A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-02-27 / 9. szám

szerűen nincsenek rászorulva a pótjöve­delemre? Ettől függetlenül a falu és a szövetkezet nagyvenkét tagot számláló közös pártszervezetének határozatában azt olvasom, ambicionálni kell a háztáji zöldségtermelést és állattartást, mert a személyi és népgazdasági érdekeknek ez egyaránt kedvez. Mielőtt eljövök, megismétlem a kér­dést: mi kell a földnek? Bartal Ferenc nem mondja ki a szót, de én tudom, a válasz: szeretet. Ez azt jelenti, hogy a földet a lehető legeszményibb módon meg kell művelni és megteremteni a megmüvelhe­­tőség minden feltételét. Lúcs nem nagy szövetkezet, nem vonták még össze egyetlen szomszéd mezőgazdasági üzem­mel sem, de ennek ellenére, vagy talán ezért is elsősorban, háromévenként a tel­jes földterületüket meg tudják szórni szer­ves trágyával. Alapvető dolog, arról nem is beszélve, hogy ilyenformán nem kény­szerülnek a drága műtrágyára, melynek ára tudvalévőén korántsem alacsony. Január utolsó napjait írjuk. A lúcsi határ hó alatt pihen, de valahogy mégis meglát­szik : rend van a hó alatt. És rend van az emberekben, az egész gazdasági udvaron, ahol tavaszra készen állnak a gépek. Az istállókban is rend és tisztaság. Az iroda­ház előtt százéves parkerdőcske deríti fel dezet, megint tartoztak a tagoknak, erre föl Bartal Ferencet ismét visszahelyezték Lúcsra elnöknek. Visszament. Az istállók­ban lesoványodva ácsorgott a jószág, nem volt egy maroknyi takarmány, így dehogy lehetett csoda, hogy a húsz tehén kétszeri fejésre összesen tizenkilenc liter tejet adott. Csakhogy összesen hétszáz szar­vasmarha, meg kis híján ezer sertés ten­gődött ott, illetve csak az árnyékuk volt. Bartal Ferenc szerzett lucernát és kide­­káztatta, húsz dekás porciókra. A kukori­cacsutkát ledaráltatta — ezt is kiporcióz­­ták. így kezdtek újra Lúcson, 1960-ban. A továbbiak részletezése a fenti módon — nem látszik célszerűnek. Ha a szerdahelyi járás mezőgazdasági köreiben azt mondják Beton, így, nagybe­tűvel, akkor mindenki tudja, Bartal Fe­rencről van szó. Mert hogy kemény em­ber. Látszólag ellentétes ezzel az a tulaj­donsága, ami ugyancsak elemi jellemzői közé tartozik, hogy ha valami javaslatot tesz — legyen az csoportgyűlésen, tagsági értekezleten, járási tanácskozáson, vagy akár magasabb helyen, — javaslatához mindig hozzáteszi: ti is aludjatok rá egyet, mert nem biztos, hogy nekem van igazam. Munkájában három alapelvet ismer: meg­adni az embereknek, amiért megdolgoz­tak; becsapni őket sem pénzben, sem szóban a legkisebb mértékben sem sza­bad; megkövetelni annak a munkafedeze­tét, amiért a pénzt kifizetjük. Túl mind­ezen, nyíltan beszél az emberekkel, hajna­li négy óra előtt hetente legalább négy­szer megjelenik az istállókban, ott van mindenütt, ahol a munka minőségére még a jó munkaerkölcs mellett sem haszonta­lan felügyelni. Kislúcs és Nagylúcs lényegében már régen egy falu, azzá vált az évek során. »Afc « azzé tette a szövetkezet. Egyszerűen csak Lúcs — ami szakmai körökben bizony fogalom és példa is egyben. Pedig mérete­ik igencsak szerények: 1368 hektár szán­tó, másfélszáz hektár erdő és legelő, két­ezer szarvasmarha, három és félezer ser­tés ... A falunak hétszáz lakosa van s aki nem a szövetkezetben dolgozik, az kivé­telnek számít, mint ahogy az olyan ember is kivétel, akinek ne jövedelmezne jól a munkája. 1%lán ezért is van, hogy itt alig-alig fóliáznak az emberek, mert egy­még csemetéket ültetett. A telepen van egy gémeskút is. Nem használják, de a képbe beleillik. Aztán van egy fészer az irodaháznál, alatta régi szekerek, borona, vaseke, cséza, szánkó — a régi idők emlé­ke. Odabent a házban van egy emlékszo­ba. amolyan kismúzeum. Rend van a faluban is, az utcákon, a portákon, az emberekben. Csak^ppen az elnök szíve rendetlenkedik mostanában. Egy ideig nem volt hajlandó tudomásul venni, aztán egyszercsak már nem lehe­tett tovább kerülni az orvosokat. így aztán most heti programjában rendszeresen ott szerepel az a feladat is, aminek olyan nem szívesen tes^ eleget: injekció, orvos, gyógyszer. Nem csoda. Bartal Ferenc so­sem kímélte magát, és most is úgy dolgo­zik, ahogy mindig. Erre szokták azt mon­dani: szíwel-lélekkel. Elmenőben inkognitóban beszélgetekJ még ern^erekkel, mejfc hiszen csak a#> elnökkel folytatott párbeszéd alapján nem lenne merszem ennyi dicsérethez. Az em­berek véleménye igazol, indulhatok haza, nyugodt szívvel írhatom azt, amit tapasz­taltam. Egy öregasszony utánam szól. Jöjjenek vissza nyáron. Itt az utcákon a hó alatt sokezer rózsatő várja a tavaszt. Nem mondom: befejezésnek sematikus ez a sokezer rózsatő. ellenben igaz: az utcákon, a hó alatt sokezer r^zsatö váýp a tavaszt. , KESZELI mpm

Next

/
Thumbnails
Contents