A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-25 / 30. szám

B&IHeBÉ' G. B. SHAW A LABORATÓRIUMBAN A londoni Saint Mary Kórház a századforduló táján egyike volt annak a jónéhány angliai kórháznak, ahol orvosképzés is folyt. Hogy milyen szinten, azt most ne firtassuk, tény azonban, hogy az ide szóló tanári kinevezés nem jelentett komolyabb előrelépést a társadalmi ranglétrán. A 41 esztendős, sokat tapasztalt katonaorvost és bakteriológust, Almroth Wrightof (1861—1947) sem a látványos karrier reménye csábította ide 1902-ben. Ha ilyen ambíciók fűtötték volna, akkor előző működési helyén, a Hadsereg Orvosi Főiskoláján — amely egy kedves városkában, a Southampton-öböl partján fekvő Netley-ben kapott otthont — minden bizonnyal nagyobb sikerrel vehette volna az akadályokat. Ennek érdekében csak annyit kellett volna cselekednie, hogy ellenkezés nélkül teljesiti felettesei utasításait és nem zargatja őket folyton a tífusz e/leni védőoltással. Ez idő tájt vált ugyanis szakmai körökben ismertté az a tény, hogy a tífusz megelőzhető, ha az embereket beoltják az 1897-ben felfedezett tífúszva kcínával. Wright mint katonaorvos azonnal felismerte a felfedezés jelentőségét, hiszen nála senki nem tudhatta jobban, milyen csapást jelent a tífusz-járvány, kiváltképpen egy fronton harcoló seregben : az ellenség golyói tizedannyi katonát sem ölnek meg, mint ez az alattomos betegség. Feletteseit azonban nem sikerült meggyőznie a védőoltás bevezetésének fontosságáról, s jóval később is, amikor már világhírű tudósnak számított, s lovaggá is ütötték, hogy nagyobb legyen a befolyása, még ekkor is eredménytelenül kilincselt az ügy érdekében, s nem meglepő ezek után, hogy az első világháborúban a brit hadseregnek a tífusz-járvány sokkal nagyobb veszteségeket okozott, mint a német hadsereg, mivel a tífusz elleni védőoltás még ekkorra sem vált kötelezővé Angliában. De egy kissé előreszaladtam az időben. 1902-ben Almroth Wright még ismeretlen katonaorvos volt, aki végleg megelégelte felettesei akadékoskodását és boldogan elvállalta a nem nagy fizetéssel járó tanári állást, de különösen annak a két pincehelyiségnek örült meg, amelyet „nagyvonalúan" a rendelkezésére bocsátottak. Itt rendezte be később világhírűvé vált laboratóriumát — az Inoculation Depa rt men t-et —, ahol olyan nagyszerű tudósok kezdték pályafutásukat, mint Stuart Douglas, John Freeman és — valamennyiük közül a legnagyobb — Alexander Fleming, a penicillin fölfedezője. Almroth Wrightot kezdettől fogva a szervezet védekezőképessége foglalkoztatta. Azt hangoztatta, hogy az emberi test önmaga képes szembeszállni a kórokozókkal, csak olykor szüksége van külső segítségre is, mint ahogy a hadsereg erejét is megsokszorozhatja egy váratlanul érkezett segédcsapat. A szervezet annál hatékonyabban tud védekezni, minél jobban fel van vértezve. A védőoltásra azért van szükség, hogy a vérben még a betegséget megelőzően ellenanyag termelődjék, amely „lekaszabolja" a behatoló kórokozókat. Sok esetben azonban nem volt világos, hogyan is megy végbe ez az ellenanyag-termelés. Még katonaorvos korában a saját bőrén tapasztalhatta Wright, hogy a dolog nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt sokan elképzelik. Kifejlesztett egy vakcinát a máltai láz ellen, s természetesen azonmód ki is próbálta magán. A kívánt eredmény azonban elmaradt: egyáltalán nem vált ellenállóvá a betegséggel szemben, mi több, megfertőzte magát s évekig kínlódott a mhamokkal. Ezért aztán a Saint Mary-ben sokkal nagyobb körültekintéssel — de nem kevésbé elszántan — látott munkához. Éveken át tanulmányozta munkatársaival a fehér vérsejtek mikro• • • Az utóbbi esztendők magyar filmgyártásának egyik igen erös vonulatát a mai magyar társadalom és valóság mélyrétegeit felszínre hozó és elemző dokumentumjátékfrlmek és filmszociográfiák alkotják. E műfaji szempontból is nem kevés izgalmat kínáló alkotások egyre gyarapodó sorában előkelő helye van Péterffy András Iskolapéldájának. (Számunkra külön érdekesség, hogy ennek a XXI. Miskolci Filmfesztiválon a Magyar Televízió elnökének díjával jutalmazott filmnek az operatőre a tőlünk származó, s a csehszlovákiai magyar újságolvasó előtt fotóművészként ismert Kurucz Sándor volt.) A film, amelyet nemrégiben a televízió főműsorában is láthattunk. az egyik budapesti általános iskola alsó tagozatának kísédeti osztályában folyó újszerű — mert nem pedagógus — és nem is tananyagközpontú, hanem, ha szabad igy mondani, gyermekközpontú — oktatói gyakorlatot vizsgálja. Ebben az osztályban Winkler Márta már hosszú-hosszú évek óta, szinte egy megszállott hitével próbálkozik az oktatás új alapokra helyezésével. Ennek lényege a pedagógus és a gyerekek viszonyának gyökeres megváltoztatása, a gyermek személyiségének céltudatos, és az eddigieknél erőteljesebb kibontása. Az ő óráin a tanterem játszótérré, vagy inkább klubhelyiséggé változik át: a tanítványai felszabadultak. önmagukat adják, hiszen nincsenek egy szigorú és megbonthatatlan ülésrend és pisszenés nélküli hallgatás látszat-fegyelmébe belekényszerrtve; képletesen fogalmazva : nem is a tananyagot, hanem — önmagukat tanulják így. Winkler Márta alapelve, amint az féligmeddig szabadon idézett szavaiból is kiderült, világos és tiszta: „Saját iskolai élményeimet szerettem volna megváltoztatni... Én nagyon sokat szorongtam az iskolában, nagyon féltem ... Tudatosan szeretnék kiirtani az enyéim életéből mindent, ami szorongás, ami nem jó... Itt két ellentétes erö mozog egymással szemben: a pedagógus és a gyerekek. A gyerekek, akik szeretik a dolgokat a könnyebbik végüknél megfogni, s a pedagógus, akinek 14 ISKOLAPÉLDA mégiscsak el kell sajátíttatnia velük egy bizonyos ismeretanyagot Az a kérdés, hogy miképpen lehetne ezt a kényszert átfordítani kedvvel végzett munkává..." A rendkívül rokonszenves tanítónő válasza: csakis úgy, ha a pedagógus és a gyerekek egymás partnereivé válnak, ha kölcsönösen alkalmazkodnak egymáshoz, ha a gyermek nincs rákényszerítve arra, hogy feladja — még korántsem teljesen kialakult — személyiségét, hogy a természete ellen cselekedjék. Persze, mint minden új elgondolásnak. Winkler Mártáénak is vannak még kevésbé kidolgozott, vagy éppenséggel vitatható részletei. És vannak — nem kevés számban — ellenzői is. Az ellenvéleményen levő pedagógusok tábora azonban többnyire — a film tanulsága szerint — csak tekintélyérveket hangoztat, hivatkozva a tanár vezető szerepére az órán, a felnőtt iránti tisztelet megadására stb. Winkler Márta törekvéseinek egyik lényeges eleme ugyanis az, hogy a tanítványainak mindenről legyen véleményük, s e véleményüket merjék is kimondani. A véleménymondást azonban — úgy tapasztalta — nem szívesen veszi minden pedagógus. Holott — a filmben megszólaló pszichológus is éppen ezt emeli ki pozitívumként — a Winkler-tanítványok „legfontosabb vonása az öntudatosság, az ítéletmondás önmagunkról és másokról". Az iskola feladata ebben az értelmezésben nemcsak az. hogy egy bizonyos mennyiségű (és minőségű) ismeretanyag reprodukálására tanítsa meg a gyerekeket, hanem az önálló gondolkodás képességének kifejlesztését is segítse bennünk. Az önálló gondolkodás és véleménymondás képessége pedig elsősorban teljes és öntudatos személyiséget tételez föl. Aminek azonban nincs meg a csirája a gyermekkorban, azt általában hiába várjuk el a felnőttől. Holott a felsoroltaknak — az öntudatosságnak, az ítéletalkotásra és véleménynyilvánításra képes teljes személyiségnek — éppen a felnőttkorban lenne társadalmilag is aktív szerepük. Be kell vallanom, hogy szeretném, ha a jelenleg még óvodáskorú gyermekeim hasonló szellemben nevelődhetnének majdani iskoláinkban. Ezt erősítik bennem annak a szülőnek a szavai is. aki két fiáról beszélve elmondja, hogy Winkler Márta osztályába járó gyermeke „lényegesen fejlettebb közösségben és közösségi gondolkodásban", mint a nála négy évvel idősebb és mindvégig másoknál tanuló bátyja. Egy másik gyermek anyja azt emeli ki. hogy sem a szülök, sem a gyerekek számára nem lehet közömbös az, hogy „most dresszúrával tanulnak-e az iskolában, vagy másképp". A történetnek, s így e jegyzetnek is, ezzel akár vége is lehetne... De nincs vége. Valami még idetartozik. Amint ugyanis az első eredmények is igazolni kezdték Winkler Márta elképzeléseit, a tanítónőnek — örvendetes módon — híre ment, az történt, hogy a szülők — más iskolák körzeteiből is — versengeni kezdtek, hogy csemetéik az ö osztályába járhassanak. S hogy ezt elérhessék, az eszközökben sem igen válogattak, aminek az lett a következménye, hogy Winkler Márta osztályába ma már nyolcvan százalékban „protekciós gyerekek" járnak. Ez viszont már elég lehangoló dolog. Lehangoló, mert arra szolgáltat példát -* iskolapéldát —, hogy egészséges jelenség is miképp szabadíthat el káros (és kóros) tendenciákat, s miképpen fordulhat vissza önmagába, sőt önmaga ellentétébe. Amit persze el lehetne kerülni, ha az iskolákban minél több és több Winkler Márta tanítana. TÓTH LÁSZLÓ AKI ÉLETÉT Nyolcvan évvel ezelőtt, 1901. június 28-án született Csíksomlyón Domokos Pál Péter tudós tanár, történész és népzenekutató, a csíki és gyergyói székelység, valamint a moldvai magyarság szakavatott ismerője. Arról a vidékről származik, melynek népi kultúrája hajdan Bartók Bélát is elbűvölte. A szülőföld s a néphagyományok iránti szeretettel felvértezve indult el a húszas évek elején Csík megyéből Domokos Pál Péter Budapestre, hogy a magasabb tudományokra is szert téve, polgári iskolai tanárként újra visszatérjen övéi közé. 1926-ban érkezett meg Csíkszeredára, hogy teljesíthesse hivatását, életét népének szolgálatába állíthassa. A csíkszeredai gimnáziumban azonnal többletmunkát vállalt: megszervezte az iskola vegyeskarát, amely elsők közt szólaltatta meg Kodály Zoltán gyermekek számára komponált kórusmüveit. A fiatal tanárember tehát nevelt, oktatott, szervezett és kutatott. Amikor Bartók Béla a húszas évek elején kijelentette, hogy Moldva kivételével az összes magyar nyelvterületen elvégezték a népdalgyűjtést, Domokos Pál Péter elhatározta, hogy feltárja a csángómagyarok s a bukovinai székelyek addig ismeretlen népi hagyományait is. 1929-ben ment először az akkor 120 000 lelket számláló moldvai magyarság közé. Bejárta a vidéket, és felfedezte Bartók számára is a csángók csodálatos dallamvilágát, azt a zenét, melynek anyagában túlsúlyban van a régi stílusú pentaton hangrendszer. Do-