnek: nékik. Szabó Gyula személyében még van szódásuk. Napjában felhallatszik jellegzetes hangja csengettyűjének egyhangú panel-háztömbök lábánál és a néhány még megmaradt bérház homályos kapualjában. Régi „kuncsaftnak" pedig lép

SZÍ KVÍZÉT !? SZÓDÁT!?

csőt sem kell másznia, Szabó Gyula küszöbig szállítja friss, gyöngyöző, habzón spriccenthető szikvizét.

— Fém-szódásszifon meg szénsavas patronok!? Ugyan már, kérem, nevetséges! Hol vetekedhet az ilyen panes a mi szikvizünkkel!? Felháborító sértés egy napon is említeni e kettőt! Nem ezért hal ki ez a mesterség ... A fene tudja miért?! Sokkal több elfogyna, jönnek, vennék, vinnék. Miben adjam!? Egyre fogy, kicsúszik a kézből, leveri a gyerek — törik az üveg. Új meg nincs égenföldön . . . Nemrégiben egy lebontásra szánt régi ház padlásán találtak nyolc darabot. Valóságos kincs manapság ...

Gyermekkoromban szülővárosomnak is volt szódása. Ő is szikvizet árult. Az üzem leállt, de egy ottfelejtett tábla évekkel halála után is hirdette: „Szóda és szikvíz mindig kapható". Ahányszor csak láttam, évtizedeken keresztül, mindig gyötört a kíváncsiság, nem bírtam megfejteni a titkot: mi a különbség szóda és szikvíz között!? Hiába kerestem meg, olvastam, okos szakkönyveknek ilyen dolgokban az ember nem hihet. Jól sejtettem, szakkönyvekben bármit írhatnak: van különbség . ..

Szabó Gyula halálosan komolyan, kioktatva magyarázza meg e „rejtélyt".

— A szóda az csak szóda, de a szikvíz az az '9azi PALHÁZY JÓZSEF

(a szerző felvétele)

9