A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-03-20 / 12. szám
A Szovjetunió minden részéről érkeznek fiatalok a BAM építésére. Hogy megismerjék azt a tájat, ahol új falvakat építenek, a burját népviseletet bemutató kiállítás' szerveztek a számukra. A homo sapiens jellegű első asszonyt, a készülő A tűz háborúja című filmben Rae Dawn alakítja. A színésznő eljátszhatja az emberiség anyjának szerepét, mert anyai ágon indián és néger származású, az édesapja ereiben pedig kínai, ír és francia vér csordogál. Júliusban látta meg a napvilágot Nyugat- Berlinben a világ első és egyetlen állatkertben született és ott nevelkedő pandabébije. Ying-Ying és Pe-Pe frigyének gyümölcse születésekor mindössze 90 grammot nyomott. A féléves pandakölyök súlya ma már 9 kilogramm, hossza 60 centiméter. LÁTOGATÓBAN FRANTIŠEK DIBARBORÁNÁL h Azt hittem, a telefon lesz a legbiztosabb. Kezdetben csak délelőtt hívtam, aztán kora reggel majd ebédidőben, később este nyolc-kilenc tájban, de csöröghetett a készülék, senki sem volt a közelében. Beleuntam. Többet nem hívtam. Dühömben még a számot is eldobtam. Közben múltak a hetek, estéről estére mást játszottak a színházban, de hiába keresten a nevét, nem találtam a színlapon. És egyszerre csak újra bízni kezdtem a telefonban. Mert a számot, kiderült, önkéntelenül megjegyeztem. De hiába hívtam, üres volt a lakás. Végül is a Kis Színpadon találkoztunk, de a beszélgetést egy héttel előbbre tolta. Hogy miért, nem kérdeztem tőle. Fáradtnak, kedvetlennek és megtörtnek láttam. Csak a forró teának tudott örülni. Hét nappal később, amikor szemtől szemben ültünk a jelmeztárnak is beillő öltözőben, először is arra kellett rájönnöm, hogy František Dibarbora, a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház tagja nem is olyan megtört, mint a korabeliek általában. Gyakran megfordul a fejében, hogy hány éves? — Nem, nem is olyan gyakran. — És most mennyinek találja a hatvanöt évét, soknak vagy kevésnek? — Elég soknak. Ennyi idő alatt ugyanis nagyon sokat lehet csinálni, de lehet nagyon keveset is. Ha az ember nem tud ura lenni az életének, keveset ér el, de ha a kezébe veszi a sorsát, sokat tehet hatvanöt év alatt. Igaz, a szerencsétől is sok függ. Még megszületni is tudni kell. És én tényleg szerencsés csillagzat alatt születtem. Ez persze nem azt jelenti, hogy könynyű volt az eddigi életem, de azt sem állíthatom, hogy nagy akadályok hátráltattak a munkámban. Nagy szerencsémnek tartom, hogy harminc-negyven évvel ezelőtt kevesebben voltunk a pályán, s mivel több bemutatót tartottunk, több szerep jutott nekünk, fiataloknak. Mert egy pályakezdő számára az a legfontosabb, hogy minél többet játszhasson. Hogy minél többet győzhessen és veszíthessen. — De hiszen ezen a pályán mindenki a sikerért küzd. — A siker, a győzelem önbizalmat ad, fenntart a pályán, viszont egy rosszul sikerült előadásból is sokat tanulhat a színész. Főleg, ha okos, és nem csinál tragédiát a bukásból. — Pályakezdőként is ez volt a véleménye? — Nem fogja elhinni: igen. Az én utamat ugyanis olyan színházértő pedagógusok egyengették, akik azt állították, hogy bukni csak' az tud, akinek sikerei is vannak. Emlékszem, mennyit izzadtunk egyegy vizsgaelőadáson; tanáraim pontosan tudták, kiben mennyi tehetség rejlik, mégis öt fokkal többet követeltek tőlünk. Ez aztán arra kényszerített bennünket, hogy az utolsó szikráig mindent kiadjunk magunkból. Ugyanakkor gyors egymásutánban kaptuk a kiugrási lehetőségeket, és ez nagy szerencse volt. Legalább olyan nagy, mint vagyonos családba születni. — Ön milyen körülmények között nőtt fel? — Apám vasutas volt, s mert nyolcán vagyunk testvérek, anyám minden idejét velünk töltötte. Nem voltunk jómódúak sosem, de apám is, anyám is, azt akarta, hogy legyen belőlünk valami. És meg is tettek érte mindent. Össze is szorul a szívem, ha a gyermekkoromra gondolok. Életünk nagy részét a szabad ég alatt töltöttük, úgy is mondhatom: az utcán nőttünk fel. Ennek ellenére egyetlen testvéremből sem lett semmirekellő, mindegyiknek otthona, családja van. A vasárnapokat sem fogom elfelejteni soha. Anyám mindegyikünknek kuglófot és tejeskávét csomagolt a batyujába, kezünkben rongylabda, propeller és irány a Vaskutacska. Miénk volt a világ! — Előbb azt hangsúlyozta, sok függ a szerencsétől. Egymagában ez sem elég ... — A legfontosabb a tehetség, az biztos. Anélkül még a legbecsületesebb színész sem jutha előbbre a pályán. A tehetség vagy adott vagy nem, megtanulni nem lehet csak fejleszteni. Ezért is játszik olyan nagy szerepet a munka, az olvasás. Minél műveltebb valaki, annál többet meríthet a tehetségéből. Aki pedig nem tud logikusan gondolkozni, veszíthet belőle. Én, Csehovot és Shakespeare-t szeretem a leginkább, meg az operákat és a csillagászatot. Az utóbbit azért kedvelem, mert hozzásegít ahhoz, hogy könnyebben tájékozódjak a világ dolgaiban. A képzőművészetben már kevésbé ismerem ki magamat; nem tudom, mi a szép és mi nem, csak azt, hogy nekem mi tetszik. — És általában mire mondja rá, hogy tetszik ? — Erre csak akkor tudnék válaszolni, ha legalább két képet látnék. De ha valamelyik modern lenne, szinte biztos, hogy nem tetszene. Persze, nem állítom, hogy ami modern, az nem jó, értéktelen, inkább beismerem, hogy nem sokat értek hozzá. — Manapság ritkán ismeri be az ember, ha nem ért valamihez. — De miért? Ha egyszer kicsinek érzem magam valamihez, nem ítélkezem. — Az életre is van valamilyen receptje? — Én mindig azt tartottam a legfontosabbnak, hogy feljussak egy bizonyos erkölcsi csúcsra. Oda, ahol mindenkinek emelt fővel nézhetek a szemébe és rám is messziről mosolyognak. SZABÓ G. LÁSZLÓ 9
