A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-03-06 / 10. szám

— Az mindegy — tüzelt ifjabb «Rogozsán. — Legfeljebb majd megtanulok. De ma éjszaka beverem egy-két rohadt strici pofáját. Megyünk!

De nem mentek: aznap délután meglátogatta őket a Víztorony mögötti barátságos nagysága, és virág helyett három üveg rumot hozott a szatyrában. Nagyon berúgtak aznap este.

Aztán véget ért a zászlószaggatások korsza - ka is, s noha az éjszakai verekedések zavartalanul folytatódtak — egy őrjáratot behajintottak a folyóba: egy őrvezetőt meg két bakát, alig bírtak partra vergődni, szegények — mesélte ifjabb Rogozsán —, egészben véve feszült várakozás és vihar előtti csend tornyosult az őszi csillagok alatt.

Ezekben a napokban újra felbukkant Varjú. Nagyon titokzatosan viselkedett, nem árulta el, merre járkált, és idönkint pislogva dünynyögött magában.

— Ti tudjátok merre van Münkhen? — kérdezte ifjabb Rogozsán egy szép napon gondterhelten.

Fenyő Daniiéra pillantott, Daniló Perecesre. (Az Idegenlégiós megint aludt, Varjú a konyhában torkoskodott.) Nem tudták. Csak Hababak emelte figyelmeztetően a magasba a fakanalát.

— A-az egy vá-város — mondta izgatottan. — E-egyszer ismertem egy nagyságát: az ka-kapott o-onnan egyszer egy k-képes levelezőlapot.

(Hababak sok nagyságát ismert, de nem

úgy, mint Daniló vagy az Idegenlégiós. Hababak lelencházban nőtt fel, innen származtak az ismeretségei meg a kapcsolatai.)

— M-münkhen. Le-lehet, hogy a s-suliban is ta-tanultam róla, de arra m-már nem emlékszem. V-valahol Németországban lehet ...

— Akkor jó — mondta ifjabb Rogozsán zordul. — Mert ott döntenek rólunk .. .

Fenyő kezében megállt a bicska. (Szalonnát csemegézett, korai dióval. — Jobb, mint a mandulás pulyka — mondogatta falatozás közben, noha életében nem evett mandulás pulykát.]

— Ez már megint mi a fene? — kérdezte gyanakodva.

— Mi a frászról döntenek?

— A lobogók ügyéről — magyarázta ifjabb Rogozsán.

— Hogy melyik zászló maradjon, melyiket kell letépni. Vagyis, hogy rólunk, na.

— Rólunk? — kérdezte Daniló megütközve, és gépiesen a fekete selyemsáljához kapott. — Ki az isten mer rólunk dönteni?

De Pereces fejében már derengett valami. A földbe vágta a kifogazott szuronyát, markolatig.

— Ki dönt rólunk? — kérdezte sötéten.

Ifjabb Rogozsán a vállát vonogatta.

— Döntenek — mondta. — Münkhenben.

— Münkhenben, mi? — kérdezte Pereces.

— Németországban, mi? De az anyjuk keserves, betyár úristenit!.. .Én rólam ne döntsenek abban a ribanc Münkhenben! Velem ne

rendelkezzenek abban a ribanc Németországban! Velem ne ugráljon az a ribanc fogkefe bajuszos, mert a beleibe gyalogolok' Már elég régen Ígérgetem!

Ezt részletesen megtárgyalták, és úgy döntöttek, hogy nem hagynak magukkal kapcáskodni. Szavazattöbbséggel: az Idegenlégiós visszafeküdt aludni és azt mormogta, hogy tesz az egészre — Münkhenre meg a fogkefe bajuszosra is; Hababak az ebéddel foglalatoskodott, Varjú pedig kereken elsáncolta magát.

— Teljesen becsavarodtatok! — kiáltotta ingerülten. — Münkhen meg a fogkefe bajuszos meg a fasiszták! Meg Tálján meg Csicsilló meg a spanyolok! Meg Álom Tivadar meg a husziták meg ez a balfácán itt — bökött ifjabb Rogozsánra. — Ezt a területet visszacsatolják, értem?! Vissza, az egészet

— dobbantott a lábával, mintegy birtokba véve a kérdéses területet. — És akkor megint mi leszünk itt a fejesek! A bolsik pedig mehetnek a viz alá! Taljánnal együtt — sandított Perecesre.

Daniló lassan, csodálkozva feléje fordította a fejét.

— Mink? Kik? Kik azok a mink? — kérdezte nyájasan.

— Kik lesznek a fejesek? Te meg én? Te leszel a főkapitány és én leszek a polgármester? És Pereces lesz a hadtest parancsnok, mi?

— Perecestől kaphat egyet a pofájába — nézett föl Pereces sötéten. — Az ilyen hordárok sepregetik a fasiszták előtt tisztára az utat. Már régóta figyellek, ne félj! A bolsik mehetnek a viz alá, mi? Te pedig majd ott masírozol a lovas tengerész mögött, és szedegeted a lova után a gombócokat. Csak vigyázz, hogy a torkodon ne akadjanak...

Varjú megsértődött.

— Majd meglátjuk — mondta rejtélyesen.

— Majd meglátjuk.

— De ha kitolom a szemed, nem látod meg — vélte Daniló, és Varjú sietve bevonult a présházba.

— Erre is jó lesz ügyelni — mondta Pereces, a szuronya élét próbálgatva.

— Rajta lesz a szemem, ne félj — ígérte Daniló.

— Gondolod, hogy kitör a balhé? Brusztolás lesz meg lövöldözés?

— Már a nyakunkon is lóg — mondta Pereces rosszkedvűen. De Fenyő holmi szerződéseket emlegetett: francia, angol, amerikai védelmi szerződéseket, mire Perecesnek eszébe jutott, hogy ilyesmiről ö is hallott a ligetben.

— Na ügyi — mondta Daniló. — A fogkefe bajuszos nem ugrálhat.

De a fogkefe bajuszos ugrált, és ifjabb Rogozsán egy szép napon nyomdafestéktől nedves, új formájú napilapot lobogtatva, ez alkalommal — első ízben — üres tarisznyával, viszont a szeme alatt egy jókora kék folttal állított be.

— Megtörtént a visszacsatolás — kiáltotta már messziről. A szeme körüli duzzadt monokliról nem nyilatkozott. Odahajintotta Fenyőnek az újságot, aztán kiállt a présház előtti dombra, ahonnan messze el lehetett látni a környező hegyek felé. Keményen zsebre szúrta a két öklét, gondterhelt arccal meredt a távolba, a torkát köszörülte, kiköpött.

— Ott lesz az új határ — mutatott a vasúti alagút irányába. — Reggel óta folyik a bevonulás. A városban mindenütt leverték a régi címereket. De sorra zúzzák be a cégtáblákat meg a kirakatokat is. Az utcákon kakastollasok kíséretében strichelnek a fakabátok. A fakabátok ferencjóska csákót viselnek. Sietek vissza, a kricsmimbe.

Vissza sem fordult, magasba emelt karral

intett, nekiiramodott. Tiz-tizenöt lépés után megtorpant, visszakiáltott:

— Azt mondják, a kakastollasok minden házat sorra felvernek!

Fenyő ennek nem örült: ismerte a kakastollasokat, suhanc korában volt is dolga velük. A bal füle porca azóta is béna volt egy cseppet; téli nagy fagyok idején erősen bizsergett.

— Jó lesz észnél lenni — mondta elgondolkozva. — Ez már nem vicc .. .

— Mondtam, hogy bevonulnak — rikkantott fel Varjú diadalmasan. — Lemegyek a városba. Körülnézek egy cseppet.

Pereces felállt, lassan megindult Varjú felé. De Daniló megállította.

— Hagyjad — mondta. — Hadd menjen. Nem árt, ha körülszimatol. Később is ráérünk laposra verni.

— És ha nem jön vissza?

Daniló legyintett.

— Visszajön. Amíg zaba meg pija akad, visszajön.

Varjú vissza is jött. Este állított be; csudára fel volt dobva. A gomblyukában kokárda díszelgett, a kokárda felett koronás jelvény csillogott.

— Állati hepaj van — újságolta. — Még a csatornákban is pálinka folyik. De a csehósok már csak pengőért akarnak csapolni. Hét gerslivel számítják a pengőt.

—- Micsoda? — hördült fel az Idegenlégiós. — Hét-tel? Csak tán nem ment el az eszük? És az én maradék dohányommal mi lesz? Amit a sitten dobtak fel?

— Almás — legyintett Varjú. — Hét buznyák egy pengő. Besózhatod a dohányodat. Taljánt elkapták a kakastollasok. Szedik öszsze a bolsikat. Listájuk van. Csicsilló lelécelt. Voltam a Rogozsánban is. ifjabb Rogozsánnak beverték a fejé*. Dicsérte a demokráciát meg a cseheket. Szívóskodott. Aztán egy törzsőrmester ráordított, hogy fogja be a pofáját. Ketten voltak: a törzs meg egy szakaszvezető. A tábori csendőröktől. A szakaszvezetö verte be a fejét. Sörösüveggel.

— És te hagytad ? — kérdezte az Idegenlégiós szárazon. Volt valami a szemében, amitől Varjú önkéntelenül hátrálni kezdett.

— Mit tehettem? — hadarta mentegetőzve. — Tábori csendőrök. Ezekkel nem lehet szívóskodni.

— És te hagytad — állapította meg az Idegenlégiós még szárazabb hangon. Lépett egyet Varjú felé. Varjú tovább hátrált.

— Bolond vagy? — kiáltotta. — Puska meg szurony volt náluk. A törzsnél levorvel. Ha beleavatkozom, kicsinálnak. Itt nem lehet avatkozni!

Az Idegenlégiós bólintott. Varjú akkor már a présház falánál állt. A szeme kimeredt. Keze önkéntelenül görcsösen markolászta a háta mögött a falat.

— Észnél légy — kiáltotta furcsa, rikító hangon. — Ezek mindenről tudnak. Mindent kiszimatolnak és megtorolnak. Most az őszirózsásokat szedik össze. A Tanácsköztársaságosokat. A sörgyárból már négy mukit elvittek. Pontos névsoruk van. — A szeme váratlanul nagyot villant, mint a csapdába esett rókáé. Gonoszul pislogott. — Te is rajta vagy a listán — kiáltotta Fenyő felé. — És te se nagyon brusztoj — sziszegte az Idegenlégiós képébe —, te is meg akartad védeni a határokat! Te meg Pereces, mi?

— Varjú, ha kimegyek, beverem a pofádat — szólt ki a présház sötétjéből békésen. Pereces hangja. — Várj csak. jövök!

— Meg akartátok védeni a határokat — sikította Varjú, mert az Idegenlégiós lassan magasba emelte a kezét. Varjú lehúnyta a szemét. De az Idegenlégiós keze nem sújtott le. Az Idegenlégiós váratlanul elvigyorodott, lassan lebocsátotta az öklét.

10