A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-03-06 / 10. szám

A JÖVŐRŐL például a nem bérjellegű egyéb személyi kiadásokra, az útiköltségekkel és a hirdeté­sekkel kapcsolatos pénzügyi keretre, az ajándékozás és a megvendégeléssel egybe­kötött reprezentáció költségeire vonatkoz­nak. Ezek a megszorítási intézkedések szinte mindenütt beváltak és jelentős költségmeg­takarítást eredményeztek. Persze, anélkül, hogy mindez gátolta volna az üzemeket vagy egyéb szervezeteket a rájuk rótt feladatok teljesítésében. A különböző gazdaságirányítási tapaszta­latok összesítése után hazánk szövetségi kormánya, illetve a nemzeti kormányok is jóváhagyták a „Hetedik ötéves tervidőszak gazdaságossági programja" című takarékos­­sági tervezetet, amelynek fő célja racionáli­sabbá tenni a nem termelői jellegű üzemvi­telt. Ez a dokumentum, többek között, az irányítás valamennyi szintjén az adminisztra­tív dolgozók számának csökkentését helyezi kilátásba. Remélhető, hogy ezek az intézke­dések majd rugalmasabbá és gazdaságo­sabbá teszik a munkaszervezést, megtizede­lik az adminisztratív bürokráciát. Gondolom, e törekvések helyességét érzékeltetve, elég lesz egyetlen példát említenem . . . Valóban jelentős ráfordítási költséggel kiépítettük a számítógépes üzemirányítás láncolatát, hogy ily módon hatékonyabbá váljon a termelés, gazdaságosabb, gyorsabb, precízebb legyen a pénzügyi gazdálkodás, a statisztikai nyil­vántartás és a könyvelés. A valóságban azonban nemhogy csökkent volna, hanem éppen ellenkezőleg: emelkedett a hivatali dolgozók száma! Gazdaságossági törekvéseinknek azonban erkölcsi-politikai szempontjai is vannak. Nem­egyszer tapasztalhatjuk például, hogy a vállalatok vezető alkalmazottainak dolgozó­­szobáit vagy titkársági helyiségeit túlságosan fényűző berendezés díszíti; hogy egyszerre több és jobbnál jobb személygépkocsi áll rendelkezésükre; hogy a vállalatok üdülőte­lepeinek és egyéb intézményeinek berende­zése, fölszereltsége jócskán túllépi az éssze­rű kényelem határát. És ami talán a legbosz­­szantóbb: az ilyesmi olyan üzemekben is előfordul, amelyek termelékenység vagy nye­reség dolgában nemigen járnak az élvonal­ban. Ezen a téren is tenni kell valamit, elvégre nem elég csupán hangoztatni a szo­cialista társadalom jellegéhez illő szerénység elvét, de annak következetes alkalmazása épp olyan fontos. — A CSKP KB negyedik plénuma külö­nösen időszerű és Dél-Szlovákiát köz­vetlenül érintő társadalmi-közgazdasá­gi problémaként tárgyalta az élelmi­szerellátás folyamatosságának és a mezőgazdasági termelés fejlesztésé­nek kérdését. Miniszterhelyettes elvtárs, biztosítottnak látja az ezzel kapcso­latos határozat megvalósítását? — A mezőgazdaságra fokozottan érvényes az üzemgazdaság intenzifikálásának általá­nos követelménye. Amennyiben tényleg csökkenteni akarjuk a drága takarmánynövé­nyek és az élelmiszeripari cikkek behozatali arányát, akkor a rendelkezésünkre álló me­zőgazdasági földterületen a termelési lehe­tőségek maximumát kell elérnünk. Különö­sen azokon a helyeken, ahol ezt az éghajlati viszonyok lehetővé teszik. Ennek érdekében az idén érvénybe lépett és hatékonyabb termelésre ösztönöz a mezőgazdasági ter­melésre vonatkozó pénzügyi-gazdasági sza­bályozók új rendszere. Ennek alapján éleseb­bé, nagyobbá válik a különbség az eredmé­nyesen dolgozó és a sorozatosan el-elmara­dozó mezőgazdasági üzemek, szövetkezetek között. Nagyobb érvényesülési teret kapnak a kiskertészek és a kisállattenyésztök is. Szerződéses alapon vállalt munkájukból származó bevételüket nem fogjuk megadóz­tatni. — Már beszélgetésünk elején szó esett arról, hogy a népgazdaság egyen­súlyi helyzete nagy mértékben függ az ország külkereskedelmi mérlegének alakulásától. Ezek a feladatok azonban rendkívül igényesek ... Mégis egyetlen járható út van csak: mara­déktalanul teljesíteni kell őket! Nyilvánvaló, hogy a realitásokhoz igazodva csupán annyi árut hozhatunk be, amennyit exportálni tu­dunk. Persze, pusztán olyan árut szállítha­tunk külföldre, ami iránt határainkon túl érdeklődés mutatkozik, és ami a csehszlovák népgazdaság számára is hasznot jelent. Ezeknek az árucikkeknek kifogástalan minő­­ségüeknek s minden szempontból korszerű­eknek kell lenniük, hiszen egyedül így forgal­mazhatók világpiaci áron. Ezeknek a kérdé­seknek gyakorlati megoldása, sajnos, egye­lőre még nemegy esetben problémát okoz. — Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a belkereskedelem helyzete sem telje­sen problémamentes. Gyakorta ta­pasztalható jelenség üzleteinkben, hogy a jóminőségűnek tűnő áru sem talál gazdára ... — A belföldi piacon főképpen kötött ruha­neműkből, konfekció ruhából és bútorból mutatkozik túlkínálat. A vásárlóközönség egyre igényesebbé válik, az emberek ki­­sebb-nagyobb kiadásaikban is megfontol­­tabbakká lettek. Manapság már mindenki valóban csak korszerű és jobbnál jobb minő­ségű árut keres a boltokban. Ezt valamennyi gyárban, termelőüzemben tudatosítani kell és komolyan venni a termékszerkezetváltás fontosságának követelményét. — Eddig javarészt a termelésről be­széltünk. Az életszínvonal velejárói azonban az iskoiaügy, a kultúra, az egészségügy, a szociális ellátottság, az életkörnyezet kérdései is. Valószínű, hogy ezeknek az igényeknek kielégíté­se nagy mértékben azonban épp a gazdasági eredményességtől függ ... — Tényleg így van, valóban szoros kapcsolat van e két tényező között. Ezt mindenütt és mindenkinek tudatosítania kell, mert a járu­lékos beruházások csupán olyan ütemben fejlődhetnek, amennyit erre az államkasszá­ból, a gazdasági egységek nyereségelvoná­sai és a vállalatok befizetései alapján, költeni lehet. Bátran kijelenthetem, hogy az 1982-es esztendő költségvetésében megfe­lelő anyagi fedezetet tudtunk teremteni ah­hoz, hogy a társadalmi életnek ezek az ágazatai és területei is tervszerűen fejlődje­nek. Persze, sehol sem szabad szem elöl téveszteni a szigorú beosztást igénylő, ész­szerű gazdálkodás elvét. — Miniszterhelyettes elvtárs, beszél­getésünk befejezéseképpen miképpen foglalná össze gazdasági fejlődésünk legfőbb irányát, legidőszerűbb teendő­it? — Legfrappánsabban ezt az SZKP és a CSKP tavalyi kongresszusai határozták meg, ám ha most mégis jelszót kér tőlem, akkor a követ­kezőképpen fogalmaznám meg véleménye­met: Gazdaságos közgazdasági módszerek­kel és becsületes munkával — a szocialista társadalom nyújtotta boldog életért! — Köszönöm az interjút. MIKLÓSI PÉTER Hétvégi levél Elmúltak már azok az idők, amikor, ha valaki azt mondta, hogy ember, akkor ez a fogada­lom csak a férfira vonatkozott, a féďt volt az ember, a nő csak nő volt, olyan másodrangú élőlény, akire úgy tekintettek, hogy nem tud önállóan gondolkodni, önmaga megélni. Mert a férfi hivatása, mondták, gondolkodni a nő helyett és eltartani őt mert a nő helye a tűzhely mellett van. Számunkra ma a szoci­alista társadalmi rendszerben ezek a nézetek nevetségeseknek tűnnek, azonban a világ szá­mos országában mindez még élő valóság, és nem kevés olyan tőkésország van ma is, ahol a nők azonos értékű munkáját rosszabbul fizetik, mint a férfiakét Nem kevés olyan ország van, ahol még ennél is drasztikusabb megkülönböztető intézkedések keserítik meg a nők életét. így például nemrég olvastam, hogy az Iráni Iszlám Köztársaság főbírósága megtiltotta a nőknek a síelést, mert úgymond „az ilyen öltözködés nem áll összhangban az iszlám tanításával." Megtiltotta a nőknek és a férfiaknak a közös strandolást a tengerparto­kon és más fürdőhelyeken, hogy az arcot eltakaró csador kötelező viseléséről ne is be­széljek. Mindezek a középkori intézkedések ma történnek, a huszadik század utolsó ne­gyedében. Megdöbbentő! Mindez azt jelenti, hogy a nők egyenjogúsága, ami nálunk a szocialista társadalmi rendszerben természe­tes, még sok országban korántsem az. Szoci­alista társadalmunk egyik legnagyobb vívmá­nya a nők teljes egyenjogúságának elismerése és ennek következetes megvalósítása. Ennek az egyenjogúságnak gyakorlati megvalósítása azonban nem egyik napról a másikra történik. Mi sem könnyebb, mint deklarálni a nők egyenjogúságát, megvalósítása azonban függ az ország gazdasági erejétől, ehhez kapcsolód­nak a szociálpolitikai intézkedések, a bölcső­dék. óvodák létesítése és nem utolsósorban a nők foglalkoztatottságának érdekében új gyá­rak, üzemek építése. Mindezt nem lehet meg­valósítani azonnal, csakis folyamatosan lehet és kell megteremteni előfeltételeit. A múlt társadalmak öröksége még ma is kísért ben­nünket. Nemcsak azért, mert évszázados el­maradottságot kell történelmileg rövid időn belül felszámolni és felépíteni a fejlett szoci­alista társadalmat, ami gazdasági területen még a dolgok könnyebbik része, hiszen arány­lag gyors ütemben tudunk építeni gyárakat, gyártani gépeket, berendezéseket stb. arány­lag magas színvonalon. De a múlt örökségé­hez nemcsak a gazdasági problémák tartoz­nak, hanem az emberek gondolkodásában — egyebek között a nők egyenjogúságával kap­csolatban is — a múltból visszamaradt s még mindig fellelhető csökevények is. Ám az egyenjogúság megvalósításának gondolata — a kommunista párt és a szocialista állam politikájának köszönhetően — következetesen utat tör magának, mind a gyakorlatban, mind az emberek gondolkodásában. Mindennek ter­mészetesen nemcsak erkölcsi, politikai jelen­tősége van, de óriási a jelentősége a népgaz­daság további fejlődése szempontjából is. Hisz társadalmunk több mint ötven százalékát a nők alkotják, akiknek munkájára társadal­munknak szüksége van. A tapasztalatok azt igazolják, hogy a nők megállják a helyüket a munka valamennyi területén. Ma már nem­csak az ügyintézésben találkozunk nőkkel, de ott találjuk őket, az üzemekben a munkapa­doknál, a közlekedésben vagy felelős beosztá­sokban politikai tisztségekben, a tudományos kutatásban, sőt még a hadsereg kötelékében is, ahol főleg műszaki egységeknél teljesítenek szolgálatot. Bizony sokszor megcsodáljuk a nők következetességét a munkában, amely nemegyszer magasabb szinten van, mint az erősebb nem jónéhány tagjánál. Mindezen erények mellett azonban azt is kívánjuk, hogy szocialista társadalmunkban is a nők minden­kor maradjanak meg nőknek, szépeknek, csi­nosaknak, olyanoknak, akik szeretettel és gyengédséggel olyan légkört teremtenek ma­guk körül, hogy mindenki jól érzi magát Olyanoknak, akik hű szeretők, s még hűbb feleségek tudnak lenni. Olyanoknak akarjuk őket akik munkájukon kívül gyerekeket hoz­nak a világra, nevelik őket gondoskodnak a családról stb. Igen nehéz feladat ez, amelyet csak akkor tudunk igazán megvalósítani, ha minden családban az egyenjogúság gyakorlati megvalósítását úgy értelmezik, hogy a család életével kapcsolatos mindennapi teendőket és feladatokat a férfi és a nő között megosztjuk. Ez csak akkor valósulhat meg, ha a férfi nem fél a mosogatástól, a főzéstől vagy a mosástól, de a bevásárlástól sem, és ha kell, mindenben segítő kezet nyújt feleségének. Nemrég talál­koztam egy olyan esettel, amikor a férfi leült az asztalhoz, lett lévén ebédidő, és hosszú ideig várakozott, mire megkérdeztem tőle, mire vár. Hát arra, hogy a feleségem kimerje a levest a tányéromra, mondta, mire én meg­kérdeztem tőle, miért nem szeded ki te, hisz ott van előtted. A válasz: akkor nekem nem esik jól. Maradi gondolkodás. Mert az illető csak úgy néz a nőre, hogy annak kötelessége kiszolgálni a férjét. A család a társadalom alapja, szokták mondani, s ez így igaz. De úgy gondolom, hogy a gyakorlati egyenjogúságot éppen itt, a családon belül kell megalapozni. Itt kell formálni az egyenjogúsággal kapcsola­tos gondolkodást is. És ne feledjük, hogy ha a férj és feleség között megvalósul a helyesen értelmezett egyenjogúság, ezt elsajátítják gyermekeink is, és eszerint fognak élni a jövőben. De ha ennek az ellenkezője érvénye­sül a családban, a gyermekek magukkal viszik ezt a helytelen gondolkodást. Igen, a család­ban kell megteremteni annak a lehetőségét, hogy a feleség, az anya zökkenőmentesen kapcsolódhasson a munkába és egyenjogúan részt vehessen társadalmunk életében. Ehhez kívánok minden családnak és minden nőnek, főleg anyáknak sok megértést a nőnap alkal­mából. 3

Next

/
Thumbnails
Contents