A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-30 / 5. szám
★ ★★★★★ a rock jegyében ★★★★★★ Csak egy percre.. A posta Helyközi és Nemzetközi Távbeszélő Központjának kapcsolótermében olyan érzése támad az embernek, mintha valami tudományos szimpóziumra tévedt volna be. Egyszerre öt-hat nyelven is jönnek-mennek a hívások. Fülhallgatóval a fején itt dolgozik NAGY JOLÁN is. — A postai bennfentesek úgy tudják, hogy karácsonykor, szilveszterkor az interurbánosok „meghalni” sem érnek rá ... — Valóban csúcsidőnek számítanak ezek az ünnepek, hiszen ilyenkor szinte mindenki beszélni kíván hozzátartozóival és ismerőseivel, igy aztán jóformán egy pillanatra sem állhatunk föl a kapcsolótáblák mellöl. — Hogy néz ki egy ilyen kapcsolótábla? — Ez egy négyzetalakú jelzőtábla, csupa villogó gombszemmel. Amelyik vonal zsúfolt, az pirosán hunyorog. A beérkezett megrendeléseket tájegységek, körzetek, fontossági osztályok szerint szortírozzuk, nem pedig a kezelőnő szimpátiája szerint, ahogy ezt sokan tévesen gondolják! — Az elmúlt karácsonyi és újévi ünnepek alatt hová ment a legtöbb interurbán hívás? — Bratislavából nagyon sokan hívták az amerikai kont'nens országait, de sokan akartak beszélni Új Zélanddal, Izraellel, Ausztráliával, Kanadával és sok más távoli országgal is. Az emberek többsége türelmes volt, nem sürgette fölöslegesen a kapcsolást, és nekünk is sokan kívántak kellemes ünnepeket vagy boldog újévet. Érdekességként hadd mondjam el, hogy szilveszterkor és újesztendö napján több mint háromezer személy részére létesítettünk távbeszélő kapcsolást. — Tényleg, a távbeszélő központban miként ünnepük az ó- és az újesztendő találkozását? — Úgy mint másutt: egy-egy korty pezsgővel. Többre aztán már sem mód, sem idő, hiszen pillanatok alatt annyi a hívás, hogy alig győzzük a munkát. — Hányán dolgoztok a Helyközi és Nemzetközi Távbeszélő Központban? — Több mint kétszázan. Négy-, hat- és hétórás műszakokban váltakozunk; az éjszakai ügyelet este héttől reggel hatig tart. — Szlovákia fővárosából hová lehet telefonálni automatikusan, tehát a posta távbeszélő központjának segítsége nélkül? — Európa valamennyi államába, legújabban már Írországba is, de részben a tengerentúlra is lehet már telefonálni közvetlen hívószámmal. — Ez ugyan nem rossz hír, de annál boszszantóbb, hogy mondjuk egy-egy komáromi, lévai vagy galgóci beszélgetésre néha órákat is kell várni... — Ez nem a mi hibánk, mert amint szabadabbá válik a vonal, azonnal kapcsoljuk a beszélgetést. Úgy tudom, hogy három év múlva, tehát 1985-ben egy új automatikus helyközi központot helyeznek üzembe, amely Nyugat-Szlovákia egész területén lehetővé teszi majd a közvetlen hívószámok alkalmazását. — Milyen érzés az esztendő legmeghittebb ünnepeit hunyorgó kapcsolótáblák előtt tölteni? A beszélgetések számát tekintve nehéz szolgálat ez, de van valami megkapó is ebben a munkában, hiszen az emberek ezrei között teremtünk kapcsolatot. (mik-) A Locomotív GT 1971-ben alakult, három együttes tagjaiból. Az Omegából jött Presser Gábor (billentyűsök, ének), Laux József (dobok) valamint Adamis Anna szövegíró. Őket egészítette ki Barta Tamás (gitárok, ének) a Hungáriából és Frenreisz Károly (ének, baszszusgitár, fúvósok) a Metróból. Együtt tehát a szakma java, világos hogy első nagylemezüket mindenki fokozott érdeklődéssel várta. Az együttes koncertjei elsöprő sikert arattak nemcsak a közönség, hanem a külföldi kritikusok körében is, akik a Kelet-Európából érkező új szenzációról írtak. A Locomotiv GT első nagylemeze kissé lehütötte a világsikert szimatoló benfentesek lázát, de az album így is kiemelkedő helyet foglal el a magyar popzene történetében. Magyarország akkori négy legjobb zenésze (ha nem számítjuk a basszusgitáros Orszáczky Miklóst a Syriusból), a zeneileg fénykorát élő Illés mellett a legjobb zenét nyújtotta Magyarországon. Kemény rockot játszottak, mégis tele fantáziával, izgalmas, Magyarországon addig nem ismert hangszerelési fordulatokkal, bravúros egyéni teljesítményekkel. Ez utóbbiban főleg Barta jeleskedett, akit máig is a legjobb magyar gitárosnak tartok. A Hungáriában még csak virtuozitását csodálhattuk meg, itt azonban a számok többségében tudását már az együttes szolgálatába állította. Mellette valósággal kivírultak az Omegások, Frenreisz is egy osztállyal jobb mint a Metróban. „Hajtott bennünket az idő. Olyan zenét akartunk csinálni, mely a nyugati piacon is versenyképes" nyilatkozta később Presser Gábor. Az első lemezt nézve a versenyképesség zenei feltételei adottak voltak, ha nem is teljesen. A zenészek tudása alkalmassá tette az együttest komolyabb célok elérésére is, de a lemez még magán viseli az összeszokottság hiányát. Még nem sikerült egységes stílust kialakítani, néhol üresjáratok vannak, túlméretezett és ezért vontatott részek is találhatók a lemezen, az egyes zenészeknél még nagyon kísért az előző együttes stílusa. A zene néhány részlete és az egész zenei elképzelés azonban már nagyon Ígéretes, a kritikusok biztosak voltak abban, hogy a következő lemezen a zenészek megtalálják a közös hangot. Az óhaj valóra vált. Az 1972- ben megjelent második LGT nagylemez (Ringasd el magad) a legvájtfülübb hallgatók igényeit is kielégítette. Kitűnő volt a felvétel LOCOMOTÍV GT/1 minősége ( a többi magyar lemezhez viszonyítva), mozgalmas, színes borítóba csomagolták a lemezt, a zenészek csúcsformában játszották fel a zenei anyagot. Nyoma sem volt már a kezdeti bizonytalanságnak. Hangulatában, színvonalában egységes kiemelkedő lemez látott napvilágot. Az LGT zenéjét nem könnyű pár sorban meghatározni, néhány jellegzetesség azonban nyilvánvaló. Számukra a kemény rock nem cél, csupán eszköz. Használják az akkor csúcson lévő rockegyüttesek néhány szokásos fordulatát, mindez azonban csak kis részét képezi zenéjük sokszínűségének, gazdagságának. A zene és a szöveg tökéletes összhangban vannak egymással. Elég ha csak néhány számot említek: a Cirkusz a maga mélységes emberi tragédiájával, az impresszionista ihletésű Senki kertje, vagy a magával ragadó Lincoln Festival Blues. Eléggé elvont zenéről van szó ezen a lemezen. Gyakoriak a ritmusváltások, a dallamok bővelkednek a szokatlan fordulatokban, néhol a jazz hatását is felfedezhetjük, az igényesség néhol a brit Yes-re emlékeztet. Az LGT a lehető legjobb zenét akarta nyújtani, de a magyarországi közönség nem volt elég érett az ilyen zene befogadására. Kevés a sláger a lemezen és ez visszatükröződött a példányszámban is. A lemez kiadása után kezdtek dolgozni a Képzelt riport . .. című musical zenéjén és szövegén. Frenreisz Károly távozik, helyére Somló Tamás érkezik, aki a hőskorban az Omega, majd a Non Stop tagja volt. A nagysikerű Képzelt riport után 1973-ban kiadják harmadik nagylemezüket (Bummml). A lemezt hallgatva azonnal feltűnik a stílusváltás, jobban mondva nem egyszerű stílusváltásról van szó, hanem gyökeres szemléletváltásról. Az LGT nem akarta vállalni a progresszív, elvont zenét játszó magyar együttesek gyötrelmes sorsát és a populárisabb irányzatok felé fordult. Törés állt be az együttes fejlődésében, nem olyan úton haladtak tovább, amit az első két lemez alapján várhattunk. A lemez azonban még így is jobb mint az átlag. Egy kis változtatással még a fizika egyik törvényét is alkalmazhatjuk: a tehetség nem vész el, csak átalakul. így vagyunk az LGT zenészeivel is. Az új stílusban sem lettek igénytelenek, bár meg kell jegyezni, hogy igazi képességeik kihasználatlanok maradtak. Felhagytak a nehezen emészthető zenekari részekkel, a bonyolult, slágerelemeket nélkülöző számokkal, az áttételes szövegekkel. Az új album zenéje közérthető popzene, bonyolult megoldások nélkül. Az egész zene a közönség visszahódítását szolgálja. Meglepetésre ebben nagy szerepet kapott Somló, akinek basszusgitárja és szaxofonja több számban meghatározó lett. Stílusa különbözik Frenreisz játékától. Az egyszerűbb de hatásosabb figurákat kedveli, játéka nem annyira virtuóz, de az új zenéhez megfelelő ritmusalapot biztosít. Barta kissé visszahúzódott, szerepét Presser vette át, aki ezúttal kihagyta hangszerei közül az orgonát. Játékáról nem mondhatom el hogy nagyot fejlődött, inkább alkalmazkodott az új feltételekhez. Bartával együtt sikerült több sikeres dalt írnia, és ez újra közel hozta őket a közönséghez, mindez azonban nem igazolhatja a hirtelen színvonalcsökkenést. Átmeneti lemezről van szó, a váltás pedig nem sikerült problémamentesre. A lemezt kissé elsietettnek, nem elég gondosan kimunkáltnak érzem. A megjelenése után Barta az USA-ban maradt, helyére a Generál gitárosa és énekese Karácsony János lépett. Egyéves szünet után, 1975-ben adták ki újabb nagylemezüket (Mindig magasabbra). Lényegében ugyanazt az irányvonalat követik amit már a Bummm! jelzett némi különbséggel. Ezek közül a legfontosabb, hogy a lemez zenei anyaga kiérleltebb, a zenei ötletek kivitelezését körültekintőbben végezték el. Láthatóan több időt szenteltek a nagylemez koncepciójának kiépítésére, valamint magának a zenének a feljátszására. A zene már nem annyira egyszerű mint az előző lemezen, jutott idő és energia néhány rész finomabb kidolgozására is. Az egész zene valahogy kevésbé harsány lett. Nincs már jelén Barta, Hendrix által befolyásolt átütő gitárjátéka, Somló basszusgitárja sem dübörög már olyan áthatóan. Az új gitárosnak egészen más a stílusa. Jobban háttérbe húzódik, nem vállal vezető szerepet, fel-felvillan, de nem ragyog állandó fénnyel mint Barta. Presser egyre inkább átveszi a zenei vezető szerepét, amely az LGT korai szakaszában még megosztott volt Barta, Frenreisz és Presser között. Ezen a lemezen már világosan érezhető Presser egyéniségének ereje, célkitűzéseit, zenei elképzeléseit egyre jobban tudja érvényesíteni. Az LGT-nek ez nem vált hosszú távon kárára, de személy szerint sajnálom, hogy nem maradt együtt a régi LGT. Karácsony belépésével sok minden megváltozott. Mint már említettem, megerősödött Presser vezető szerepe, megjelent a tipikus egymásnak felelgető három énekhang, jobbak lettek a vokálok. Ebben nem kis szerepe volt éppen Karácsonynak, akinek magas fekvésű, fátyolos hangja plasztikusabbá tette a Locomotiv GT énekét. Szövegi szempontból is fejlődést tapasztalhatunk. Adamis ebben az időszakban talán a legjobb szövegeit irta, érzékeny emberi problémákat boncolgat elevenbevágóan. Presser és Laux is bemutatkoztak szövegíróként, Presser nem is akármilyen színvonalon. A „Neked írom a dalt” szövegében megfogalmazta ars poeticáját, melyet nyugodtan magáévá tehet minden zenész. Az átmeneti időszaknak vége, sikerült kialakítani egy jellemző stílust, mely egyszerre sikeres és színvonalas is. GYUROVSZKY LÁSZLÓ 22
