A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-20 / 12. szám
Hallottukolvastukláttuk SZÍNHÁZ A Karamazov testvérek A Szlovák Nemzeti Színház prózai társulata az elmúlt színházi évad végén mutatta be Dosztojevszkij „Karamazov testvérek" című páratlan lélekábrázoló művészettel megírt regényének színpadra transzformált változatát a „Kis színpaď'-on (Malá Scéna), adózva ezzel az íróóriás szellemének születése 160-ik és halálának 10O-ik évfordulója alkalmából. Most, az idény derekán a 25. jubileumi előadást volt módomban megtekinteni, s ezzel feleleveníti azt a nagy és felkavaró élményt, melyet annak idején a mű olvasása jelentett, s megidézni egy Vígszínház-beli előadás emlékét, melyben a három Karamazov fiút Bicskei Tibor, Darvas Iván és az akkor még főiskolás Iglódy István keltették életre — felejthetetlenül. Mindenkor izgalmas dolog figyelemmel kísérni egy regény arculatának színeváltozását, mikor eredeti formájából kibújva új közegbe: a színpadra kerül. A világirodalom számos alkotása élte már meg ezt az átváltozást, s Dosztojevszkij művei magasfeszültségű drámai cselekményükkel egyenesen kiáltanak a színpad avagy a film adta lehetőségek után. Persze teljes egészében átmenteni a színpadra az eredeti mű gondolat- és cselekménygazdagságát nem lehet. A dramatizálás igényes, de mindenKor szubjektív műveletét a prágai Evald Schorm végezte el. A színpadi változat középpontjában a detektívregényi cselekményvonal, az öreg Karamazov meggyilkolása és a tettet elkövető személy felderítése áll, s így az erővonalak természetesen Dimitrij alakja köré sűrűsödnek, míg a további két testvér: Iván és Aljosa alakjának plasztikus megrajzolása sajnálatos módon erősen háttérbe szorul. Maga az előadás, amely az ezeroldalas regény „tartalmát" alig 150 percbe sűríti, szép és gördülékeny. Remek volt Karol Machata játéka, aki teljes értékű portrét festett az öreg Karamazovról, és különösen figyelemre méltó volt ahogy megjelenítette az Iván zavaros víziójában megjelenő Sátán cinikus figuráját. Ezzel szemben Michal Dočolomanskýt, aki nem tudott azonosulni a lelkületűtől oly távol eső epileptikus és gonosz Szmergyakov figurájával, szereposztási tévedésének éreztem. Az előadás után azzal a reménnyel távoztam, hogy bizonyosan akadnak majd olyanok, akik a látottak hatására kezükbe veszik az eredeti müvet is. Varga József KÖNYV Borús Rózsa: Topolya népszokásai A jugoszláviai magyar néprajzkutatás fellendüléséről az utóbbi években megjelent több jelentős kiadvány tanúskodik. A polihisztor Bori Imrén kívül a vajdasági, a horvátországi és a szlavóniai magyarság népszokásaival, hagyományvilágával, népköltészetével foglalkozik többek között Penavin Olga (Jugoszláviai magyar népmesék). Jung Károly (Gombosi népszokások), Pénovátz Antal (Vajdasági magyar néprajzi kalauz), Tóth Ferenc (Kálmány Lajos nyomában), továbbá Katona Imre, Kiss Lajos, Matijevics Lajos, Burány Béla és mások nem egy szakdolgozata. Borús Rózsa könyve, a Topolya népszokásai, újabb fontos tett a Vajdaság néprajzi feltárásában. Számunkra azért is érdekes ez a kötet, mert Topolya község néprajzi vizsgálata közben sok olyan vonásra figyelhetünk fel, amelyek a palócokkal mutatnak közelebbi rokonságot, ill. a szlovák népszokásokkal egyeznek. A ma városiasodó nagyközség (üzemei, általános és középiskolái vannak) első telepesei ui. Pest és Nógrád megyéből kerültek ide még a XVIII. században. De Pozsony, Nyitra, Trencsén megyékből is sok szlovák telepedett itt le, ugyanakkor később szerbek és lengyelek is. Természetesen Topolya betelepült lakosai magukkal hozták szokásaikat, amelyeket az új körülmények között is megtartottak, de amelyeket a szomszéd telepesektől átvett újabb szokásokkal színesítettek egészen addig, mígnem a szokást gyakorló emberek száma erősen megfogyatkozott. Borús Rózsa csupán a magyar anyanyelven beszélő topolyaiak szokásaival foglalkozik, de jelzi, hogy a kölcsönhatások vizsgálata tengernyi feladatot ró még a kutatókra. A szerző tanulmányát két részre tagolta: az első részben a jeles napokkal foglalkozik, a második részben a családi élet hagyományaival, a családi életben jelentősnek tartott nagy eseményekkel ismerteti meg olvasóit. A gazdag anyagot ugyancsak gazdag jegyzet pontosítja, s itt, a kötet végén a negyvenhárom adatközlő adatai is megtalálhatók. A kötetet fényképreprodukciók teszik teljessé. Urbán Aladár John Updike: Gyere hozzám feleségül Titka van ennek a könyvnek. Fogynak a sorok és sajnálom, hogy vége lesz a könyvnek. Fogynak a lapok és négy ember egyre inkább közelebb kerül hozzám, egyre inkább ismerősöm lesz. Egyre inkább értem és érzem az érveiket, a magatartásukat, egyre inkább elhiszem: nincs „lerágott" téma. Mert első látásra az amerikai író sztorija nagyon is annak tűnik: szerelmi háromszög, szerelmi négyszög. Adott két jólszituált házaspár. Mindannyian megcsalják a másikat. Szerepet cserélnek: az egyik férj a másik család asszonyával érzi magát jobban, és fordítva. De amíg az egyik kettősnél ez csak futó kaland, rövid ideig tartó szexuális kapcsolat, addig a másik kettős, Jerry és Sally életében többről van szó: szerelemről. A szerelem pedig komoly dolog. Olyannyira komoly, hogy Jerry és Sally szerelmük érdekében hajlandó mindent vállalni: botrányt, válást; lemondva gyermekeikről is. No és, kérdezheti a kedves olvasó, mi ebben a különös, hiszen ezt már sok ezer író sok ezerszer elmondta. Igen, de Updikéhez hasonló könnyedséggel, lezserséggel, természetességgel, ugyanakkor tiszteletet követelő féltéssel, komolysággal — kevesen. Updike könyvében épp az a szenzációs, hogy egyszerre annyira egyszerű és bonyolult, mint az élet: minden mondata, minden pillanata kiszámíthatatlan. Meg az, hogy az ember csak olvas meg olvas és az élmény, amiben része van, egy világot teremt előtte, amiben megférnek gondolatok, asszociációk, emlékek, élmények. Ilyenkor érzi az ember az olvasás gyönyörűségét, meg az élet cudar-szépségét: élni kell! Végül is, nem tudom miért jó ez a könyv, csak most már biztos, hogy a titka az enyém is; igy aztán már nem is kell megfejteni.-zolczer-FILM Csodálatos vagy, Júlia Kezdjük talán egy jól ismert névvel: William Somerset Maugham (1874.1.25 — 1965. XL 15). Angol regényíró. 1937-ben, tehát hatvanhárom éves korában írta Színház (Theatre) c. regényét, melynek alapján a Csodálatos vagy, Júlia forgatókönyve készült Guy Balton és Marc-Gilbert Sauvajon tollából, 1962-ben. A két forgatókönyvíró igyekezete kétségtelen: lefújni a harmincas évek porát a történetről. Persze Maugham mester tollúból mégoly bestsellerízű történetet is, mifit a Színház, habzsolva olvas el a „nagyközönség". Akár kikapcsolódásra vágyik vagy éppen íráskészségét gyarapítandó .„szellemi habfürdőt" vesz az ember. Ennyit dióhéjban a Szinház-ról. Most a filmről. A varázslatos Lili Palmer által megformált Júlia Lambert nézetem szerint csupán a nevében egyezik Maugham Színházának Júlia Lambertjével. Ez a film független életet él a regényhez képest. Adva van három világsztár: L. Palmer (Júlia), Charles Boyer, a harmincas évek asszonya inak és lányainak bálványa (Michael Gosselyn, a férj szerepében), valamint Jean Soréi, az ötvenes évek hölgybálványa (Tom Fennel szerepében). Mellesleg mindhárman a színészi mesterfogások birtokában. S a rendező: Alfred Wiedenmann. Ilyen stáblista általában felhőtlen szórakozást biztosít a nézőnek és biztos anyagi hasznot a forgalmazónak. Olyan időtöltést kínál, amely elfeledteti, vagy éppen kellemesen elviselhetővé teszi, hogy amit nézünk az csupa „felszín". Pontosabban: giccs a javából. Miért félnénk kimonda ni: ez is művészet. Akárcsak a cirkuszi mutatvány. Számomra ez volt Tom Fennelnek, az okos és szép színházi könyvelőnek meg a gazdag és sikeres színésznőnek, Júlia Lambertnek bonyodalmakban bővelkedő története. A történet lényegében — Maugham szavaival élve — ennyi: „Színház az egész világ. Mi színészek vagyunk, mi vagyunk a valóság — mindenki más csak a mi nyersanyagunk." Vegyük komolyan? Maradjunk csak ennyiben: Maugham mester írói pályájának a harmincas-negyvenes évekre eső ún. metafizikus szakasza summázódik ebben a nagy igazságban, amely bizony megmarad a közhely szintjén. S tegyük még hozzá: ezt a filozófiát sikerült is maradéktalanul átmenteni a filmbe. Tehát ne vegyük komolyan az „életszagát". Viszont aki még nem tette meg, olvassa el talán az Európa Könyvkiadó gondozásában a közelmúltban megjelent kötetet, mely Maugham három regényét tartalmazza: Az ördög sarkantyúja. Sör és perec, valamint a Színház. Ez utóbbi Szerb Antal remek fordítása. Kiss Péntek József Innen-onnan A Szovjetunió és Franciaország között létrejött egyezmény értelmében a Moszkva' melletti, Jurij Gagarin Ürhajóskiképző Központban folynak az előkészületek a szovjet—francia űrutazáshoz. Az együtt készülődő legénység tagjai (jobbról-balra): Jurij Malisev, a Szovjetunió Flőse, Jean-Luis Cretien francia űrhajós, Alekszandr Ivancsenkov, a Szovjetunió Hőse, Patrick Baudry francia űrhajós, Leonyid Kizim, a Szovjetunió Hőse és Vlagyimir Szolovjov szovjet űrhajós. Christian Barnard fokvárosi orvost 1967- ben kapta szárnyára először a világhír. Egy ideje azonban fel kellett hagynia hivatásával az ujjait kínzó reumatikus fájdalmak miatt. A népszerűséget és az élet örömeit kedvelő professzor ennek ellenére állandóan hallat magáról: egyre-másra aratja sikereit a mondén világ hölgyeinek körében. Második felesége, két gyermekének anyja, a nála 28 évvel fiatalabb Barbara Zoellner azonban — a jelek szerint — nem értékeli férje eme babérait. Elege volt a csapodár professzorból, válni készül. Franciaországban a kakasviadal többszáz éves múltra visszatekintő népi sport. Ennél a véres látványosságnál nem csak élet-halál harcról van szó, hanem pénzről is. Sok pénzről. Egyetlen kakasviadalon százezer frankot lehet nyerni. 8
