A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-03-06 / 10. szám

A Csemadok életéből RÖVIDEN A Kármán-napok keretében megkoszorúzzák az író emlékművét A nótaesten közreműködő dalosok VISSZA-ÉS ELŐREPILLANTÁS A CSEMADOK losonci (Lučenec) helyi szer­vezet évzáró taggyűlésén a nyilvántartott 870 tagból több mint százhúszan vettek részt. A megjelenést illetően nem lehetünk teljesen elégedettek. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a tagság egy része (350) középiskolai diák, akik hétvégeken ha­zautaznak, a többség pedig hatvanéven felü­li, akik télen már nem szívesen mennek sehová. Bize Ferenc alelnök ismertette a jelenlevőkkel a helyi szervezet 1980. évi tevékenységéről szóló beszámolót. Megtud­tuk, hogy az előző évzáró taggyűlésen elfo­gadott tizennégy határozati pontból a helyi szervezet tizenkettőt megvalósított. Nem si­került felújítani a színjátszó csoport munká­ját. Ennek okát nem a lelkesedés hiányában kell keresnünk, hanem abban, hogy váro­sunkban már több mint egy éve nincs szín­házterem, igy semmiféle színházi előadás sincs. A „Poľana" volt üzemi klubját átvette a városi nemzeti bizottság, a színházterem használata pedig életveszélyes. A Hét-előfi­zetők szerzésében sem értünk el komolyabb eredményeket. A szokásoktól eltérően írásomat a hi­ányosságok felsorolásával kezdtem, a továb­biakban viszont szeretném részletesebben ismertetni múlt évi tevékenységünket. Mind­járt a bevezetőben elmondhatom, hogy a XII. országos közgyűlés határozata szellemében évről évre javul a vezetőség irányító munkája. Tavaly a vezetőség tizenkilencszer ülésezett. ÉRTÉKELTÉK MUNKÁJUKAT A CSEMADOK lévai (Levice) járási bizottsága értékelte az 1981-ben végzett kulturális munkát. Megállapította, hogy a nemzetiségi szövetségre háruló feladatokat sikeresen tel­jesítette. Összesen 213 előadást tartottak a helyi szervezetekben. A honismereti- és klubtevékenységet elsősorban a városi szer­vezeteknél, Ipolyságon, Zselizen és Léván szorgalmazzák. A tagság körében megfor-33. évfordulójáról. Irodalmi emlékest kereté­ben méltattuk Kazinczy Ferenc munkássá­gát, halálának 150. évfordulója alkalmából. Március hónapban tartottuk legtöbb rendez­vényünket. A CSEMADOK KB népművészeti csoportjának, a Szőttesnek is szerveztünk két fellépést. Mese, mese, mátka című mű­soruk nagy közönségsikert aratott. A helyi szervezet vers- és prózamondói két első és egy második helyet szereztek a járási verse­nyen. Március végén rendeztük meg a már szintén hagyományosnak számító magyar­nóta estet. Társrendezőként részt vettünk a Kármán József Irodalmi és Kulturális Napok megszervezésében. Előadással egybekötött könyvkiállitást s négy iró-olvasó találkozót is szerveztünk. Áprilisban a helyi szervezet tag­sága Bartók Bélára emlékezett születésének 100. évfordulója alkalmából. A színvonalas műsorban olyan neves személyiségek szere­peltek, mint Béres Ferenc, Havasi Judit, Vigh Katalin, valamint Szvorák Katalin, a „Népmű­vészet ifjú mestere", a Röpülj páva országos népdalverseny győztese. Helyi szervezetünk tagjai közül többen részt vettek a képviselőtestületi választások előkészítésében és lebonyolításában, a vá­lasztási bizottságok, valamint az agitációs központok munkájában. Az első félévben tagságunk 500 órát dolgozott társadalmi munkában, városszépítési akcióban. Októberben Losonc város egyik nagy egyéniségéről, Komlós Aladár íróról és kriti­dult Püspöki Nagy Péter, Domokos Pál Péter és Joó Rudolf. A meghívott vendégek törté­nelmi és néprajzi témájú előadásokat tartot­tak. A helyi szervezetek tagsága találkozott a hazai magyar sajtó képviselőivel is. Bartók Béla születésének 100. évfordulója tisztele­tére négy helyi szervezet tartott emlékün­nepséget. Az írók és költők közül Mács József, Kövesdi Károly, Zalabai Zsigmond, Grendel Lajos, Tőzsér Árpád, Tóth Elemér, Dávid Teréz és Zs. Nagy Lajos járt a lévai járásban író-olvasó találkozón. Számos szer­vezet tartott előadást és könyvvitát a NOSZF évfordulója tiszteletére Solohov: A hazáért harcoltak című müvéről. A három irodalmi Ennyit a helyi szervezet tavalyi munkájáról. Eredményeink még szebbek lehettek volna, ha nem gátolja munkánkat a már említett színházterem hiánya. Ez az oka annak is, hogy nem tudtuk megismételni a közönség által annyira kért magyarnóta estet, és nem tudtuk betanulni a már kész, gondosan ösz­­szeállitott nagy esztrádmüsort. Az évzáró taggyűlés ez évi munkaterve igényes és tar­talmas. Magában foglalja mindazokat a fela­datokat, amelyek a CSEMADOK helyi szerve­zeteire hárulnak. Az új vezetőség egyik fela­data a tagállomány összetételének megjaví­tása. Ez előfeltétele a továbblépésnek. Sür­gősen hozzá kell látnunk új tagok toborzásá­hoz, főleg a Losoncon élő és dolgozó huszon­öt-harminc évesek korosztályából. A taglét­szám már régen elérhette volna az ezret, ha a környék falvaiból Losoncra költözött CSE­MADOK-tagok az új lakóhelyükön is igényt tartanának tagságuk folytatására, s új lakó­helyükön is megkeresték volna a CSEMA­DOK helyi szervezetét. Jelentkezésük nélkül a helyi szervezet vezetőségének tagjai az új lakótelepen sajnos nem, vagy csak ritkán tudták ezeket a személyeket felkeresni pon­tos lakáscímek hiányában. Pedig munkájuk­ra, támogatásukra szükség van. Várjuk je­lentkezésüket! CSÁK ISTVÁN (Archívumi felvételek) színpad a hazai magyar alkotók művein kívül egy Lázár Ervin összeállítással és József Attila verseinek bemutatásával szerepelt. A színjátszó csoportok összesen huszonhá­­romszor, az esztrádcsoportok pedig hu­szonnyolcszor léptek fel. A tánc- és folklór­csoportok száma több mint húsz. Különféle helyi és járási jellegű rendezvényen negy­vennyolc alkalommal léptek fel. A társadalmi munkáról és a tagtoborzásról szólva megállapította a járási bizottság, hogy a CSEMADOK-tagok összesen 21 150 órát dolgoztak társadalmi munkában. A tagto­borzásban szintén szép eredményeket értek el. ÁBEL GÁBOR • A CSEMADOK KB ELNÖKSÉGE a Bra­­tislavában megtartott 43. ülésén öt té­makörrel foglalkozott. Megtárgyalta, hogy (1) tartalmilag és szerkezetileg mi­lyen legyen a CSEMADOK XIII. országos közgyűlésén előterjesztésre kerülő be­számoló. hogy (2) a jövőben milyen kö­zös akciót szervez a SZISZ és a CSEMA­DOK, hogy (3) a Hét tavaly hogyan telje­sítette munkatervét; tájékoztató jelen­tést hallgatott meg (4) a közelmúltban megtartott évzáró taggyűlések és járási konferenciák szervezési-politikai tapasz­talatairól. valamint (5) a CSKP 60. évfor­dulója tiszteletére a CSEMADOK által szervezett akciókról. A 3. napirendi pontról folytatott vita keretében és a jóváhagyott beszámolóban egyebek kö­zött megállapította, hogy a Hét dolgozói az elmúlt évben is arra törekedtek, hogy a lapban megjelenő írások közérthetőek, frissek, offenzív jellegűek legyenek, s a szerkesztőség munkájának színvonala megfeleljen az olvasók elvárásának és a szocialista építés sokrétű, igényes fela­datainak. • A CSEMADOK szervei és szervezetei a CSKP megalapításának a 60. évfordu­lója tiszteletére 208 különféle akciót szerveztek. A rendezvényeken összesen 18 905-en vettek részt. • A CSEMADOK KB ÉS A SZISZ SZLKB dolgozói a közelmúltban megállapodást kötöttek arra vonatkozólag, hogy tovább szilárduljon a SZISZ és a CSEMADOK együttműködése. A CSEMADOK egye­bek között az ifjúság nevelését szolgáló akciókkal járul hozzá a SZISZ feladata­inak teljesítéséhez. A SZISZ viszont a járási és helyi szervezeteken keresztül konkrét szervezési munkával nyújt segít­séget ahhoz, hogy a CSEMADOK ren­dezvényei: a Jókai-napok. a Népművé­szeti Fesztivál, a Dunamenti Tavasz, a Csengő Énekszó, a Nyári Művelődési Tá­bor és a Melódia minden tekintetben betöltse hivatását. • A CSEMADOK-nak a' losonci (Luče­nec) járásban működő helyi szervezetei a XXIII. és a XXVI. járási konferenciák közötti időszakban (1980—1981) össze­sen 37 író-olvasó találkozót szerveztek. A találkozókon 1850-en vettek részt. Ugyanezen idő alatt a helyi szervezetek 20 255 korona értékben adtak el köny­veket. A helyi szervezetek elsősorban a csehszlovákiai magyar írók műveit nép­szerűsítik. s ezeken tárgyalt a feladatok teljesítéséről, a felsőbb szervek határozatainak figyelembe vételével. Tagsági gyűlést kétszer tartottunk. A taglétszámot 153-mal növeltük. Január­ban megtartottuk a hagyományos „CSEMA DOK-bált", amelynek minden évben nagy a visszhangja. A népművelési munka február­ban vette kezdetét. Helyi szervezetünk tag sága megemlékezett a Februári Győzelem kusról emlékeztünk meg irodalmi est kereté­ben. A tudományos világnézeti nevelés szin­tén fontos részét képezte a helyi szervezet munkájának. Október hónapban „A szovjet űrkutatás" sikereiről Bize Ferenc tanár tar­tott filmvetítéssel egybekötött értékes elő­adást. Esztendőről esztendőre megrendez­zük a CSSZBSZ hónapja keretében „A szovjet irodalom és költészet estjét". Vallomás^ lobogassal A_____________________:____________r 6

Next

/
Thumbnails
Contents