A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-04-24 / 17. szám
JAROMÍR JOHN ELSŐ RÉSZ Drága barátnőm! Már ismét nagyon sok mondanivalóm volna mélységesen tisztelt barátnőm számára, mert remélem, hogy hisz a férfi és a nő közötti őszinte baráti kötelékek lehetőségében. Az én zárkózott természetem sokra becsüli a férfi és a nő közötti tiszta barátságot. A katonaságnál, ahol kemény az élet, sok mindenen keresztülmentem, csak most, itt a szabómühelyben leltem egy kis meleg helyet és nyugalmat. El sem tudja képzelni, drágám, mit jelent a katonának, ha tudja, hogy legalább egy időre vége szakadt a vándorlásnak, megszabadult a bolháktól és a cigányélet egyéb hasonló kellemetlenségeitől. E negyed év alatt egészen magamhoz tértem, tisztelt barátnőm. Hét kilót híztam, ruhátlanul mértem meg magam, csupán egy lepedőbe burkolózva. Kerítettem egy új sapkát és tisztelt tanácsa szerint minden második nap megborotválkoztam. Különösképpen annak örülök, hogy azon az estén megismerkedtem Önnel. A barátság támasz az életben, s főképpen a nő és a férfi közötti barátság, ha mindketten tapasztaltak és komolyan gondolkoznak. Az én ifjúságom már régen elvirult, lassan ősz haj borítja fejemet, így hát józanul nézem a világot. Éppen ezért teljes megértéssel olvasom hozzám intézett, számomra oly kedves sorait! Természetesen beismerem, ezek a levelek lehetővé teszik, hogy beletekintsek barátnőm lelkének mélységeibe és gazdagságába. Felszólít, hogy őszinte legyek és azt kérdezi, vajon mindent elmondhat-e nekem. Természetesen, kedves barátnőm, különben micsoda barátság volna a mi barátságunk? De meg kell emlékeznem egy apróságról. Nemrégiben hajadonfött pillantottam meg Önt s vállán egy perzsamintás értékes régi kendő díszelgett. Szívderítő látvány volt. Este aztán ismét megláttam a korzón lefátyolozott arccal. Ez, be kell ismernem, nem volt kedves látvány. A Kelet fedi el magát fátyollal és ott ez olyan természetes, mint nálunk, hogy kenyeret eszünk. Ez az apró finom rács nálunk, sajnos, rendszerint csak ravaszságot vagy tisztátlan jótékonyságot leplez. És csodálatos! Bár lehet, hogy a valóban erkölcsös és tiszteletre méltó nők is járnak nálunk lefátyolozva — mégis elfogult vagyok velük szemben, mert a rács mögül nagyobbára szerelmet áruba bocsátó kokott szeme villan ... Milyen utálatos, erkölcstelen dolog ...! Kérem, ne hordjon fátyolt, mert egyetlen örömöm, ha szépen, nyugodtan és okosan elbeszélgethetek magával. Egyes fecsegök azt állítják, hogy a férfi és nő között nem lehet barátság. És íme! Leveleink egyszeriben megdöntik ezt az esztelen véleményt. Magam szerint ítélek meg mást! Ez a bölcs mondás kitűnően alkalmas arra, hogy elhallgattassa a kotnyeles nyelveket. Lám, semmiségekről beszélek Önnek és félek, hogy oktalanságot találok írni, vagy untatom Önt, drága barátnőm. Talán egyszer arra a meggyőződésre jut, hogy az én leveleim is a tűzbe valók — mint azoknak a fiatalembereknek a levelei. Utolsó levelében bizalmasan közölte velem, hogyan csalódott már két férfiban és valóban ritka őszinteséggel írja, hogy nem érez elég bizalmat az önző élvhajhászó férfiakhoz. Elkedvetlenedtem. Szégyellem magam, hogy a nemembeliek így viselkedtek, elítéltem tetteiket, amelyek megbocsáthatatlanok, főképpen azért, mert megfeledkeztek a tisztesség követelményeiről, képtelenek voltak tiszta szándékkal közeledni a nőhöz és mindenekelőtt nem indultak istennek tetsző példák után. Megfertőzte őket a modem élvhajhászás és nem volt erkölcsi támaszuk. Az első férfi valószínűleg teljesen romlott volt, hogy rögtön a bemutatkozás után, legényfejjel szemtelen támadást intézett a Kegyed tisztessége ellen. És a másik, aki a nyomorult pénz hiánya miatt elhagyta Önt, most bizonyára szánjabánja, hogy elvesztette az Ön szép lelkét. Bizonyára hiába sóhajtozik, mert nem talál többé meghallgatásra Önnél. Végtelenül megörültem annak, hogy bizalma van hozzám, mert más vagyok, mint a többiek, akiket mint egyszer mondta, legjobb volna mind egy zsákba dugni, malomkövet kötni rá és belévetni a mélységes tengerbe. Csendes boldogsággal tölti el Önt, hogy szilárdan hiszek a férfi és nő helyes, vagyis baráti viszonyának lehetőségében. Én, drága barátnőm, már az ötvenes években járok, római katolikus vagyok, nem fertőzött meg a szabadgondolkodás, — és megingathatatlanul hiszem, hogy az igazi boldogság a lélek boldogsága és minden, ami a testből fakad, elvetendő. Ezért úgy látom, hogy Ön ártatlanul szenved. Mindenre, amit a világon csak szentnek tartok, esküszöm Önnek, hogy viszonyunkat nem szennyezem be hozzám nem illő gondolattal. Ez véget vetné barátságunknak. Itt szép tavaszi idő van és a fárasztó napi munka után a műhelyben, ha az „öregünk" (nyugalmazott ezredes) elmegy, szívesen kijárok a városból a mezőkre és elmélkedem. Már tudom, hogy az én drága barátnőm is szívesen álmodozik. Ebben a tekintetben, hasonlítunk egymásra. Én is szeretnék egy kis szobában lakni, leginkább egy vadásziakban, amelyben csöndes boldogság uralkodna, távol minden unalmas társaságtól. Teljesen kielégítene egy ilyen kis királyság, nyájas fészek, nem vágyakoznék a világ örömei után. A rendes és lelkiismeretesen elvégzett napi munka után nyugalmat találnék az erdei házacskában, megpihentetném fáradt szemeimet és idegzetemet, tanulságos könyvek olvasásában keresve szórakozást. Ne olvasson, drága barátnőm, regényeket, amelyek az Ön ártatlan lelkét helytelen gondolatokkal hiábavalóan izgatják! A szarvasagancsokkal díszített erdészlak mögött virágokat ültetnék a magam gyönyörűségére, és zöldséget, a mai nehéz időkre való tekintettel. Okulnék a legújabb könyvekből és gyakorlati tanácsokból. A szükséges eszközöket magam készíteném el. Állatokat is tenyésztenék, tyúkot, csibét, gyöngytyúkot (ez az állat a messze Indiából került hozzánk) és galambot — amelyet leginkább sülten szeretek. Bizony, szenvedélyes galambtenyésztö lennék. Mosolyog, ugye? Természetesen igaza van, a háború harmadik esztendejében nem is gondolhatunk sült galambokra. Levele végén azt kérdi, kisasszony, vajon számolhat-e az én baráti érzelmeimmel. Minden bizonnyal. Kedvelem a közlékeny természetű embereket, de mindenekelőtt a tiszta és őszinte lelkeket. Ne siessen a férjhezmenéssel, az még nem minden, s ha a szülei rá akarnák beszélni, tanácskozza meg velem a dolgot. Eszembe jut, hogy zene után vágyódott. Bátorkodom egy gramofont küldeni Önnek, hogy egy kicsit elszórakozzék és húsz kétoldalas lemezt. A gramofon vadonatúj. Örömmel várom tisztelt válaszát. Barátnője kezecskéjét udvariasan csókolja odaadó Francija GÁL SÁNDOR kő és köd / kőből és ködből színek tónusából fölfakadnak sorsunk az eggyé-ötvözött didergő idő a volt s a lesz között vajon mi marad e földnek porából letörött ágak hulló neszezése és a döbbenet hogy ősz van már megint őszülő magunkat látom itt s csak itt halvány fény szitál a megélt egészre öröm mondanád emlékek zápora vagy örök légszomj láz megdidergető s látomásnak az otthoni temető ez ittvalóság míg amaz tan csoda erő mely megtart még egy-két őszön át mint a nap fénye az esti láthatárt II kőből és ködből megvirradó napra mikor surrog a víz s nyílnak ablakok zajok fakadnak ahogy a szív dobog s árnyék vetődik a kiégett falra szememben megroskadt évszakok üszke erdők folyók kővé merevült szavak nyers ércek reménye és kihűlt salak nézd arcomat az idő mivé gyűrte csupa árok heg és mélysötét kráter ujjad ha érintené elbotlana hiába mondanád hogy ma vagy soha ha együtt tudjuk hogy még nem és már nem a köztes élet így köt és így roskaszt és mégis legyen más mint ami most van III kőből és ködből kihajolva némán huny szemem mélyén ahogy kél az alkony fölemellek a földig hogy maradjon élet emlék dal amely visszanéz rám ha már haloványul az emlékezet s mint jegenye lobogtat zöld lángot leírt jeleinkkel tegyük mi már most amit még tenni holnapig meglehet volt húsvét és pünkösd kín föltámadás éltük viseltük illő méltósággal nincs számadásunk tegnappal mával és az se bánt ha nem lesz több áldomás csillagok állnak a hullámok fölött ők ringatnak el a kettős tér között IV kőből és ködből ha nőnek csillagok és kiragyognak magányuk elé mintha ki magát újjáteremtené főnixmadárként a kezdődő napok bármelyikén s megújulván a szóban kísérni ide áll melléd és mellém ami emelhető még fölemelném hittel hogy a tegnapra jön más holnap szétterül a sugárzás kint és bévül növekvő füvekre száll éji harmat mit üzenjek legszebb halottaimnak hogy vagyunk még csak a szemünk vénül lázadtam s békültem elégszer értünk látható sebekből szakad a vérünk V kőből és ködből ősz tájakon végig bodrozódó vizek és erdők mentén jámk én hűbben a hűvös szeleknél dombtól dombig a résztől az egészig köthet rám frissebb súlyokat az élet gerincem váltam már tovább nem roskad állni adatott a magányosoknak amíg el nem dönt a végső enyészet benépesített tér közied és köztem tülekszik bomlik és ismét egyesül nem szólhat senki hogy győztél vagy győztem Fotó: KONOZSI 10
