A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)

1982-02-27 / 9. szám

zatot. Kétségtelen viszont, hogy e többletmunka mellett jóleső különbség is adódik javunkra: a munkásőr a közéleti és személyes gondjaival sohasem marad társtalanul. Aki sorainkba áll. az közösségbe kerül. Olyan közösségbe, amely a társadalomért áldozatokra is képes, józan szemléletű s vívmányaink védelmére kész emberré neveli tagjait. Nagyon sokan köztünk tanulnak meg nyitott szemmel járni a világban, önállóan gondolkodni, véleményt formálni; itt válnak alkalmassá arra, hogy kibontakoztathassák a legjobb képességeiket. Gyakran tapasztaljuk, hogy a munkásőregységek közössége hozza felszínre tagjainkban az olyan kedvező emberi tulajdonságokat, amelyek régebben is léteztek, de inkább csak szunnyadtak bennük. Persze, az emberformálás, az emberré érés folyamata sem mindig könnyű folyamat.

• A munkásőrök tehát különleges emberek?

— Épp ellenkezőleg! Egyszerű, józan gondolkodású, de áldozatkész emberek, akik természetes kötelességüknek tartják a politikai elkötelezettséget és a munkáshatalom szolgálatát. Sorainkban ezért tesz egyaránt eleget a munkásőri élet kemény követelményeinek a szakmunkás, a szövetkezeti dolgozó, a kutatómérnök, a gazdasági hivatalnok vagy a köztiszteletben álló orvos. A munkásőrök évente száz-százötven órát áldoznak a szabadidejükből felkészültségük gazdagítására, szolgálatuk ellátására, különböző értekezletekre, az ifjúsággal folytatott beszélgetésekre s egyéb feladatokra. A parancsnokok gondja, hogy ezt az önkéntes tehervállalást ne formális teendőkre prédálják, hanem olyan feladatokkal bízzák

ségtudattal, áldozatvállalással teljesítjük egyre sokrétűbbé váló feladatainkat. Erre talán nem kell példákat sorolnom, hiszen egész társadalmunk tanú rá, hogy ha a közösségnek segítségre van szüksége, akkor a munkásőrök mindig kéznél vannak.

• Sokévi tapasztalatai alapján milyen embereknek látja a munkásőröket, miért vállalnak az átlagosnál nagyobb terheket?

— A társadalom egész sor követelményt állit ma már a munkásőrök elé. És ez a mérce magas, jóval magasabb, mint ahogy azt a legtöbb ember önmagára nézve kötelezőnek tartja. A munkásőmek viszont példamutatóan illik dolgozni a munkahelyén, ilyennek kell lennie a családi és a magánéletének is. Nyilvánvaló, hogy a munkásőröknek is igazodniuk kell a termelékenyebb és hasznosabb munka igényéhez, mindahhoz, amit a szocialista építés feladatai megkövetelnek. Természetesen, a munkahelyi és szolgálati teendők mellett a munkásőröknek is adódnak személyes problémáik, bárki máshoz ha sonlóan ők is szembe-szembekerülnek kisebb-nagyobb emberi konfliktusokkal, elvégre a fiatal munkásőr is vágyik lakásra vagy a család és a gyereknevelés terheit szintúgy cipeli vállán, mint a többiek. Ilyen értelemben bizony aligha könnyíti sorsukat az önként vállalt nehéz szolgálat, hiszen testületünk szilárd harcképessége egy pillanatra sem csökkenhet. Az ilyen kötelezettségeiknek munkásőreink szabad idejükben tesznek eleget, tehát önmaguk, a család hátrányára hoznak áldomeg egységeink tagjait, ahol helytállásuk a társadalom javát szolgálják.

• Miképpen jellemezné a munkásőregységeken belül uralkodó légkört?

— Elvtársi és demokratikus. A munkásmozgalom régi hagyományaihoz illően, dolgainkat, gondjainkat és törekvéseinket mindig a megfelelő fórumokon vitathatjuk meg, hiszen minden munkásőr joga, hogy kifejtse álláspontját. Más kérdés, hogy amikor szolgálat közben a parancsnok parancsot ad, azt vitatni nálunk sem lehet, hanem gyorsan és pontosan végre kell hajtani. A munkásőrség nyilvánvaló sajátosságai ellenére, kiváló fegyverbarátságban és együttműködésben illeszkedik az ország fegyveres erőinek sorába. Ennek keretében valóban példás az együttműködésünk a néphadsereg alakulataival, de egyes biztonsági feladatokat, szükség esetén, a közbiztonsági szervekkel együtt látunk el. Közös célunk, hogy hazánkban minden becsületes ember biztonságban éljen és alkothasson. Ez az érdek szülte, ez az érdek élteti testületünket.

• Napjainkban miben látja a munkásőrök helytállásának jelentőségét?

— Hangsúlyoznom kell, hogy a munkásőrség létezésének eredeti, 1948 februárjában meghatározott célja nem változott. Csak a munkánk, a felelősségünk növekedett és vált sokrétűbbé. A kommunista pártot szolgálva végezzük mindennapi munkánkat és szilárdítjuk a nép hatalmát szocialista hazánkban.

MIKLÓSI PÉTER

Hétvégi levél

i

Februárra emlékezünk. Számunkra ez a hónap nem csupán a tavasz közeledtét jelzi, hanem 1948 óta szimbólum; a munkásosztály győzelmének kifejezője. I Február ismét arra késztet, hogy a j múltra is gondoljunk. Arra, hogy a ma! gyár a szlovák és a cseh proletárokat [ már a századfordulón szoros kapcsolaí tok fűzték egymáshoz. Dél- és Keletí Szlovákia dolgozói, ahol ma is nagy • számban élnek magyar nemzetiségűek, ! a jobb életért a nagyobb darab kenyé| rért, a felszabadulásért és a párt győj zelméért szintén sorozatosan vívták a j gazdasági és a politikai harcot mind a burzsoá köztársaság idején, mind később.

A csehszlovák és a magyar burzsoázia kezdettől fogva elködösítette a té! nyékét, bomlasztani igyekezett a dolgo| zók sorait, a forradalmi munkásságot j üldözte, a kommunistákat hazaárulásj sál vádolta. Ennek ellenére a haladás | hívei, elsősorban a kommunisták — ! nemzetiségi hovatartozásra való tekiní tét nélkül — a nemzeti és a szociális I szempontból erős, szabad Csehszlová| kiáért a cseh, a szlovák, a magyar az | ukrán, a lengyel, a német és a többi itt S élő nemzetiség közös szocialista állaí máért harcoltak.

A munkásosztály harcára és ellenállására a burzsoázia gyakran sortűzzel válaszolt. Az igazságot azonban nem j némíthatták el, a munkásosztály erejét | nem köthették gúzsba. A fasizmus tom- I bolása bénítóan hatott a munkásosztály küzdelmére. A fasiszta szervek képviselői kíméletlenül üldözték a haladás képviselőit, a kommunista párt csak illegalitásban dolgozhatott. A munkásmozgalom legjobbjai azonban a megszállás éveiben is harcoltak.

Csehek, szlovákok, magyarok és más nemzetiségűek azonos célért: a felszabadulásért, az osztály- és a nemzetiségi elnyomás megszüntetéséért ragadtak fegyvert. A magyar nemzetiségű dolgozók közül is számosán részt vettek a Szlovák Nemzeti Felkelésben, majd 1948-ban síkra szálltak a munkásosztály győzelméért, ott álltak a népi milícia bölcsőjénél, védték a munkáshatalmat.

A februári győzelem elsősorban anjiak tulajdonítható, hogy a munkásosztály és az egész dolgozó nép élén a politikailag és szervezetileg fejlett csehszlovák kommunista párt, a dolgozók elismert vezetője állt. A sikerben nagy szerepet játszott az is, hogy a dolgozó nép élén egységes munkásosztály haladt. A csehszlovákiai munkásosztálynak a döntő fontosságú harcok idején, 1948 februárjában, sikerült egyetlen hatalmas csatasorba állítania és tömörítenie a dolgozók túlnyomó többségét, elsősorban legközelebbi szövetségesét, a parasztságot. Végül de nem utolsósorban 1948 februárjában azért is sikerült győzni, mert a kommunisták leleplezték a burzsoáziát.

az egykori kizsákmányoló igazi arcát és szándékát. Fontos tényezője a februári győzelemnek az is, hogy velünk tartott és harcunkhoz messzemenő erkölcsi támogatást nyújtott a Szovjetunió.

A februári események tulajdonképpen egy három évig tartó békés forradalmi fejlődés betetőzését jelentették. A küzdelem eredménye végérvényesen eldöntötte, hogy Csehszlovákiában milyen lesz a társadalmi rendszer jellege. A burzsoázia képviselői fokozatosan nemcsak a politikai, hanem a gazdasági élet területéről is kiszorultak. A reakciós elemektől megtisztított politikai pártok és tömegszervezetek a Nemzeti Front tagjai maradtak, amely egyre inkább az egész nép politikai egységének kifejezőjévé vált. A Nemzeti Front ma is politikai bázis. Lehetővé teszi, hogy a dolgozók széles körben érvényesítsék politikai elképzelésüket, és aktívan támogassák a szocialista építést, az új társadalmat.

Jó érzéssel gondolunk és hivatkozunk arra is, hogy a munkásmozgalom gazdag örökségét országszerte méltón megbecsüljük. Bizonyítja ezt az is, hogy egyre több helyen létesítenek munkásmozgalom-történeti emlékszobát. Ezen a területen szép példát mutatnak a magyar tanítási nyelvű iskolák, a délszlovákiai művelődési otthonok, valamint a CSEMADOK helyi szervezetei. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége évek óta arra törekszik, hogy a népművészet értékeinek összegyűjtésével és feldolgozásával párhuzamosan a munkásmozgalom emlékeit is összegyűjtse és az utókor számára megőrizze. A CSEMADOK történelmi-honismereti körei a munkásmozgalmi hagyaték ápolását tekintik egyik legfontosabb feladatuknak.

A munkásosztály hagyatékának ápolása, vívmányainak megőrzése nem volt könnyű a múltban, és nem könnyű ma sem. Amíg a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet világméretekben le nem zárul, a nemzetközi tőke nem hagy fel restaurációs kísérleteivel. Láthattuk ezt nálunk is 1948 februárjában, majd 1968-ban és 1969 elején és láthatjuk a lengyelországi eseményekből napjainkban.

A nemzetközileg szervezkedett reakció a szocialista országok ellen azért indított a múltban és azért indít a jelenben is támadást, hogy visszaszerezze a hatalmat. Mesterkedése zavart, nyugtalanságot kelthet (kelt), átmenetileg befolyásolhatja (befolyásolja) az ingatag embereket. Tartós sikerre azonban a mi világunkban már sehol sem számíthat.

Február vívmányát őrizzük, továbbvisszük, átadjuk az utókornak.

3