A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-02-27 / 9. szám

A Vernon-fé/e Mona Lisa körülbelül ugyanabban az időben kétszer — és ugyanúgy? Nem tudjuk. A Mona Lisa-rejtély újabb megfejtéséről érdekes módon egy politikai monográfiában is olvastunk. Zarnyickij és Szergej Csicserin­­életrajzában a szerzők idéznek egy levélből, amelyet az egykori szovjet külügyi népbiztos, a fivérének írt: „Leonardo több különböző Giocondát festett: mosolygóst, sírót, szigo­rút, gyengét, szenvedélyes szerelmest; azu­tán a különböző képeken levő különböző vonásokat egyetlen végleges, kifürkészhetet­len Giocondában egyesítette, amelyben az ellentétek szerves egységet alkottak. Maga Leonardo elméletileg is megfogalmazta ezt a módszert, amely abból áll, hogy a különböző képeken levő ellentétes vonásokat egyetlen képben egyesítve, elérhetjük a kifürkész­­hetetlenséget, a megfoghatatlanságot, a mélység különleges vetületét." Mi lett a kis Dauphinnel? Nem tudjuk. Nem ő volt az első nevezetes, történelmi jelentőségű francia, aki azokból az évtize­dekből Amerikába menekült, akinek halálát szinte bejelentették Párizsban, és az adatok sem teljes bizonyosságot, sem teljes cáfola­tot nem tesznek lehetővé. A Második Resta­uráció alatt árulásnak nevezett tevékenysé­gért halálra ítélték és 1815. december 7-én hivatalos jelentés szerint kivégezték Napole­on egyik legnagyobb hadvezérét, Ney mar­sain, a „borogyinói hős"-t, a „waterloo-i oroszlánt"-t. Ellenben 1816 márciusában New Orleansbe érkezett Monsieur Pecheur, aki később több más néven is szerepelt, s végül egy ottani francia líceumban hosszú éveken át történelmet tanított mint szerény pedagógus. Kollégái megbecsülték, diákjai kedvelték, de senkihez sem állt igazán közel. Amikor egyszer már két napja nem jelent meg az iskolában, a Vieux Caaré-beli lakásá­ra küldött pedellus holtan találta. Holmijá­ban találtak egy díszes dobozt, aranyozott fedelén rejtelmes betűkkel: „MNM-DEPM", benne a Becsületrend legritkább esetben kiadott, gyémánttal ékesített nagykeresztjé­vel. Merő véletlen, hogy azok a kezdőbetűk bizonyos névből, rangból és címből vehetők? „Michel Ney, Maréchal, Dúc d'Elchingen, Prince de la Moskova" ... TÖPRENG (ÉS) EK G. megrögzött szerencsejátékos. Számos munkahelyen próbált már szerencsét. B.-nek rendkívül edzett orra van. Hol őt verik orrba, hol ő üti az orrát mások dolgába. F. erős meggyőződése, hogy a pénz nem boldogít. Ő már csak tudja, öt évet ült sikkasztásért. L. öregotthonban lakó szüleinek egyetlen gyereke. K. leányanya példásan gondoskodik fiatalkorú leánya leányáról. Y.-nak hamar tönkrement a fogsora, ami nem is csoda, hiszen minden garast a fogához vert. X. a vállalat legjobb fűtője — mindenki alá jól be tud fűteni. L. először alkohol-, majd prémiumelvonó kúrában részesült. X. annyira rossz alvó, hogy még a legunalmasabb termelési értekezleten sem jön álom a szemére. Ne szólj szám, közeleg a prémiumosztás. D. tapasztalt repülő. Hol az egyik üzemből, hol a másik üzemből repül ki. Tavaly F.-nek egy verskötete és egy házasságon kívül született gyereke látott napvilágot. Idézet T. önéletrajzából: voltam segédmunkás, segédraktáros, hivatalnoksegéd, segédrendőr. Jelenleg segédrendező vagyok. Y. megszokta, hogy kölcsönökből él. Feleséget is legszívesebben csak kölcsön(re) venne. Z. a szárítókötélre teregette családja szennyesét. SZIKLAY ANDOR BODZSAR GYULA LÉLEKVÁNDORLÁS — Valamit szeretnék közölni önnel — mondta Martin. — Tévedésből szállítottak ide. Csak felületesen vizsgáltak meg. Nem... ez nem az ön hibája. Nem a személyzet hibája, hanem az enyém. — Beszéljen nyugodtan. Adok magának harminc percet. Martin előadta monológját. A színház jelen­tette számára a világot Šzínésznek született. Középiskolás korában is fellépett, de játszott később az egyetemen is. Ott kapott ösztöndíjat és beiratkozhatott a Színművészeti Akadémi­ára. A legjobb osztályzatokkal vizsgázott So­káig a provinciában vergődött, de végre meg­hívták a Broadway-ra. Hamletot játszott a közismert Shakespeare-tragédiában. Jobb­­nát-jobb kritikákat kapott, de aztán megjelent Stella, akivel futó kalandja volt A lány „úgy" maradt Gyenge volt és törékeny: egész életét Martinnak szentelte. A színház nem jelentett semmiféle biztonságot. Martin érezte, hogy karrierjét veszély fenyegeti, de feleségül vette a lányt és búcsút intett a deszkáknak. Üzlet­ember-státuszban élt tovább. A lány édesapja bébieledellel kereskedett. Tizenhat esztendő múlott el s Martin végre észbe kapott, Stella tulajdonképpen megölte őt — A felesége megölte önt? —, kérdezte csodálkozva az orvos. Martin tudta, hogy Hyképpen kóros tünete­ket mutat. Meg kellett magyarázni, hogy egé­szen másról van szó. Naponta húsz órát is dolgozott. Nem szerette a munkát de nem volt más választása Senki sem méltányolta az igyekezetét A lány apja lemarházta, a fia keresztülnézett rajta, de Stella nem tisztelte benne a hajdani nagy Shakespeare-hőst Úgy dolgozott, akár egy rabszolga. Stella pedig fütyült a színházra: nem sokat törődött Martin karrierjével. Férjhez akart menni és ezt a célját elérte. Martin észbe kapott. Az énjét teljesen megsemmisítették. Gyomorfájás, magas vér­nyomás, fájdalom a mellkasban, stressz. Dü­hös volt, s ezekben a látomásokban Stella holtan feküdt a padlón. Martin végül közölte vele, hogy válni akar, de a nő hisztériás rohamot kapott, inni kezdett és borzalmasan elhízott. A nő ügyvédje közölte Martinnal, hogy a válás a tönk szélére juttathatja. Ha pedig nem fizet, akkor börtönbe kerül. Szökjön meg? Kezdjen új életet valahol? Nem, nem. Csak a visszatérés a színházba jelenthet új életet. Stella holttestén keresztül juthat el csak a rivaldára, ezt jól tudta. Az orvos figyelmesen hallgatta a beszélőt Martin megjegyezte: — Nem tudtam vele kompromisszumot kötni. A fennmaradás problémája ez, doktor úr. Stella vagy én. Az ügy végére pontot kellett tenni. — Tökéletes gyilkosság, Mr. Martin ? — kérdezte az orvos. — Az önvédelem az nem gyilkosság. Egy évig készült a gyilkosság „forgatókönyve". Mindent elolvasott a depresszióról, tanulmá­nyokat olyan egyénekről, akik önkezükkel vet­nek véget életüknek. A szerepjátszást az üzemben kezdte. Paranoiás betegnek tettette magát. Egyre csak azt hajtotta, hogy őt Stella nem érti meg. Otthon búskomorságra adta a fejét. Az apósával közölte, hogy nem mer bemenni az üzembe. Szégyenérzete van. Ha kellett, hangosan jajgatott, néha sírt is, majd revohert vásárolt. Arról is gondoskodott, hogy éppen Stella fedezze fel a fegyvert, de a személyzet is látta. Láttak mindent, azt is. hogy dülledt szemmel nézegeti a hatalmas coltot. Viktória — a bejárónő — lesz a korona­tanú. Tőle — a vallomásától — függ a siker. A barátai többször felhívták telefonon és kérték, ne legyen öngyilkos, nem érdemes. Hutton doktor (neves pszichiáter) névjegyét az aszta­lon felejtette. Többször lett „öngyilkos". Össze­sen hat alkalommal. Színész volt. A nagyjele­netet tavaszra hagyta. A színpadot gondosan berendezte... és várt. Martin ül a szobájában. A revolver az aszta­lon. Egy gyenge idegzetű férfi, aki elvesztette a csatát. Depressziós állapotban whiskyt iszik. A felesége is iszik, a fia kábítószert szed. Búcsú­levele ott hever a revolver mellett. A szöveg: „Drága Stella, ez az én utolsó levelem. Öngyil­kos leszek. Nélkülem könnyebb lesz az életed. Csak azt mondhatom, hogy sajnálom. Én igyekeztem, de nem sikerült..." Stella most a hálószobájában fekszik és a naplójában lapozgat. Martinit vedel. Viktória öt perc múlva — kezében a törlőronggyal és a porszívóval belép a szobába. Háromszor kopog az ajtón és belép. Ilyenkor Martin sohasem tartózkodik otthon, de a mai nap meglepeté­sekkel szolgál. Viktória belép. Martin a homlo­kához emeli a fegyvert. Stella meghallja Viktória sikolyát és beront a nappaliba. Száz kilójával a férjére veti ma­gát azzal a szándékkal, hogy kicsavarja a kezéből a gyilkos fegyvert. Martin meghúzza a ravaszt. A golyó valósággal széjjeltépi felesége koponyáját Viktória — a koronatanú — döb­benten nézi a történteket Martin pedig le­ereszkedik a padlóra és keservesen zokog. Ez is pompás színészi alakítás. — Gratulálok — mondta az orvos. — A forgatókönyv valóban nagyszerű. — Nem ítélték el. Senki sem gondolt arra, hogy gyilkosság történt. Többen igazolták, hogy depressziós vagyok. Viktória természete­sen jól beszélt. Szerencsétlenség történt... — Meg vagyok döbbenve. Sohasem gondolt arra, hogy egy tüzetesebb orvosi vizsgálat során fény derül a dologra ? — Nem gondoltam semmire. — Én most azt igazoljam, hogy maga egészséges? Ezt tegyem? Ha kiállítom az elbocsátócédulát, akkor eljárást indítanak maga ellen. Gyilkossági ügyben. Erre sem gondolt? — Zárjanak le. Előbb vagy utóbb szabadláb­ra helyeznek. Itt beletaposnak emberi méltó­ságomba. Ha példásan viselkedem, akkor elengednek néhány esztendőt. Inkább a bör­tön, mint ez a klinika. — Úgy látom, ön valóban egészséges — mondta az orvos. — Mégsem húzhatja ki magát innen. Az igazságot nem állíthatja falhoz ezzel a mesével. — Mit csináljak? — Semmit. Bízzon mindent a jövőre. Azaz.. . valamit mégis tehetünk. Én ugyanis színtársulatot szeretnék összehozni. Abszurd színházat. Itt... a klinikán. A felvételi vizsgát ön már te is tette, méghozzá kitűnő osztályzat­tal. Maga lesz a színház oszlopos tagja, akitől nem vonom meg a támogatást. Hisz a lélek­vándorlásban, Martin ? — Hinni kell. Ha megkezdődnek a próbák, akkor hinni kell mindabban, amit csinálunk. Nézzen rám. Én tulajdonképpen Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij vagyok, a Moszkvai Művész Színház főrendezője... de erről ne beszéljen senkinek. 23

Next

/
Thumbnails
Contents