A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-03-13 / 11. szám

Helyrehozni, kiküszöbölni ezt a csorbát viszont annál nehezebb feladat — állítja az automata mosógépek forgalmazásával megbízott hivatásos üzletkötők egyike, és konkrét példát említve meg is magyarázza véleményét: — A legtöbb bajunk a Tatramat 353-as típusú mosógépekkel volt. Három-négy esztendővel ezelőtt úgyszólván naponta kaptuk a jelzéseket, hogy megbízhatatlanok s negyven-ötven órai használat után épp a legfontosabb alkatrész: az automata vezérlőberendezés fölmondja a szolgálatot. Tulajdonképpen nem is csoda, hogy ilyen körülmények között, az elmúlt tíz év alatt, összesen öt igazgató és tíz gyártásvezető adta itt egymás kezébe a kilincset... Szerencsére mind a poprádiak, mind a velük kooperáló üzemek azóta régen megemberelték magukat és kiküszöbölték a legsűrűbben előfordult hibákat. Időközben megszilárdult a gazdasági vezetőség és a gyárban dolgozó munkások zöme is állandósult, úgyhogy ma már nemcsak a tervmutatók taljesítésére, de gyártmányaik minőségére is jobban ügyelnek! Akkoriban azonban a vásárlók bizalma annyira megingott irántuk, hogy még jelenleg is sokkal nehezebben adjuk el a manapság pedig már valóban nemzetközi mércével mérhető Tatramat mosógépeket, mint a teljesítményükben néha kevésbé hatékony s ráadásul több áramot is fogyasztó külföldi márkákat. Higgye el, nincs a világon rosszabb cégér a megtépázott kereskedelmi hírnévnél . ..

Hogy tényleg javult-e a poprádiak gyártmányainak minősége, arról a riporter a pöstyéni (Piešťany) Kereskedelmi és Minőségellenőrző Intézetben; illetve a helyszínen, a Strojsmalt poprád-matejovcei üzemének kísérleti laboratóriumaiban győződhet meg.

Aki belép a gyárnak ezekbe a helyiségeibe, azt szinte idillikus környezet fogadja: a fal mellett négy-öt különböző típusú mosógép áll, amit a háztartási munkamegosztás bevezetőben említett íratlan szabályainak megfelelően — itt is férfiak kezelnek. Persze, nem az otthonról hozott szennyest mossák (bár ki tudja, ebben az esetben talán az sem lenne főbenjáró vétek), hanem a csehszlovák szabványrendszer erre vonatkozó előírásainak megfelelően preparált, ebben az esetben tehát bepiszkított, különféle olaj, korom, spenót vagy akár vörös bortól származó foltokkal „tarkitott” rongyokat s egyéb textilneműket.

— Ha lehet, ne közöljék a rólam készült fotót, mert akkor nemcsak a feleségem fogja otthon rám bízni a mosást, hanem talán még a szomszédasszony is áthozza a szennyest! — mondja vidáman a gépkezelő technikus, de aztán komolyra fordítja a szót. — Bármiféle hazabeszélés nélkül, bátran állíthatom, hogy manapság már valóban versenyképesek a Tatramatgyártmányok. A kísérleti célokra szánt mintadarabokat mindig találomra emeljük le a gyártószalagról. A múltkor például egy 353-as típusú mosógépünk két jónevü Zanussit is elnyűtt, amíg 3100 órai szüntelen használat után „végre" meghibásodott. Ráadásul ma már nemcsak a kész mosógépeket vizsgáztatjuk, de az összes automata vezérlőberendezést külön is próba alá vetjük, hogy a lehető legalacsonyabb szintre csökkentsük gyártmányaink hibaszázalékát.

Törekvéseik, az utóbbi időszakban, eredménnyel járnak. Évente mintegy 160 ezer darab különböző típusú mosógépet gyártanak a Tatramatban, viszont a reklamált gépek száma tavaly mindössze 1860 volt. Ez mindenképpen fölfigyeltető eredmény, főként ha azt is figyelembe veszszük, hogy a panaszok többségében nem is annyira műszaki hibákról, mint inkább a gondatlan szállítás vagy a szakszerűtlen kezelés következtében beállt üzemzavarokról volt szó!

Erről már OROS ZOLTÁN mérnök, az üzem gyártmányfejlesztési osztályának vezetője tájékoztat, aki egyben a gyár egész területén is végigkalauzol. És amíg a termelés egyes szakaszait járjuk, az új üzemcsarnok felső függesztésű szállítófestő berendezéseit, a gyártószalagok önműködő görgősorait figyeljük, a mérnök a minőség javításáért és a vásárlók bizalmáért folytatott csata érdekes részleteiről is szól.

— Nézze, az évekkel ezelőtt tapasztalható fejetlenséget üzemünkben részben a hórukkstílus, részben irányítási, és ellenőrzési kényelmesség okozta. Igaz, késett az új üzemcsarnok átadása is, de legalább annyi gondot, bajt okoztak az egymásra tornyosuló munkaszervezési problémák is. Talán a legnehezebb időszakban, éppen két-három évvel ezelőtt neveztek ki osztályvezetővé, ekkortól láthattam teljes keresztmetszetében az akkori üzemet. Régebben azt hittem, hogy csak a kereskedelem rugalmatlanságával vagy az alkatrészeket szállító üzemek pontatlanságával szokott meggyűlni a bajunk, ám hamarosan látnom kellett: saját portánkon sem nagyobb az egyetértés, az egyet akarás. Olykor áldatlan viták zajlottak le a műszaki előkészítők és a termelési dolgozók között. A termelésvezetőket például meg kellett győzni arról, hogy ne szemléljék tétlenül a műszakiak vagy a gyártmányszerkezet tökéletesítéséért felelős tervezők igyekezetét, hanem idejében szóljanak, ha valami hibát látnak. Az üzem élére időközben új vezetőség került, amely a jobb munkaszervezés és a rendtartás követelményével élve, megteremtette a magabiztos és megbízható munka feltételeit. Ma már a munkás és a műszaki dolgozó egyaránt tudja, hogy a takarékoskodást és a nyereséggel járó munkát nem azzal kell kezdeni, hogy a pazarlás meggátolása érdekében a papírnak mindkét felére írunk, hanem elsősorban a becsülettel végzett, hibaszázalék nélküli munkával.

A nem is olyan régen még annyit szidott poprádi Tatramat így került hát ki a hullámvölgyből; így lett egy, a tervteljesítés útvesztőiben bukdácsoló gyárból — a hatékony üzemvitel követelményeinek alkalmazásával — nyereséggel büszkélkedő és már külfödi sikerek felé is kacsintgató gépgyár. Sikernek számít, hogy már a hazai piacon is „jegyzik" a Tatramatot; a Szovjetunióban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Bulgáriában pedig egyre növekszik az itt készült mosógépek iránti kereslet.

Hullámvölgyből hullámhegyre kapaszkodik hát a Tatramat.

Főként a háziasszonyok a háziférfiak örömére.

És esetleg okulásképpen mindazoknak, ahol egyelőre még egy helyben tipródva bajlódnak a munkszervezés, a kivitelezés és az értékesítés gondjaival.

MIKLÓSI PÉTER

Fotó ■ Gyökeres György

Emberi sorsok

KESERŰ EMLÉK

. .. N.-ben, a nőgyógyászati klinikán, a terhességmegszakítási bizottság által engedélyezett műtétekre rendszerint délelőtt kerül sor. A közvélemény szerint ez a kórház a „jobb helyek" közé tartozik, mert itt — állítólag — emberségesen bánnák a páciensekkel.

Olga, akin szintén itt végezték el a műtétet néhány hónap híján húsz éves, szakközép iskolát végzett műszaki rajzoló. Az alakját féltve nem használt fogamzásgátló tablettát, partnere pedig — ahogy ezt a köznapi szóhasználatban mondani szokták — nem vigyázott. A fiú az „édes napok" elmúltával eltűnt a láthatárról, Olga pedig a szerencséjében bízott. Hiába, mert teherbe esett. Amióta elvégezték rajta a műtétet, keserű, kiégett lánynak tűnik.

— Életem legszörnyübb emléke az a nap — mondja, s ahogy beszél, ujjai között remeg a cigaretta. — A beutalóval, amit a bizottság adott, a klinika betegfelvételi osztályán kellett jelentkeznem. Az egyik kórteremben kijelöltek egy ágyat. Átöltöztem és vártam. Reszkettem az idegességtől, körbepillantva a kórteremben fekvő nőkön elviselhetetlennek éreztem a szégyent. Életemben nem éreztem ilyen nyomorultul magam. Egy óra múlva beszóltak, hogy készülődjek. Rettenetes volt. Akkor már remegett minden tagom, megpróbáltam lekötni magam valamivel, de csak a kővetkező percekre tudtam gondolni. Csak arra, hogy mit fognak velem csinálni, hogy egy élet szakad meg bennem .. . Aztán már csak sirtam. Utoljára a műszerek csörömpölését hallottam . Amikor újra magamhoz tértem, úgy éreztem magam, mint akiben összeomlott minden. Nem a fizikai fájdalom bántott, hanem az, hogy pusztán egy tárgynak éreztem magam, amin „apró" beavatkozást hajtottak végre. És közben, ne haragudjon a durvaságért, de elkapartattam egy életet.

§ § §

Olga csak egyike annak a több ezer húsz év körüli, vagy még ennél is fiatalabb lánynak, akik tavaly az ország nőgyógyászati klinikáin átélték az abortusz felejthetetlenül szomorú élményét. Orvostani és szociológiai felmérések igazolják, hogy a tizennyolc-húsz év körüli lányok jelentős része él nemi életet, de nagy többségük nem védekezik a nem kivánt terhesség ellen. Sokan éppúgy a szerencsére bízzák a dolgot, mint Olga. Abban reménykednek, hogy velük nem történhet „baj". Csakhogy az nagyon sokszor mégis megtörténik, és ilyenkor — különösen ha még diáklány az illető — többnyire nincs más megoldás, csupán a keserű megrázkódtatással járó műtét.

A fiatalok naivitása, felelőtlensége olykor egyenesen megdöbbentő. Az n.-i nőgyógyászati klinika rendelését a közelmúltban például egy tizenhét éves lány azzal a panasszal kereste föl, hogy hosszabb ideje késik a menstruációja. Az orvosi vizsgálat során kiderült, hogy hat hónapja terhes! Ráadásul veszélyeztett terhességről volt szó, úgyhogy a lány akarva-akaratlanul kórházba került. Ekkor derült ki, hogy a történtekről sem a szülök, sem az apa — akit a lány nem is akart megnevezni — nem tud . . . Egy másik ugyancsak kiskorú lányt görcsökben fetrengve, a szakközépiskola tanműhelyéből vittek el a mentők. A kórházban derült ki, hogy

spontán vetéléssel négyhónapos magzatot vesztett el. Tudott ugyan a terhességről, de nem mert szólni róla sem az orvosoknak, sem a szüleinek. A titkolózásért, az alkalmi kalandért nagy árat fizetett: valószínűleg meddő marad.

§ § §

Az eltitkolt terhesség nagyon gyakran okoz helyrehozhatatlan tragédiákat. Ezzel a veszéllyel a fiatalok általában tisztában vannak, mégis félnek időben elmenni az orvoshoz, félnek bevallani a szülőknek a dolgot; még a gondolatát is igyekeznek elhessegetni annak, hogy teherbe eshetnek. Ez a struccpolitika nagyon gyakran megbosszulja magát, ráadásul a fiúk csak a legritkább esetben tartanak ki a „bajba" jutott lány mellett, és szerepük akkor is többnyire csak a műtéthez szükséges pénz előteremtésére korlátozódik. A terhességmegszakítást viszont már a lányok egyedül intézik, lehetőleg úgy, hogy senkinek se tűnjön föl a dolog. Nem szólnak róla, titkolják, s amint lehet, iskolába mennek vagy munkába állnak. Kiskorúak esetében az ügy természetesen komplikáltabb, de sok szülő ugyancsak mindenre kapható, hogy a szégyenfoltot feltűnés nélkül eltüntesse a rokonság, az ismerősök figyelő szeme elől.

Vajon mivel magyarázható ez a hazudozással párosuló titkolózás, naivitássá fajuló felelőtlenség ?

— Úgy gondolom, hogy a gyerekek tudatlansága, a pedagógusok húzódozása, a szülők nemtörődömsége, a hiányzó gyermeknőgyógyászati rendelések és a családtervezési-egészségügyi felvilágosítás hiányosságai okozzák, hogy ezen a téren számos problémával küzdünk — válaszolja a bírósági orvosszakértöként is tevékenykedő nőgyógyász. Az ideális az lenne, ha a fiatal lányokat például gyermeknőgyógyászati rendeléseken világosíthatnánk fel, de ettől az állapottól, sajnos, még messze vagyunk. A jelenlegi helyzetben legalább az iskolaorvosnak kellene szorosabb kapcsolatban lennie a gyerekekkel. Részben azért, hogy kiszűrje azokat a problémákat, amelyek már szakorvosra tartoznak; részben pedig azért, hogy felhívja a fiatalok figyelmét azokra a veszélyekre, amelyek a szexuális élettel járnak. Az efféle rendszeres beszélgetéseknek nem az ijesztgetés lenne a céljuk, hanem az, hogy a fiúk-lányok tudatosítsák a reális veszélyeket.

— Mit említene meg személyes tapasztalatai közül?

— Úgy látom, hogy a fiatalók sok esetben egymás előtt sem őszinték. Nem mernek kérdezni, nem merik elmondani a problémájukat, pedig a statisztikai adatok tanúsága szerint a tizenhat-tizennyolc éves fiatalok közül egyre többen élnek nemi életet. Sokan egyáltalán nem védekeznek, sőt, a többség a terhesség következményeivel sincs tisztában. Sajnos, ezt a szexuális bizonytalanságot általában a házasságba is magukkal viszik, ami sok esetben félreértésekhez, elhidegüléshez vezet.

— Mi a legfontosabb ahhoz, hogy a fiatal lányok elkerüljék a korai abortuszok keserű emlékét?

— Elsősorban a fiataloknak kell tudatosítaniuk, hogy a szexualitás nem tekinthető felelőtlen játéknak, alkalmi időtöltésnek! Az egészségügyi és iskolai szervek feladata pedig az, hogy őszinte szót értve a fiatalokkal, több figyelmet fordítsanak a párkapcsolatok megbeszélésére, a nemiség fogalmainak tisztázására, a családi életre való nevelésre.

17