A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-02-06 / 6. szám
mind. Még a gyerekek is. Lám, egy sem lelkendezik, hogy ez ám a puska, ez a bajonett, micsoda géppuskák. Amikor pedig a teremsor végére érünk, a nála található aprópénzt mindenki beszórja a perselybe. mely mellett felirat hirdeti: A Vöröskeresztnek, a sebesültek gondozójának. Szóval így kell a fegyvereket bemutatni, s kezdem érteni barátomat is, miért hozott ide. Épp ide. Persze, megnézzük az alagsori termeket is, ahol korhű módon berendezett műhelyek láthatók. Csigalépcsőn felmegyünk a földszinti termek másik sorába. Itt a Kapp-felé puccs illusztrált története, leverése tanulmányozható. Az utolsó termekben pedig a munkásőrség, a néphadsereg fegyverhasználatának módozatai. A kijárati ajtó felett hatalmas fölirat: Munkásosztályunknak tudnia kell, a maga készítette fegyverek mire használhatók. — Egyetértünk — mosolygunk egymásra Az egykori Malátaházat azonban érdemes körüljárni, mielőtt bemennénk a hipermodern Centrum áruházba, ahol most éppen csehszlovák hetet tartanak. A kongresszusi palota, az interhotel Thüringen- Tourist, a kerek sportcsarnok (Stadthalle der Freudschaft) teljesen modem környezetében furcsának tűnő a favázas ház. Nézzük meg tehát ezt az óriási teret a túlsó sarkából. — Nekem tetszik — mondom —, érdekes, mintha csak dísznek varázsolták volna oda azt a régi házat. Barátom kissé gunyorosan ismétli meg a dísz szót mert mint mondja: ő látta akkor is ezt a házat, amikor az amerikai bombázók elvonulása után még hónapok múlva is romok között egyedül, árván állt. — És hogy tetszik ez a kép ott? — kérdi a mögöttünk magasló falra mutatva. Persze a monumentális faliképet nem lehet közvetlen közelről szemügyre venni, ezért átmegyünk a tér túlsó felére. Közben megtudom tőle, mindkét kép Willi Sitte alkotása, de bizony a méreteket, milyen magas, milyen széles, Siegfried sem tudja. Nézem, nézem a képet. Barátom meg sürget, mondjak már véleményt — Csupa heroizmus, csupa hősiesség — szólok —érdekes. Úgy tűnik, nem elégséges szerinte ez a dicséret mert megjegyzi: — Nekünk, németeknek most, ebben a korban kell hősöknek lennünk, ezért gyönyörű. Nem vitatkozunk. Miért is vitatkoznánk, amikor más látnivaló is akad itt. Például a tér középpontjában a kis park, szökőkúttal. A parkocskában pedig egy különös szobor: rollerezni tanítja az édesanya két gyermekét. — Tetszik — mondom. — Egyszerű, kedves, mert napjaink hősét, az édesanyát látom. Derűsebb is mindjárt barátom. Szívből sajnálja, hogy nem tudja megmondani, mi a szobor neve, ki készítette. — Menjünk fel a lépcsőkön — indítványozza —, egy-kettőre a régi negyedbe jutunk, ott a Steinweg utcában ismerem jól a házakat, a Rokokóházakat, a kereskedők udvarházát, megmutatom, hogy melyikben működött az első úttörőközpont. Sétálunk hát végig az utcán. Mégpedig a közepén, mert itt nincs közúti forgalom — sétáló utca. Csupa üzlet a házak földszintje. A cégtáblák modernek, de néhány régimódi cégér is látható. —■ Ami hagyományos és szép. ha beilleszthető a mi életünkbe, alkalmazható a mi korunkban — magyarázza Siegfried —, nem múzeumba való, hanem ide az utcára. A széles utca egyre keskenyedik. Akár egy nagyobb ugrással be lehetne jutni a szemközti üzletből a másikba. — Ez a nyílként előremutató utca hová vezet? —kérdem. Felesleges a kérdés, mert néhány lépés, és a vörös színű barokk városháza nyugati oldalán állunk, majdnem ott, ahonnan elindultunk. Csak most közvetlen közelről elolvasható a verses feliratú emléktábla szövege, mely felidézi azokat a napokat, amikor Suhl munkásai a Kapp-puccs idején a reakciós katonai erők ellen harcoltak. Hallgatom, hallgatom barátom pontos adatokat felsoroló tájékoztatását: a város lakosainak száma 50 000, említést érdemelnek gépipari is műszerüzemej. 1963- ban Jurij Gagarin is járt itt. Suhl testvérvárosa Kaluga, a sportlövészek világbajnokságát öt évvel ezelőtt itt rendezték meg ... — Figyelsz? — kérdi. — Megjegyezted, hogy miért nevezetes? — Tudom — mondom neki. — Zöld erdőben vörös város ... Nevezetes hát. HAJDÚ ANDRÁS Emberi sorsok A JAVÍTHATATLAN A fiatal lány csaknem három esztendővel ezelőtt, 1979 nyarán, a fővárosi ifjúság közkedvelt sétányán, a Duna parti korzón találkozott össze régi ismerősével: H. Lacival. A csinos szőkeség megörült: — De régen láttalak! — Ó, hát tudod, mennyire nagy a világ ... — válaszolja merengő mosollyal a jóképű fiatalember. A világ valóban nagy, de H. László az említett dátum előtt viszonylag kis, mondhatnék úgy is, szűk helyen: a börtönben töltött tekintélyes időt. Sorozatos csalás és sikkasztás büntette miatt a bíróság még a hetvenes évek derekán öt esztendei szabadságvesztésre ítélte, amit a szélhámoskodó fiatalember büntetésvégrehajtó-intézeteink egyikében le is töltött, és hetvenkilenc májusában szabadult. A fiatal lány kérdésére, hogy mivel foglalkozik, elmondja: reklámgrafikus, de fotózással is foglalkozik. Pillanatnyilag éppen arany és ezüst tárgyak reklámozására kapott megbízást. — Jó, hogy összeakadtunk — mondja szemrebbenés nélkül. — Nem ismersz valakit, aki néhány napra kölcsönadna nemesfémből készült tárgyakat? A lány bedől a trükknek: felajánlja kölcsönbe arany nyakláncát, két gyűrűjét, ráadásul nénikéjének féltve őrzött ezüst tálcáját is, hiszen érdekes művészi megoldásnak ígérkezik az ezüsttál aranylánccal, gyűrűkkel ékesítve ... — Amint elkészülök a munkámmal, hozok vissza mindent! — ígéri Laci. A néhány nap eltelik, de sem a tálca, sem az ékszerek, és ami a legrosszabb: őt magát is mintha a föld nyelte volna el. A türelmét vesztett szőkeség ír a fiatalembernek, édesanyja címére. A válasz lesújtó: „ .. . A fiam nem lakik nálam." A lány, újabb idő múltán, följelentést tesz a rendőrségen. A közbiztonsági szervek körözést adnak ki a szélhámos ellen, de a fiatalembert sokáig nem sikerül kézre keríteni. Tavaly tavasszal azonban újra fölbukkan a fővárosban, ahol a rendőrség szinte azonnal elfogja, és megkezdi ügyében a vizsgálatot. A nyomozószervek első lépésként felhívást tesznek közzé, hogy jelentkezzenek a károsultak. Többen is jelentkeznek. A kárvallottak vallomásaiból és a gyanúsított beismeréséből lassan-lassan kikerekedik a kép: mit is csinált H. László szabadulásának első napjaitól másodszori őrizetbe vételéig?! § § § Szabadulása után egy építővállalatnál helyezkedett el, kocsikísérőként. De betegeskedett, nem járt rendszeresen munkahelyére, ezért idővel eltanácsolták a vállalattól. Ekkor vidéken élő édesanyjához költözött, ahol a földművesszövetkezetben, illetve az állami gazdaságban alkalmi munkát vállalt. Az itt töltött idő alatt több ismerősétől húszhuszonöt ezer koronát csalt ki kölcsön címén, azzal a mesével, hogy édesanyja számára új lakberendezést szeretne vásárolni. A szlovákiai tájakat megúnva. a cseh országrészekben folytatta kalandjait. A Krkonoše alatt elterülő kisvárosok egyikében nemcsak némi adóságot hagyott hátra, hanem egy szomorú ifjú hölgyet is, akibe — úgymond —- első pillantásra beleszeretett; ám a szerelem tüze csak addig hevítette szívét, amíg leendő arájától nem csalt ki háromezer koronát — az esküvői előkészületekre. Amint a pénz a zsebében lapult, azonnal odébbállt. Dél-Csehországba tartott, ahol nemcsak a jól bevált módszerrel különböző tételű számlákat csinált a szállodákban, de ott-tartózkodásának lezárásaképpen „eljegyzést" tartott egy fiatal rajzolónővel, akitől több mint tizenötezer koronát csalt ki. A sűrűn szélhámoskodó fiatalember azonban nemcsak a nőkre specializálta magát, hanem jócskán becsapott férfiakat is. § § § A nyomozást irányító rendőr hadnagy véleménye : — Az első kihallgatáskor nekünk is nagy hantát akart levágni, de tárgyilagosan közöltük vele, nagyon sok terhelő adatot tudunk már róla, kár erőszakolni a meddő szöveget. Belátta, hogy a kör bezárult, úgyhogy alapos és őszinte tanúvallomást tett. Még néhány általunk addig nem ismert esetet is fölsorolt. A gyanúsítottat kivizsgáló elmeorvos véleménye : — H. László sem a vizsgálat, sem a bűncselekmények idején nem volt elmebeteg, sem csökkent ítélöképességü. A cselekményeket ép tudati állapotban követte el, törvényszegő cselekményeinek a társadalomra veszélyes voltát fel tudta ismerni. Korábbi szabadulása után társadalmi beilleszkedését megnehezítette bűnöző életmódra hajló kóros személyisége, ezért indokolt lett volna gyámügyi felügyelet alá helyezni. § § § Felkísérik az előzetes letartóztatásban lévő H. Lászlót, hogy a nyomozati eljárás lezárásaképpen még egyszer elolvashassa, láttamozhassa a jegyzőkönyveket. A hadnagy közli, hogy újságíró is jelen van a beszélgetésen, majd arra szólítja föl a gyanúsítottat, hogy mondja el még egyszer: hogyan tudott ilyen bizalmat kelteni az emberekben? A javíthatatlannak tűnő fiatalember ezúttal is megjátssza magát, és saját felelősségének említése helyett, megejtöen szomorú gyermekkorára hivatkozik: — Az úgy kezdődött — mondja halkan —, hogy apám halála után, anyám lényegében tudtomon kívül másodszor is férjhez ment. Apám rendesen bánt velem, de a mostohám lekezelt. Olyan rossz volt közöttünk a kapcsolat, hogy el is költöztem otthonról, de még így, távolról is bele-beleavatkozott az életembe . .. Nagyon szenvedtem áldatlan családi állapotom miatt, ezért a középiskolából is kimaradtam. Elhatároztam, hogy másokon fogom magam megbosszulni azért, hogy velem olyan cudarul bánt az élet. Megtanultam, hogy alkalmazkodni kell a kiszemelt áldozat mentalitásához, úgy lehet a leginkább a bizalmába férkőzni. Higgyék el, nem olyan nehéz elkápráztatni, ámulatba eljteni az embereket. Nem kell hozzá más, csak mosoly és fürge észjárás. A kapzsiságánál, a hiúságánál fogva szinte minden embert meg lehet fogni, csak az a kérdés, az illető lépre szalad-e, belemegy-e az általam kínált játékba. H. László egy pillanatra lehajtja a fejét, de aztán újra fölszegi a tekintetét és részvétlenül körbepillant a helyiségen. Ügyét, a vádirat alapján, a visszaeső bűnözőknek kijáró szigorral fogja tárgyalni a bíróság. 17
