A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-18 / 29. szám

TAKACS TIBOR DÉNES GYÖRGY STÓSZON FÁBRYNÁL /. Stószon Fábrynál. Épp olyan, mintha csak sétálni ment volna az esti ködben, komoran, mert újra fáj a világ sorsai Üres a ház, a nyolcezer kötet hiába várja vissza, hol ballag bölcs lépteivel ő a fénylő, a világ-tiszta ?! A jóra, harcra kész, konok, ki e portáról vigyázta, hogy a magányos otthonok mit üzennek stószi magányba ? Én késve jöttem. Idők hosszán, hogy tisztelegjek, Fábry Zoltán! 2. Ezt a verset az írógépén kopogom: vendége vagyok, ha nem tudnám az útja végét, azt hinném: csak kiballagott, fölsétált a stószi hegyekbe, hogy onnan nézzen messze, szét, s írja, kiáltsa egyre szerte véleményét, ítéletét, hogy mi a dolgunk, s miért jöttünk, s ki miért áll az őrhelyén, stószi csillag ragyog fölöttünk, fölötte már végzetesen. Ablaka a világra nyílott, becsukta s elvitte a titkot. 3. Mánták, szlovákok, magyarok fekszenek itt, e hegyi csöndben, most már mind-mind hallgatagok, és az emberbe beledöbben, hogy itt van ő is, itt, igen, itt fekszik fent a temetőben koporsójában szelíden — mintha lenne mindig menőben — a botja, szemüvege, s könyve, az Európa elrablása, emberek, csak jóra, örömre készüljetek és soha másra! Fülembe cseng a tanítása s örök hite: a Vox Humána! MIKOR KALÁSZT SZEDTÜNK Mint Ruth Boáz földjén, szedjük a kalászt, soha virágzóbb aratást, szedjük a kalászt. Pacsirta hull alább, alább, vakít a déli nap, tarló-abroszt terít a paraszt, vakít a déli nap. Az anyám arca rézvörös, szomorú, kemény, repedt cserépedény, szomorú, kemény. Az én szemem még zöld dió, hajam sötét, őrzi az ősökét, hajam sötét. Kalász, kalász. Sajog a hátam, ujjamból vér fakad. A kék habokban rozsdáit már a nap. Ujjamból vér fakad. (Stósz. 1981. március 30. — április 1. a Fábry-házban) FOTO: BISTIKA KISS PENTEK JÓZSEF ILYENKOR NEM LEHET Mikorra összeraktam magamban az építőkockákat, este lett. Hideg késő este. Mire tiszta papírra leltem, te már seho/se voltál: valami megváltozott. Egy parányi gondolat picit félrecsúszott a másikhoz viszonyítva. Talán jobbra. Vagy balra ? Mindegy. Ilyenkor nem lehet mást tenni, mint verni az írógépet. Magától lesz súlytalan a vers. A vers súlytalan lesz magától. Mást tenni, mint verni az írógépet, ilyenkor nem lehet. Balra, vagy jobbra ? Mindegy. Talán a másikhoz viszonyítva félrecsúszott picit egy parányi gondolat. Megváltozott valami. Papírra leltem, Te már seholse voltál; mire egy tiszta este lett. Hideg, késő este, mikorra összeraktam magamban az építőkockákat. 11